A 90-es évek gyerkőcei egész biztosan emlékeznek a WipeOutra, a Mario Kartra, vagy éppen Star Wars: Episode I - Racerre. Az igazi árkád versenyjátékok korszaka volt ez, ahol a valósághű vezetés érzetét kihajították az ablakon, a szórakozásfaktort pedig feltolták száztíz százalékra. Tisztán emlékszem azokra a vasárnap reggelekre, amikor egy szelet pirítóst majszolva leültem a nappali szőnyegére, bekapcsoltam a jó öreg PlayStationt és elindítottam a Rollcage-et. Mai szemmel nézve egy végtelenül rozoga játéknak tűnhet, ifjú titánként mégis annyi időt töltöttem vele, amiről jobb volt, ha apu és anyu inkább nem tudott. A korosztály egyik régi nagy kedvence most pedig visszatért, csak éppen GRIP: Combat Racing néven.
Nevezzük rebootnak, vagy spirituális örökösnek, a végeredmény ugyanaz. A GRIP minden kertelés nélkül felkarolta a Rollcage esszenciáját és átemelte azt a mostani generációba. Nem véletlen ez, hiszen a Caged Element néven futó független stúdió stábjában több olyan veterán fejlesztő is dolgozik, akik az ötletet adó játék első két részén is letették a kezük nyomát. Az újonnan összeverbuválódott csapat pedig egy igen erős első játékkal nyitott, hiszen a GRIP hoz szinte mindent, amire a széria szerelmesei vágyhatnak, csak éppen a szokásosnál is több lóerővel.
A játék gyakorlatilag egyetlen gimmick köré épül, ez pedig a gravitációnak bemutatott fityisz. Hatalmas abroncsú verdáink egytől egyig úgy vannak kialakítva, hogy azok akár teljesen felborulva, fejjel lefelé is gond nélkül folytathatják az utat. Ha ehhez hozzáadjuk az őrületes, akár 700 km/h-s sebességet és a spirálokban, hajmeresztő ívekben vezető pályákat, akkor már tudjuk is, hogy hova lyukadunk ki. A föld vonzereje többé nem akadály. Legyen szó az út mellett húzódó dróthálóról, vagy az a barlangrendszer mennyezetéről, a járgányaink bárhol gond nélkül utat találnak. A csavaros körpályák egy teljesen új harmadik dimenziót kapnak, ezzel pedig megnyílik előttünk a lehetőségek tárháza is. A sztenderd útlevágások és ugratók mellett teljesen új alternatív útvonalak válnak elérhetővé, a fej-fej melletti hajsza során nem ritka, hogy míg egy játékos a kijelölt aszfalton száguld, a riválisai a plafonon, az oldalfalakon, vagy éppen a pálya fölött elhúzódó csőszerkezetben nyomják a padlógázt.
Természetesen erre jócskán rásegít a könnyen tanulható, intuitív irányítás és a gondos pályadizájn is. Alig akad olyan szakasz, ahol csupán egyféle út állna a rendelkezésünkre, s szinte minden kanyar íves, medencefalra emlékeztető kialakítással igyekszik kordában tartani az amúgy meglepően könnyen manőverező, rakétameghajtású autókat. Az ehhez illeszkedő környezet változatos, megfordulunk a napsütötte tengerparton, jégbarlangokban, egy metropolisz autópályáin, de egy Mad Max-áthallásos, roncsokkal teleszórt sivatagban is. Tényleg fedik a spektrum összes lehetséges variációját, hosszas játék után azonban mégis túl sűrűn ismétlődnek ezek. A változatossággal nincs gond, talán csak a pályák számával.
Mit érnének ezek a futamok bombasztikus járgányok nélkül? A GRIP összes verdája úgy néz ki, mintha azokat egy túlbuzgó kissrác az iskolapadban ülve, a matekfüzet lapjain tervezte volna. Óriási kerekek, robosztus, nyers kialakítás, hátul néhány rakétafúvóka, elöl pedig pár mordály. Jó néhány kocsi vár majd minket a garázsban, melyeket szintlépéssel tudunk feloldani, valamint kicicomázni. Mindegyik gép saját adottságokkal, eltérő statisztikákkal érkezik, de elég jó a balansz köztük, s az egyedi bütykölés során csupán vizuális szempontból változtathatunk a száguldó lélekvesztőkön.
