Persona 5 teszt

Közel tíz évvel a kultikus negyedik rész után megérkezett a Persona-sorozat folytatása, melyet ezúttal is az Atlus hozott össze. A címre megérte várni, nagy eséllyel évekig nem lesz kihívója a stíluson belül.

Sosem kedveltem igazán a JRPG-ket: a stílusra jellemző furcsa történetektől és karakterektől kirázott a hideg, valamint a harcrendszerrel sem voltam kibékülve. „Na, pont egy ilyen inkompetens idiótának kellett adni a Persona 5-öt tesztelésre!” – gondolhatják most sokan, de elárulom, hogy éppen a Persona negyedik része volt az, mely arra késztetett, hogy felülvizsgáljam a stílussal szembeni fenntartásaimat. A játékot egy akció során pár ezer forintért vásároltam meg a rengeteg pozitív vélemény hatására, majd várakozások nélkül, sőt, csalódásra felkészülve ültem neki a végigjátszásnak. Bár a japán mentalitás erősen érződött rajta, a komoly, fordulatos történet, az érdekes és egyedi karakterek, valamint a páratlan harcrendszer gondoskodott arról, hogy életre szóló élménnyel gazdagodjak. A Persona 5-öt így hihetetlenül vártam, kíváncsi voltam, hogyan sikerül átültetni a kalandot az aktuális generációba - elvégre az előző epizód még a PlayStation 2-es korszakban született.

A címben szereplő ötös szám egyébként megtévesztő lehet, de szerencsére a Persona 5 élvezeti értékéből semmit nem von le, ha nem játszottál az előző részekkel. Minden játék egy közös univerzumban játszódik, de egymástól különálló történeteket mesélnek el, így igazából akár a legfrissebb játékkal is elkezdheted a Persona-karriered. A sorozat fő jellemzője, hogy a játékmenet két részre bontható: egyrészt főhősünket terelgetve éljük a japán középiskolások cseppet sem unalmas mindennapjait, másrészt egy alternatív valóságban a personáink segítségével harcolunk az úgynevezett árnyékokkal szemben. A két világ hatással van egymásra, így például ahhoz, hogy harci képességeinket fejlesszük, a való életben kell tanulni vagy edzeni.

A történet főszereplője ezúttal is egy középiskolás japán srác, aki a nyílt utcán kel védelmére egy fiatal lánynak, azonban a támadó befolyásos ember, így végül hősünk húzza a rövidebbet. Iskolájából kicsapják, ezért Tokióba kényszerül költözni, hogy ott folytassa tanulmányait. A sztoriba a játékos az érkezés pillanatában kapcsolódik be, így együtt ismerhetjük meg az idegen környezetet és az új embereket. A Persona 5 csak nagyon lassan engedi el a játékos kezét, rengeteg idő eltelik, mire teljes szabadságot kapunk, de ennek ellenére a történet elején sem éreztem korlátozva magam. Mivel a játék nagyon hosszú, a cselekmény minden eleme és karakterek is részletesen ki vannak dolgozva. Itt nincsenek egy mondattal összefoglalható tipikus szerepjátéktársak, mindenki egyedi és hihető személy.

Ez annak is köszönhető, hogy rengeteget beszélnek a szereplők a játékban, még szerepjátékokhoz mérten is hihetetlen mennyiségű párbeszédben és átvezető jelenetben lesz részünk. Kommentálják folyamatosan az eseményeket, megosztják velünk érzelmeiket, sőt okostelefonunkon keresztül még üzenhetnek is nekünk. A mennyiség miatt persze nincs minden szöveg leszinkronizálva, de egyáltalán nem zavaró – amikor épp kezdene feltűnni, hogy eltűnt a szinkron, mindig történik valami fontos, amikor már van hang.

A furcsa, kissé bugyuta stílus, ami a japán játékokat átitatja, természetesen a Persona 5-ből sem hiányozhat, de szerencsére nem fekszi meg túlságosan a nyugati játékosok gyomrát. Sőt, a játékon keresztül bepillantást nyerhetünk a japán kultúrába és társadalomba, ami számomra legalább olyan érdekes volt, mint maga a sztoriszál. A játék emellett bátran nyúl olyan komoly témákhoz, mint a gyermekek bántalmazása vagy az öngyilkosság, melyeket remekül illesztettek be a történetbe a fejlesztők.

