The Incredible Adventures of Van Helsing III teszt

  • Írta: zoenn
  • 2015. május 29.
  • pc, teszt, the incredible adventures of van helsing iii
A NeocoreGames nem elégszik meg néhány új pályával és a meglévő elemek finomításával, a Van Helsing-trilógia záróakkordja képes még tovább fokozni az izgalmakat, de az előző részek ismerete nélkül is élvezhető.

Kicsit aggódtam, hiszen az évenként megjelenő számozott részek megannyi kockázatot rejtenek. Az újabb és újabb iterációknak nem csak tartalmilag kell a topon lenniük, hanem az adott részeket kellő újdonsággal is fel kell vértezni ahhoz, hogy igazi folytatásokként tekintsünk rájuk. Eddig ugyan rezgett a léc, mivel már a Van Helsing második részével játszva azt éreztem, hogy csupán egy nagyobb DLC-ről van szó, elvégre a mechanika nem sokban változott és a játékidő sem volt a leghosszabb. A magyar fejlesztők nyilván nem a trilógia befejező darabjában állítják fejre a játékmenetet, de ami eddig jól működött, az most is fog, akik eddig rajongtak a Van Helsing-játékokért, azok most sem panaszkodnak majd. 


Noha az előző rész közvetlen folytatásával van dolgunk, a történetet azok is megértik majd, akik csak most csatlakoznak a hírhedt szörnyvadász, Van Helsing és titokzatos kísérője, Lady Katarina kalandjához.  Egy rövid, de tömör intróval indul a játék, amely szépen felvázolja szereplőink eddigi megpróbáltatásait. Főhősünket ugye a Hetedik fogoly névre keresztelt kurafi elárulta, így ő bosszút esküszik, miközben megpróbálja helyreállítani a rendet a polgárháborúból éppen csak kikecmergő Borgoviában. Elsőként egy földalatti laboratóriumból kell kimentenünk a vámpír Vlados grófot. Nem egy változatos helyszín, de szerencsére hamar a szabad ég alatt találjuk magunkat, amikor is egy kísértetjárta erdőbe visz az utunk. A pályák ezúttal is nagyok és roppant változatosak, sehol sem időzünk túlzottan sokáig, hacsak nem gyúrunk rá a mellékküldetésekre, melyek kidolgozottságát szinte tanítani kéne. Ismét találunk a játékban központi hubot, ahol felkereshetjük a kereskedőket, frissíthetjük felszereléseinket és zsoldoscsapatokat állíthatunk magunk mellé (erről majd később).


A Neocore nemes egyszerűséggel kukába dobta (urambocsá’ átalakította) a korábbi karakterosztályokat: ezúttal három helyett hat, majdnem új hőstípust kapunk, bár a két rész óta dédelgetett hősünket ezúttal nem importálhatjuk. Az Umbralist időnként láthatatlanná válik, ami jól jön, amikor meglepetésszerű támadást indítunk. Kis szerencsével így már két-három szörnnyel is végzünk, mire a horda többi tagja feleszmél. A Phlogistoneer leginkább egy Gears of War-féle katonához hasonlít, masszív páncélt hord, igazi tank, rengeteg sebzést képes elviselni, fejjel megy a falnak, lángszórójával pedig ropogósra süti a nyakába ugró bestiákat. A legjobb módszer vele, ha a hordák mögé ugrunk, pajzzsal védjük magunkat, majd lecsapunk, ügyelve a ritmusra - sajnos a területre ható támadások ellen nem sok esélye van. Ha a természet erőit hívnák segítségül a csaták során, akkor az Elementalist lesz a mi emberünk, aki tűzzel, fagyasztással és meteoresővel ritkítja a fenevadak sorait. Táncszerű mozgása némileg ellensúlyozza a védtelenségét.


A Protector szintén egy tanktípus, aki hosszúkardokkal a kezében rohan az események sűrűjébe, szerencsére nehézpáncélja megvédi őt a pengeéles karmoktól. A Bounty Hunter az egyetlen olyan kaszt, amely ismerős lehet. Ő az a kalapban és köpenyben flangáló revolverhős, aki messziről szedi le az ellenfeleit. A sort a Constructor zárja, a korábbi Arcane Mechanic itteni megfelelője, aki szintén a távolsági fegyverekben jártas, derékból tüzel masszív golyószórójával. Sajnos a "kevesebb néha több"-elv a Van Helsing III-ra is érvényes, hiszen amellett, hogy néhány kasztot nemes egyszerűséggel össze is vonhattak volna fejlesztők, nem igazán találunk friss szereplőket. A korábbi osztályok átskinezett variánsairól van szó, ráadásul a megszerezhető képességeik is feltűnően hasonlítanak a korábbiakra. 


