A 2011-ben megjelent Deus Ex: Human Revolution azon kevés játékok közé tartozott, mely egyszerre célzott meg nagy közönséget, és kínált összetett és kihívásokkal teli játékmenetet. A fejlesztők nagy része nem mer ma már bonyolult játékmechanikákkal előállni a populáris címekben, mivel tartanak attól, hogy beletaposnak valamelyik nagyobb játékoscsoport lelkébe azzal, hogy nem sikerül nekik elsőre egy-egy pályaszakasz. Az Eidos Montreal mert szembe menni a trendekkel és szerencsére lett annyira sikeres, hogy a megjelenés után DLC-vel, rendezői változattal, majd egy folytatással is meglepje a rajongókat.

Az előző rész alapján nagy elvárásokkal ültem le a játék elé, azonban kicsit csalódnom kellett. Megijedni nem kell, nem arról van szó, hogy rosszul sikerült volna a Mankind Divided, de érződik rajta, hogy a fejlesztők inkább biztosra mentek és nem kockáztattak. Hallgattak a rajongókra, valamint a kritikusokra, és kijavították a hibákat, de komoly újításokkal nem álltak elő. Persze egyes kiadók évek óta ezt az üzleti modellt követik, így talán megbocsáthatjuk ezt a „hibát”.

A történet során ezúttal is az exzsaru és immár exzsoldos Adam Jensent alakítjuk, aki csatlakozott az Interpoolhoz, azon belül is a Task Force 24 nevű terrorelhárító egységhez. A Human Revolutionben a világ egy új reneszánsz korszak előtt állt, ahol az augmentációk kezdtek begyűrűzni a mindennapokba és úgy tekintett rájuk mindenki, mint az emberiség jövője. Sajnos túl szép volt ez ahhoz, hogy igaz legyen: egy gonosz összeesküvésnek hála, kihasználva a rendszer hibáit átvették az irányítást az implantátumokkal rendelkező emberek felett, akik megtámadva a körülöttük lévőket az emberiség legnagyobb terrortámadásának eszközei lettek.

Az úgynevezett aug-incidens megváltoztatta a világ hozzáállását az implantátumokhoz. A neoreneszánsz helyett inkább egy új sötét középkor felé sodródik az emberiség, ahol az augmentált emberek gettókban nyomorognak, a többieket pedig az Illuminati irányítja a háttérből. A Mankind Divided ennek megfelelően sokkal sötétebb játék, mint az elődje. Az aranyszín által uralt képi világba ezúttal már fekete és szürke is keveredik, és még a gettón kívüli utcákon is látszik, hogy csődöt mondott az ipari forradalom.

A világ ezúttal is jól kidolgozott, sok háttéranyaggal és apró történettel támogatták meg az univerzumot. Az utcán bóklászva rengeteg beszélgetést hallgathatunk ki, melyekből sok-sok apró érdekességet tudhatunk meg Deus Ex világáról. Prágában sétálva például belebotlottam egy turistacsoportba, ahol a túravezető épp az otromba, modern épületkomplexumról mesélt, és arról, hogy szerinte mennyire nem illik a városképbe. Amikor leszólítottam, először azt hitte, hogy én is a csoporthoz tartozom, majd bocsánatot kért, hogy figyelmetlen volt. A karakterekkel való interakciók nagyon valóságosak: az egyik épület recepciósa például addig nem hajlandó beszélgetni velünk, amíg be nem fejezte a sorban előttünk állóval a csevejt.

Mindehhez jól asszisztálnak a mellékküldetések is, melyek sokkal kidogozottabbak lettek, mint az elődben, ráadásul több is van belőlük. Ezek a missziók kihatással vannak a fő történetszálra is, így érdemes velük foglalkozni, emellett rengeteg XP-t szerezhetünk ezzel. A mellékes feladatok szerencsére nem a szokásos RPG-klisékre épülnek és általában mindegyikben akad valamilyen csavar. Néha egyébként sokkal jobban szórakoztam ezek felkutatásával és teljesítésével, mint a fő küldetésekkel.

Nem véletlenül nem írtam még a fő történetszálról, mivel a játék ezen része egy kissé összecsapottra sikerült. Nem az a gond, hogy ne lenne elég érdekes, hanem inkább az, hogy az írók túl sok mindent próbáltak belepakolni. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha a Trónok harcát a negyedik évad közepétől kezdené el nézni, és csak kapkodja a fejét a rengeteg szereplő és csoport neve hallatán. Félreértés ne essék, kétszer is végigjátszottam a Human Revolutiont és a közel 20 perces „Ez történt eddig…” videót is végignéztem, de valahogy mégis elveszettnek éreztem magam.

Szerencsére a játékmenet kárpótol a kicsit gyengébbre sikerült sztori miatt, ugyanis Adam Jensennel továbbra is szórakoztató akciózni. Mind PC-n, mind pedig konzolon változtattak kicsit az irányításon a fejlesztők, de szerencsére az előző részben kiismert beállításhoz is vissza lehet térni. Teljesen felesleges volt egyébként megkavarni a gombkiosztást, mivel semmivel sem lett kényelmesebb vagy kényelmetlenebb a főhős terelgetése. Érdemes ezért inkább az eddig bevált módszernél maradni, mivel könnyen összekavarodhat az ember, ha sok időt töltött az előző epizóddal.

