Haunted House: Cryptic Graves teszt

  • Írta: zoenn
  • 2014. december 15.
  • haunted house: cryptic graves, pc, teszt
Amikor egy ősrégi klasszikust feltámasztanak, a közönség nagy része örül. De ha nincs meg a kellő odafigyelés, a végeredmény csak csúfos kudarc. Az első Haunted House-ra sokan nem is emlékeznek, az újra még annyian sem fognak.

Szerintetek mi számít a túlélőhorrorok nagy öregjének? Resident Evil? Alone in the Dark? Silent Hill? Frászkarikát! Az 1982-ben Atari 2600-ra megjelent Haunted House volt az első próbálkozás az idegeink felmorzsolására. A felülnézetes, mára iszonyatosan puritán külcsín alatt azonban roppant izgalmas játék rejlett, melyben a teendőnk mindössze annyi volt, hogy elmeneküljünk a földöntúli entitásoktól hemzsegő kísértetkastélyból. Az Atari őszi bejelentésére mindenesetre izgalomba jöttünk, dacára annak, hogy az első Haunted House-t ismerők bizonyára már pocakos, őszülő családapákká váltak. Kérdés, hogy a Crytic Graves alcímet viselő alkotás megszólítja-e a modern közösséget és egyszersmind képes lesz-e a telített piacon legalább egy közepes parafaktort biztosítani. A válasz minden esetben nem. Nem tudom mit csináltak az Atari minőségellenőrei az utóbbi hetekben, de biztos nem a fejlesztőket ösztönözték a bugok és a félresikerült ötletek kigyomlálására! A Haunted House: Cryptic Graves ebben a formában csak a kultikus cím sárba tiprása, nem több.


Az első félóra után dühösen léptem ki a programból, rákerestem a fejlesztő nevére, hiszen tudni akartam, kit szidhatok az életemből elvett percek miatt. Az olasz Dreampainters Studios neve ismerősen csenghet a műfaj rajongóinak körében, hiszen ennek köszönhetjük az Annát, noha a felfedezésre és problémamegoldásra épülő kétéves alkotás éles ellentétet mutat az új Haunted House-szal. Már a főmenü puritánságát sem emésztik meg a teljes testreszabhatósághoz szokott PC-sek, a betöltőképernyőre és minden egyéb sallangra az olcsó a legjobb jelző. A jéghegy csúcsa az, hogy nem változtathatjuk meg a billentyűkiosztást és a hangzást, továbbá kellett egy javítás ahhoz, hogy bekapcsolhassuk a 16:9-es képarányt, ami azért elárul valamit a talján kollégák hozzáállásáról, díjnyertes referencia ide vagy oda. Szóval, nagy nehezen megbarátkozunk a kötött lehetőségekkel, mondván, majd a hangulat mindenért kárpótol, aztán koppanunk egyet… megint.


A történet nem árul zsákbamacskát, tényleg egy lázas rémálmainkban megjelenő, ódon kísértetkastélyt fedezhetünk fel a játékban, a sztorit a Killzone forgatókönyvírója, Gordon Rennie vetette papírra, de ezúttal otthon hagyta a kreativitását. Főszereplőnket, Anya Gravest belső nézetből irányítjuk, ő egy roppant naiv leányzó, aki nem hallgat az árulkodó előjelekre, saját testi épséget kockáztatva dacol a természetfeletti erőkkel. Anya, partnerével Stan Galeckivel már korábban is vizsgálódott a Graves Manor után, majd ölébe hull a szerencse: kiderül, hogy ő hírhedt okkultista, Zachary Graves örököse, azaz övé lett az egész kastély. Anya hamar rájön, hogy nem az lesz a fő problémája, hogy télen be tudja fűteni az egész hóbelevancot, hanem az, hogy túlélje az első ott töltött éjszakát. A dolgot nehezíti, hogy a család elhunyt tagjai nemigen örülnek a rokonlánynak, folyton valami rosszban sántikálnak, de Anyát nem lehet eltántorítani, szépen kivizsgálja a paranormális jelenségeket, s az elszórva található naplóbejegyzéseket összegyűjtve felderíti az évszázados titkot. Kétlem, hogy a minőségre érzékeny játékosok eljutnának odáig. 


A pályák unalmasabbak már nem is lehetnének. Alapvetően a gótikus építményekben van valami varázslatos: gyertyatartók a falakon, poros könyvespolcok, hatalmas szőnyegek, vérfertőző nemesek gusztustalan portréi a falon – tudjátok, a szokásos. Nos, 98 százalékban ebből semmit nem látunk, mert a játék sötét. Nagyon sötét. Szépen baktatunk a folyosókon, a koszos ablaküvegeken keresztül beszűrődik ugyan a Hold sápadt fénye, de ez édeskevés. A pályatervezők a minimális érdekességet is kiölik a Haunted House-ból. Baktatunk végig a folyosókon, megkeressük a továbbjutást jelentő ajtót, ami zárva van, majd végigjárjuk a szobákat kulcsok, vagy rejtett kapcsolók után kutatva. A pályákon nem sok érdekesség van, elakadni sem fogunk, hiszen az egyetlen érdekes tárgy csak egyetlen dologhoz használható. Ha nyitott szemmel járunk, eltévedni sem fogunk. A játékmenet lényegi része ennyi: fejtörőket abszolválunk ásítozva, csak azért, hogy a kastély egy újabb szegletébe jussunk el.