A gyorsulás és a sebesség mellett fontos a strapabíróság is, hiszen a harc legalább annyira fontos szerepet játszik, mint az első helyre jutás. Az úton elszórt kilencféle power-uppal könnyen beleköphetünk az előttünk száguldók levesébe, vagy éppen saját magunknak adhatunk egy kis extra kakaót. Vannak itt rakéták, minigunok, turbólöketek, meg időlassítás. A pályákon emellett néhány gyorsítópad is helyet kapott – így lesz kerek az elvárt felhozatal.
Ezek az extrák igencsak kapóra jönnek majd, hiszen a játékmódok fele ilyen, vagy olyan módon egymás lezúzására vannak kihegyezve. Természetesen megkapjuk a sztenderd versenyeket és az eliminációs futamokat, de az Ultimate Race például nem csupán a helyezésünket, de a leosztott sebzést is pontozza. A legagresszívabb sofőröket a Deathmatch arénáiban találhatjuk, ahol egy nyitott, fegyverekkel és akadályokkal teleszórt terepen keseríthetjük meg egymás életét. A kakaskodásra kihegyezett futamok azonban elég silányok. Az arénaharcok során nem tudjuk igazán kihasználni a gravitációt meghazudtoló verdák képességeit, az Ultimate Race köreit róva pedig csak akkor lehetünk eredményesek, ha szándékosan lemaradunk az élrajtól, hogy legyen kit faron csípni a fegyverzetünkkel. A játékmódokat egyébként a karriermód egész változatosan variálja, így nem fogunk egyhamar belefásulni.
Ami azonban egyértelműen a GRIP legvonzóbb része, az a többjátékos mód. A power-upos, egymásnak keresztbe tevő versenyzés gyakorlatilag erre lett kitalálva. Az őrült, falakon és ugratókon száguldó futamok remek online meccseket eredményeznek, de az élmény egyértelműen akkor lesz az igazi, ha néhány baráttal, családtaggal egyszerre ülhetünk a kanapé elé. Bizony, a játékban helyet kapott egy remekül szuperáló osztott képernyős mód, amely PC-n és a nagy konzolokon négy, Switchen pedig egyszerre két főt támogat. Hatalmas öröm volt számomra ez a felfedezés, hiszen régóta kerestem számítógépen olyan új, könnyed versenyjátékot, amelyet lokális split-screennel is lehet nyúzni. Szerencsére a Caged Element ebből a szempontból is hű maradt az old-school autós játékokhoz.
Ahogy két évvel ezelőtt a Redout emlékeztetett minket a WipeOut száguldására, a GRIP most ugyanígy eleveníti meg a Rollcage hajmeresztő versenyeit. Itt minden futam egy akciófilmeken nevelkedett kissrác vágyálma, a lehetetlen trükköket végrehajtó autók volánja mögött pedig nem lesz egy unott pillanatunk sem. A koncepció piszkosul erős, de néhány játékelemre ráfér még a kikupálás. A harcoknál sokkal izgalmasabb a klasszikus versenyzés, a pályák pedig ugyan nagyszerűek, csak éppen kevés van belőlük, hamar kiismerhetjük őket. Úgy gondolom, hogy ha a Caged Element nyit a közönség felé, akkor egy pályaszerkesztővel simán orvosolható mindez, hiszen az összkép így is remek. A GRIP egy évek óta megüresedett űrt próbál kitölteni a videojátékok világában. Egy letűnt éra játékát hozza el újra a képernyőkre, egy olyan korszakét, amelyet nem lenne szabad hagyni, hogy feledésbe merüljön.
A GRIP: Combat Racing PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre jelent meg. Mi PC-n teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.