FlatOut 4: Total Insanity teszt

  • Írta: Daks
  • 2017. március 25.
Mocsoktól rohadó, összetört autók száguldanak a kihalt fatelep betonján, valahol az amerikai hegyekben. Sofőrjeik megszállottan visítanak, és szorítják le egymást: harcolniuk kell, és csak a legjobb győzhet.

A Bugbear Entertainment által kitalált, majd a Team6-hez került, és most a Kylotonn Games által újjáélesztett FlatOut az a játék, amiben tényleg kiengedheted a gőzt. A jó öreg Destruction Derby emlékét idéző autóversenyben az őrült sebesség, a totális rombolás, és az egymással való szemétkedés kapta a főszerepet: toljunk le mindenkit, aki meg akar minket előzni, dobjunk aknát ellenségeink elé, és gázoljunk át a terepen úgy, hogy ne lehessen ráismerni utána.

A FlatOut 4: Total Insanity az elődök által jól kitaposott utat követi. Rozsdás roncsautóinkkal hatalmas sebesség mellett kell teljesítenünk a kitűzött távot, közben pedig minden megengedett. Sőt, még jutalmat is kapunk azért, ha valakit keresztbe állítunk, belevágunk a szalagkorlátba, vagy felkenünk egy oszlopra. A FlatOut nagy hangsúlyt fektet az egymás elleni csatákra, és ez teszi a játékot azzá, ami. Egy mértéket nem ismerő, brutális és kegyetlen autóversennyé.

Azt kell, hogy mondjam, pozitívan csalódtam a játékban. A FlatOut 4: Tital Insanity izgalmas lett és látványos, vérre menő versenyeket lehet benne tolni, folyamatosan fejlődve, és elérhetővé téve új dolgokat, de azért be kell valljam előre, hogy okozott fejfájást is bőven. De erről később. Most lássuk, hogy mi lapul a dobozban.

A játékot elindítva négy lehetőség tárul elénk. A karriermód a jól megszokott bajnokságsorozatot nyitja meg előttünk, egy öreg és lassú autóval kezdve folyamatosan kell nyernünk a versenyeket, hogy kocsinkat fejleszthessük, vagy újra cseréljük. A bajnokságokon pénzt és serleget zsebelhetünk be, illetve itt tehetünk elérhetővé egyre több autót, festést, és pályát is, amit a második, quick play módban kötöttségek nélkül ki is próbálhatunk. Kő egyszerű minden: állítsuk be, hogy hol és mivel akarunk rajthoz állni, és már megy is az őrület.

A harmadik játékmód a flatout mód, melyben különböző kihívások várnak ránk. A készítők által kitalált pályákon kell mennünk, meghatározott autókkal és szabályok szerint, szerintem nem érdemes ezt tovább magyarázni - aki kimaxolta a karriert, annak további szép órákat nyújt ez is. De nem csak egyjátékos meccseket tolhatunk. Az utolsó, multiplayer menüt választva online kihívások várnak ránk, lehet nyílt és meghívásos játékokat indítani, de split screen sajnos nincs, arról ezúttal is le kell tennünk.

Mivel a versenyek a rombolásról szólnak, ezért a készítők ennek a technikai kivitelezésére is nagy hangsúlyt fektettek. A fizika meglepően jó lett, a Kylotonn Games a közepesen semmilyen WRC 5-6 után tudott meglepetést okozni nekünk, hála Istennek. Az autókat könnyű irányítani, mégis érezni a súlyukat, és méretükből, súlyukból adódó tehetetlenségüket, amikor kicsúszunk, vagy nekünk jönnek. A környezet pedig teljesen leamortizálható. Röpködnek a gumiabroncsok, a faládák, a vascsövek és a szerszámok, amikor áthajtunk egy ipartelep raktárán, elképesztően látványos az egész, és ez még nem minden.

A sivatagi pályán hatalmas porfelhőt vernek fel az előttünk lévők, a havas pályán alig látni valamit a hegytetőn szemünkbe verő fénytől, a fatelepen meg ki lehet ütni a kitermelt fatörzseket tartó pöcköket, így zúdítva az útra mindet. A helyszínek változatosak és ötletesek, ahogyan az autók is, az a baj csak, hogy sokszor hiába nyomunk tényleg hibátlan vezetést, kisebb technikai gondok miatt könnyen lehet, hogy az első helyről az utolsóra csúszunk vissza. És ez rettentően idegesítő tud lenni.

