Broken Sword 5: The Serpent's Curse teszt

  • Írta: Ford Fairlane
  • 2014. január 12.
  • Broken Sword 5, pc, teszt
Link másolása
A kickstarteres támogatóknak köszönhetően George és Nico ismét visszatérhetett a fények városába, hogy Langdon professzorhoz hasonlóan egy ősi, vallással kapcsolatos rejtély és egy nagyon is friss gyilkosság ügyében szimatoljon.

Történetünk egészen 1937-ig nyúlik vissza, egy festői hegyek között megbúvó, prosperáló katalán birtokra ekkor köszönt be a spanyol polgárháború dühöngő pokla. Franco tábornok egy fasiszta katonai egysége megrohamozza a kisebb kastélynak is beillő nemesi villát, és könyörtelenül lemészárol mindenkit, akit ott talál, beleértve a ház urát is. Csupán a feleség és a kisfiú ússza meg, mivel még a csata hevében kereket oldottak egy teherautóval a hátsó kapun keresztül. A kölyök egy medált kapott örökül, a másik fontosnak tűnő tárgy, egy katolikus és gnosztikus szimbólumokkal teli titokzatos festmény azonban a támadók kezére került, a rejtélyes civil férfi által vezetett osztag pont eme zsákmányért érkezett. A kép csak napjainkban bukkan ismét fel, egy kis galériában állítják ki a Montmartre-on, közvetlenül a Sacré Cœur-bazilika árnyékában, azonban a tárlat megnyitásakor újfent vér tapad hozzá, egy önmagát pizzafutárnak álcázó, motoros sisakban érkező fickó megzavarja a szűk fogadást, agyonlövi a hely tulajdonosát, és sietve távozik a meglovasított vászonnal.

Az események szemtanúja volt George Stobbart és Nicole Collard is, a Broken Sword játékok két állandó főszereplője, akik bár alkottak egy párt korábban, itt csupán véletlenül botlottak egymásba. Az eredetileg esetlenebb párizsi turistaként megismert, szőke, kaliforniai George ma már otthonosan mozog a vén kontinensen, az általa képviselt cég biztosította a kiállított tárgyakat is, így rögtön a nyakába zúdul az ügy: ki kell nyomoznia, hogy nem áll-e a különös rablás mögött biztosítási csalás, a támadó ugyanis csak egy képre pályázott, értékesebbeket is hátra hagyott, továbbá a riasztó sem szólalt meg, mindkét dolog felettébb gyanús. A bájos francia akcentussal beszélő Nico az eltelt tizenhét év alatt nem sokat változtatott a külsején, továbbra is bubifrizurát, kiskabátot és miniszoknyát visel, a fekete harisnya pedig tovább öltözteti, nagyjából így ismerhettük meg annak idején is. Még mindig fotóriporterként dolgozik egy helyi lapnak, és arra vár, hogy az ölébe hulljon a nagy sztori, amivel feljebb léphet a ranglétrán. Pontosan ez a lehetőség csillan most meg előtte, a mobiljával sikeresen lő pár képet az álruhás, de vélhetően így is több árulkodó jelet magán hordozó támadóról, sőt üldözőbe is veszi további fotók reményében.

A két karaktert felváltva terelgethetjük, ahogy korábban is, szabad váltásra nincs mód, a történettől függnek a kötött kulcspontok. A Broken Sword ezúttal teljesen visszatért a gyökerekhez, a pazar grafika már csak kétdimenziós, persze nagyon nagy felbontású, retinás iPadre belőtt HD-s, emellett a görgetés és a több párhuzamos réteg is feldobja. A figurákat 3D-ben animálták, és cel shading árnyalással előre leképezték síkba, az elején ez furcsa volt számomra, mivel határozottan elütnek a háttértől, a stáblistából úgy tűnik, hogy mindezt külső cég végezte, ennek ellenére a dolog megszokható, az animáció pedig minden helyzetben nagyon aprólékos, részletes és flott. Hasonlóképp enyhén zavaró volt, hogy időnként a karakterek párbeszéd közben nem egymásra néznek, pedig a figurák ehhez is, mint minden akcióhoz saját, előre meghatározott pozícióba mozdulnak.