Kalandunk során szörnyekkel is összefutunk. Van itt nekünk egy stalkernek nevezett lény, amely alapesetben láthatatlan, de Anya pszichikus erejét használva jó előre felfedezhetjük a veszélyt. A fátyolnak hívott képességünkkel átláthatunk a falakon, észrevesszük a fontos tárgyakat – így gyakorlatilag a minimális kihívásnak is búcsút mondhatunk. A kor divatjának megfelelően harcolni nem állhatunk le a rémségekkel, helyette ellopakodunk az életünkre törő lények mellett. A sunnyogás kényes téma a videojátékokban, még a profi fejlesztők is képesek bakot lőni, hát még egy kis létszámú indie csapat. A speciális képességünket nem használhatjuk a végtelenségig, ha elsütjük, utána meg kell várnunk, míg újratöltődik. A bújócska úgy képzelhető el, hogy folyamatosan kapcsolgatjuk a fátyolt, pár másodpercig látjuk a rémséget, majd megint nem és újra. Előfordulhat, hogy akkor aktiváljuk, amikor már késő, ami azonnali halált jelent, szerencsésebb esetben menekülőre foghatjuk, de nagy esély van rá, hogy zsákutcába futunk. Kicsit okosabb designeri döntésekkel az ilyen idegesítő helyzetek elkerülhetőek lettek volna.


Az már csak hab a tortán, hogy a játék néha olyan bugot produkál, amitől kifagy a szörnyek intelligenciája, vagy egy-egy fejtörő megoldása lehetetlenné válik. A javításoknak hála néhány hibát már sikerült kigyomlálni, de utána újra kellett kezdeni az egész játékot. Olykor csak akkor juthatunk tovább, ha egy széttört edény darabkáit felkutatjuk, vagy egy szétvágott képet újra összeillesztünk. A darabok elszórva találhatóak az adott pályán, nagy nehezen megtaláljuk a részeket, összerakjuk a cuccot, majd kisvártatva belefutunk egy rémségbe, aki egyetlen mozdulattal a túlvilágra küldi hősünket. Azonban az ellenőrzőpont újratöltése után a tárgy darabkái elvesznek, nincsenek a helyükön, lehetetlen továbbjutni. Ilyen és ehhez hasonló ordenáré hiányosságok színesítették a premier utáni pár napot – nem titok: egy hosszú belső tesztelés még ráfért volna a játékra.


Az Unreal Engine 4 hangsúlyos fegyvertény lehetett volna hozzáértő kezekben, sajnos azonban a külcsín inkább jellegtelen, mint szép. A megjelenéskor jelentkező szaggatások élvezhetetlenné tették a játékot, a patchek után ilyen már nincs, de még mindig feltűnően lomha a framerate erős konfigurációkon is. A karaktermodellek és a szörnyek kinézete eléggé ócska, félelmet még véletlenül sem keltenek, némileg fantáziadúsabb, betegebb kreatúráknak jobban tudtunk volna örülni, de még attól sem lett volna élvezetesebb a fogócska. Igazából a már említett szegényes pályatervezésen bukik el minden, összefüggéstelen, logikátlan a kastély felépítése. A zenék egyáltalán nem váltanak ki belőlünk érzelmeket és még ismétlődőek is. Ami a legrosszabb, az a borzalmas, minden beleélést nélkülöző szinkron, amivel szó szerint vallatni lehetne. Mondjuk, egy alapból rosszul megírt szöveg még Troy Baker szájából is hülyén hangzana…


A nagy múltra visszatekintő brand feltámasztása ezúttal nem jött össze az Atarinak, így jár az, aki sajnálj a pénzt és az erőforrást. Szomorú, de a Haunted House: Crytic Graves még egy alapvetően elvárható közepes szintet sem tud felmutatni. Azt nem lehet ráfogni, hogy félkész, hisz’ komoly játékmechanikai hiányosságokkal küszköd és a hideglelős hangulatról is lemondhatunk, ami a legnagyobb negatívum egy ilyen cím esetében. Jelenlegi formájában nem ér 20 eurót, idővel talán megugorhatja az ingerküszöbünket, de addig nézzünk más elfoglaltság után – szerencsére a kínálat hatalmas. Komolyan megrendült a bizalmam az Atariban, egy ilyen nyitás után nem hinném, hogy a közelgő Alone in the Dark-reboot meg fogja váltani a világot.

1.
DON GONDOCS
4pont. kicsit túlértékeltétek. Több szempontból is alul teljesít a műfajához képest. Látszik rajta hogy ez egy indie játékként kezdte, csak jobb kiadót talált. Telepítés után egy Unreal Engine ikon fogadott. Nem lenne rossz játék, de az általatok is felsorolt hibák, egy átlagosnál is rosszabb játék benyomását kelti.
Ez egy 10/2 nem ajánlom senkinek kategória. Még az Alone in the Darkban bízok, mert az elkönyveltem magamnak hogy egy miszikus-démonos Resident Evil lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...