A Persona-sorozat részben egy japán diákélet-szimulátornak is felfogható, hiszen a játékmenet csendesebb pillanataiban általában mindennapi feladatokat végzünk el. Karakterünket irányítva elmegyünk iskolába, tanórákon veszünk részt, teszteket írunk, ismerkedünk a diáktársakkal. Ahogy a The Sims-szériában, ez esetünkben sem unalmas – többféle minijátékkal dobták fel a fejlesztők a különféle tevékenységeket, valamint hamar megkedveljük virtuális ismerőseinket is.

Annak ellenére, hogy a játékvilág nem olyan hatalmas, mint egy open world játékban, a virtuális Tokióban így is könnyű eltévedni. Az első küldetések egyike, hogy eljussunk az iskolába, ami cseppet sem egyszerű, hiszen legalább kétszer kell átszállni a metrón. Természetesen később megjelenik a gyors utazás lehetősége is, de érdemes azért néha sétálgatni az utcán, mivel rengeteg érdekes pletykát vagy beszélgetést hallgathatunk ki. 

Ahogy minden Personában, úgy az ötödik részben is a játék főszereplője és társai át tudnak lépni egy alternatív világba, a Metaverse-be, ahol a hétköznapi srácokból és lányokból harcosokká válnak. A Metaverse bizarr lenyomata a valóságnak, ahol például a bántalmazó tesitanárból, sanyargató perverz király lesz. Itt nem is konkrétan hőseink harcolnak, hanem az úgynevezett personájuk, mely egyfajta megtestesülése a lelki világuknak és a személyiségüknek.

A harcrendszer nem változott az előző részekhez képest, most is körökre osztott csatákat vívhatunk meg. Ha meglepjük ellenfeleinket, akkor mi támadhatunk az első körben, ezután pedig felváltva cselekedhetünk. A győzelem titka az, hogy megtaláljuk, milyen típusú támadásra érzékenyek az ellenséges lények, mivel ha meglőjük az Achilles-sarkát valamelyiknek, akkor újra mi jövünk a körben. Tehát igazából, ha jól tervezünk és összefűzzük a támadásokat, akár úgy is lezárhatunk egy csatát, hogy az ellenfél cselekedni sem tudott.

A játék a történet közepétől bekeményít, így a csaták elég komoly kihívást tudnak nyújtani még normál fokozaton is. Mivel a Persona 5 egy hatalmas cím, a harcok igazából csak egy kis részei a kalandnak. Éppen ezért született egy könnyűnél is könnyebb nehézség, amit választva engedményeket és előnyöket kaphat a játékos a harcok során, így ha valaki csak a történetet szeretné élvezni, nem kell csatákkal bíbelődnie.

A Persona 5-ben már nemcsak véletlenszerűen generált dungeon-ökben kalandozhatunk – a sztori szempontjából fontos arénák egyedi, aprólékosan kidolgozott helyszínek, úgynevezett paloták, mely mindig az adott ellenfelünk lelki világát tükrözi. Így többek között ellátogatunk egy középkori kastélyba a sztori során, de modern épületkomplexum és egy piramis is került a repertoárba.

A dizájn ezúttal is parádésra sikerült, a játék stílusa nagyon egyedi, mégis rendkívül koherens. Ez nemcsak magára a grafikára vagy az átvezető videókra igaz, hanem a menüpontokra és a kezelőfelületre is. Az uralkodó szín ezúttal a piros, melyet remekül kombináltak a fehérrel és a feketével. A karakterek ezúttal már nemcsak a rajzokon, hanem a 3D-s modelleken is részletesek és jól felismerhetők. A szereplők megnyúltak, már-már eltúlzottan vékonyak és magasak, de ettől sokkal felnőttesebbnek tűnnek.

Az Atlus nagyon sokáig fejlesztette az új Personát, eredetileg PS3-ra kezdték el készíteni, ezért PS4 mellett a Sony előző generációs gépére is megjelent a játék. A két változat között, meglepő, de alig van különbség: a PS4-es verzió természetesen magasabb felbontásra képes, de a teljesítmény ugyanúgy 30 fps-re van korlátozva, mint előző generáción. Bár a hihetetlenül látványos dizájnnak köszönhetően a játék csodálatosan mutat, ha közelebbről megnézzük a textúrákat vagy a modelleket, akkor hamar rájövünk, hogy nem a PS4 volt a célplatform.

