Angry Birds Trilogy teszt

  • Írta: Ford Fairlane
  • 2012. október 21.
  • angry birds trilogy, teszt, x360
Noha a teljes joggal bepöccent, szárny nélküli szárnyasok már szinte minden platformon megfordultak, csak most tették először tiszteletüket az Xbox 360-on, ráadásul dobozos játék formájában. Ez pedig így megfelelő apropónak tűnt egy teszt lezavarásához.

Történetünk 2009-be nyúlik vissza, egy mobiljátékokra specializálódott, gyakorlatilag ismeretlen finn fejlesztőcég, a Rovio (korábban Relude) az utolsó leépítési hullámot követően kilencfősre apadt, és befordult a szinte biztos csődhöz vezető sarkon. Egyetlen dobásuk azért maradt, a maroknyi csapat még egy utolsó játékot lefejleszthetett, ennyi pénzmag csörgött már csak a kassza mélyén, ergo a termék sikerén állt vagy bukott az apró vállalkozás további sorsa. Természetesen a srácok próbáltak olyan biztosra menni, amennyire tudtak, a laborjukban megkísérelték kikeverni a tuti siker receptjét, és rengeteg ötletelés, meg számos prototípus után megszületett a mű, ami így jóval az egymilliárd letöltés után már játéktörténelem.


Az Angry Birds lényegében a demoscene-en Croaker / TPOLM^Halcyon becenéven is ismert Jaakko Iisalo fejéből pattant ki, a prototípust és a figurákat is ő álmodta meg (már kölyökkorában is malacokat rajzolt mindenfelé), igaz a sematikus, mára ugyanakkor ikonikussá vált madarak eredetileg nem a csúzlis játék szereplői voltak. Nem forradalmi újítás piacra dobása volt a cél, csupán egy letisztult, pofon egyszerű, bárki által másodpercek alatt elsajátítható, ugyanakkor néhány percre is bármikor (buszmegállóban, iskolai szünetben) felvehető anyagé. Ez a leírás persze rengeteg mobiljátékra ráillik, ezen a ponton válik különösen fontos tényezővé a szerencse és a finomhangolás, no meg a marketing.

Az alapváz nagyrészt nem más, mint az Artillery-variánsok őse, az 1978-as Human Cannonball. A cél vagy célok eltalálásához szükséges kilövési szöget és sebességet kell megtippelni vagy kikísérletezni. Erre jött rá újabb rétegként a tereprombolás (már az 1979-es Artillery-nél megjelent, természetesen a sokáig legsikeresebb ilyen jellegű anyag, a Worms magja is ez volt), illetve annak új szintre emelése az Erin Catto által fejlesztett, nyílt forráskódú Box2D fizikai motor, meg a különböző jellemzőkkel rendelkező anyagok segítségével. Az ágyú helyét a csúzli vette át, ami akármennyire apró részlet, de szerintem egyike a sikerért felelős legfontosabb adalékoknak, ugyanis természetesen közelít hozzá mindenki, ismert a működése, ráadásul az első célplatformon, az érintőképernyős iPhone-on már zsigerből nyúlt is érte az ember: húzta, célzott és lőtt, már az első percben, amikor először találkozott a franchise egyik képviselőjével. Ha már itt tartunk, merengjünk még kicsit el azon, hogy mikből állhat a titkos szósz, ami ilyen magasra repítette a sorozatot.


Abban nem hiszek, hogy a sztori vagy a figurák sokat nyomtak az elején a latban. A zöld malacok ellopták a röpképtelen madarak (ezért kell nekünk élő ágyúgolyóként csúzliznunk őket) tojásait, nekünk pedig az ezen felpaprikázódott szárnyasokkal pályáról-pályára revánsot kell vennünk, eliminálnunk kell a hivatalosan kastélyoknak nevezett ingatag építményekbe húzódott sertéseket. Ez legfeljebb kíváncsivá teheti a potenciális játékost, de még nem húzza be. A kezdetben szimpla köröknél alig bonyolultabb figurákkal szerintem hasonló a helyzet. Igaz e két összetevő idővel felnőtt, sőt jelenleg is növekszik. A játékok révén milliók kedvelték meg a karaktereket, férfiasan bevallom, noha nem szokásom az effélék gyűjtögetése, még én sem álltam meg, hogy impulzusvásárlás során ne szerezzek be egy tematikus plüssfigurát. A 2015-ben ezüstvászonra érkező nagy mozifilm pedig az egyre minőségibb, kidolgozottabb, ötletesebb átvezető és reklámcélú kisfilmek után bizonyára jókorát fog szólni, ott persze már elengedhetetlen lesz a fifikásabb történet.

