Victor Vran teszt

  • Írta: zoenn
  • 2015. augusztus 15.
  • pc, teszt, victor vran
Egyedi ötletek nélkül nagyon nehéz fogyasztható akció-RPG-t csinálni, ezt jól tudta a Haemimont Games is. A Victor Vran megtartotta a klasszikus formulát, de csavart rajta egyet és az egészet nyakon öntötte némi humorral.

A független bolgár stúdió úgy gondolta, ideje műfajt váltani öt Tropico után. Mondhatni ingoványos talajra tévedtek, lévén a kínálat nagy, de én telítettnek azért nem mondanám a piacot. Első ránézésre a Victor Vran nem különbözik sokban a zsáner többi darabjától, hentelünk, lootolunk és fejlődünk, sőt a kalapos főhős fizimiskája feltűnően sok hasonlóságot mutat a Neocore-féle Van Helsinggel. A sötét gótikus művészi világ pedig a Blizzard klasszikusára emlékeztet, mondhatni szemérmetlenül nyúl tőle, de mondj egy másik hasonlóan darkos címet, ahol nem így van. Na, ugye! Ha az egészet így hagyta volna a Haemimont, tutira eltűnt volna a süllyesztőben, de a játék szerencsére az újdonságokkal sem áll hadilábon, így viszont egészen más véleményem van róla, mint az elején. Szerelem volt ez, ha nem is első látásra.


A játékban ne keressünk mély történetet, mert olyan itt nincs. Van helyette viszont egy laza főhősünk, Victor Vran, aki hangokat hall a fejében. A roppant frappánsan Voice-nak hívott kurafi folyamatosan csipkelődik vele, de ahol kell, kisegíti a szörnyvadászunkat és utat mutat neki. Mondanom sem kell, a képzelt barát igazi poéngyáros, még a legáltalánosabb helyzetekből is kihozza a legjobbat, teszi mindezt úgy, hogy egyetlen egyszer sem válik tolakodóvá. Ilyen hangulatban pedig még a monoton lootolás és tápolás is sokkal élvezetesebb, folyamatosan hegyeztem a fülemet az újabb beszólásokért, s nem kellett csalódnom. A játék vége felé, amikor sűrűsödnek az események, Voice is rákapcsol, és nem tagadom, egyszer-kétszer hangosan fel is nevettem. Már a Neocore is könnyed hangulatra gyúrt rá a Van Helsing-játékokban, és nyugodtan hívjatok csak hazaárulónak, de a bolgár felebarátaink poénjai nálam jobban betaláltak. Ez van.


A minden porcikájában dark fantasys Zagoraviát (micsoda elcsépelt név ez is) démonok és egyéb földöntúli lények szállták meg. A ködbe vesző, kelet-európai hangulattal bíró város uralkodónője segítséget kér, a felhívásra jelentkezik Victor Vran, akinek ez a szakmája: pénzért öl szörnyeket, pont, mint egy witcher. Az már csak hab a tortán, hogy hősünk hangját az a Doug Cockle adja, aki Ríviai Geralt megnyerő baritonjáért is felelt. Szóval, a kampány során szépen végigjárjuk és megtisztítjuk Zagoravia minden negyedét, felmarkoljuk a jutalmat, míg végül egyetlen rémség sem marad élve. Belátom, nem túl megnyerő a narratíva, de cserébe az a maroknyi NPC, akivel összefutunk a kaland során, legalább kellően érdekes. Kár, hogy párbeszédek statikus hátterek előtt zajlanak, mint a régi szép időkben, nincsenek átvezető jelenetek. Van viszont egy központi hubunk, a királynő fogadóterme, ahol kereskedhetünk és küldetéseket vehetünk fel.


A változatossággal nincs gond, felkeressük a királynő virágoskertjét, ahol most pókok tanyáznak, macskaköves utcákon és szűk sikátorokban kopog a csizmánk, ellátogatunk a temetőbe, egy kísértetjárta kastélyba, de még egy bűzös ingoványba is betérünk, nem beszélve a rengeteg kazamatáról, de ez a műfaj már csak ilyen. A térképek többsége, ha nem is tágas, legalább szabadon bebarangolható, néhányuk már-már egy labirintusra hasonlít. Szerencsére a minitérkép jelzi a már bejárt útvonalat, így nem fogunk eltévedni. Sajnos vannak olyan pályák a játékban, melyek feltűnően lineárisak, de szerencsére ezekből kevesebb akad. A fő feladatainkon kívül több kisebb-nagyobb alternatív célt is teljesíthetünk az adott pályán, ezekről a küldetésválasztó képernyőn tájékozódhatunk. Ne gondoljatok semmi különösre, öljünk meg bizonyos számú szörnyet, akár időre, netán találjuk meg a titkos ládákat és hasonlóak. Ha szeretnénk, később vissza is térhetünk a korábbi helyszínekre kimaxolni a kihívásokat, természetesen busás jutalom és ötcsillagos statisztika fejében.


A Victor Vranban nincsenek igazi karakterosztályok, nem választhatunk nemet és fajt, de még főhősünk külsejét sem szabhatjuk testre. Ettől eltekintve olyan stílusban nyomulhatunk, amilyenben csak szeretnénk. Továbbmegyek, szintlépéskor még csak a képességfa böngészésével sem kell foglalkoznunk, mert olyan itt nincs. A játékban az éppen kézbe vett fegyverektől és tárgyaktól függ, hogy milyen képességeket használhatunk. Egyszerre két gyilokszerszámmal szerelhetjük fel Victorunkat, amikor váltunk köztük, akkor a képességeink is cserélődnek. Minden alkalmatosságnak egy alaptámadása és két speciális támadása van - ez utóbbiakat csak limitált számban vethetjük be, ha összegyűlik a sebzések után járó energia.


