DiRT 3 teszt

  • Írta: zoenn
  • 2011. június 6.
  • dirt 3, teszt, x360
Link másolása
A Codemasters évek óta kisajátítja magának a ralijátékok piacát, az óramű pontossággal, kétévente jelentkező DiRT részekkel, melyben sajátos felfogásba kerül a sportág. A harmadik epizód egyesíti mindazt, ami az elődöket naggyá tette, kiegészítve a Gymkhana játékmóddal és a partijátékokra emlékeztető multival.

Voltak persze trónkövetelők is, ám a briteket némileg félteni kellett, mivel úgy tűnt dugába dől a tervük. Aki még emlékszik a Colin McRae nevével fémjelzett első két részre, tudja, miről beszélek – az ottani komolyságot kevés újdonságot hozó három, számozott epizód követett. Majd jött a DiRT, ahol már az önfeledt dagonyázással próbálták megnyeri az új konzolok off-road élményekre kívánkozók hangulatgörbéit. A markáns új irány nem mindenkinek kedvezett, mára viszont elfogadott tény, hogy hiába várnánk egy szimulátoros Richard Burns Rally 2-t a jelen frencsájztól, nem fog összejönni. A legutóbbi eljövetel kissé show-szerűre vette a receptet, olyan versenygépekről állította azt, hogy hamisítatlan sárdagasztók, mint a BMW Z4, holott erre a valóságban igen csekély lenne az esély. A fesztiválhangulat, a tűzijátékok már csak a jéghegy csúcsai - a DiRT 2 viszont működött. A karriermód változatos, buggyval és kamionokkal vívott puncstorta, össznépi tivornya, némileg kevés hagyományos raliversennyel. A DiRT 3 itt próbál meg javítani: letisztultabb, tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzést kínál, érezhető minőségbeli ugrással.


A DiRT Tour szerkezete is megváltozott kissé, ahogy a menürendszer is, mely egyszerűsödött és jobban kezelhető, mint a második rész lakókocsija, az opciók előcsalását csupán első alkalommal zavarja versenyzőlegendák unalmas pofázása. Némileg felesleges sallang, hogy a kampány alá egy kezdetleges sztorit illesztettek, karakterekkel és unalmas párbeszédekkel. Lényegében van egy csapatunk, tanácsadókkal, akik folyton meg akarják nekünk mondani a karrier bizonyos szakaszaiban, hogy mit kéne tennünk, feltételezve azt, hogy mi túl hülyék vagyunk hozzá. A mesterkélt dumákat sajnos nem tudjuk átugorni, ez némileg személytelenné teszi a játékot, szerencsére a játékmódok mindenért kárpótolnak majd. Természetesen egy kezdő újoncként törekszünk arra, hogy a rali királyává váljunk, ami be is következik cirka 15-20 óra múlva. Minden teljesített verseny után hírnévpontokat kapunk, a tanácsadóink kikerülhetetlenül minden lehetőségre felhívják a figyelmünket, minden szép teljesítményért reputáció üti a markunkat, bizonyos mennyiség után vonzóbbá válunk a szponzorok és autógyártók számára, így törhetünk előre, így szerezhetünk új verdákat és más kiegészítőket, illetve nyílnak meg új események.


A DiRT mindig is jól ötvözte a különféle megmérettetéseket, e tekintetben most is kiemelkedő a paletta és a sorozat régi szerelmesinek szívét is megdobogtatja, főleg úgy, hogy a homlokegyenest eltérő műfajok keverednek is. A sima Rally térjogosultságát ugye nem kell ecsetelni, a legjobb időre ácsingózóknak ez adja a játék gerincét. A Rally Cross már hét versenyző egyidejű körözgetését teszi lehetővé, ahol már csak a befutó személye számít. A Land Rush kemény terepre hívja a műértőket, igazi off-road piknikezésre, a Trailbrazer inkább hajaz a sima ralira, pontból-pontba száguldunk szélesebb nyomtávon. A Head 2 Headet egy nyolcast leíró, elszeparált pályákon vívjuk, igaz, annak belső és külső ívét is megkülönböztetjük, így a két kör alatt, eltérő útvonalat járunk be, egyetlen ellenféllel. A legjobb idő a győzelem kulcsa, igaz jól kivehető az, hogy ki szakítja át elsőként a célszalagot.


