Darkest Dungeon teszt

Tavaly nyáron csupa jót írtunk a Darkest Dungeon Early Access-változatáról, így természetes, hogy a végleges kiadást is kipróbáltuk. A korai verzió ígéretes képet festett, de vajon tényleg a legjobb roguelike-ok között emlegethetjük a játékot?

Egy körökre osztott, csapatalapú dungeon crawlerrel állunk szemben, mely annyival bolondítja meg a szokásos receptet, hogy a kalandozóink stressz-szintjével is komolyan foglalkoznunk kell. Márpedig garantáltan összefutunk vérfagyasztó szituációkkal: mutánsokkal teli csatornákkal, kíméletlen élőholtakkal, illetve halálos csapdákkal is, de az elalvó fáklya és a vaksötétség sem segít az ép ész megőrzésében. Akár egy poros kötetet böngészve is könnyen az őrület kerítheti hatalmába a lelkes olvasót, amennyiben túlvilági szövegeket rejtenek a sorok.

Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a Darkest Dungeon alaposan próbára teszi majd a minket szolgáló szerencsétleneket. Amennyiben hőseink elméje megbomlik, előtör belőlük a vadállat; egymás ellen fordulnak, önzően mentik bőrüket, kamikaze rohamra indulnak, illetve minden olyan elsőre irracionálisnak tűnő cselekvést hajtanak végre, amelyet az igazi, csontig hatoló, páni félelem vezérel. Mi pedig megpróbáljuk a legtöbbet kihozni az összeomlásból - ezekből azt hiszem, sejthető, hogy a jelen cím is a randomgenerátoros játékok szemétparaszt alfajának táborát erősíti.

A kezdeti felállás egyszerű: egy egykor nagy nemesi család sarjaként kell visszaszereznünk a birtokot, amelyen úrrá lett a gonosz. Mindezt köszönhetjük egy felmenőnknek, aki a kincsek ígérete által megbabonázva olyan hatalmat bolygatott meg az ősi kúria mélyén, mely az őrület és pokol maga. Nem egy fényes szitu, igaz? Pedig nekünk még jó dolgunk van, ugyanis nem személyesen fogjuk helyrehozni a problémát, hanem kalandozókat fogadunk, mint az urak (hiszen végülis azok vagyunk). No nem, őket sem pénzért, hanem némi százalékért a potenciális zsákmányból, meg persze a dicsőségért és egyéb magasztos eszmékért. Épeszű ember nem csapna fel hozzánk munkavállalónak - gondolhatnánk -, és ezzel nem is lövünk annyira mellé.

A szolgálatunkba szegődőknek közül mindenki hozza magával igencsak valós problémáit is: az elme vagy test különböző betegségeit, legyen az fóbia a sötétségtől, vagy veszettség. Ezt kompenzálandó rendelkezhetnek előnyökkel is, egyesek jobbak bizonyos helyek felfedezésében, vagy példának okáért vasakarattal rendelkeznek. Az uradalom lábánál fekvő lerobbant falucskába invitáljuk őket, ez a főbázisunk, innen indítjuk el csapatainkat a négy fertőzött területre, illetve később az ősi kúriába is.

A felszerelés fejlesztéséhez egy kovácsműhely, a skillek csiszolására egy kiképző szolgál majd. A küldetések előtt bevásárolhatunk (bár az inventory limitált), a sikeresen visszatértekre pedig csecsebecséket és talizmánokat is aggathatunk, túlélési esélyeiket javítandó. A stressz okozta kellemetlenségeket itt kezelhetjük gyónással és vezekléssel a templomban, de a fájdalmat alkoholba is fojthatjuk a kocsmában. Súlyosabb esetben pedig irány a szanatórium, de jól gondoljuk meg, érdemes-e egyáltalán foglalkozni az illetővel, és nem olcsóbb-e felvennünk a helyére egy kevésbé tropa egyént, aki még nem tudja milyen borzalmaknak néz elébe.