A felhozatalra nem lehet panasz: vannak itt különféle kardok, buzogányok, kaszák, bárdok, kalapácsok, sörétes puskák és villámszóró mordályok is. Típustól függően teljesen más élmény mészárolni velük, és azt is öröm felfedezni, hogy az adott eszközhöz milyen speciális skillek társulnak. Éppen ezért teljesen más megvilágításba kerül a lootolás, hiszen nem csak a jobb DPS és erősebb stat miatt cseréljük le a kezünkben lévő fegyvert, mint más játékokban, hanem mert megvan rá az esély, hogy a következő elhullott szörnynél olyan nyalánkságot találunk, amellyel teljesen máshogy harcolhatunk. Ha nem szeretjük a lutrit, az összegyűjtött aranyból olyan fegyvert vásárolhatunk magunknak, amilyet csak szeretnénk. Én személy szerint kísérletezős fajta vagyok, jobban szeretem a meglepetéseket.


A küldetések elején különböző bónuszokat adó öltözéket is választhatunk a démonvadászunknak, attól függően, hogy milyen játékstílust preferálunk. Nem kell megijedni, ettől még nem leszünk korlátozva, ha ráunnánk a folyamatos kaszabolásra, vagy az adott szörny ellen a közelharc nem kifizetődő, kapjuk elő a shotgunt. Ez utóbbival erős, de pontos lövést adhatunk le, vagy olyat, ami egyszerre több lényt is sebez, persze csak, ha sikerül elcsalni a kompániát egy szűk helyre. Szakmai ártalom Victornál, hogy őt is megszállta egy démon, ám ebből a játékos csak profitálhat, lévén, ha előcsaljuk a túlvilági támadásainkat, az Overdrive-ot, akkor szó szerint kő kövön nem marad körülöttünk. Ugyanígy energiapajzsot is varázsolhatunk magunkra, vagy lassíthatjuk a rémségeket – ez is ugyanabból az energiából táplálkozik, mint a fegyverek speciális kunsztjai. Mivel szintlépésnél nincs pontelosztás, a kapott pontokból csak Destiny-kártyákkra kell költenünk, ezek a perkök helyi megfelelői, azaz további passzív bónuszokat adnak.  Egyszerre csak kettőt aktiválhatunk, de ezek is szabadon variálhatók, olykor az ellenfelek dobják, de vásárolhatunk is. Ugye, látszik nincs is szükség kasztokra, így is számos lehetőségünk van egyedivé varázsolni hősünket? A Victor Vran kockáztatott és nyert.


A játék irányítása kellően reszponzív, egérrel és billentyűzettel semmi gondom nem volt. Hősünk dinamikusan és tükörsimán harcol, attól eltekintve, hogy nekem néhány animáció túlságosan is darabosnak tűnt, cserébe viszont egy közepes konfiguráción is simán hozza az 50-60 fpst. A Tropico 5 engine-je már nem olyan látványos, mint hajdanán, néhány objektum túl szögletes, de legalább a művészi stílusa rendben van. A zenékről már sokkal jobb a véleményem, emlékezetes, fülbemászó dallamokról van szó, különösképpen a főmenüben zengő darabtól borsódzott a hátam – a jó értelemben véve.


A 10-15 órás kampány végigjátszása után nekiveselkedhetünk a négyfős online kooperatív módnak, amely picit fapados ugyan, de hozza azt, amit várunk tőle. Végül, irthatjuk a hullámokban özönlő ellenséget is, ilyenkor már az egész város nyitva áll előttünk, viszont az endgame lehetőségek hiányoznak. Dacára annak, hogy nincsenek random dungeonök és újabb kihívások, a Victor Vran-féle élménnyel egyhamar nem fogsz betelni. Nem kell ide unalmas skillfa és folytonos agyalás a szintlépéseknél, játssz úgy, hogy a legjobban szeretsz, s cserébe a játék elhalmoz gyors és változatos ütközetekkel. Számomra a nyár egyik nagy meglepetése a Victor Vran, pedig szinte a semmiből tűnt fel. Minden eleme működik, egyben van az egész, tömve van friss ötletekkel. Ideje felállni a klasszikusok mellől és adni neki egy esélyt.

 

 

5.
Mér nem jönnek ezek ps3-ra? Faszának tűnik.
3.
crytek
Aki magyar akarja csapatni várjon. Érkezik hozzá hivatalos magyarítás lostprophet által!
2.
_NMI_
Nálam ezt a játékot elvitte a hihetetlenül gyenge pályadesign, a bénácska ellenfelek, a "csillagozás", most komolyan kinek van kedve azzal szopódni, hogy ne találják el, különben nincs meg az öccsillag? ... Ráadásul valahogy lelketlennek tűnik a játék. Ha már meg lett említve a Van Helsing, annak van atmoszférája, hangulata, ennek szinte nulla. (attól eltekintve a VH 3 a legnagyobb átbaszás amit magyar játékfejlesztő cég elkövetett...).
Szóval a VV számomra csak egy iparosmunka. Abból sem a legjobb.
1.
jusanyk
Nekem a legnagyobb negatívum volt, hogy minden áron a Van Helsing-szerű sötét démonvadászos témát akarja vinni... Csakhogy itt a városok ragyognak, minden fénylik, egyáltalán nem az a tipikus középkori sötétség van... Ha kicsit lelazultak volna a készítők, nem erőltetik ennyire ezt a "sötét démonvadász vagyok és most levadászom az összes sötét démont" dolgot, és kitaláltak volna valami kicsit eredetibben ilyen téren is...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...