Sokan megirigyelték Ken Block mutatványos videóit az interneten, melyek – tegyük hozzá – összevágott jeleneteket tartalmaznak, nem egy szuszra tolja végig; nos ez ihlette a Codies fejlesztőit abban, hogy hasonló ámokfutást rendezhessünk a Gymkhana játékmódban. Ha unjuk a kötött versenyeket, itt az idő némi freestyle mókára. Minden különálló játszótereken zajlik, ahol számos trükköt kell végrehajtanunk, pöröghetünk, oldalazhatunk, kicentizve driftelhetünk kapukon áthajtva, s ide tartozik minden egyéb finomság, amit egy több száz lóerős versenygéppel kivitelezhető. A trükk-mérő követi kombóinkat, hiszen ha egymást követően többször is, hiba nélkül mutatványozunk, akkor a kapott pontok száma is hatványozódik, s ez megmutatkozik a hírnevünkön is.  Bár az irányítás némileg szokatlan elsőre, kell egy kis idő, mire belerázódik az, aki a hagyományos versenyeket kedveli, mégis a feladatok teljesítése és a rejtett csomagok keresgetésé hihetetlen módon le tudja kötni az embert. Egy külön menüben látjuk azokat a manővereket, amiket még nem viteleztünk ki, néhányuk tényleg durva elvárásokat támaszt, de nincs annál jobb, mint rájönni a finomságokra.


A DiRT 3 tömve van brutális aszfaltszaggatókkal és pályákkal, nyoma sincs már a korábbi részek silány felhozatalának, igaz, mi még így is telhetetlenek vagyunk. Több mint 100 szakasz áll rendelkezésünkre, a földgolyó minden, komoly autóversenyzői hagyatékkal rendelkező helyszínén. Visszatér a sivatagos Kenya, az erdős Michigan, de lesz itt svájci Alpok, s Monaco, London utcai pályái is, ráadásul mind-mind eltérő stílusvilággal, nagyszámú alternatív útvonallal, fordított vonalcsíkkal és eltérő időjárási körülmények között. Fokozatosan válnak elérhetővé és nekünk úgy tűnt, hogy kevésbé válnak ismétlődővé, mint az előző epizódokban. A különböző korok ikonikus járműveiből mazsolázhatunk, egy-egy kihívásra lehetőleg a legtökéletesebb autót megválasztva. A nagynevű gyártók többféle modellje is megtalálható, a sima raligépektől kezdve, buggykon át, teherautók és egészen extrém, egyedi építésű mérges szöcskékig. Viszont a verdák gyűjtögetésén már koránt sincs akkora hangsúly, mint régen, nem kell azon filóznunk, hogy mire van pénzünk is mire nem, sokkal többet váltunk járművet.


A mesterséges intelligencia is elég korrektre sikerült, az ellenfelek nem félnek összekarcolni egymás kasztniját, agresszívan védik pozícióikat a pályán. Végre figyelnünk is kell a riválisok reakcióit, nem csupán a saját magunkkal vívott verseny kerül előtérbe, egy jól időzített tervvel tényleg előnyt kovácsolhatunk magunknak. A hirtelen irányváltásokra a többiek is reagálnak és szándékosan ki is provokálják, ha arról van, érezni fogjuk, hogy a jármű viselkedése megváltozik minden kisebb-nagyobb ütközés során, és igencsak birkózni fogunk a lendületünkkel is – szerencsére a fizika ebben partner. Szóval, aki a Shift-féle agresszív stílust képviseli, hamar a pálya szélén találja magát. A játék kezelhetősége korrekt, de semmi mással össze nem hasonlítható. A különböző autók eltérően reagálnak mozdulatainkra, érezzük súlyukat és tehetetlenségüket, s mindezt csak tetézik a saras, murvás, aszfaltos és havas útfelületekből fakadó körülmények. Meggyőzően teljesít e tekintetben a DiRT 3, dacára annak, hogy egyfajta keveréke az arcade és szimulátoros révületnek. A komfortérzetet segíti a számos nehézségi beállítás, egészen az életszerűség látszatáig. Az autónkat is precízen finom- hangolhatjuk, a felfüggesztésre, kerékdőlésre, leszorító-erőre kitérve.


