Assassin's Creed: The Ezio Collection teszt

  • Írta: Lesroy
  • 2016. november 30.
Idén kimaradt az aktuális Assassin’s Creed-epizód, az űrt Ezio Auditore da Firenze történetének újrázása hivatott pótolni. A csomag, bár technikailag sokszor inkább az előző generációra hajaz, nosztalgiázásra megfelel.

Az Assassin’s Creed: The Ezio Collection tartalmazza az Assassin’s Creed II, a Brotherhood és a trilógiát záró Revelationst is. Azt hiszem, nem nagyon lövök mellé, ha azt mondom: mind történetmesélésben, mind pedig a sokszínű szereplők terén a sorozat legjobban felépített részeiről beszélünk. Ezio karakterfejlődésének gyönyörű íve van, az első fejezet végére a szoknyavadász forróvérű firenzei digóból bosszúját beteljesítő, vérprofi bérgyilkos válik. A második részben a már tapasztalt Ezio vezetőként is bizonyítja rátermettségét a „Testvériség” élén, majd a fináléban megkapja méltó lezárását hősünk sokéves hadjárata.

Nem könnyű röviden összefoglalni a franchise történetét, de azért néhány mondatban megpróbálkozom az alapokkal. A sztori központi figurája Desmond Miles, akit az Abstergo Industries nevű vállalat elrabol, hogy tesztalanyként használhasson. Nem sokkal később kiderül, hogy az egész Abstergo gyógyszeripari cég csak egy álca, tagjai valójában a modern kori templomosok, akik az ősi édendarabokat keresik. A rejtélyes édenereklyékben rejlő erő felismerése után a templomosok ateistává válnak, így egészen más eszmékkel kísérik végig az emberiség történelmét.

A csoport új célt tűz ki maga elé, az Új Világrend megteremtését, amihez szükségük lesz a fenti tárgyak többségére is. Első lépésként Warren Vidic vezetésével elindítják az Animus projektet, amely lehetővé teszi, hogy a gépben ülő ember genetikai (vagyis őseinek) emlékeit rekonstruálják. így jutunk el 2012-ben a III. keresztes hadjárat idejébe, ahol Desmond felmenője és az orgyilkos testvériség képviselője, Altair Ibn-La’Ahad bőrébe bújunk.

A tizenkettedig század eleji Szentföldről a második részre ugrunk egy nagyot, és a reneszánsz Itáliában találjuk magunkat. Ezio kalandja tipikus bosszútörténetként indul. A hátba szúrt család utolsó férfi tagjaként főhősünk apja véráztatta nyomdokaiba lép, hogy revansot vegyen a kegyetlen összeesküvés résztvevőin. Természetesen az igazi történet (már ami a Desmond-szálat illet) nem a vendetta, hanem az éden almájának a megszerzése, amit nem egészen öt évszázaddal ezelőtt, Altair látott utoljára. Az első rész inkább egyfajta felvezetése az őt követő játékoknak, és ez igaz a külcsínre és a játékmenetre is. A 2009-ben megjelent Assassin’s Creed II egyáltalán nem festett csúnyán, és bár még így sem tudta kihasználni az akkori gép tulajdonságait, a különbség jól látható volt elődhöz képest. A morózus középkori színeket felváltotta az olasz reneszánsz pezsgő világa, új főszereplőnkkel pedig egy sokkal összetettebb karaktert kaptunk, ráadásul fegyvertárunk és ezzel a harcok is kicsivel sokrétűbbé váltak.

A Brotherhood történetében Ezio már tudja, hogy merről fúj az Olasz Riviéra szele, sokkal komolyabb ember lett, ráadásul Monteriggioni minifejlesztésén is csavartak egyet a készítők, hiszen teendőink közé bekerült a bérgyilkosok szövetségének menedzselése is. Óriási, a játékelemeket takaró újításra viszont ne nagyon számítsunk, főhősünk mozgása kicsit folyékonyabb, a harcrendszer valamennyit finomodott, és megkaptuk a sorozat első alkarra szerelhető lőfegyverét is. A helyszínt adó Róma felváltja Firenzét és Velencét, így kicsit megcsappan a bejárható területek száma, mégis a megannyi teendőivel együtt egy komplexebb címet ismerhettünk meg.

