We Happy Few alfateszt

  • Írta: zoenn
  • 2016. július 30.
Képzelj el egy olyan disztópiát, ahol a boldogságot drogként tuszkolják beléd. Minden színes és szagos, és mindent áthat a hatvanas évek hangulata. Ám ebben az eldugott brit faluban könnyen laposra vernek, ha nem állsz be a sorba.

Elstartolt a Compulsion Games régvárt alkotásának korai hozzáférésű változata PC-n és Xbox One-on. A Contrast alkotói tekintélyes hátszelet kaptak: egyrészt ott volt a sikeres Kickstarter-kampány, másrészt a Microsoft is lecsapott a projektre, így a We Happy Few megkülönböztetett figyelmet kapott a cég E3-as konferenciáján júniusban. Az biztos, hogy a srácok nagy kanállal merítettek a BioShockból és Stanley Kubrick filmklasszikusából, a Gépnarancsból is. Őrült drogfüggőkkel teli brit szigeten járunk, ahol elég rossz szemmel nézni valakire, és máris árulónak titulálnak. Felejtsd el a korábbi életedet, élj a kormány által kikényszerített normák szerint és szedd be a gyógyszeredet! Túlzott agressziót nem csupán a karhatalom gyakorol, hanem a birkaként viselkedő polgárok is: ha menekülni próbálsz, elkapnak és nyilvánosan kivégeznek. Ilyen körülmények közt kell túlélnünk és kereket oldanunk.

A We Happy Few az alternatív 1960-as években játszódik egy brit szigeten. A mikrotársadalmat, úgy néz ki, elkerülte a német megszállás, ám ehelyett egy belterjes, drogfüggő, fehérre mázolt arcú közösség jött létre. Hősünkben évekig fel sem merült a gyanú, hogy valami nincs rendjén, eljárt dolgozni a cenzúrával foglalkozó hivatalba, ahol íróasztal mögött régi újságokat szortírozott. Egy nap azonban egy cikk fájó emlékeket hozott elő – kiderült, hogy régen többre voltunk hivatottak, mint most. Ezután választás elé kerülünk: vagy beszedjük a joynak nevezett drogunkat és éljük tovább az agymosottak monoton életét, vagy félredobjuk a szert és megpróbálunk megszökni Wellington Wellsből. Hamarosan lejár a munkaidőnk, és szedjük a lábunkat, hiszen egy szülinapi zsúrra vagyunk hivatalosak. Immáron tiszta fejjel teljesen ledöbbenünk az ünnepség durva végkimenetelén, de kicsúszik a lábunk alól a talaj, lelepleződünk és futunk, ahogy csak lehet. Egyenesen a jard karjaiba.

A bevezető jelenet ismerős lehet az E3-as prezentációból, de a jelenlegi alfaváltozatba gyakorlatilag ennyi narratív elem került bele. Ebből még hiányzik a sztorimód, csupán a sandbox móka működik, melyben a játék túlélőmechanikájával ismerkedhetünk meg. A pálya sem teljes, gyakorlatilag a bejárható terep felét kapjuk meg. Ezzel nincs is gond, elvégre minden újrajátszáskor a terep véletlenszerűen generálódik, így még véletlenül sem tudjuk bemagolni a fontosabb helyszíneket. A túlélés pedig egyáltalán nem könnyű: az első pár nekifutásra gyakorlatilag perceken belül padlót fogtam, így kezdhettem elölről az egészet. Szerencsére a jelenlegi verzióban már kikapcsolható az azonnali halál.

A kezdő intermezzo után egy földalatti bunkerben térünk magunkhoz. Gyakorlatilag ez szolgál menedékként, itt térhetünk nyugovóra, itt gyógyulhatunk és tárolhatjuk cuccainkat is. A felszínre baktatva rádöbbenünk, hogy kiszorultunk az elitnegyedből a romos és koszos peremvidékre, ahol szakadt ruhákban flangáló szegények élik depressziós életüket. Ha valakit megszólítunk, az a legkevesebb, hogy durván elhajt bennünket, vagy ami legrosszabb, leköp és fejbe kólint. A cél az, hogy újra a Hamlynbe, a gazdagok falujába jussunk. Ehhez azonban egy ellenőrzőkapun kell átjutnunk, amihez energiacella és díszes megjelenés társul – ja, és muszáj, hogy be legyünk lőve, különben a szenzor beriaszt. Egy csapzott fiatalembert egykettőre szétszed a védelmi löveg - szóval a kezdőhelyszínt szépen bejárva szereznünk kell egy patinás öltözéket és némi joyt is.