Érdekes változás, hogy fejlesztők ezúttal gátat szabtak a féktelen bájitalfogyasztásnak. Míg korábban elég volt szorgalmasan nyomkodni az életerőital, vagy a manafőzet gyorsgombját, itt már egyetlen feneketlen üvegcsénk van, melynek újbóli használata időhöz kötött. Ez arra sarkalja a játékost, hogy taktikázzon, időnként visszavonulót fújjon, és addig kergetőzzön az ellenséggel, amíg újra hörpinthet egyet, vagy olyan képességeket használjon, amit eddig feltűnően mellőzött. Amire szükség is van, elvégre az ellenségek továbbra is többen támadják a szörnyvadászunkat. Gnómokkal, impekkel, gólemekkel és sok más változatos rémséggel futunk össze a kampányban. Nem ritkán már szó szerint átláthatatlanul tele lesz a képernyő, ilyenkor szinte adja magát, hogy területre ható csapást indítsunk. A végeredmény nem kis elégedettséggel tölthet el bennünket.   


Kalandunkat a hatvanadik szinten kezdjük. Ismét minden karakter egyedi és roppant szerteágazó képességfát kapott, felsorolni is nehéz a választható irányokat. Nem csupán az alapképességeinkhez rendelhetünk további passzív fejlesztéseket, de választhatunk magunknak három extra skillt is. Ezek a már ismert power-upok, amiket akkor aktiválhatunk, ha a Rage-méterünk feltöltődött. A rendszer hasonló a korábbi részekben látottakhoz: a megölt ellenfelek után fokozatosan töltődik a dühünk, mi pedig várhatjuk, hogy mikor süthetjük el a pusztító (vagy legalábbis kábító) erejű támadásunkat. Mindezt tetézik a további passzív bónuszokat adó aurák és a küldetések teljesítéséért (jó hírnévért) járó perkök, amik halál esetén szellemmé alakítják hősünket.  Testreszabás terén tehát ismét a bőség zavara érvényes, látszik, hogy a fejlesztők minden áron a változatosságra gyúrtak rá, így néhány kevésbé használható képesség is bekerült a kalapba.


Már az előző részben is lehetőségünk nyílt a városi nép terelgetésére, ám a trilógia záróakkordjában sokkal kidolgozottabban menedzselhetjük csatlósainkat. A folyton csipkelődő Lady Katarina továbbra is megbízható társ, szakértelme nem nagyon változott tavaly óta, de még mindig kellemes partner, háttértörténetét már az előző részben megismertük. A taktikai képernyőn a saját csapatunkat menedzselhetjük. Ezúttal négy őrkapitányunk van (mindegyikük saját erősségekkel és gyengeségekkel rendelkezik), akiket különböző feladatokkal bízhatunk meg: szörnyfészket számolhatunk fel velük, lázadás leverésére küldhetjük őket és hasonlóak. Ha jól összeválogatjuk a csapatot, elég szép zsákmánnyal térhetnek vissza, ám a megszerzett pénz egy részét célszerű visszaforgatni a csapatba. Korszerűbb felszerelést vásárolhatunk nekik, ezzel is növelve a siker arányát, és még több csapatot képezhetünk ki. Költeni pedig célszerű, hiszen az arany nagyon fontos a játékban, elvégre pénzzel is megválthatjuk a feltámadásunkat, és a kereskedők portékáira is hagyatkozhatunk, ha a (rúna)craftolás nem a kenyerünk.


A fentiek mellett Van Helsing uraságnak saját kimérája van, a lényt különösen veszélyes helyekre küldhetjük el további értékes cuccok reményében. Arra kell vigyáznunk, hogy akció közben ne legyen túl nagy az étvágya, mert a vehemenssége sikertelenséghez vezet, így minden akció előtt célszerű felabrakolni. Jó dolog, ha van egy saját fenevadunk, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy mindig akkor járunk jól, ha saját magunk járunk utána a dolgoknak. Egyszer-kétszer küldtem csatába a kimérát, utána már nem volt annyira érdekes. A gyorsan érdektelenné váló szörny- és csapatmenedzselés mellett az ellenállás vezetőjeként a szeretett városunk védelme a mi becses feladatunk. Időnként szörnyfalkák ostromolják a falakat, akiket ezúttal is egy tower defense minijáték keretében kell visszavernünk, bár korántsem olyan összetett a rendszer, mint a Deathtrapben. Ahogy az olvasható, javarészt a már meglévő elemeket használta fel újra a Neocore csapata, amivel ugyan nem lenne baj, ha pár óra játék után ne válna ismétlődővé az egész. 