Ismét visszatér az idő-visszatekerési funkció, vagy, ahogy itt hívják, a flashback, mely főleg egy komolyabb malőrnél, elrontott kanyarnál jön jól, egy versenyen csupán öt alkalommal, de végre nem büntetlenül használható. A korrigálás elsütése megmutatkozik a szakasz végén kapott hírnévpontjainkon is: a bénábbak keveset kapnak. Az autók sérülését szintén nem érheti rossz szó: elveszthetjük abroncsainkat, ajtóinkat, motorháztetőnket, fokozatosan horpad, deformálódik a jármű, ráadásul nem csak esztétikailag, hiszen ha nem vigyázunk a popónk alatti milliós csodára, csak álmodhatunk a dobogóról. Minden látványosabb megmozdulást, borulást, dicső győzelmet visszajátszás formájában feltölthetünk a Youtube-ra is, igaz, csak 30 másodperces videók lehetnek, maximálisan 480p-s felbontásban, aminél már a Fraps is komolyabb felvételeket készít, mégis üdvözítő a lehetőség, főleg a konzolosok számára. Nagyobb jelentősége nincsen, hatásvadász vágásokra, képbeállításokra nincs mód.


Minden egyes játékmód játszható online is, akár nyolc résztvevővel, illetve offline, osztott képernyős módban. Bár az elődökben nem igazán volt lelke a multiplayernek, sok volt a megkötés, a DiRT 3-mal viszont összekapták magukat a Codies-nál, zombiautókkal és macska-egér játékkal (ahol az egerek a Mini Cooperek) színesítették az összképet, amely méltán lehet népszerű a baráti összejöveteleken. Az Outbrake Zombie-ban egy játékos megpróbálja megfertőzni a többieket úgy, hogy nekik megy – remek móka, szintúgy, mint a Capture the Flag. Utóbbi tényleg hatalmas térképeken zajlik, még azt is megkockáztatjuk, hogy nagyobb sikere lesz, mint a hagyományos játékmódoknak. Tényleg elragadta a fejlesztők fantáziáját a sok apró hülyülés, reményeink szerint bőven elég lesz arra, hogy a DLC-kkel karöltve kitolják a játék szavatosságát.


A DiRT 3 vizuálisan jól kiegyensúlyozott és stílusosan telített. Az EGO Engine ebben a műfajban brillíroz igazán, letisztultabb, mint a DiRT 2, végre rájöttek a készítők arra, hogy a felesleges sallangok nem tesznek jót a látványnak. Az autók meglepően részletesek, akár a több külső nézetből vizslatva is, s szerencsére a belső nézet is jól használható, ahol érezni lehet a ránk ható erőket. Az eső és a sár tényleg összemocskolja a szélvédőt, fokozatosan küzdünk a láthatóságért, emellett a külső terep is meggyőzőre sikeredet, a fák között hajtva elfelejthetjük a papírmasé modelleket, 3D-t kapott minden egyes objektum. A sebességet szilárd 30 FPS-re lőtték be, komolyabb belassulásokkal nem találkoztunk. A zenék a szokásos limonádé rockzenékből és hip-hop betétekből tevődnek össze, találunk egészen kedvelhető darabokat is, de igazából nincs is jobb annál, amikor egy bivalyerős motor duruzsol alattunk.


Nem csalódtunk a Codemasters újabb gyermekében, ahogy mondani szokták: hozta kötelezőt. A sportág szerelmeseinek jelenleg nincs hathatósabb alternatíva a piacon, s a mogorva mérnökök is talán könnyen megszokják a DiRT 3 által képviselt rugalmasságot. A minőséget tekintve nincs mibe belekötnünk, a single player hosszú és változatos időeltöltést kínál, a multit tekintve pedig tényleg megpróbáltak valami egészen szokatlant letenni az asztalra. Tartalomból van elég, a tősgyökeres rali tényleg megkülönböztetett figyelembe részesül, ha pedig kötetlen durvulásra vágysz, akkor ott van a Gymkhana. De most már tényleg Grid 2-t szeretnénk, kedves Codies, miután az F1 2011-et nyélbe ütöttétek.

