Hitman: Sniper Assassin teszt

  • Írta: Shifty
  • 2018. július 10.
Link másolása
A rajongók számára ismerős lehet a Hitman: Sniper Assassin koncepciója, hiszen a 2012-ben megjelent Hitman: Sniper Challenge vagy a mobilos Hitman: Sniper alapjaira építkezik. Csak mindezt modern köntösben, ingyen teszi.

Az idei E3 előtt mutatkozott be a Hitman-sorozat következő felvonása, ami annak ellenére kapott kettes sorszámot, hogy 2002-ben egyszer már játszhattunk egy közvetlen folytatással, a Hitman 2: Silent Assassinnel. De ez nem a véletlen műve, az időközben függetlenedő IO Interactive ugyanis az epizodikus formában tálalt új Hitmant egyértelműen egy rebootnak szánta, így a folytatás is jogosan viseli a kettes számot a címében. A Hitman 2 szerencsére ejti az teleregényes koncepciót, helyette hat helyszínnel és sok-sok kihívással jelenik majd meg novemberben. Előtte azonban minden előrendelő ingyenesen megkapta a Hitman: Sniper Assassint, ami tökéletes felvezetésnek bizonyult. A koncepció bizonyára ismerős lesz a rajongóknak, hiszen mobilon a Hitman: Sniper, 2012-ben pedig a Hitman: Absolutiont felvezető, akkor 1500 forint ellenében is megvásárolható Hitman: Sniper Challenge nyújtott hasonló élményt.

A Sniper Assassin minijáték az elődeivel szemben sokkal összetettebb, változatosabb, taktikusabb játékélményt és nem utolsó sorban hosszabban tartó szórakozást ígér. Teszi mindezt egy festői helyszínen, valahol Ausztriában, ahol egy esküvő helyszínéül szolgáló hatalmas kastélyban kell kijelölt célpontjainkat kiiktatnunk Sieger 300 Ghost puskánkkal. A feladat látszólag egyszerűnek tűnik, hiszen a Yardbirds alapítója, Aleksander Kovak megbízásából teljesített küldetés során Doris Lee-t, Dorian Langet és Guillaume Maisont kell láb alól eltenni, de opcionálisan azzal a 15 testőrrel is végezhetünk, akik a célpontok biztonságáért felelősek. Összesen 15 perc áll a rendelkezésünkre. Ennyi idő alatt kell levadásznunk a célszemélyeket, és mivel a játékmenet alapvetően a pontszerzésről szól, mindvégig arra ösztönzi a játékost, hogy a lehető legkreatívabb módon végezzük a dolgunkat.

És ez adja a Hitman: Sniper Assassin erejét. Ettől lesz addiktív az egyébként pofonegyszerű koncepció, hiszen egyetlen mesterlövészpuskával a kezünkben is olyan mértékű szabadságot kap a játékos, ami az egyetlen pálya és ugyanazon küldetés ellenére is több órára képes a képernyő elé szögezni az önjelölt fotel-bérgyilkosokat. A minijátékban ugyanis a pontvadászaton van a hangsúly, a teljesítményünk alapján pedig tovább fejleszthetjük fegyverünket és annak kiegészítőit. Természetesen választhatjuk, hogy mindenkit csak simán lelövünk, és nem törődünk a következményekkel, de a magasabb szorzók érdekében különböző kihívásokat teljesíthetünk, na és persze a franchise szellemiségét szem előtt tartva csendben és leleményesen is elvégezhetjük a feladatunkat.

Eltüntethetjük az áldozatokat, felrobbanthatunk egy hatalmas gázpalackot, esetleg egy kalitkát kilőve a kiszabaduló galambokkal okozhatunk felfordulást, vagy akár balesetnek is álcázhatjuk a haláleseteket. Az óvatlan célpontra szobrot, hangfalat vagy egy hatalmas csillárt is ráereszthetünk, miközben akár különböző típusú (falon is átütő, lökéshullámot generáló) lőszereket is alkalmazhatunk, amelyek szintén csavarnak egyet a lehetőségeinken. Ugyancsak a szorzók növelésére ösztönöznek a jópofa kihívások, amelyek között akadnak könnyebbek és izzasztóbbak is. Például segíthetünk egy hegymászónak, tüzet gyújthatunk egy ősembernek, de akad olyan is, amikor tíz gumikacsát kell megtalálnunk és szétlőnünk. 

És hiába teljesítünk néhányat közülük, a folyamatosan fejlődő fegyverünknek, a helyszín kiismerésének köszönhetően újra és újra neki fogunk vágni a kihívásnak, mert sokadik alkalommal is biztosan találunk majd valami apró újdonságot, valami kikacsintást, esetleg egy új, jobban fizető megoldást, amivel a globális ranglétrán is egyre feljebb és feljebb mászhatunk majd.

És ha ez nem lenne elegendő, akkor a Hitman: Sniper Assassin akár párban is játszható, igaz, csakis akkor, ha van olyan barátunk, aki szintén rendelkezik a minijátékkal, a még mindig csak bétafázisnál tartó kooperatív módban ugyanis nem tudunk online társakat keresni. Cserébe viszont kapunk két teljesen különböző karaktert, akik eltérő fegyverrel és lövedéktípussal rendelkeznek. Így nemcsak a páros gyilkolás öröme, hanem a különböző karakterek egyediségéből eredő kihívások is olyan extra élményt kínálnak, ami rengeteget dob a játékmenet hangulatán.

A Hitman: Sniper Assassin egy rendkívül addiktív minijáték, minőségi kivitelezésben. Nagy kár, hogy az online matchmaking még nem működik, és az egyetlen helyszínnek sem tudtam feltétlenül örülni, de az kétségtelen, hogy több órányi élményt ígér az előrendelői bónusz, így ha tervezed megvásárolni a Hitman második részét, akkor a 47-es ügynök magaslati küldetését sem hagyhatod ki.

A Hitman: Sniper Assassin PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi PlayStation 4 Prón teszteltük.

1.
1.
Scal
de most komolyan ezt nem hiszem el, most megint képesek voltak megcsinálni egyetlen pályát ebből? :D tehát lényegében van már 3-4 pályánk egy ilyne lövöldözős jóságból, ahelyett hogy lenne 18-20 amit havonta DLC-ben odaadnának, mennyi ideig tart megcsinálni egy ilyet?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...