Az élményhez természetesen hozzátartoznak a remek zenék is, melyek csodásan kiegészítik a fentebb már említett megkapó stílust. Minden helyszínhez tartozik valamilyen sláger, melyeket hallva egy idő után már a becsukott szemmel is tudni fogjuk, hol is vagyunk éppen. A soundtrack teljes egészében fent van YouTube-on, érdemes magunkkal hurcolni a való életben - tapasztalatból mondom, hogy fel tud dobni még egy átlagos hétfő reggeli villamosozást is.

A Persona 5 hatalmas játék, nem véletlenül készült ilyen sokáig, hihetetlen mennyiségű tartalommal van megtöltve. Hiába tart több tíz óráig egy alap végigjátszás, még a végén is kapunk tutorial-üzeneteket, hiszen még akkor is maradnak új játékelemek. Egy olyan cím, amit minden PS4- és PS3-tulajnak illik kipróbálnia, még akkor is, ha amúgy teljesen hidegen hagyják az ilyen típusú játékok.

A Persona 5 PlayStation 4-re és PlayStation 3-ra jelent meg - mi PS4-en játszottunk vele.

Kapcsolódó cikk

30.
westhammer666
Még sajnos nem tudtam kipróbálni a Persona 5-öt, de mivel nemrég lett Vitám (amúgy ameddig nem volt Vitád, ne szidd, nagyon megéri ugyanis) vettem rá pár játékot, majd a múltkor, mert már páran éltették az ismerőseim közül, 1529 Ft-ért megvettem Store-ból a Persona 4 Goldent. Én aztán se JRPG-s, se animés nem vagyok, mégis minden gondolkodás nélkül beleraktam kb. 60-70 órát a játékba, ami nálam sajnos elég ritka. Mivel elég sokat utazok, így ráértem és hát egy percig se bántam meg. Kiváló sztori, remek karakterek, kicsit ostoba, de odaillő humor és még a dungeonözés, meg a harcrendszer is teljesen jó. Simán az egyik legjobb játék, amivel valaha játszottam, annak ellenére, hogy sose érdekeltek az ehhez hasonló játékok, viszont úgy voltam vele, hogy what the hell? miért mondják azt hogy az egyik (ha nem a) legjobb Vita-játék, kipróbálom. Higgyétek el, megéri. Amúgy meg tényleg, mindenhol azt írják, hogy az egyik legjobb JRPG evör, meg év eddigi legjobb játékai között van a Persona 5, nagyon kevés olyan játék van, amit ennyire éltet mindenki és ez sajnos az a típus, amire az emberek 95%-a azt mondja, hogy hülye japán akármi, közben meg lemaradnak egy hatalmas élményről.
28.
Harrison_Wells
Megint egy cím amit NEM hoznak ki Pc-re !
Mégis mi az isten kell ahhoz hogy meglássák a Piacot benne?
Mennyi Ps 3 lehet a világon? és ps 4 ?
Pc-ből garantáltan több van !
lehülyézhetem őket?
25.
nomcsa
Az én gyomrom se nagyon tudja mindig befogadni a japán játékok velejáróit, mikor erről a játékról olvastam külföldi istenítő teszteket, gondoltam megvásárolom akármennyire is stílusidegen számomra, hátha pozitív csalódás lesz:) jelentem 150 varázslatos óra után, ha esetleg habozol megvenni pusztán abból, mert "nem a zsánered", ne habozz! Magasan az év legjobb játéka nálam eddig. Az elején pislogtam arra gondolva, hogy "mit vásároltam istenem", de elég egy pár óra, hogy elteljen és ha engeded egy kicsit magadat a játéknak, hihetetlen, hogy mennyire imádni fogod, észre se veszed ahogy beszippant és mikor kijátszottad csak arra gondolsz, hogy köszönöd az Atlusnak (készítőknek) ezt az élményt, majd reménykedsz, hogy ezúttal gyorsabban készül el a Persona 6, mint az 5.
24.
xirovezi
Amúgy az ügyeletes homunculus barátunknak (seggeszkinek) az igazi neve Márió Uszkay (amit úgyis lefog tagadni). Ha rendelkezett volna említésre méltó aggyal, akkor nem adta volna meg az igazi nevét több gamer forumon ahol megfordult. Avagy a tubeon is pont ezen a néven található meg, ahol szintén írt/ír "szép" dolgokat.
22.
Onion
Habár ilyen giccses grafikájú játékokat, nem szeretem. Annyit jót hallottam erről a játékról hogy megfogom venni.
20.
delphijos
#14: "Jesszusom, tényleg ennyire sz*rul áll hozzá manapság mindenki az ellenvéleményhez? "

