Table Top Racing: World Tour teszt

  • Írta: Daks
  • 2017. március 11.
Link másolása
Apró távirányítós autók száguldoznak az íróasztalon, tűzijátékokat szórva, üdítős dobozokat borogatva egymásra. A ReVolt és a Micro Machines megvolt? Ha őket bírtad, akkor a Table Top Racing is be fog jönni!

2013-at írtunk, amikor a liverpooli Playrise Digital elhozta nekünk a Table Top Racing első részét. A kisautók versenyében annyit szemétkedhettünk egymással, amennyit nem szégyelltünk, hiányzott már egy ilyen alkotás gyermekkorunk kedvence, a Mario Kart után. A játék akkor mobilokra és PS Vitára jelent meg, a folytatás viszont a nagyképernyőket célozta meg. A Table Top Racing: World Tour tavaly májusban jött ki PC-re és PS4-re, most márciusban pedig egy kibővített változattal Xbox One-ra is. Cikkemben ez utóbbiról mesélek.


A játékban apró távirányítós autókkal kell versenyeznünk a világ minden táján. Autószerelő műhely valahol a 66-os út mentén, francia riviéra partjainál horgonyzó luxusjacht, japán running sushi étterem, roncstelep és 80-as évek cuccaival teli padlás. A Table Top Racing: World Tour kampánymódja több mint 25 óra játékidőt és 180 versenyt tartogat, mely során várnak ránk hagyományos megmérettetések, és olyanok is, melyekben az a cél, hogy minél jobban kitoljunk a másikkal. Hiszen nincs is jobb annál, mint valakit az utolsó métereken kiejteni az első helyről, nem igaz?

A Table Top Racing esszenciáját ezúttal is a power-upok adják. A felvehető cuccok listája nem fog meglepetést okozni - van turbó, célkövetős rakéta, tűzijáték-rakéta, fagyasztósugár, olajfolt, bomba és EMP, melyek többszöri begyűjtésre még erősebbek is lesznek. A Championship és Special Events egyjátékos bajnokságait tolva egymást követik az egyre keményebb és hosszabb versenyek, újabb pályákon vagy pályaútvonalakon, vaskos pénznyereményekért. A fejlődés egyszerű, a futamokon szerzett bevételt járgányunkra költhetjük el, vehetünk új modellt, tuningolhatjuk a meglévőt, csináltathatunk rá új festést, vagy vásárolhatunk különleges felniket rá.

Az autókat három osztályba sorolta a játék. A Cult Classic alatt a Breaking Badből ismert barna lakókocsi mellett egy bogárhátú és egy öreg Ford vár ránk, a Street Racing kategóriába került BMW-, Porsche- és Range Rover-replika, míg a Supercars olyan márkákat vonultat fel, mint a Ferrari, az Aston Martin vagy a McLaren. Az autókra további pénzt költve növelhető azok gyorsulása, végsebessége, kormányozhatósága és pajzsa, míg kerekekkel újabb, állandó power-upokhoz juthatunk. Vehetünk extra energiapajzsot adó sci-fi dísztárcsákat, driftgumit, pénzsokszorozó, aranyozott pimpesített felnit és tüskés küllőket is, ami minden mellénk kerülő gumiját szétszaggatja.

A pályák változatosak, többféle útvonal és rejtett lehetőség érhető el mindegyiken, amikor pedig épp nem a power-upos szemétkedés van soron, akkor sem fullad ki a hangulat. A hagyományos körversenyeken egészen más taktika kell, mint amikor folyamatosan rakétázzuk egymást; de izgalmas a hot lap is, mely során több kör alatt kell beállítanunk a legjobb időnket; a time trial, amikor stopperórával kell teljesítenünk több kört; és az utolérős játékmód is. Utóbbinál egyszerre indulunk egy másik, gyorsabb autóval, aki ráadásul egy fél környi előnyt is kap, a feladat pedig nem más, mint minél hamarabb utolérni, és összetörni őt.

A bajnokság kellemes kikapcsolódást nyújt, a játék viszont multiplayerben a legjobb. Egy futamon összesen nyolc játékos mérheti össze tudását online, nyílt vagy meghívásos formában. Ilyenkor aztán előkerülnek a mikrofonok és káromkodások, de éppen ezért szerethető ez az egész. Na meg azért, mert az Xbox One-os változat tartalmazza a játékhoz eddig megjelent összes DLC-t, ami nemcsak az ajándék content miatt nagyon jó, de azért is, mert a másik két platformon csak azok tudtak egymással együtt játszani, akiknek ugyanazok a kiegészítők voltak meg. Szívás lehetett.

