Gears of War: Judgment teszt

Az Epic Games sorozata eleve trilógiának készült, a 2011-es harmadik résszel lezárult a Marcus Fenix története a locustokkal vívott háborúban. Szerencsére az univerzum számos olyan momentumot és karaktert vonultat fel, amiért érdemes újra leporolni a címet – ha másért nem is, a név tutira eladja a programot. Az Epic brigádja helyett ezúttal a lengyel People Can Fly csapata ütötte nyélbe a Judgmentet – a srácok már bizonyítottak a Painkillerrel és a Bulletstormmal is, így a minőség egy percig sem volt kérdéses. Vajon egy előzménytörténet képes-e tovább öregbíteni a frencsájz hírnevét? Szükség volt-e rá egyáltalán? Nos, elöljáróban annyit elárulhatok, hogy bár az új rész élvezetes, hiszen a széria minden eszenciája benne van, de vajmi keveset ad hozzá a meglévő hagyatékhoz. Töltelékrész – ha úgy tetszik, egy masszív lábakon álló viadukt a jelenlegi és a következő generáció között.


A kezdő képsorokon azt láthatjuk, amint a nagydumás szöszi baka Damon Bairdet és a Kilo osztag többi tagját láncra verve vezetik hadbíróság elé, Loomis ezredes karmaiba, mivel látszólag rossz fát tettek a tűzre, parancsmegtagadással vádolják őket. Szerencséjükre, az ő szemszögükből is megismerhetjük a történteket: a kampány visszaemlékezések formájában elevenedik meg előttünk - egészen az Emergence Dayig, azaz a háború kezdetének napjáig ugrunk vissza az időben. Helyszínünk a Sera bolygó, ahol az emberiség egyeduralma véget ér: a föld alól előbújnak a locustok hordái. Baird és a többiek vallomásával tarkítva ismerjük meg a Kilo osztag kálváriáját: Augustus "The Cole Train" Cole, és az olyan újdonsült karakterek, mint a kis vörös kadét, Sofia Hendricks és az összeégett arcú veterán, Garron Paduk szintén a játszható hősök között van. Nem mondanám, hogy a történet nem tartogat meglepetéseket, de az tény, hogy a narratívát tekintve a jelen epizód a leggyengébb mindközül. A fejezetek közt kissé sekélyes átvezetőket látunk, melyek főként abban merülnek ki, hogy hőseink egyik helyszínről a másikra látogatnak, berúgják az ajtót, rádióznak egy sort, csipkelődnek, és döngetik a mellüket, erőltetett szövegeket tolva, s így még véletlenül se zárjuk a szívünkbe őket. A Gears 3 kiterjedt ütközeteivel és fordulataival nem veheti fel a versenyt, de a háború első napján ez ugye érthető is. Az egyes fejezetek élesen elkülönülnek egymástól, kissé statikus élményt nyújtva, de ennek ellenére nem lehet okunk panaszra.


A Gears of War: Judgment nem akarja újra feltalálni a spanyolviaszt, ugyanazokkal az ismérvekkel találkozunk, mint korábban. A játékmenet a megszokott mederben zajlik: lineárisan haladunk előre a pályákon, kisebb, vagy nagyobb tereket tisztítunk meg az változatos összeállításban érkező ellenfelektől, majd mehetünk is tovább. A védjegyé vált tempó és fedezékrendszer továbbra is remekül működik – ezzel nincs is probléma, az évek során már belénk rögzült a mechanika. A Judgment viszont csavar egyet az ismerős recepten, és nagyobb hangsúlyt kap a pontvadászat. A Halvo Bay-konfliktus során elsőként a grub tüzérség által megtépázott városban kavarunk, egy szerencsétlenül jár konvojt felkutatva, katonai múzeumot megtisztítva, egy hidat elfoglalva és az akadémiára behatolva. S ez még csak a kezdet! A pályatervezők kezeit megcsókolnánk, elvégre sikerült több útvonalon is bejárható, többszintes helyszíneket kialakítaniuk, ahol számos taktika kifizetődő lehet – persze csak ésszerű keretek között. A szétbombázott romok. elhagyatott terek, hatalmas épületbelsők között kavarva egy csapásra otthon érezzük magunkat. Tüzek emésztik fel a roncsokat, hullák mindenfelé, a szél esőpermetet fúj az arcunkba, a hangulat máris a tetőfokára hág – ámuldozásból nem lesz hiány. Még egy piros pont a készítőknek.