Az Ezio-féle szériát záró Revelations a kollekció legkiforrottabb darabja. Hasonlóan a Brotherhoodhoz a karaktermodellek végre élettel telibbnek tűnnek, a zárásnak helyszínül szolgáló Konstantinápoly (ma Isztambul) az iskolapéldája annak, hogyan kell egy történelmi várost korhűen lemodellezni. Persze mindez nem meglepő, az eredeti rész csupán ötéves múlt, ebből adódóan a látványban és a játékmenetben is valamelyest markánsabb újításokat kaptunk. Eszköztárunkhoz hozzácsapták még a bombákat, illetve a bázisfoglalás bevezetése ugyancsak fontos szerepet kapott, tehát röviden: a nagy fináléra az előző részek újításait egybegyúrták, majd kicsit megfűszerezték a francia kollégák.

Az idei kiadás a már megszokott 1080p-s felbontást hozza a remastereknél nem annyira megszokott, ráadásul stabilnak korántsem nevezhető 30-as képfrissítéssel; főleg a második rész tömegjelenetei alatt érezhetően adja meg magát a mélységnek a felújított kiadás. Grafikailag az összkép igencsak felemás lett: a fények bevilágításával szépen játszott a Ubisoft, javítottak a shadereken, élénkebbé varázsolták a fényeket, ellenben a karakterek mimikája, arcberendezése leginkább egy viaszbábúéhoz hasonlít. Jó pár videó kering az interneten, amiken láthatóak a játék durvább programozási hibái, és ugyan alapjában véve annyira nem rossz a helyzet, azt kell mondanom, hogy a pakk leggyengébb újrázása a második részé lett…

Az Assassin’s Creed-sorozatban legelőször a Brotherhood kapott többjátékos lehetőséget, ami teljes egészében kimaradt az Ezio-kollekcióból. Helyette megkaptunk minden extra, letölthető tartalmat, és a Lineage élőszereplős, valamint az Embers animációs kisfilmet. Előbbi Ezio történetének előzményeit mutatja be, főszerepben az édesapjával, utóbbi pedig a már megöregedett főhősünk utolsó éveire fókuszál. A filmes kezdeményezés, bár szuper ötlet volt, megvalósítás szempontjából már picit érthetetlen a következő megoldás: mivel egyik filmet sem tudjuk menet közben megállítani, elindítás után kénytelenek vagyunk egy ültő helyünkben végignézni őket, ami valljuk be, nem túl kényelmes.

A The Ezio Collection biztosan nem kerül be a „legjobban remasterelt” játékok közé. Sajnos technikailag egy nagyon minimalista polírozást kaptunk, viszont a kiadás javára válik, hogy a játék hangulata és a benne található tartalmak még mindig képesek hosszú órákra lekötni a műfaj kedvelőit. Ez ugyan megmenti a gyűjteményt, ennek fényében mégis azt mondom, hogy inkább egy jó leárazás keretein belül szerezzétek be!

Az Assassin’s Creed: The Ezio Collection PlayStation 4 és Xbox One platformokra jelent meg - mi az utóbbin pörgettük.

Kapcsolódó cikkek

5.
br1Koo
#4: Én még például nem játszottam a Brotherhood-ot, meg a Revelations-t, de az AC2-t imádtam. Nekem megéri, hogy kiadták ilyen formában.
4.
Ruvik
Ezt az újra kiadást csak Ezio karaktere adja el.
2.
ollie92
Látni, hogy ez is csak olyan Skyrim féle remaster. Alig javítottak rajta....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...