Micro Machines: World Series teszt

A 90-es évek Amerikájának legnépszerűbb játékautói régóta nem hallattak már magukról. A játékgyár a rajongótábor csökkenésével egy idő után befejezte az autók gyártását, és tíz éve videojáték sem készült a témában, a Codemasters és a Just Add Water most viszont feltámasztotta a sorozatot. Izgalmas versenyek, szemétkedés és végtelen mennyiségű online összecsapás - ez vár ránk a Micro Machines: World Series futamait indítva. A játékban szinte mindig online vagyunk, kitartóan kell róni benne a köröket, egymást rakétázva és letolva az útról, de várnak ránk arénajátékok is, a megszokott multiplayer lehetőségekkel. Hát mi kellhet még, hogy jól érezzük magunkat? Lelövöm a poént, sok minden.

A Micro Machines: World Series négy nagy játékmódot vonultat fel. A Race a hagyományos versenyek otthona, melyet választva öt kört kell megtennünk kedvenc kisautónkkal, a futamok izgalmát pedig az adja, hogy találunk majd felvehető fegyvereket, így ellenségeinket folyamatosan tudjuk szívatni is. Van akna, kalapács és rakéta, a választék fájdalmasan kevés sajnos, és nem is hoz semmi újdonságot a stílusba, de azért szuperül el lehet velük így is szórakozni. Az Eliminate viszont nem az, amire a nevéből asszociálnánk. Míg más játékoknál általában a kör végén utolsóként végző emberek esnek ki, itt akár két kanyar után is győzhetünk - a játékmód egyéniségét az adja, hogy a kamera az első helyen lévőt mutatja. Aki pedig lemarad, kiesik a képből, és már megy is a levesbe.

A harmadik játékmód a Battle Arena. Itt mindenféle klasszikus játékmód vár ránk, miniautós világban újraértelmezve, olyan hagyományosnak mondható lehetőséggel, mint TDM, CTF, Bomb vagy King of the Hill. A Bombnál egy-egy főhadiszállás van a pálya két végén, a csapatok feladata pedig, hogy megszerezzék a középre rakott bombát, és bevigyék az ellenséghez, elképesztően jól el lehet vele ütni az időt, főleg ha jó csapatot sikerül kifogni, de a King of the Hill sem rossz. Itt már egy nagyobb aréna random pontjain jelennek meg bázisok, melyeket el kell foglalni - az a csapat pedig, akinek ez sikerül, és több időt tölt el benne, sikeresen meg is védve azt az ellenségtől, lesz a nyertes.

A Battle Arena-összecsapások hatalmas negatívuma, hogy nem lehet játékmódot választani. A Micro Machines: World Series a többjátékos mókákra lett kihegyezve, és ennek megfelelően mindig valami éppen induló online mérkőzésbe lehet becsatlakozni, meccset indítani vagy hostolni viszont nincs lehetőségünk, a készítők a végletekig túlegyszerűsítették a játékindítást. Szinte mindent random módon kapunk, érdekesség viszont, hogy ebben a játékmódban egyáltalán nincsenek is felvehető dolgok, minden autó a saját egyéni képességeit használja.

A játékban tizenkét jármű kapott helyet, a listában pedig olyan izgalmas darabok vannak, mint tűzoltóautó, mentőautó, légpárnás hajó, G.I. Joe-tank, rendőrautó, monster truck, hot rod, vagy dömper. Mindegyikhez négy egyéni fegyver/képesség tartozik, tudunk velük rakétázni, robbantani, de van olyan, aminek lángszórója, pajzsa van, vagy épp légi támogatást tud kérni. Egy csomó dolog pedig testre is szabható. A játéktól folyamatosan kapunk kinyitható dobozokat jutalmul, melyek újabb festéseket, egyéni haláljeleket, dudákat, vagy ellenségnek küldhető szmájlikat tartalmaznak.