A viszonylag rövid kampány ne szegje senki kedvét, az eltérő karaktereknek hála minimum két végigjátszás benne van a játékban. Újbóli nekifutásra választhatjuk a négyfős kooperatív módot, melyben kellően segítőkész társakkal még a végérére monotonná váló játékmenet is sokkal élvezetesebb lesz. Ugyanígy nekiveselkedhetünk a külön menüpontból indítható Scenario játékmódnak, amely különféle miniküldetéseket kínál a már korábban látott helyszíneken. Itt időre kell megölnünk bizonyos számú rémséget, vagy egy főellenséget, s ha bevállaljuk azt a korlátozást, hogy életerőnk nem regenerálódik, akkor a jutalom is nagyobb lesz. Nem tekinthető igazi endame tartalomnak ez a mód, csupán színesíti a felhozatalt. A nyolcfős PvP-arénák elsőre ígéretesnek tűntek, de mivel a legtöbb játékos az Umbralisttel nyomul, így váratlanul előugró láthatatlan ellenfelek hányják kardélre a konszolidált meccsekre vágyó játékosokat újra és újra, érthető, hogy miért nem multiztam sokat. Van még egy Touchdown néven futó kompetitív mód, amelyben két- vagy négyfős csapatok próbálnak átvinni egy labdát az ellenség gólvonalán; mondanom sem kell, itt is céltalan hentparádéval szembesültem. A multi lehetne sokkal jobb is, tisztességes, filterekkel ellátott partnerkeresővel sokkal fogyaszthatóbb végeredményt kaptunk volna.


A Neocore ezúttal nem adott túl sok újdonságot a már ismert játékmenethez, csupán finomított rajta. A grafika sem sokban változott a második részhez képest, kicsit már kopottnak tűnik az engine, de még most is megállja a helyét. Az amúgy fülbemászó zenék egy idő után sajnos ismétlődővé válnak, ám a játék egyéb hanghatásai simán megütik az elvárható szintet. A játék önmagában ugyan nem éri el a Diablo III magasságait, de továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a három játék együtt tesz ki egy kerek egészet, így is eléggé jól szórakoztam a Van Helsing III-mal. A fejlesztők nem vállalták túl magukat, polírozott és élvezhető akció-RPG készítésére törekedtek, aminek maximálisan eleget is tettek. Az év elején született interjúnkból az is kiderült, hogy a trilógia Xbox One-ra is elkészül, de őszintén remélem, hogy a magyarok ezután sem teszik talonba a műfajt, hiszen értenek hozzá és látszik a rajta a gondoskodás. Pont ez hiányzik korunk legtöbb videojátékából.


11.
manderel
#9: A Broken Sea nevű RPG-t sejted? Volt róla pár koncepciósrajzuk régen.
8.
Joker606
One word Katarina: Megasharks :3 <3
6.
zoenn
#3: Bocsi, javítva. Most már jó természetesen nincs import.

#5: Az erősségeket már taglaltuk a korábbi részeknél, ami azoknál működött itt is fog.
5.
randall13
#3: Gondolom ez is olyan teszt, mint a többi: megnézik háromszor a launch trailert és írnak róla egy beszámolót.
Már nekem is gyanús volt, hogy az összes bekezdés arról szól, hogy mi nem működik a játékban, mi nincs eléggé kidolgozva, mi lehetett volna máshogy. Erre paff, 8 pont. Ennek okán felnéztem steamre is: paff, 54%
4.
Ha PS4-re kiadják a trilógiát akkor majd arra beszerzem. PC-n csak az elsővel játszottam, az nem volt rossz, a többit nem próbáltam, de inkább tűnnek kiegészítőnek, mint önálló játékoknak.
3.
_NMI_
"bár a két rész óta dédelgetett hősünket is importálhatjuk."

Télleg? Hogyan? Tudomásom szerint a fanyalgók _jelentős_ százaléka azon (is) sír, hogy hiába a dédelgett karakter, a skillezés, a sok-sok loot, a jelentős beleölt játékóra, ha NEM lehet importálni a karaktert.
Hogyan is lehetne? A lvlcap harmincra csökkent, a skill tree teljesen eltűnt, kevés skill van és ezek közt is van szar. Értem én, hogy kicsit többet kellett volna dolgozni a három új karakterrel ha tartja magát a Neocore a korábbi részek karakterfejlődéséhez, de ez akkor is megengedhetetlen. Már elnézést, de akkor a faszért vittem ki az előző részeket rágyúrva a háromra, hogy majd importálom a karijaimat. Jaa, de van három új karakterosztály. Tök jó. A bazi nagy terminátor világidegen, nem illik ide és egyik sincs annyira kidolgozva.
Nagyon spórolós játék lett ez a harmadik rész a tesztelőtől pedig továbbra is várom az importálási lehetőség megmagyarázását, főleg ennek fényében:

http://www.incgamers.com/2015/05/van-helsing-3-has-no-character-import
2.
DarkLord
Az első részét végigjátszottam, a másodikat a felénél meguntam ezt meg már ki sem fogom próbálni. Jól indult dolog volt egy nagyon átlagos vagy annál rosszabb folytatással....
1.
anarchoid
Ertem en, hogy ok az egyik ha nem az egyetlen jo magyar jatekceg, de azert nagyon durva n****as ez a teszt nekik, ez a jatek erosen kozepszeru es meg az alacsonyra belott indulo arat sem eri meg, tessek megnezni steamon , nem en vagyok ezzel az erzessel egyedul.. hanem masik x 1000 ember is szoval 5.0 is tulsgosan sok lenne ertekelesnel...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...