Jó döntés volt, hogy nem kapunk valós időben egzakt számos (szög, erősség) vagy kirajzolt röppályás visszacsatolást, így nehezebb megsaccolni a lövésünk eredményét, sőt a balszerencsés indítás után a pontosítás sem olyan egyszerű. Igaz ezt a cég azért valamennyire rugalmasan kezeli, az előző lövésünk röppályája utólag megjelenik, ez kis segítség, hogy valamivel fölé vagy alá célozzunk-e. Emellett több változatban felbukkant a kor divatjának megfelelően játékon belül kemény pénzért megvásárolható „csalásként” a Sling Scope, ez valóban mutatja az ívet, ha használjuk, de darabonként fogyatkozik is (szemben a sorozat legelső ilyen akciójával, a sassal, amit egy vásárlás után végtelenszer igénybe lehetett venni). Továbbá az Angry Birds Space-ben az ív már alap, mert olyan durván csűrik-csavarják a bolygók a gravitációt, hogy bizonyára e nélkül frusztráló, talán teljesen játszhatatlan lenne az epizód. Tehát itt-ott már bővülnek a lehetőségek, de az első három játék úgy nyújtja a legoptimálisabb kihívást, ahogy annak idején a világra jött.


Hasonlóan fontosnak érzem, hogy a különféle madarakat minden pályán korlátozott számban és kötött sorrendben lőhetjük ki. Elmehettek volna abba az irányba, hogy minden pálya előtt válogassunk, felszerelkezzünk, esetleg az adott feladványt látva tervezzük meg egy fix készletből a sorrendet. Valószínűleg így is működne a játék, talán sokan üdvözölnék is a stratégiai elemeket (sok pályát könnyebb lenne kevesebb madárral teljesíteni, ami több pontot és csillagot, no meg magasabb toplista-helyezést eredményez), de vesztene az anyag a lendületéből, lassabb lenne a játékmenet. Nem vennék rá mérget, de akár bukhatott volna ezen az egész játék is, hogy aztán valamelyik klóngyártó vegye fel a fáklyát, csiszolja ezt ki, és arassa le a babérokat.

Szerintem nem mellékes az újrakezdés gomb sem. Mivel a játék génjeibe van kódolva a nagyszámú kudarc, vagyis általában jó pár sikertelen lövés után, Fortuna némi segítségével (ugye az egzakt visszajelzés hiányából fakadó pontatlansági tényező) találjuk el pont úgy a célpontokat, ahogy kell (profiknak jobban megy, de senki sem halmozza hiba nélkül zsinórban a három csillagokat), számít, hogy milyen gyorsan kezdhetjük újra a pályát. Ez most sem tökéletes mindenhol, a legtöbb változatban több gombot kell nyomnunk az újrakezdéshez, talán a Google Chrome reklámozására készült JavaScript változat az egyetlen, ahol ez a gomb a fenti menüsávban egy egérkattintással aktiválható – ezt szívesen látnám másutt is.


A nagysikerű alap Angry Birds gyorsan hízni kezdett új pályákkal, ahogy azt sok iOS és Android játék esetében, továbbá egyre több konzolos és számítógépes cuccnál (DLC-k) megszokhattuk. A kezdeti 63 pályát azért pár nap alatt a lassabbak is ki tudták végezni, de a folyamatos, és a legtöbb esetben ingyenes pályabővítés képes volt éveken át táplálni a lángot. Az első önálló mellékág 2010 októberében bukkant fel, ez lett az Angry Birds Seasons, leánykori nevén, mivel ez volt az apropója és kezdőtémája, mellesleg még Angry Birds Halloweenként futott. Ez is szépen bővülgetett ingyen, párhuzamosan pörgették az alapjáték mellett, az ünnepi és más szezonális pályák jellemzőbben ebbe kerültek, más lényeges eltérés nem is volt.