58.
58.
buxkft
Audi S1

https://www.youtube.com/watch?v=P286ZS8hXMc
57.
57.
lukytomi
#55: Nem DiRT 4 lesz a neve hanem DiRT:ShwDown.Itt a trailer:http://www.youtube.com/watch?v=4wtFta60FQI
55.
55.
Mark2010
Nalam 10 pontos a jatek kiraly a grafika es szerintem a Gymkhana játékmód nagyon bevalt mar akinel ,nalam igen remelem lesz Dirt 4!!!
54.
54.
Alvess
multiban vagy splitt screenben a flashback hogy müködik mert még egy videon se láttam müködés közben
51.
51.
Falcon
Hát elég gagyi a driftet ha nem tudod megcsinálni márpedig nagyon nehéz akkor cseszheted az egész játékot!!!!!
50.
50.
Rapid
Ez egy maximum 6 pontos gagyi játék. Ennél a Dirt 2 is jobb volt. Kb. 15 perc játék után, amiből 12 perc idióta szövegelés volt, amit el sem lehetett nyomni, letöröltem az egészet. Az irányítás pocsék, a menü idegesítő, zene gagyibb, mint eddig. Ezt meg akartam venni, de még jó, hogy előtte ki szoktam próbálni a kiszemelt játékokat. Erre egy forintot se...
48.
48.
wacbalage
Nekem tetszett a játék az elején de egy valami egyszerűen megölte a játékot a végére: KEVÉS A PÁLYA.
Nem értem hogy ha már ennyi energiát öltek egy játékba akkor miért nem tettek bele még vagy 5 pályát.Sokat javított volna a dolgokon.
46.
46.
#41: most akkor Austin nem Texasban van... :P :D
45.
45.
bledzer
#42: Assistok ki, az összes, manuális váltás, kormány elő és teljesen más dimenzióban vagy mint controlerrel vagy billentyűzettel. Az a pár rally stage mg jó lenne ha lehetne alapozni a szakkomentárra és NEM LEHET. Ez oriási baki. Nem is óriási. Inkább felfoghatatlanul gigászi. elfogadnám, ha azt mondták volna, figyeljetek balf*szok, a játékot új irányba terelük, más lett a célközönség. Egy kiba.. szavam sem lenne.
44.
44.
Itsuki
Akinek bejön a Gykhama mód vagy mi annak biztos tetszik is,de nekem itt ne kelljen driftelgetni,mert nem tudok és nem is akarok tudni,mert a játék eddig nem erről szól. Adjanak ki egy DLCbe drift módot vagy ráktudja,itt lehetne normálisan játszani. De biztos én vagyok a béna,és el is fogadom. De ettől még letöröltem a játék 20%nál.
43.
43.
Dirty666
Szerintem a szöszmötölést, állítgatást nem mindenki kedveli. Én szeretem a Dirt 3-at, változatos, rengeteg verda, remek grafika, a ghymkhana dögös. Aki a kihívást keresi, menjen fel az Xbox Live-ra, megtalálja :)
42.
42.
davidsone
#40: ígéret... ezt hagyjuk. Ekkora tapasztalattal és hozzáértéssel ami neked van igazán tudhatnád, hogy a kiadók fűt-fát ígérnek a fejlesztők +csak pislognak és próbálnak +felelni a tudatlan fejesek elvárásainak! Nem tudom neked mi a kihívás de +emelem a kalapom előtted ha platinára leteszel mindent!! elsőre:P
utána lehet adok neked 1 ötöst!
41.
41.
SityiSXT
Zoenn, egy tárgyi tévedés van a cikkben: Aspen Coloradoban található, nem Svájcban! ;)
40.
40.
bledzer
#35: a Nóbeldíjas kommentedben igencsak feltűnően kinyílvánitod, hogy gőzöd sincs arról, hogy mi a rali, és hogy mi is jelent igazi kihívást és azt, hogy annó miről szólt a játék. Arról meg pláne gőződ nincs, hogy mit igértek a fejlesztők.... ergo, lövésed sincs a ralihoz, a multjához, a játékfejlesztéshez mivel nem követed nyomon, hogy ki mit igér s azt sem tudod, hogy mitől mit kell várni. 1-es, lehülhet, kösznöm.
39.
39.
herlius
#35: Ha tetszett a játék, akkor örülj neki, de azért illik tiszteletben tartani mások véleményét is, mindenféle személyeskedés nélkül.
37.
37.
Drider
