Neverwinter Nights: Enhanced Editon teszt

Link másolása
A Beamdog D&D szerepjáték-felújítási hulláma a Neverwinter Nightsot is elérte, a végeredmény pedig esetünkben felemás - kevés az újítás, cserébe fontos területeken történt előrelépés. Feltámadt a multi!

A Dungeons & Dragons friss, 3-as kiadására épülő anyag a 2002-es megjelenéskor már megosztotta a közönséget, pláne azokat, akik a Baldur’s Gate-hez és az Icewind Dale-hez szoktak hozzá. A Neverwinter Nights ugyanis megmutatta a Forgotten Realms arcát igazi 3D-ben, csak éppen ez a fizimiska nem volt kifejezetten szép, ráadásul erősen középszerű, single player-orientált eredeti kampány társult mellé - erre a kombóra mindenki csak pislogott.

A kiegészítőben szereplő kampányok már jóval erősebb írói vénáról adtak tanúbizonyságot, így aki ott kapcsolódott be, bizonyosan más véleményt formált meg a címmel kapcsolatban, de a tényleges nagy dobás mégiscsak a multiplayer funkció volt. A BioWare ugyanis tulajdonképpen évekkel megelőzte korát, hiszen a játék mellé adott Aurora szerkesztőnek köszönhetően minden elem a legapróbb részletekig és scriptekig testreszabhatóvá vált, sőt még Dungeon Master játékmód is szerepelt benne. Ez pedig cserébe hatalmas löketet adott a tartalomgyártóknak, akik a kozmetikai kiegészítőktől kezdve, az egyszeri kalandokon át egészen a saját állandó világokig (Persistent World - PW) mindenfélét alkottak.

Ez utóbbiak gyakorlatilag egyfajta lájtos MMORPG-ként is felfoghatók; külön szerverek, ahol egyéni játékmechanikával, újraéledő mobokkal, és még Dungeon Master-interakciókkal is találkozhattunk - az emberek jó része ezekre masszívan rá is kattant, ezt megerősíthetem személyesen is. Innen nézve máris nem tűnik akkora tragédiának, hogy az első kampány vagy az eredeti kiadás nem sikerült fényesre, hiszen az expanziók sokat javítottak a renomén, és a PW-knek hála a játék évekig rendkívül népszerű maradt. Az editor és a DM mód például egyértelmű nagyapja a Divinity: Original Sin 2 hasonszőrű funkciójának.

Messze a legfontosabb tudnivaló az Enhanced Edition kapcsán, hogy ismét hivatalosan támogatott multiplayerrel rendelkezik a Neverwinter Nights, csak immár a Beamdog szerverein. Az eredeti játékhoz is üzemelnek még kiszolgálók, de ezekhez csak direktben csatlakozhatunk, mivel a böngésző már nem működik. Az új kiadás bejelentése után, amint lehetőség adódott, rengetegen pártoltak át a frissített platformra, ami új életet lehelt a szépen csendben stagnáló többjátékos-közösségbe.

Az új változat kifejezetten úgy készült, hogy ezt könnyen meg lehessen tenni: az minden korábbi tartalommal kompatibilis maradt az elmúlt 16 évből, ráadásul az új verzióban a Steam Workshop nyújtotta előnyök is kiaknázhatók - sőt, gyakorlatilag a mentéseinket is áthozhatjuk fennakadás nélkül. A cím egyébként tényleg szűkmarkú a változások számát tekintve, ezek ki is merülnek a modern felbontások támogatásában, némi fény-árnyék és kamerafókusz-módosításban, valamint néhány újfajta shader alkalmazásában. A vizuális összhatás csak kicsit lesz jobb, lehet, hogy többet ért, hogy tekertek egyet a kontraszton és szaturáción is.

A dev streamekben és videókban megtalálható csilivili remasterelt 3D-modellekből egy párat megkaptunk a megjelenés után nem sokkal modok formájában, de valójában teljesen úgy néz ki a játék, mint évekkel ezelőtt. Tartalomban is pont ott vagyunk, mint a Diamon Edition esetében, így három prémium modult tartalmaz a felújított Neverwinter Nights: a Kingmakert, a Shadow Guardot és a Witch's Wake-et, a többit fizetős DLC formájában szerezhetjük be, darabját 3 euróért...

Ha a Neverwinter számodra egy kedves emlék, és esetleg megvan valahol a Diamond Edition, és eszed ágában sincs multizni, akkor semmiképpen ne fáradj az Enhanced-változattal, pláne, hogy a többjátékos mód azért még mindig bugos... Viszont ha kedved támadt nosztalgiázni és aktív PW-ket keresel, akkor egyértelműen érdemes beszerezned, hisz közösség ismét aktív, ráadásul a fejlesztők is folyamatosan foglalkoznak a címmel!

A Neverwinter Nights: Enhanced Edition kizárólag PC-re jelent meg.

 

2.
2.
iNKARNATE
Az Underdark mondjuk az első kieget folytatta, ha onnan vittél át karit, akkor több kapcsolat volt köztük :) Én mondjuk a második részt kampányát is szerettem, kellett az, hogy előkészítse a Mask of the Betrayert.
1.
1.
Mortis
imádtam. sokkal jobb, mint a 2. rész ( Mask of the Betrayer-t nem számítva, mert az a legjobb virtuális DnD kampány a mai napig) a maga egyszerűségében. az Underdark kiegészítő is nagyon jó, sajnáltam hogy hiába tudod átvinni a hősödet az alapjátékból, új karakterként kezelik. mai napig az egyetlen játék, ahol a kánon-karakterem tolvaj, ráadásul fél-elf: utálom őket alapból, de itt pont akartam egy kis változtatást.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...