Érdekesebb ugyanakkor a harmadik rész története. A Rovio megtehette volna, hogy kiadja a pályaszerkesztőt, akár be is építhette volna a programba, mindez a DOOM és a LittleBigPlanet után hasonló közösségi élményt alapozhatott volna meg. A cég fejesei azonban nagyobb pénzt szimatoltak (mellesleg be is fenyítették az ingyenes online pályaszerkesztő, az ABLE fejlesztőjét), mint amit az eredetileg 99 centes alapjátékok, a reklámbannerek, a lassan bevezetett, megvásárolható „csalások”, sőt az Angry Birds Space esetében már pénzért is értékesített pályacsomagok hoztak, noha ez a sok kicsi is sokra ment. Végül elképesztő érzékkel tapintottak rá, hogy az Angry Birds maga reklámfelületté is tehető, sőt ez valahol oda-vissza is működik, akárcsak a Rock Band esetében, újabb játékosokat is behúzhat. Készültek így kisebb és nagyobb cégeknek, márkáknak, szervezeteknek, termékeknek, együtteseknek, sportkluboknak és személyeknek pályák, pályacsokrok, önálló játékok, sőt néhány esetben teljes átiratok is, ráadásul szép számban akadnak angoltól eltérő nyelvűek, vagyis más régiókba célzottak (sokat meg sem találnék már, amikbe az évek során botlottam).


A hamarosan landoló Angry Birds Star Warsig a legnagyobb ilyen kapcsolt termékes üzlet minden bizonnyal az Angry Birds Rio volt, a Rio című egész estét rajzfilm köré épült, és több platformon megjelent, önálló játék. Ez szintén szakaszosan gördült ki, fokozatos frissítésekkel, de mivel egy lezárult, kerek történet, valószínűleg több pályafrissítést már nem kap, hacsak a mozi 2014-ben érkező folytatása kapcsán nem. Főbb különbség még, hogy itt a tojások helyett a főszereplő madarakat rabolta el egy csempészbanda, az ellenfelek pedig a malacok helyett többnyire majmok, meg egy nagy, gonosz kakadu. Ez a három fő rész kapott helyet a cikkünk tárgyát képező, dobozos Angry Birds Trilogy-ban. A negyedik, egyebek mellett a NASA népszerűsítésére is készült Angry Birds Space sajnos nem, feltehetően még viszonylag a pályafutása elején jár, kevés zónával és aránylag kevés pályával, így túl zsengének érezhették.

Sok korábbi átirathoz hasonlóan a Trilogy új platformokra átültetését sem házon belül végezte a Rovio, a PlayStation 3 (ott a minis-kínálatba mellesleg az alapjáték két portja is kijött már két különböző cégtől) és Xbox 360 esetében a szintén demoscene-gyökerekkel rendelkező Housemarque kapta e nemes feladatot. Ami az audiovizuális élményeket illeti, valóban nagyon jó munkát végeztek. A grafika még részletesebb, színesebb, több parallax síkban gazdagabban animált. Az eredetileg képregényszerű átvezető részek helyét profin animált kisfilmek vették át. A zenét élő hangszerekkel és hivatásos bandával vették fel, a téma új, tűzoltózenekarokat idéző hangszerelésétől egyenesen padlót fogtam. Jó pár háttéranyag is megjelent az „Extras” menüpont alatt: vázlatrajzok, skiccek, hátterek, karaktertervek, no meg a madarak részletes életrajzai (első alkalommal, hivatalos nevekkel, igaz ez nem teljes). A feljavítás valóban jól sikerült, az Angry Birds soha nem festett és szólt ilyen jól.