 

Revolution Software

A játék mögött álló céget a már némi szakmai tapasztalattal rendelkező, de akkor még viszonylag ismeretlen Charles Cecil alapította 1990-ben három társával, köztük a későbbi nejével, és azzal az eltökélt céllal, hogy a kalandjátékok világában az amerikai gigászok, a Lucasarts és a Sierra méltó vetélytársává váljanak. Az első munkájuk, a Lure of the Temptress elég határozott névjegy volt, bizonyította, hogy valóban jó úton haladnak, az azt követő Beneath a Steel Sky pedig már igazi kultjátékká vált. Mellesleg a linkek segítségével mindkettő ingyen letölthető a GOG-ról, sőt a ScummVM segítségével rengeteg további platformon is lehet őket futtathatni. A legnagyobb sikerük persze az 1996-ban megjelent Broken Sword: The Shadow of the Templars volt, így noha volt még a cég életében pár további megbízás, a Revolution neve örökre összeforrt a Broken Sword sorozattal.

A klasszikus egeres point and click kontroll is végtelenül egyszerű, de viszonylag jól működik, teszi a dolgát. Az interaktív pályaelemeket nekünk kell megkeresnünk, nincs mankó, a bal gombbal használhatjuk őket, amennyiben erre van mód, a jobbal vizsgálódhatunk, sok tárgy esetében csak ez utóbbi él mindkettőnél. Akad még egy megnyitható tárgylista, ahol kiválaszthatjuk a begyűjtött cuccokat, és kombinálhatjuk belső vagy külső pontokkal. Ekkor kissé zavaró, hogy a kijelölt tárgy képe is az egérkurzor fölé kerül, de nem azzal kell mutatnunk, hanem továbbra is a nyíl végével, a takarás miatt nem volt ritka, hogy félrekattintottam a levegőbe, és nyithattam újra a tárgylistát, de hamar meg lehet szokni, hogy jobban kell figyelnünk erre. A mozgáshoz a talaj egy új pontjára kell kattintani, ez is megszokott, viszont hiányzik a gyorsítás, a legtöbb hasonszőrű játéknál ugyanis a dupla kattintás lehetővé teszi az azonnali helyszínváltást, vagy pályán belül az apró teleportot, sajnos ennek híján néha nagyon unalmas a sétáló, vagy más módon elnyújtott animációt bámulni. A párbeszédeknél is a tárgylista nyílik ki, a felvehető cuccok mellett a plusz témák is hasonló ikonként jelennek meg, vagyis pontos szövegek között nem tallózhatunk, de ez az egyszerűbb megoldás sem kényelmetlen, itt legalábbis roppant jól működik. A néhol, különösen Navet felügyelő esetében túl hosszúra nyúló, már-már fárasztó monológokat egyébként fel lehet gyorsítani, el lehet nyomni, de sok ilyen szöveget nem csalogathatunk többé elő, ergo ezzel is vigyázni kell, ha nem akarunk lemaradni pár információról vagy humorbonbonról.

 

Hőseinkkel főleg Párizsban mozoghatunk, ahogy régen, a térkép segítségével gyorsan ugrálhatunk is az elérhető helyszínek között, sajnos nincs sok belőlük, igaz meglátogatható még két londoni zóna is. Bár az előzmények teljes ismerete nélkül is elkezdhető a kaland, nincs túl sok hátrautalás, egy-két poén azért épít a korábbi részekre, sőt több visszatérő karakterbe is belefuthatunk: Moue őrmesterbe, Hector Laine-be, Lady Piermontba és Fleurbe – én mindig értékelem az ilyen fan service-t. A szereplőknél maradva, vicces még, hogy egy orosz oligarchát többé-kevésbé Vlagyimir Putyinról mintáztak, reménykedjünk benne, hogy ezért még nem küld egy adag polonium-210-et a derék fejlesztőknek. A feladványok többsége a régi iskolát követi, sajnos a műfajban gyakorlottabbak számára nagy kihívásokat nem kínál, illetve akad néhány logikai fejtörő is, ezek már kicsit megakasztottak, mindenesetre a beépített, a kezdők számára bizonyára hasznos, többlépcsős tipprendszerre azért nem szorultam rá. A sztori eme első fele főleg hagyományos nyomozósdi, több szálon indulva kell felgöngyölítenünk a rejtélyeket és összeesküvéseket, sokszor futunk ellentmondásba is, ekkor a végére kell járnunk, hogy ki hazudik, néha pedig ránk terelődik a gyanú, vagy más csapdába esünk, és ki kell vágnunk magunkat.