A pályatervezés ezúttal is parádésra sikerült, sőt talán még összetettebb, mint a Human Revolutionben volt. A célpontunkat ezúttal is rengeteg módon megközelíthetjük, valamint többféle harcmodor közül is választhatunk. Személy szerint a csendes, nem halálos módszerekkel operáló játékstílust kedvelem, de rengeteg fegyver van, melyekkel akár át is lövöldözhetjük magunkat a fél pályán. Nagyon tetszett, hogy a fejlesztők továbbra is jutalmazzák a lassú, megfontolt játékmenetet. Egyes helyeken olyan rövidítéseket találhatunk egy-egy nehezebb láda mögé eldugva, hogy komplett pályarészeket és több tucat ellenfelet kerülhetünk meg.

A RPG-rendszeren nem sokat változtattak a fejlesztők, az elődnél már bevált egyszerű, de nagyszerű módszernél maradtak. A küldetések megoldásáért (vagy az ellenfelek kiiktatásáért, a pálya felfedezéséért és hasonlókért) XP-t kapunk, bizonyos mennyiség megszerzése után pedig úgynevezett praxis kitekkel jutalmaz a játék, amikkel az augmentációinkat fejleszthetjük. Így juthatunk olyan új képességekhez, mint a láthatatlanság, a védőpajzs, de ily módon fejleszthetjük például erőnlétünket vagy a hackelési szintünket.

A rengeteg képesség között mindenki megtalálhatja a saját játékstílusának megfelelőt, ráadásul az okos pályakialakításnak köszönhetően soha nem fordul elő, hogy rosszul választunk. Ha pajzsainkra és a pusztító tulajdonságainkra tettük a pontokat, akkor értelemszerűen a harc a legkönnyebb út. Ha azonban a láthatatlanságra és a hackelésre, akkor a lopakodás és a megkerülés lesz a jó módszer. Ez igazából a Deus Ex legnagyobb erőssége: hiába vagyunk egy zárt pályán, mégis úgy érezzük, hogy bármit megtehetünk, sőt a módszereinkhez mindig tud a játék segítséget nyújtani.

Természetesen új képességek is megjelentek a folytatásban, melyek elképesztően erősek és hasznosak. A Smart Visionnek hála például átláthatunk a falakon és könnyebben megtalálhatjuk a rejtett járatokat, míg a Titan páncélnak köszönhetően egy kis időre sebezhetetlenné válunk. A Human Revolution esetében a játék vége felé, ha ügyesek voltunk, szinte az összes képességet megnyithattuk. Erre ezúttal egy új korlátozásnak köszönhetően nem lesz lehetőségünk - ha bizonyos képességekből túl sokat nyitunk meg, akkor rendszerünk túltöltötté válik, így például nem tudjuk használni a térképet vagy kritikusabb esetben meg is halhatunk. Ennek megelőzése érdekében pár hasznos képességet ki kell kapcsolnunk, így végül Jensen sosem válik legyőzhetetlen szuperkatonává.

A Human Revolutionben megismert kezelőfelület is visszatért, ám sokat finomítottak rajta a fejlesztők, így például kontrollerrel már nem olyan körülményes a menüben való kutakodás. A térkép sokkal informatívabb és kezelhetőbb lett, amire nagy szükség volt, hiszen elengedhetetlen a tájékozódáshoz. PC-n a klasszikus módon rengeteg gyorsbillentyű áll rendelkezésre, azonban ezúttal a konzolos harcosokra is gondoltak a fejlesztők, hiszen a menüben akár kontrolleren is beállíthatunk gombkombinációkat a fontosabb tárgyainkhoz.

A Mankind Divided sztorija nagyrészt egyetlen helyszínen játszódik, Prágában, valamint az augmentáltaknak fenntartott gettóban, Golem Cityben. Csehország egyáltalán nem egy sokat látott videojáték-helyszín, így felüdülés a kelet-európai város utcáin mászkálni. A szabadon bejárható terület nagyobb, mint az előd összes városa együttvéve, de mégis kicsit kevesebbnek érezzük, mivel mindig ide térünk vissza. Számomra egy kicsit hiányzott az a fajta változatosság, ami a Human Revolutionben megvolt a világ körüli kalandnak köszönhetően.

A grafika a generációváltásnak köszönhetően sokat fejlődött, és ez nemcsak a látványban mutatkozik meg, de kevesebb töltőképernyővel is találkozhatunk, így sokkal több épület és helyszín között mászkálhatunk töltögetés nélkül. A motor erősségei és gyengeségei nagyon hasonlítanak az elődhöz: a környezet ezúttal is elképesztően részletes, szinte minden apró tárgynak a kidolgozására odafigyeltek a fejlesztők. A fényeffektek és a tükröződések szintén jól mutatnak, valamint a főbb karakterek kidolgozottságára sem lehet panasz. A mellékszereplők modelljei azonban továbbra is nagyon elmaradottak és néha körülbelül a Human Revolution szintjét idézik. Valami a szájmozgással sem stimmelt, mivel többször is arra lettem figyelmes, hogy furán, a beszélt szövegtől kicsit eltérően tátognak a karakterek. A művészeti megvalósításba ezzel szemben nem lehet belekötni: a designerek elképesztő munkát végeztek, így egy hihető és nagyon egyedi képi világot kapunk.

A Mankind Divided semmivel sem lett rosszabb, mint az elődje, azonban ezúttal elmaradt a forradalom. Persze, ahogy a bevezetőben is említettem, az ilyen összetett, gondolkodásra sarkalló akció-RPG-k nagyon ritkák manapság, így meg kell becsülni, hogy kaptunk még egy adagot belőle. A folytatásban minden funkciót megtalálhatunk, amit a Human Revolutionben, sőt némelyiken finomítottak is egy picit, így ha az a játék bejött, akkor ezzel is elleszel jó ideig.

A Deus Ex: Mankind Divided PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi a PC-s verziót nyúztuk.