Szerintem senkit nem zavar hogy Neked nem tetszik, a Te dolgod. De nem kritikát írtál az első hsz-ben hogy miért nem jó ez, csak közölted hogy túlpontozták mert "japán". Szerintem a japán RPG-k jók. És nem azért mert igazából szarok, csak azért mondom hogy jók mert japán. És nagyon sokan vannak így. Van olyan, ( Jeanne d'Arc ) ami egyenesen Európai történelmi eseményen alapul , persze jócskán "megbolondítva". Az hogy Neked konkrétan nem tetszik az oké, biztos van egy csomó más ember is így ezzel, de ne azt mond hogy CSAK ezért vannak dícsérve.
19.
Mortis
#15: egy másik perspektívából jövő vélemény: én nagyon szeretem a klasszikus jrpg-s harcrendszert, ezért játszottam ki egy jópár Final Fantasy-t, de a repetíciót mindig is rühelltem bennük - bár természetesen tudom, hogy a legtöbb modern cuccban nincs vagy nem úgy működik a random encounter, mint a régebbi címeknél, de azért még ma is szívesen használják. engem leginkább a karakterek szoktak zavarni, a 'humor' és maga a dizájn: van 10-15 fajta archetípusuk ( az ilyen tsundere, deredere vagy a mi fene, stb.) és azt ismételgetik végtelenített kombinációkban - ne érts félre, vannak érdekes szereplőik de egyedit hirtelen most meg sem tudnék nevezni; a japán humor nagyon kétélű számomra - van a slapstick-re hajazó gyermeteg humoruk, ami olykor megszokott mosolyogtatni és van az ilyen szituációs, legtöbbször mellre, seggre kifutó förtelmük, amik közben általában én érzem magam kínosan a készítők helyett; a dizájnnál a karakterek teljesen felesleges szexualizálása szokott zavarni, amikor nem hogy nem ad hozzá az élményhez, de ha belegondolsz hogy mi lehet az adott ruhadarabnak, kiegészítőnek, akárminek a funkciója az ő világukban, csak elvesz az élményből, mert kiderül, hogy semmi és csak azért került bele, mert a japánok kollektíve elnyomott szexuális ragadozók (ez persze nem igaz, de amilyen mértékben ontják ezeket magukból valami baj biztos van velük).
alapjáraton ezért nem szoktam élvezni a japán játékokat, néhány kivételtől eltekintve: pl. Silent Hill, FF Tactics -mert, leginkább a harcrendszerre koncentrál.
17.
Chrysh
#15: Pont te tartoztál a kivételek közé, és én értem, hogy innen ered ez a játékmenet, de engem sokkal hamarabb levesz a lábamról egy jól felépített játékrendszer (akár a többi elem rovására), mint egy sztori, annak a rovására, hogy a játékmenet (számomra) ismétlődésétől és/vagy a japános hangulat miatt a falnak megyek.

Például ÉS EZ A PÉLDA A 16-OS megmondóembernek szól én sokkal jobban szeretek egy jó játékmenettel felruházott RTS-t vagy akció RPG-t játszani (Diablo 2, Torchlight 2, Path of Exile).

Ugyancsak a 16oskának szól, hogy nézzen rá a második írott blogomra, ott jutott hely talán 45-46 játéknak, amit pár éve toltam ki. Nézd meg, hogy mik érdekelnek a 'COD-on' kívül és azután osztogasd nekem a lapokat!
15.
Tidus
#14: Én nem személyeskedtem.Elfogadom,hogy a gamerek többségének az a véleménye mint neked.Csak számomra fura,hogy túl pontozást említesz mikor pl.pont a nyugati fps-kbe látom azt hogy szinte mindegyikre automatikus a 8-9 pont....
Bár említed,hogy szereted a körökre osztott harcot...de pont a jrpg-ket nem...nekem ez is egy fajta érthetetlenségre ad okot,mert ha más nem pont a jrpg-k fejlesztették ezt a szisztémát tökélyre(FFX,Persona,Grandia)
A japános cukormázba pont az az izgalmasabb ,hogy az a felszín azalatt ,olyan egyedi világot és karaktereket találni illetve jellem fejlődéseket ami a nyugati társaiknál nagyon ritka.
Sokszor említik a jrpg-k sablonos karaktereit,meghogy "túl japán karakter"ez is az is...nekem ez fura.
Nyugati játékokba vagy nincs kb főszereplő(Skyrim amit jó játéknak tartok,de számomra pont ezért élvezhetetlen)vagy annyira sablonos ,hogy még a nevére se lehet emlékezni(én személy szerint végig vittem egy pár cod-ot bevallom...de ha megkínoznának se emlékeznék egy főszereplő nevére se).
Én engem meg pont ez a sablon "személytelen műanyag tesztoszteron "karakter tipus irritál...
14.
Chrysh
Na látom néhány kivételtől eltekintve jött az "Akkor írjál te jobb tesztet!" és az "Akkó' menjél CODozni meg Crysisozni!" és hasonló megjegyzések, amiken már csak kínosan röhögni lehet.