Hamar szembesülünk azzal a jelenséggel, hogy falakra festett, vörös Gears-emblémákba botlunk. A jeleket közelebbről megvizsgálva ún. Declassified-kihívásokat fogadhatunk el, így némileg nehezebb fejlemények várnak ránk a későbbiek során. A célok sokrétűek: bevállalhatjuk, hogy erősebb ellenfelekkel csapunk össze, mint normál esetben. Máskor az idővel kell versenyt futnunk: fedett helyre kell érnünk, mielőtt lebombázzák az egész területet, vagy éljük túl a következő küzdelmet úgy, hogy csak egy bizonyos fegyvertípust használunk, s olykor védelmeznünk kell egy bizonyos tárgyat a locustok támadásaitól. Ha kellően tökösnek érezzük magunkat, nem árt elfogadni a kihívásokat, mivel ezek teljesítése a pályavégi statisztikában is jól mutat. Minden küldetést három csillagra teljesíthetünk, s a kedvező megítélés érdekében mindenképpen kötelező elfogadni a másodlagos célkitűzéseket – bónusz tartalmakért, vagy új multiplayer karakterek fejében. A véghezvitel nem lesz egyszerű, ám a veteránok számára nincsenek megoldhatatlan akadályok, sőt egészséges feszültséghez vezet, mivel, ha túl sokszor padlózunk, akkor kíméletlen pontlevonással szembesülünk. Hiába csinálunk mindent jól, ha nem osztunk elég fejlövést, nem végezzük ki az ellenfelet, és így tovább. Nehezebb szinteken már erősen markoljuk a kontrollert, nehogy kicsússzon az izzadt tenyerünkből.


Remek újításként vonul köztudatba az alaposan megreformált, intelligens spawn-rendszer. Ennek segítségével soha nem találkozunk két ugyanolyan harci helyzettel. A megoldás hasonló a Left 4 Dead AI Directorához, azaz minden egyes alkalommal máshol jelennek meg az ellenfelek - előfordulhat, ha locustok összetétele is változik. Hiába vágunk neki újra az adott szakasznak, a korábban alkalmazott taktikán változtatni kell, így soha nem fogunk unatkozni, hiszen arra törekedünk, hogy a változó felállás mellett is kellően helytálljuk. Lehetséges, hogy az előbb még három-négy Boomers, és néhány Grenadier ugrott a torkunknak, legközelebb pár Theront és Grindert kapunk a nyakunkba – akik még véletlenül sem ott jelennek meg, mint korábban. Így már van értelme újra nekiveselkedni az adott pályának, ha korábban hiányzott a három csillag. 


Újabb csavar a játékmeneten, hogy feltűnően sokszor találkozunk olyan jelenetekkel, ahol egy adott területet kell megvédenünk hullámokban támadó rémségektől. Ettől aztán olyan érzésünk lesz, hogy a Judgment sokkal intenzívebb harcokat vonultat fel, mint a korábbi próbálkozások – legalábbis ez a látszat. Elsőként Gnasher Sentinel lőtornyokat helyezhetünk el a kívánt pontokra, majd indulhat a küzdelem. A rohamok folyamatosan erősödnek, a locustok mindenhonnan özönlenek – még a levegőből is. A túlélésért alaposan meg kell szenvednünk, főleg akkor, ha még Declassified küldetéseket is bevállaltunk mellé. A turretek olykor megadják magukat, nekünk kell életet lehelnünk beléjük. A későbbiek során négy-öt hullámot is visszaverünk, s bármennyire is profin lövöldöznek a csapattársak nélkülünk is, könnyedén fűbe harapnak. Az már tényleg nem semmi, hogy esetenként kifogyunk a lőszerből és vértől mocskos közelharccá alakul a küzdelem, ahol csak egy hajszál választ el minket a kudarctól. Az új fegyvereket tekintve kiemelhetjük az aknákat szóró számszeríjat, illetve a Booshka gránátvetőt és a Markza mesterlövészpuskát - de a régi kedvenceket egyik sem fogja überelni.