Az irányításból gamepad esetén szerintem a maximumot hozták ki, amit csak lehetett. Bal karral célozhatunk, A-val lőhetünk, ugyanezzel aktiválhatjuk is repülés közben a madarak extra képességeit. Az LT és RT nagyítja és kicsinyíti a térképet, de az LB és RB segítségével gyorsabban is fókuszt válthatunk a madarakra vagy a malacvárra. Amikor nem teljes képet nézünk, a jobb karral szabadon mozgathatjuk a kamerát is. Az újrakezdés közepesen gyors, az X gombhoz lett rendelve, de a véletlen mellényomást kiküszöbölték azzal, hogy bizonyos ideig, a körív beteltéig kell nyomnunk, hogy megerősítsük a szándékunkat. A sas hasonlóképp csalogatható elő az Y gombbal. Sajnos a játék, különösen, ha érintőképernyős eszközön próbáltuk már, kicsit lassabbnak és nehézkesebbnek tűnik így, sőt a görgős egér is optimálisabb vezérlő számára, de azért meg lehet barátkozni vele, és annyira nem borzalmas, mint a PlayStation Portable analóg pöckével történő célzás. Az átirat mellesleg támogat Kinectet is, de nem követeli meg. Mivel megfelelő hardver híján nem volt lehetőségem kipróbálni vele, csak tippelek, hogy valószínűleg az sem ideális vezérlőeszköz az anyag számára.

Miután a madarak ebben az átiratban mutatkoztak be először bővebben, és az eltérő képességeik is kulcsfontosságúak a játékmenet szempontjából, röviden tekintsük át őket. A vörös madár, mint kiderült, a Red névre hallgat, ő a főnök, a stratéga. Különleges képessége állítólag nincs, de meg mernék rá esküdni, hogy gombnyomásnál kicsit mégis nagyobbat üt (csicsereg is). Leginkább ingatag építmények megbillentésére használható. A gyors, sárga madár Chuck, a gombnyomás pontjától rakétasebességgel, szinte a gravitációval dacolva lő ki, és a fát roncsolja legjobban. A flottában repülő három fiatal, kék madár Jim, Jake és Jay, ők a gombnyomásra szétválnak, így több ponton csapódnak be, mellesleg az üvegre és jégre jelentik a legnagyobb veszélyt. A fekete, bomba alakú madár szimplán a Bomb nevet kapta a keresztségben, a súlya miatt becsapódáskor is hatékonyabban rombol, utána magától felrobban, ha ezt nem sürgetjük meg gombbal, ő leginkább a követ pusztítja. A játékból tudtam meg azt is, hogy a fehér madár az egyetlen tojó a sok kakas között (legalábbis az alap brancsban), ő Matilda, egy bombaként robbanó tojást pottyanthatunk le vele, illetve ha jól íveljük, az ilyenkor bekövetkező gyors kiszállásakor felfele is belevezethetjük tereptárgyakba.


A különlegesebb madarak közé tartozik Big Brother, aki itt Terence-ként mutatkozik be. A hatalmas, vörös, foltos madár feltehetően Red vérrokona, különlegesebb képessége nincs, de a mérete és súlya miatt igazán jelentős rombolásra képes. Az öreg remete, Mighty Eagle egyedi eset, a legtöbb változatban megvásárolható, itt szerencsére azért nem kínálják külön pénzes DLC-ként. Három rontás után az Y-al hozhatjuk elő, lényegében a reménytelen pályák átugrására való. Először egy csali halkonzervet kell csúzliznunk, aztán csap le a sas, és szinte az egész pályát elpusztítja. Fakultatív kihívás is tartozik hozzá, a már teljesített pályákon is előhívhatjuk, és amit a segítségével 100 százalékban letarolunk, azért egy arany tollat kapunk. Van még egy zöld-fehér Fradi-madár, aki bumerángként működik, gombnyomáskor visszakanyarodik, és hátulról csapódik be, ő valamiért nem kapott karakterlapot. A Rióban még szintén karakterlap nélkül találkozhatunk két felállással: az egyikben Blu és Jewel, a két kék papagáj össze van láncolva, gombnyomás után vízszintesen repülnek, és elég nagyot pusztítanak, Blu pedig egymagában a gombnyomás után csapkod, leginkább Bombhoz hasonlítható. A narancsszínű és rózsaszín madarak valószínűleg kimaradtak ebből a verzióból.