A játék alatt elég szigorú túlélőmechanika dolgozik. Ha az orwelli szigor nem lenne elég, időnként ennünk, innunk és pihennünk kell – az aktuális szükségleteinket a program mindig jelzi. Egy kis futás után gyorsan megszomjazunk, ráadásul erősen zihálunk is, elvégre egy nyurga, hatvankilós értelmiségit irányítunk. Célszerű némi ételt mindig magunknál hordani, illetve a nálunk lévő palackot is megtölteni vízzel a helyi kutaknál, hiszen nem szép dolog a legádázabb menekülés közben kiszáradva padlót fogni. Így aztán folyton nyitva kell tartanunk a szemünket ellátmányért, miközben szépen meglátogatjuk a helyi épületeket, kiforgatjuk a fiókokat – lehetőleg úgy, hogy a nebáncsvirág tulajdonosa ezt ne lássa meg. Eközben rengeteg alkatrészre, nyersanyagra és tervrajzra bukkanunk. Én úgy látom, hogy a készítők kicsit átestek a ló túloldalára, a testi szükségletek kielégítése nagyon sok energiát emészt fel, és elvonja a figyelmet a játék szórakoztató aspektusáról. Legalább a kezelőfelület átlátható és könnyen kezelhető, villámgyorsan megtaláltam a kívánt dolgokat és alkatrészeket. A tárgylistánk kapacitása sajnos véges, de ha szerzünk új táskát, akkor bővíthető.

A lepukkant környéken könnyen romlott ételbe bukkanhatunk, amit elfogyasztva kiadós hányással és levertséggel kell számolnunk – még a pestist is elkaphatjuk, amit külön gyógyszerrel kezelhetünk. A konfrontációkat lopakodással kerülhetjük el, ám a rendszer jelen formájában elég egyszerű. A járókelők elég kiszámíthatatlanul járkálnak fel és alá, és még mindig könnyebb lecsapni őket hátulról. Ugyan figyelemelterelésre használhatunk egy olyan felhúzható gumikacsát, ami könnygázt ereget, nálam viszont a radiálisabb fellépések vezettek sikerre. Ha viszont nem vigyázunk, nagyon is elképzelhető, hogy a fél falu utánunk lohol majd rögtönözött fegyvereket lóbálva.

A harc jelenleg eléggé felszínes. Rendszerint furkósbottal vagy krikettütővel zajlanak az összecsapások, mindenféle taktika nélkül. Az egész gyakorlatilag egyetlen gomb püföléséből áll, és noha védekezhetünk is, célszerű inkább arra figyelni, hogy ne legyünk a csapások útjában. Háromnál több ellenfélnél már nem nagyon tudunk odarohanni, ütni és gyorsan hátrálni, tutira mi húzzuk a rövidebbet. Sajnos a fegyverek nagyon hamar kettétörnek, állóképességünk gyorsan elfogy, és előfordul, hogy a vérző sebet kapunk, amit kötszerrel el kell látni. Elég nyilvánvaló, hogy egy elavult, félkész harcrendszer dolgozik a játékban, amit egy kicsit sem lehet szeretni – ezzel még kell valamit kezdeni. Ahogyan a mesterséges intelligenciával is: a debilek gondolkodás nélkül ugranak a torkunknak, minden taktikát és összedolgozást nélkülözve.

A We Happy Few-ban tárgykészítés nélkül nem sokra megyünk. Szerencsére a craftolás kellően összetett folyamat, a megszerzett nyersanyagokat változatosan használhatjuk fel. Fegyvereket, tolvajkulcsot. elsősegélycuccot és ruhadarabokat kreálhatunk és fejleszthetünk. Néhány dolgot út közben is összeüthetünk, más tárgyakhoz már komolyabb tervrajzot és munkapadot kell találunk. Ruhánk nem csupán a megjelenésünk miatt fontos, hanem testünk védelme miatt is. A lakosság ráadásul nem rest csapdákkal biztonságosabbá tenni lakhelyét: a mérges gáz, a riasztó és más hasonló ketyere gyorsan véget vethet a portyázásunknak. Nem árt mindenre felkészülni, gázmaszkot készíteni és a hátsó ajtókon közlekedni.  Ha pedig ránk csődítik a rendőröket, perceink meg lesznek számlálva, hiszen igazán szívós és agresszív kurafik ők (de egy üveg scotchra mindig igent mondanak). Az emberek talán túl sokszor is gyanút fognak, már akkor is, ha futva közlekednünk, vagy nem fogadjuk a köszönést, vagy fellökünk egy hájas nyugdíjas nénit. Szerencsére ez utóbbit könnyen megvigasztalhatjuk egy csokor pompás virággal. Ha kicsit összekuszáltuk a dolgokat, keressünk egy padot és üljünk le újságot olvasni. Elvégre egy törvénytisztelő polgár így viselkedik.