Negyven csillag megszerzése után elérhetővé válik az Aftermath névre keresztelt kampány, amely a Gears of War 3 történéseivel egy időben zajlik. Nem kell világmegváltásra gondolni - a küldetéssor Bairddel és Cole-lal foglalkozik, és mérsékelt izgalmakat tartogat. Igazából arra a homályos foltokra világít rá, amik felett az előző rész elsiklott – talán nem véletlenül. A rajongók értékelni fogják - néhány érdektelen kérdést megválaszolnak, opcionális kihívások nélkül, s ez a párórás plusz játékidő szinte eltörpül a fő kampány mellett. A többjátékos módot csak néhány változás érintett: visszatér a Team Deathmatch és King of The Hill mód, az igazi érdekesség viszont az új kooperatív Survival mód, ahol akár tíz ellenséges hullámot kell túlélnünk. Annyiban tér el a Gears 3 hordamódjától, hogy ezúttal négy karakterosztály egyikét személyesíthetjük meg, a locustokat az M.I. irányítja valódi játékosok helyett, illetve objektív-alapú célkitűzéseket is kapunk a meccsek során – mondanunk sem kell, alaposan felborítja a hordamódról alkotott elképzeléseinket.


A Soldierek gyalogolnak bele a harc sűrűjébe, s csak ők képesek lőszerutánpótlással szolgálni a többiek számára. A Medic különleges gyógyító gránátot dob a sebesült bajtársakhoz, s a jótékony gáztól még a földre került társaik is talpra állnak. A Sniper azon kívül, hogy távolról osztja a fejlövéseket, az ellenség pozícióját is felfedi a többiek előtt. Végül, az Engineer meg tudja javítani a sérült erődítményeket, a védekezéshez nélkülözhetetlen az ő szakértelme. A másik friss játékmódunk, az OverRun, melyben két ötfős csapat esik egymásnak a COG és a locustok színeiben – ebből a mókából sem hiányozhatnak a kasztok és az olyan dinamikus feladatok, ahol a COG erőinek a térkép bizonyos pontjait kell megvédeniük. Habár a multiplayer már eddig is kifogástalanul működött, az új finomításoknak hála, ott javítottak a recepten, ahol arra feltétlenül szükség volt. Egyedül a pályafelhozatalt éreztük karcsúnak, de ez majd változni fog a későbbi DLC-k során. Mondhatjuk, hogy sajnos?


A Gears of War: Judgment pont olyan, mint a vásárfia: a nyűgös rajongó megkapja a cukorkát, s cserébe nem hisztizik tovább, az apuka – azaz a Microsoft – pedig az arcán kaján vigyorral nyugtázza, hogy ismét frappánsan jött ki a szorult helyzetből. Az már más kérdés, hogy a gyerkőc esetünkben nem kért medvecukrot – másfél év telt el a Gears of War 3 óta, és mivel a jelenlegi konzolgeneráció hattyúdalát éljük át, természetes, hogy még egy porció kijár nekünk. Unalmas közhely a rutinmunka kifejezés, mégis ez illik legjobban a People Can Fly produktumára: a másodlagos kihívásokkal sikerül új színt csempészni a kampányba, melyben feltűnnek a hordamódra jellemző jegyek is. Kétségtelen, hogy a harcok így intenzívebbnek tűnnek, a respawn-rendszer pedig kellő változatossággal vértez fel minden új nekifutást. Akinek az első Gears tetszett a legjobban a maga gótikus, sötét tónusaival, most örülhet: a Judgment búcsút int a harmadik rész világos színeinek, s az Unreal Engine 3 remekül vizsgázik: egyszer sem találkoztunk későn betöltődő textúrákkal. Summázva az élményeket, a nagyjából nyolcórás kampány kikezdhetetlenül élvezetes móka, dacára annak, hogy a stílus a jelenlegi helyzetben már képtelen nagyot robbantani. Minden a helyén van: polírozott játékmenet, megszokott minőség - kevéske innovációval.