Az Angry Birds népszerűségéből és széles elérhetőségéből következik, hogy kis túlzással háromfajta ember létezik: 1. akit az egész téma hidegen hagy, nem lát benne fantáziát, nagy ívben kerüli; 2. aki próbálta, de hosszabb vagy rövidebb idő után repetitívnek találta, ráunt; 3. a rajongó, aki habzsolja a sorozatot, még az is előfordul, hogy több platformon tolja. Az értékelésnél és ajánlásnál ezt szerintem érdemes figyelembe venni. Kétségtelenül ez a legerősebb változat, ami a képet és hangot illeti, nem is akadozik soha, viszont az irányítás, noha a platformon a lehető legjobb, nem veszi fel a verseny az érintőképernyőssel vagy az egeressel. Az ár sem mellékes tényező, iOS-en az egész 3 dollár, Androidon és a weben (bár még nem élesedett minden pálya, a Rio meg fent sincs), ha jól tudom ingyenes. Így ez egy viszonylag szűk kör számára ideális vétel, a legnagyobb, minden elérhető változatot gyűjtő megszállottaknak, illetve a csak és kizárólag Xbox 360-on játszóknak (persze ezt le lehetne írni a PlayStation 3 verzió kapcsán is). 


A gyűjtőknél maradva, említést érdemel ama apróság is, hogy ez bizony a látszat ellenére nem egy hiánytalan, a benne foglalt játékok minden pályáját tartalmazó, deluxe változat. Az természetes, hogy a Facebookkal, Twitterrel és Qzone-nal megnyitható extra pályák kimaradtak, ahogy az is, hogy a jelenleg is folyamatosan bővülő anyagok átirata nem lehet a jövőben is naprakész, hacsak DLC-k segítségével nem. Az viszont meglepett, hogy az alapjáték pályái a 6-os, Mine and Dine csomag után elfogytak, a Birdday Party már nem kapott benne helyet, ami ugyan kis készlet, de már majdnem egy éves. A Surf and Turf is lezárult már korábban, igaz nem minden platformon, csak a Bad Piggies csomag hiánya érthető, abból e sorok írásakor, a trilógia megjelenése után élesedett az első adag. Sajnos a Seasons végéig még nem jutottam el ebben a változatban, de minden jel arra utal, hogy ott még jelentősebb a hiány. A 7-es, Moon Festival (korábban Mooncake Festival) után már nincs semmi, noha a második Halloween témájú pályacsomag, a Ham'o'ween is közel egy éves, amit még eredetileg a Wreck the Halls, a Year of the Dragon, a Cherry Blossom, a Piglantis és a Back to School követett. A hiányokat természetesen némileg kompenzálja a 19 csak itt elérhető, teljesen exkluzív pálya, minden játékban szereplő témával készült egy-egy, ráadásul hatalmas nagyok és meglehetősen nehezek.

Összegezve: Az átirat igazán míves munka, a sok éven át készült rengeteg pálya alapban is kellő játékidőt kínál, pláne, ha valaki a pontszámokra, csillagokra, sastollakra, aranytojásokra és gyümölcsökre is rágyúr. Ugyanakkor a kontroll a technikai korlátok miatt más verziókhoz viszonyítva azért kompromisszumos, ahogy az ár is (szintén a további változatokéhoz mérten) kissé borsos, inkább Xbox Live Arcade kiadást érdemelt volna.

11.
11.
Quent1n
7500 forintért kimeríti a nonszensz fogalmát... A játék továbbra is jó de továbbra sem monitorra és pláne nem tv-re készült és ez érződik is rajta. Ami egy 3.7-4.3 -as kijelzőn élvezetes jópofa, az egy 22"+ képernyőn unalmas és sivár. Szerintem. :)

De mivel nem hiszem, hogy sokba került elkészíteni a játékot és lesz aki megveszi nyilván pl. gyerekeknek így üzletileg biztos szép kis hasznot fog hozni mint a 40ezres plüssfigurájuk és mint minden ami AB :P
10.
10.
mysterion
Hát ezt is megértük: Angry Birds teszt....
5.
5.
DON GONDOCS
A játék még mindig szórakoztató, de az ára egy vicc.
4.
4.
Yanez
Mikor unják már meg?Értem én,hogy pénz,de annak a bőrnek ott a pofán már le kéne sülni!
3.
3.
Edy92
Irányítás tényleg ratyi kimaradt pályák az végül is nem nagy hiányosság, csak nem kellett volna irányítás rovására menjen olyan szinten, hogy A betűvel kell nyugtázni minden lövés előtt kicsi frusztráló :(
2.
2.
Pufikvad
Ez már szánalmas, mennyi pénzt akarnak még szerezni ebből az egy játékból
1.
1.
2pacal
Teljes árú játéknak azért kicsit pofátlanság...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...