Két DLC jelent meg eddig a Table Top Racing: World Tourhoz, és mindkettő benne van az Xbox One-os változatban. Az Ice Pack egy trópusi sziget koktélbárját, és egy alpesi síparadicsom luxusszállodáját nyitja meg előttünk, a Supercharger Pack pedig egy Minivel, egy öreg Toyotával és Mustanggal, egy Bugattival, és többféle festéssel, illetve egy pályával, a brit kincsvadászok táborával bővíti a játékot. Elvileg az integető macskás running sushi étterem Xbox One-exkluzív anyag, az érdekessége pedig, hogy folyamatosan kis futószalagok, meg elől hagyott tányérok, serpenyők nehezítik utunkat.

A játék technikailag teljesen rendben van. 1080p-ben fut a kicsike, 60fps-sel, aminek kifejezetten örülünk, bár azt is be kell látni, hogy azért ezt nem volt nehéz összehozni. A pályák elég rövidek, alig fér perc egy kör rajtuk, és látványra sem valami eget rengetőek. Az utak mindenféle hétköznapi tárgyak közé lettek felépítve, könyveket és bögréket kell kerülgetnünk, ami persze rendkívül hangulatos, de azért nem egy Forza Motorsport, amiről beszélünk.

Az irányítás kőegyszerű. A kis játékautó arra megy, amerre kanyarodni akarunk, nem csúszkál nagyon, és fékeznünk sem kell sokszor, amit viszont kifejezetten utálok az egészben, az az AI. Az ellenségek rendkívül agresszívak, ha egy előzésnél véletlenül nekik megyünk, akkor azt úgy veszik, mintha szándékosan le akarnánk tolni őket az útról, és visszatámadnak, nem egyszer ilyen hülyeség miatt vesztettem pozíciót.

A Table Top Racing: World Tour összességében egy rendkívül egyszerű, de szerethető játék lett. Három napja nyomom, már megvolt megjelenés előtt, és imádtam minden percét, megbocsátva neki a hiányosságokat és negatívumokat is. Nem életem versenyjátéka, de az biztos, hogy egyszer-kétszer előveszem majd még, haverokkal szemétkedni egy kicsit, de jó a gyerekkel is nyomni néhány kört, amíg nem elég idős a komolyabb versenyekhez. Ha szereted a stílust, vagy kerestek egy Mario Karthoz hasonló, de olcsó partijátékot, akkor ajánlom a megvásárlást. Nem okoz csalódást!

A Table Top Racing: World Tour 2016. május 26-án jelent meg PC-re és PS4-re, majd 2017. március 10-én Xbox One-ra. Mi ez utóbbin teszteltük.

10.
10.
Extol
#9: Jó kis kihívás az első hely, emlékszem volt olyan aminek 10x vagy többször neki kellett menni, restart fest volt néha. Érdemes figyelni pl driftnél a tuningokra.
9.
9.
Daks
#7: 46 óra? Az szép. Mondjuk én se tuom elviselni, hogy egy versenyre csak 1 vagy 2 csillagot kapok. Ha így lenne, kétszer olyan gyorsan haladnék legalább.
8.
8.
crytek
Remek játék lett. Alig várom, hogy jóáron hozzá lehessen jutni
7.
7.
Extol
46 óráig tartott DLC-stől megnyerni mindent, sokszor a másodperc tizedrésze döntött győzelem és vereség között elég nehéz volt némely futam, vagy időmérő, bár még a régi ezredfordulós időkből játszottam olyan autós játékokkal is melyek szintúgy nem bocsájtották meg a kisebb hibázásokat, ha valaki benne van a versenyzős játékokban sztem nem találja nehéznek ezt
6.
6.
Extol
A TTR valóban hangulatos játék, Steam-en belül én is pozitívan értékeltem, kiemeltem a jó irányíthatóságot billentyűzettel, a játékmódokat, a drága DLC-ket, ja és a zene rémes volt és elégtelenül kis számú. PC-n.
5.
5.
Extol
#4: Pl Állati csetepata, azt most jött a hónap elején, bár már nem vetítik sztem, vagy tavaly a Kung Fu panda, stb, ezekről is lehetett volna írni, bár ha nincs otthon gyerek, + az érdeklődés teljes hiánya ebbe az irányba úgy nehéz valóban.
4.
4.
Daks
#3: Xbox One-ra most jott ki, minden DLC-vel, ez volt az alkalom. De animációs filmekről is mindig írunk. :)
3.
3.
Extol
Ez komoly? 10 hónapos játékot teszteltetek? Már rég kimaxoltam el is felejtettem.
Ehelyett nyugodtan lehetett volna családi animációs filmeket értékelni, ha már ennyire kultúremberek vagytok.
2.
2.
joshfeed
Tiszta re-volt :) Jöhet ! :)
1.
1.
Cooper Channel
Egyik kedvencem. Az Androidos változat is jó. Remélem az új Micromachines is jó lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...