Többször előfordult velem, hogy az utolsó körnél tartottam már, amikor egy elszámított kanyar után a szalagkorláton kötöttem ki. Az ívet csak kicsit néztem be, és igazából a korlát be is fordított a megfelelő irányba, azonban a végén volt egy kiálló pixel, amibe beakadt a kocsim, majd hatalmasat bukfencezve beleállt a földbe. Ilyen sajnos bárhol előfordulhat a játékban, de hasonlóan gyilkos még az is, amikor mások löknek ki minket. Valami megérkezik nitróval mellénk, a kanyarban összeakad a két kocsi, és hiába kormányzunk ellen, mi szívjuk meg mindig, ő meg megy tovább vidáman.

Apróságok ezek, és nem tudom, hogy amennyire a bugoknak, úgy a játék nehézségeinek is köszönhetőek, de az biztos, hogy a káromkodás ilyenkor nem marad el. Mint akkor se, amikor a játék nem akar minket visszarakni a pályára. Kisodródunk, nyomnánk az Y-t, hogy újra irányba kerüljünk, vissza az aszfaltra, a játék viszont nem érzékeli úgy, hogy különösebb gond lenne, ezért nem is törődik velünk. Mi meg válthatunk rükvercbe, fordulhatunk meg, egy kész kínszenvedés az egész.

A FlatOut 4-ben összesen 42 challenge, 27 autó, 20 pálya és 4 óriás aréna kapott helyet. Az előbb felsorolt hiányosságok és hibák ellenére pedig azt kell mondanom, a versenyek elképesztően hangulatosak és izgalmasak benne, hogy a változatosságról ne is beszéljek. Lehet nyomni hagyományos körversenyeket, aztán vannak carnage futamok, melyekben pontokat kapunk a rombolásért, és az ellenséggel való kiszúrásért, illetve vár ránk egy assault mód is, melyben aknákat, robbanószereket és más eszközöket vethetünk be ellenfeleink lelassítására.

A time trial egy egyszerű idő elleni futam, míg a beat the bomb egy olyan játékmód, melyben a lehető legmesszebb kell jutni a startvonaltól, mielőtt lejár a visszaszámláló. Az én kedvenceim viszont a stunt mód, és az aréna minijátékok. Az előbbiben autós cirkuszi mutatványokat kell végrehajtanunk, katapultálva pilótánkat a közönség legnagyobb örömére. Lehet emberünkkel golfozni, van beerpong, távolugrás, biliárd, foci, baseball, tüzes karikákon áthajítás, kacsázás, curling és magasugrás, szuper mindegyik. És nagyon jól lehet vele partyzni is - üljünk le többen a gép elé, és próbáljuk megdönteni egymás eredményeit! Szuper lesz, ígérem.

Az utóbbi, vagyis az aréna hasonlóan nagy fun. Egy kör alakú pályán a játék összeereszt egy csomó autót, a győztes pedig az lesz, aki élve jut ki onnan. Egymásnak eshetünk hagyományos deathmatch-szabályok szerint, lehet CTF-ezni, de van egy pontszerzős megoldás is, ahol szintén úgy lehet kaszálni, ha minél több ellenfelet ejtünk ki.

A pályák ötletesek és változatosak. A sivatagos, havas, erdei és dzsungeles helyszínek a kedvenceim, gyönyörűek mind, az utak szélét rengeteg növény és széthagyott tárgy díszíti, illetve szuperek a mindig elágazó, majd egymást metsző útvonalaik is, nagy kár viszont, hogy ez nem mondható el mindegyikről. A városi, indusztriális pályák ugyanis az előzőektől eltérően már nem adnak jó élményt. Azoknál általában szürke és lehangoló a táj, ami persze a téma egyénisége is, de a készítők inkább vették elnagyoltra miatta a figurát, és nem dolgozták ki a részleteket. Kár érte.

Grafikailag nem tudom egekbe magasztalni a játékot. Vannak jó és rossz pillanatai a látványnak, el lehet csípni benne olyan részeket, amitől tényleg leesik az ember álla, de olyanokat is, amik szánalmasan lehangolóak. A felbontás szörnyen alacsony, az effektek idejét múltak (elmosódás, robbanás), és ráadásul az autók is közepesen néznek ki: felismerhető bennük az eredeti márkák és típusok jellemvonásai, de mégis eltérnek tőlük mindenben. A zene viszont végig bejött. Játék közben folyamatosan üvölt a punk-rock, néha kicsit offspringes beütése van a számoknak, néha viszont teljes a zúzás - aki szereti a stílust, az imádni fogja, amit hall.