A pályák a stílustól elvárt és megszokott változatosságot hozzák. A felhozatal a mindennapjainkat juttatja eszünkbe, lehet versenyezni gondosan berendezett gyerekszobában, ahol még Hugó Hami is van, kertben, mindenféle gereblyék és porcelántörpék társaságában, ezenkívül nappaliban, konyhában, irodában, padláson és kaszinóban is. A helyszínek gondosan megtervezettek, mindenhol vár ránk valami izgalmas dolog, a kerti tónál például télen kell versenyeznünk, és a jég több helyen is be tud repedni, szakadni, illetve változatos, mégis könnyen megjegyezhető az alakjuk is. Egy-két kör után már örökre emlékezni fogunk mindegyikre, tök jók végig.

Ami viszont nem értek, hogy még pályát választani sem lehet, a játék random adogatja őket, bármelyik módot is toljuk. A meccsek között nincs lobbi, nem lehet ugyanazzal a társasággal lenyomni még egy futamot, és mondjuk szavazni a soron közvetkező helyszínről, minden futam végén egy újabb random meccs indul, vadi új helyen, vadi új ellenségekkel. A dolgot árnyalja viszont, hogy a negyedik, és egyben utolsó játékmódra, a Skirmish-re nyomva már mindent testreszabhatunk, lehet vele négyjátékos helyi összecsapásokat csinálni, illetve online barátainkat összegyűjtve és játékra hívva szervezhetünk csoportokat is, hogy mindig együtt legyünk.

A béna kamerakezelés miatt sokszor fogunk falnak ütközni, vagy szakadékba esni, ami rettentő idegesítő tud lenni, és rányomja a bélyegét a játék egész élvezhetőségére. A kép túl közel van, egy fél kanyarnál előrébb nem látunk soha, komolyabb sebességre gyorsulva pedig simán be tudunk nézni egy fordulót, ami több helyezéssel is visszavet minket, akár az első helyről is. De hasonló baleseteket okoz még az is, hogy sokszor belezavarodunk az irányításba. A kamera mindig egy adott szögből mutatja a pályát, az autót viszont úgy lehet kormányozni, ahogy az életben is, ha balra húzzuk a kart, balra megy, ha jobbra, akkor jobbra. Ez persze logikus, de a hagyományos, hátsó nézetes kamerát használó Table Top Racing: World Tour például ebből a szempontból modernebb, kényelmesebben használható volt.

Jópofa dolog, hogy ha nincs meg mind a hat, vagy tizenkét ember az online meccsekhez, vagy épp kilép valaki közben, akkor a játék gépi játékosokkal tölti fel a mezőnyt. Ők közepesen erős ellenfelek, a valódi játékosok által irányított autóknál jellemzően hátrébb végeznek a listában, viszont nem is hagyják magukat, keményen oda tudnak pörkölni mindenkinek, ha arról van szó. Természetesen minél többet játszunk, annál jobban fogjuk őket mi is elverni, kitartásunkért viszont nemcsak ez jár, a játékban van fejlődés is. Tapasztalatpontjaink gyűjtögetésével szinteket lehet ugrani, így mindig a hozzánk hasonló játékosokkal kerülünk egy meccsbe, a tizedik szint után pedig megnyílik a Ranked Match menüpont is, ahol végre komolyabb összecsapások, nagyobb kihívások is várnak ránk.

A Micro Machines: World Series egy erős közepes versenyjáték lett. Kisautókkal száguldozni szuper dolog, én rajongok a nappaliban, gyerekszobában berendezett pályákért, az összecsapások jó hangulatúak, és a meccsek is pörgősek, ezernyi dolog hiányzik, vagy hibádzik viszont a jó értékeléshez. Nem lehet pályát választani, az Arena-meccseknél random játékmódokat kapunk, a kamerakezelés nehezen megszokható és idegesítő, a látvány pedig nem több az átlagosnál. Ettől függetlenül viszont aki teheti, próbálja ki a játékot, mert jól el lehet vele szórakozni. És eszünkbe juttatja a régi Micro Machines-játékok hangulatát is, ami a legnagyobb erőssége.

A Micro Machines: World Series 2017. június 30-án jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Mi ez utóbbin próbáltuk ki.