A játék bétatesztjében ugyan még nem látogathattunk meg minden területet, a karakterosztályok is hiányoztak, a harc- és morálrendszer implementációja nem volt tökéletes, és egyéb hiányosságok is felmerültek, azonban látszott, hogy a fenti koncepció maga jól kitalált. A felhasználói felület meglehetősen kevés információt adott mind csata, mind felfedezés közben, ezen azóta sikerült javítani - végre nyomon követhetjük, melyik ellenfelek nem cselekedtek még az adott körben, vagy a felfedezés közbeni fény pontos mennyiségét, így jobban be tudjuk osztani a rendelkezésünkre álló fáklyákat.

Eltérő nehézségű küldetésekre vállalkozhatunk a faluban, a cél persze, hogy a területeket uraló bossokat eltegyük láb alól. Az Early Access alatt ezekben sem volt túl sok variáció, de szerencsére új harcok és kihívások kerültek be a végleges verzióba. Ugyan a játékhoz nincs hivatalos modtámogatás (bár a készítők szerint hosszú távon tervben van), számos kisebb-nagyobb kiegészítéssel azért találkozhatunk. A fejlesztés folyamán az egyik legaktívabb modkészítőt hivatalosan is felvették a fejlesztőcsapatba, az első nagyobb frissítés, amelyben közreműködött, számos finomhangolással és új funkcióval érkezett, melyek nagyrészt orvosolták a fenti problémákat.

A játék jelen állapotában az endgame környékén vérzik el. Pontosabban, az a helyzet áll elő, hogy nyilván rendelkezünk egy magasabb szintű csapattal, akikkel daráljuk a küldetéseket, vagy akár többel is, fokozva a hatékonyságot. Leugrunk mondjuk az élőholt kriptákba, hogy elkenjük a helyi boss száját hard fokozaton. Nőttön-nő a feszültség, egyre nagyobb a stressz, kihuny a fény, repkednek a critek, kezdődik a pánik... aztán elérkezünk a boss szobájába. Egy szerencsétlen csapás után a papnőben eltörik valami, mi pedig együtt izgulunk a karaktereinkkel, hogy vajon erőt merít-e belőle derék gyógyítónk, vagy elborul elméje.

Természetesen elborul. A boss közben rendületlenül támad, mi pedig szépen fogyunk el. A menekülés persze lehetséges lenne, de az RNG azt dobta, hogy a papnő nem hallgat parancsainkra, a többieket meg mondjuk elkapta egy stun effekt. A jónépeket, akiket itt elveszítünk, baromi nehéz pótolni, az előbb vázolt szituáció pedig mindennapos ebben a játékban.

Amennyiben érdemben folytatni szeretnénk hadjáratunkat, úgy komoly időt kell ismét beleölnünk az anyagba. Ezen segíthetünk óvatoskodással valamennyit, de óhatatlanul is előfordulhat a fenti eset. A főmissziót egyébként alapvetően nem tudjuk elbukni, csak a progressben kerülünk jóval-jóval hátrább, hisz mind időt, mind pedig aranyat tekintve igen nagy befektetés magas szintre fejleszteni egy partyt. Ebben az esetben kezdhetjük elölről a megfelelő kalandozók trenírozását a low level kazamatákkal, aranyfarmolással, avagy elérkezünk a klasszikus, lelketlen grindoláshoz, ami ugyan nem öli meg a játékot, de ahogy katonáinknak, nekünk is szükségünk lesz némi akaraterőre a folytatáshoz.