Kudarcainkból gyorsan tanulunk majd, idővel egyre fifikásabb túlélővé avanzsálunk. Jó pár küldetést elvállalhatunk útközben, néhány NPC-n segíthetünk is, ám jelenleg elég üres az egész játék. A kitartásunk persze meghozza a gyümölcsét, később otthonosan mozgunk a giccsben pompázó gazdagok negyedében is, ahol mindenki bódulatban él. Apropó, drog! Ha bekapunk egy pirulát, szivárványszínben pompázik majd minden, főszereplőnk pedig vidáman futkározik, a fontosabb tárgyak kitűnnek a környezetükből, illetve az éhségünk és a szomjúságunk is csillapodik az anyag – sajnos rövid – hatása alatt. Néhány helyre csakis betépve juthatunk be, szóval hiába akarunk tiszták maradni, a joyjal számolnunk kell. De ne aggódj: az elvonási tünetek nemigen szólnak bele a játékba.

A prezentáció eléggé felemás a We Happy Few-ban. A procedurálisan felépülő pályák között igen sok az ismétlődő elem, a házbelsők is szinte ugyanúgy néznek ki, csak az elrendezésük más - mindenütt kagylóalakú fotelokkal, fura festményekkel berendezett lakásokba botlunk. A készítők néhol túlzottan is tudatosítani akarták bennünk a romlottságot, inkább annak örültem volna, ha magamtól fedezem fel a piszkos titkokat. A karaktermodellek között is rengeteg a klón, és a bejárható terep sem mondható nagynak, programhibákba is belefutottam, ráadásul gyakran beszorultam két tereptárgy közé. A látvány minősége sem az igazi, elnagyoltnak tűnik minden, az animációk is darabosak, noha a művészeti design előtt tényleg megemelem a kalapomat. Amiben viszont tényleg kiemelkedik a program, az a hangulat, ami kellően elborult, kisujjból állít görbe tükröt a hatvanas évek Angliájának, a mézesmázos akcentussal előadott dialógok, a hangszórókból és a tévékből folyó propaganda, valamint a remek zenék kiválóan segítik a beleélést.

Lehet, hogy nem pont ezt vártad a We Happy Few-tól, amely jelen formájában csupán egy ígéretes, ám hibáktól hemzsegő, kőkemény túlélőjáték, amihez nem mindenkinek lesz kitartása. A tényleges tartalom fele még hiányzik, ráadásul pont az, ami számomra sokkal lényegesebb: a sztorimód is. Ha nem kell folyton az életben maradásra figyelnünk, és ha emellett egy kellően kidolgozott narratívát is kapunk, akkor tényleg megéri várni az alkotásra. Ám a Compulsion előtt még rengeteg munka áll, a durva éleket le kell csiszolniuk – most csak az elszántabbaknak célszerű beruházni a lecsupaszított, gyorsan megunható early access-verzióba. Ha egy új BioShockot vársz tőle, legalább egy fél évig még ki kell tartanod.

A We Happy Few korai hozzáférésű verziója már elérhető PC-re és Xbox One-ra - mi az előbbi platformon teszteltük.   

Kapcsolódó cikk

2.
2.
hege
Hát nem tudom..... Talán jobb lett volna, ha nem nézem meg az alfa gamplay-t, mert ez lett volna az első korai hozzáférésű játék amit megveszek. De most ezek után meg várom a bétát a biztonság kedvéért....
1.
1.
TheNick
Mikor először hallottam róla eléggé tetszett. Most csak nézek, hogy mi ez a túlélősdi cucc, teljesen mást vártam. Nem érzem, hogy ez beleillik ebbe a világba, sőt, elég erőltetettnek tűnik.

Majd meglátjuk merre viszik tovább a projektet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...