Röviden: ezek a játékok nekem nem tetszenek, és akkor se fognak tetszeni ha 200. alkalommal is ugyanazt a játékmenetet fogják isteníteni, ami nekem nincs az ínyemre, és igen, ha már van ilyen opció had írjam le, hogy miért nem tetszik. És aki azzal jön, hogy ilyenekkel jön, hogy ilyennel még biztos nem játszott, annak megjegyezném, hogy szeretem a körökre osztott harcmenetet, csak érthetetlen módon amikor belekerül a japán milő, olyan szirupos lesz hirtelen számomra az egész kivitelezés, hogy cukrosat tudok hányni tőle.

Jesszusom, tényleg ennyire sz*rul áll hozzá manapság mindenki az ellenvéleményhez? Meg se lepődöm, hogy mindenki kerüli a lehetséges érdemi vitát, hisz az nem is létezik!
13.
krisztian66666
MICSODA????? MEGJELENT PS 3-ra?????? AZONNALI BESZERZÉS INDÍTÁSA!!!!!!!!!
12.
delphijos
Én csapattam a régi részeket ( van amit PSP-n ) nekem bejött mind. A leg "elborultabb" szerintem az Innocent Sin. Ez is be lesz szerezve.
10.
Tidus
#5: Alapjáraton az X360 /PS3 generáció előtt A japán játékok alkották magasan a konzol játékok egyediségét és színvonalát.Ezért is fura számomra manapság,hogy minden japán játéknál előkerül ,hogy "ez tipikus japán"stb.
Én személy szerint sokkal jobban kedvelem a japán játékok dramaturgia rendezését illetve ,hogy a technikai bravúr helyett az egyedi ötletekkel probálják minőségivé kovácsolni az adott produktumot.
Nem nagyon tudom melyik japán játék volt fölé pontozva...
Ha pl egy COD 8 pont ,ne legyen már probléma egy Nier:Automata 8-9 pontja...
9.
Duken
#8: Hál Isten nem. Itt minden dungeon kézzel festett nem pedig random generáltak.Kimondottan sokszínû és változatos az ütemezés tökéletes.Ha van ps4ed mindenképp vedd meg ha csalódsz kifizetem.:)
8.
TheFlash
én a Persona 3 Portable-vel toltam, azt is mindenki az egekbe magasztalta, de olyan qrva unalmas volt hogy minden este a könyvtárba kellett járni ugyan azokat a szörnyeket irtani. Ez is ilyen ?
7.
Duken
#5: Facepalm. Hát igen, az összes kritikus hozzánemértõ hülye bérenc 8 általánossal...-sarcasm off. Írjál te tesztet az biztos hitelesebb lenne... A tesztel kapcsolatban pedig, minden egyes szóval egyetértek.
5.
Chrysh
Hát nem tudom, én még nagyon ellenszenvesen állok hozzá a "nagyon japán" játékoknak, főleg azért, mert az innen érkező programok valmiért megmagyarázhatatlanul magas pontszámokat és elismeréseket kapnak az olyan hibák ellenére, amikért más nyugati játékot keresztre feszítenének, gondolok itt a gyakran pocsék kinézetre (itt ez nem áll fenn persze), vagy a jellegzetes jrpg-féle "állsz, és lősz" játékmenetre, ami már az előző 200 játékban is már ugyanolyan volt, de még mindig hátast vetnek tőle a kritikusok.

Szóval néha azért lehetne a japán felől érkező játékokat rózsaszín ködfátyol nélkül is kritizálni.
2.
kamgecam
Egyetértek hatalmas játék a P5.
1.
fehersam
Kérlek írjatok, ha le lesz árazva :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...