A FlatOut 4: Total Insanity összességében egy erős közepesre sikerült, de rendkívül szórakoztató és izgalmas autóverseny lett. Aki szerette a sorozat első részeit, de esetleg kiábrándult belőle, az tegyen vele egy próbát, mert megéri. A negyedik epizód nem fog bekerülni az év legjobb játékai közé, de el lehet vele szórakozni ideig-óráig, jó kikapcsolódást nyújt, és kiereszthetjük vele a gőzt. Ha teheted, ne hagyd ki!

A FlatOut 4: Total Insanity 2017. március 17-én jelent meg PlayStation 4-re és Xbox One-ra, áprilisban pedig PC-re is jön. A játékot Xbox One-on teszteltük.

15.
semike
#4: :)
Ez az!!!!
Eszem a szavaid :))))
14.
br1Koo
#13: Haverommal játszottam a Burnoutot osztott képernyőn, megunhatatlan volt. :D
13.
#11: Én sem vagyok oda a sorozatért, habár a Burnout sem kötött le több óráig.
12.
Mortis
hát, ez késett vagy 6 évet.
11.
br1Koo
Az a borító. :D
Kis sunyi Burnout kopizós.
Valaki írta, hogy a Flatout 2 amikor megjelent top játék volt. Hát én játszottam vele anno, de mint feljebb is írtam vissza is sírtam a PS2-met a Burnout: Takedown-al együtt.
Jellegtelennek titulálnám a sorozatot, ha egy szóval kellene leírnom.
10.
Jó kis zenék vannak alatta, kár a játékért.
9.
Őrnagy
#8: 70???? Akkor várok kicsit.
8.
kergabi83
Valamit benéztek a fiúk. A Ps Storeban 70€, ezzel drágább mint a Horizon és az andromédával van most árban. Semmiképpen sem ér 5000 forintnál többet, de azt is csak a (megboldogúlt) elődei tiszteletére... :D
7.
gomba56
2017-ben ez így gáz! 7 pont a semmiért??? Persze 7 pont egy AAA+ játék is...
A Flatout 2 ezerszer jobb.
6.
shooter1234
#4: És a poén az, hogy a FlatOut 2 2006 -ban, azaz kb. 11 éve jelent meg, akkor ez egy top játék volt, egész kellemes árkád irányítással és hozzá passzoló fizikával, kis tuninggal, meg egy baszó soundtrack -el. Az a gond, hogy az utóbbi részek ezt sem tudták hozni. Sajnálom hogy azóta nem történt érdemi előrelépés ebben a műfajban.
4.
dvs00
A konzolos gameplay-ek tanúsága alapján valamit totálisan elbasztak a készítők, ugyanis rettentő hiányérzetem van a Flatout 2 után, az autók kevesbé törnek, legalábbis az karosszéria elemek nem nagyon akarnak lehullani az autó(k)ról, ugyanígy ha teljes erővel telibe kúrod az ellenfelet csak egy hatalmas szikra meg egyéb effekt látszik de alkatrész törmelék röpködése nem nagyon, sem pedig a pályán szana szét, csak mindössze néhány kibaszott horpadás, bár az elég impresszív. Már az első részben is imádtam, hogy az előző körben ott maradt lökhárítót eltaláltam majd elrepült a picsába. No és persze a játék végéig ott is maradt minden, a kipufogócsőtől kezdve a leszakadt ajtóig minden. Nos ez itt úgy látom, hogy nincs. A környezeti rombolhatóság mellett erre nemigen sikerült figyelni, holott egy ilyen játékba pont az autó lenne a lényeg bazmeg.
Mindenesetre azért majd jobban szemügyre vesszük még a PC-s verziót. Azért a Next Car Game, illetve jelenlegi nevén Wreckfest bétája sokkal jobban fest, ott aztán mindent szét lehet baszni az autón, de sajnos mai napig nem tudni a megjelenés idejét, bár ha jól tudom koldus fejlesztők készítik közpénzen, ami lehet megint elapadt.
Ugyanis több ilyen játék kellene véleményem szerint, ki a faszt érdekelnek már a 400 milliós törhetetlen Bugatti-k.
3.
DON GONDOCS
Igai ZS kategóriás játék, de annak nagyon jó.
1.
Extol
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...