Végre! Már vártam a tesztet! Szépen összerakott darab lett, az tény. A "limonádé" zene sokkal elfogadhatóbb, mint a DiRT 2 esetén volt, a menük letisztultsága és dinamikussága meg nagyot dob a játékélményen. Egyedül talán az lassítja le, ha pl. az autóválasztásból akarok visszamenni, mert ott nem közvetlenül a szezon-választásokhoz ugrik vissza, hanem egyesével kell visszalépkedni, minden kisebb menün, amin már áthaladtunk. Mennyivel jobb lett volna, hogyha a DiRT 2-ben ennyi autó, ennyi játékmód és ilyen menürendszer lett volna, mivel ott szinte csak a pályaversenyek domináltak, igaz lehetett különféle díszeket/illatosítókat rakni a szélvédőre/műszerfalra, meg több volt az autófestés kocsinként.
35.
35.
davidsone
#33: Szerintem remek game! Ha ennyire földhöz ragadt és hagyomány őrző vagy nyomjad a colin1et az való neked!
És hogy lehet eredeti rali élményt várni 1 videojátéktól??? csapasd meg a verdád kinn a mezőn na az igazi vezetési élményt nyújt!
33.
33.
bledzer
nekem nagyon nagy csalódás ez a game.. igértek a dirt 2 után fűt-fát s mit kapunk? még kevesebb tradicionális rally és pálya hozza. az a baj hogy ez a játék köszönő viszonyban sincs a régi Colin Mcrea-kel és a szabályos értelemben vett ralival. bohóckodás lett belőle... És ken Block az atyaúristen... ugyanmár... wrcben sehol sincs. Attól, hogy valaki benyom pár donutot és neoncsöveket gázol el attól nem lessz profi. Sebastian Loeb röhögve palja... Az üres show-ról szól ez a game, nm arról, hogy hogy vezetsz. na eg még egy óriási baki, ami nem volt még a dirt 1-ben. a szakkomentár használhatatlan... Shame on you codemasters
32.
32.
Samu
Hát én szeretem az itteni játékteszteket,de ez most olyan mintha az írója még a borítóját se látta volna a játéknak... Nem baj,el lehet lenni ezzel a játékkal is,csak sokallom én is a pontokat rá,mert azon kivül,hogy szép meg elég baráti az irányítása,számomra elég összecsapottnak tünik.10/7 max! Kenblokktól meg kivan a pisztoly,miért nem találtak valakit legyőzendő ikonnak aki tényleg elért valamit már rallyban!
31.
31.
Józsi_Doe
Egy jó autós játék.
Csak a többperces töltési idők ne lennének, na meg egy levésbé időhúzó verseny introkat is csinálhattak volna. Na meg érdekesebb pályákat, mert az amcsi helyszínek dögunalmasak.
30.
30.
lackosor6
Nekem nem tölt sokat, pedig nincs csúcs gépem! Szerintem rossz cracket szedtetek le gyerekek! XD
Úgy látom sokan egyet értünk abban, hogy át lettünk baszarintva, mint rallyjáték-kedvelők! Ezek szerint nem bennem van a hiba...
Nem baj felrakom a 2005-öt, benyomom hard-on a teljes japán rally-t és elmorzsolok egy könnycseppet, mert idén sem kaptunk semmi különöset!
Majd a GRID 2!
29.
29.
Ghost16
Tényleg hosszú a loading, de én addig gyúrni szoktam :D
28.
28.
Netsu
#26: Ha ezek lennének az első részek, akkor semmi baja nem lenne vele senkinek sem. De tudván, hogy ott volt az első 6 CMR, amik valóban hasonlítottak mind hangulatban, mind játékmenetben a ralira. A mai napig izzasztóak mondjuk a 04 görögországi pályái, vagy a 02-ben az utolsó, amerikai rali.. aztán ezt elhagyva idedobnak nekünk ilyen tipikusan amcsi cukormázas szart Ken Blockkal... Hát a valódi fanoknak ez nem kicsit kiábrándító. Az meg csak hab a tortán, hogy olyan kritikákkal illetik, hogy "A rali szerelmesei számára hitelesnek tűnő videojáték." ahan. Igen.
27.
27.
bsg09
#13: Rally bajnokság alatt a world tourra gondolsz? Mert az abban a formában nagyon gyér.
26.
26.
K2 The Highest
#25: Én már régóta figyelem (moderátorként muszáj) a kommenteket a hírek és cikkek alatt és nagyon sokszor ezért volt lehúzva a játék.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...