A Revolution bevetette a Kill Bill módszert, azaz kettévágta a kalandot, jelenleg még csak az első fele kapható digitális formában Windowsra, OS X-re, Linuxra és PlayStation Vitára, később még iOS-re és Androidra is kigördül, sőt további platformok sincsenek kizárva. A Katalóniában, Törökországban és más egzotikus helyszíneken játszódó, a viszonylag lezárt gyilkossági és rablási ügy után vélhetően a festmény misztikus titkaira koncentráló zárás januárban várható, de mivel még nem kapott pontos dátumot, nem lepődnék meg a további csúszáson sem. Bár csak fél történethez volt szerencsém, ennyi alapján azért már nagyjából megmérhető és értékelhető az egész, az alapok bizonyára nem változnak gyökeresen, ahogy a fejtörők és a párbeszédek minősége sem. Az első epizód remek múltidézés volt, az ilyesfajta kalandjátékok és pláne a sorozat rajongói nem fognak mellé, ha beszerzik, ugyanakkor igazán „hűha” helyzetekben, térdcsapkodós humorban, emlékezetes jelenetekben, váratlan fordulatokban és forradalmi rejtvényekben nem bővelkedik, nem a sorozat legjobb darabja, csupán jól összerakott, tisztességes iparosmunka.

 

 

5.
5.
Scal
szeretem a Gamekapocs cikkeit, de Langdon professzort említeni egy ilyen játékban... hol volt a da Vinci kód amikor ennek az első részei már rég klasszikussá váltak szinte azonnal

a broki sosem a hasfalszaggató humorról volt híres, az a Monkey Island, ez a cinikus poénkodás szerintem igen is megvan most is (talán ez az egyetlen amivel sosem volt gáz), pl ahogy hülyéskedik a csótánnyal, a pennyvel, vagy a rich tea coockie val, de a Jasmine állandó felbukkanása is kicseszett nagy ötlet

aki meg azzal jön, hogy sokat kell pofázni benne, hát igen a Broken Sword ugyanis leginkább a nyomozásról szól, és ott bizony sok emberrel kell dumálni

meg leírni egy ilyet hogy a point c click viszonylag egyszerű, de jól működik... ez most panaszkodás akar lenni? mégis mit bonyolítsanak rajta? az autóvezetésnél a sebváltó is egyszerű, de jól működik, nem ez a lényeg? ennél gördülékenyebb rendszer sosem létezett a point & clicknél

"itt legalábbis roppant jól működik" amúgy ez volt az első Broken Sword játék amivel játszottál? mert annyira nem csak itt működik robbant jól, hogy számos játék leutánozta a témák alkalmazását, a konkrét mondatok helyett

a nehézséget illetően sem értek egyet, a Broken Sword meglehetősne logikus játék volt mindig is egyedül az egyesben lehetett elakadni annál a kurva kecskénél, szóval szerintem így az első rész vége felé ez egy tökéletes folytatása az első kettőnek, le se kellett volna térni erről az útról

hogy miért vágták kettő, az most már teljesen bizonyos, nem lettek vele kész időre, de már ciki volt egyre csak tologatni, január helyett majdnem a névnapom lett belőle :D
4.
4.
Giggsy
#3: A játék minőségéhez, időtállóságához semmi köze annak, hogy 2D, vagy 3D. Ugyanaz a helyzet, mint a filmeknél (igaz, ott mást jelent a 2D 3D téma) Ha egy játék szar, akkor nem azért, mert 3D, és ha egy játék 2D, attól még nem lesz csúcs.
3.
3.
#2: Mert az emberek 90% egy idiota balfasz.
Sokkal tobb ertekkel bir es idotalobb is, egy szep 2d rajzolt valami mint egy kimodelezet, fotokbol osszetaknyolt texturazott vagy 3d kepalkoto eszkozzel behuzott valami.
Amugy jatekkal nekem a legfobb gondom (1-2 resz) a tull sok pofazas es a keves jatek.
Alig kell benne csinalni valamit csak beszelnei, beszelni.
Fejtoros mini jatek az elso resz dc-s valtozatan kivul nincs is, es ott is csak az elejen, a vege fele ott is csak szoveg szoveg szoveg...
2.
2.
Extol
Az előzőek közül nekem a harmadik rész jött be a legjobban. Manapság kevés ember gyomra viseli el az első két rész 2Ds grafikáját. Végigjátszottam mind a hármat, és remélem inkább a harmadikhoz hasonló a negyedik rész, mint az első kettőhöz.
1.
1.
RangerFox
Vegyes érzelmekkel teli játék.. Szerintem nem hozta az elvárt szintet, amúgy a teszt jóra sikeredett.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...