A Darkest Dungeon a maga nemében mindenesetre meglehetősen egyedi, a Hellboy képregényekre hajazó mesteri grafikákkal, a borús, idegtépő soundtrackkel, a lenyűgöző hangulattal és az elegendő pluszt nyújtó őrület-mechanikával. Az anyag produkciós minőségére egyáltalán nincs panasz, messze kiemelkedik a szokásos indie címek közül. Az egyetlen negatívum, a végjáték milyensége pedig teljesítményünktől is függ, de jelen állapotban végtelen időt beleölhetünk, hogy utolérjük magunkat, ha szivat a gép. A játék egyébként folyamatos fejlesztés alatt áll, funkciók csúsznak az endgame-probléma mielőbbi orvoslása miatt. A fejlesztők eddig betartották szavukat, így maradjunk bizakodóak ezzel kapcsolatban.

Összességében a Darkest Dungeon bőven beváltotta a hozzá fűzött reményeinket, a végleges produktum kategóriájának egyik legjobbja lett. Bátran ajánlható mindenkinek, aki kedveli a taktikai, körökre osztott roguelike cuccokat és a végtelen, sötét dungeonökben való bóklászást.

A Darkest Dungeon kizárólag PC-re jelent meg.

Kapcsolódó cikkek

6.
hedzsooo
Éreztem, h jó lesz ez, akciósabb áron majd be is szerzem rögvest. :)
5.
Gariss
Vannak bizonyos játékok amikkel úgy találkozom, hogy nincsenek agyonhypeolva és marketingelve, csak véletlenül beléjük botlom. Talán emiatt is ütött ekkorát a Darkest Dungeon. Van egy koegyszeru irányítású 2D-s akcióstratégia ami a felszín alatt sokkalta összetettebb, az összes klassz balanceolt (talán csak a leper és az abomination marad el egy kicsit a tobbiektol), az ellenfelek és a bossok változatosak, és a legkisebb hibának is egy-két hősöd elete lehet az ára. Ez egy hardcore játék, amit élvezet megtanulni játszani, fórumokat, guideokat elemezni és utána kijátszani. Nekem idáig az év játéka és nagyon örülnék majd egyszer egy mobilos/tabletes verziónak.
4.
hadzsime
#3: https://www.youtube.com/watch?v=oYYsI_3ETOk A narrátor tényleg nagyon ott van :D
3.
B-Shaggy
Még hatalmas pozitívum, legalábbis számomra, a bemondó hangja és a szövegei. Nem egyszer rageltem ki altefnéggyel a játékból, kétszer már le is töröltem úgy ahogy van (ne ítéljetek el :D ), de az, amikor végre leütsz valakit, csökken a stressz a már-már szívrohamot halló csapatban, és bemondja az a Morgan Freemant megszégyenítö hang, hogy " Confidence surges as the enemy crumbles! " hát az engem mindig visszahúz a játékba :D
2.
Sethiran
A boss-harcok egy kicsit lehangoltak. A csapatot nem lehet nagyon felerősíteni, mert a magasabb szintű egyedek nem jönnek veled alacsonyabb szintű dungeonbe, Az ellenfelek szintjét hozzáigazítja a csapatodéhoz, és mire eljutsz a legtávolabbi szobában lévő bosshoz a csapat már alig vegetál. ÉS. A bossnak olyan skilljei vannak hogy csak pislogsz egyszerre mekkorát-hányszor-hogyan-kit üt meg. Az esélyeid 0,1 % körüliek.
Ezzel együtt nagyon kellemes meglepetés a játék, sok időt el lehet tölteni vele
1.
DarkLord
Na ez az a játék, ami nálam a telitalálat kategória volt. Imádtam az egészet, olyan dark feeling-je van, amit a megjelenítéssel és az atmoszférával megteremtettek, ami elég egyedül álló. Eleinte egy egyszerű kalandornak baromi könnyűnek tűnhet a játék, de itt nem erről van szó, aki nem figyel oda a 2. , de a 3. kalandjában olyan szinten fog elhullani, hogy öröm lesz azt nézni :D Szóval nem az az egyszerű történet. Idei év egyik nagy pozitív meglepetése volt számomra ez a játék.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...