Blacksad: Under the Skin teszt

2000-ben két spanyol művész, Juan Diaz Canales író és Juanjo Guarnido rajzoló, közösen megalkotta a Blacksad-képregények első kötetét, amelyet azóta négy további követett. Az antropomorf állatok lakta világ először franciául mutatkozott be, de mára húsznál is több nyelvre fordították le; így már mi is az anyanyelvünkön élvezhetjük John Blacksad noir kalandjait. 2016-ban a képregény kiadója összeállt a spanyol Pendulo Studiosszal, hogy kicsit bővítse a macskanyomozó portfólióját, és három év fejlesztés után idén megjelent a Blacksad: Under the Skin.

A játék története a második és harmadik képregénykötet közé esik, de ez ne ijesszen meg senkit! A fejlesztők célja az volt, hogy az Under the Skin a már létező történetfolyamba illeszkedjen, arra azonban ügyeltek, hogy előismeretek nélkül is teljes élményt nyújtson. Így mind rajongóknak, mind újoncoknak ajánlható – sőt, nekem épphogy meghozta a kedvem a képregényekhez. Ahogy azok, úgy a játék is egy nyomozás köré szerveződik, így főleg a figyelmünkre és a kitartásunkra van szükségünk, bár a quick time eventek a reflexeinket is próbára teszik.

John Blacksad bemutatkozása zseniális: épp egy rinocérosz próbálja laposra verni, és ez azonnal elég is ahhoz, hogy megértsük, miféle figura ő. Az igazi ügy azonban csak ezután veszi kezdetét: egy edzőterem tulajdonosát felakasztva találták, a legjobb bokszolójának pedig nyoma veszett. A tulaj lánya bérli fel Blacksadet, hogy találja meg a fiatal sportolót. A nyomozás persze egyre mélyebbre visz minket New York alvilágában, ahol semmi sem az, aminek elsőre látszik.

A játék főleg három mechanikára épül. A Telltale-játékokhoz hasonlóan beszélgetni fogunk, méghozzá jó sokat – ezek során szerzünk információkat és hozzuk meg a sztorit részben meghatározó döntéseket. Emellett felfedezzük a különböző tereket: elolvasunk és megnézünk minden megjelölt elemet, a felfedezés és a beszélgetés során birtokunkba jutott információkat pedig a Sherlock Holmes: The Devil’s Daughterben is látható „elmepalotában” kombinálhatjuk új következtetésekért. A legtöbb kalandjátékkal ellentétben az Under the Skinben nincs eszköztár, így tárgyakat nem kell párosítgatnunk, a nyomozás az elsődleges.

A történet nyílegyenes, minden helyszínnel lépünk egyet előre a sztoriban. Nem kell attól tartanunk, hogy bármi létfontosságút kifelejtünk, egy arénát ugyanis csak akkor hagyhatunk el, ha ott minden lényeges teendőt elvégeztünk. Szerencsére a rejtély érdekesen van összerakva – a tettes nem található ki már az első pillanatban és gyanúsítottból is akad bőven, így Blacksaddel együtt gondolkodhatunk. Jó noirhoz híven még a saját barátaink is megkérdőjelezhetővé válnak. Mentett állást betölteni ugyan nem lehet benne, de ha a sztori korábbi szakaszaiból nem jutna eszünkbe valami fontos, akkor Blacksad jegyzetfüzete és egy képregényes összefoglaló is segítségünkre van.

A játék legerősebb pillére maga a címszereplő. A ballonkabátos, enyhén Batmanre hasonlító Blacksad egyfolytában kommentál és moralizál, épp ahogy az egy magánkopóhoz illik. A stílusa imádnivaló: kissé cinikus, kissé filozofikus, olykor az önirónia is elfér benne, így többször megszólja a noir filmeket is. Noha maga a játék viszonylag komoly hangvételű, Blacksad finom humora tesz róla, hogy ne legyen túl sötét ez a világ.

Fajsúlyos témákból pedig nincs hiány: öngyilkossággal kezdünk, de lesz szó korrupcióról, faji szegregációról, világháborús traumákról és emberkísérletekről is. Mivel a Blacksad az 1950-es évek Amerikájában játszódik, ezek a témák természetesen adódnak, de a játék közegében több inkább furcsán hat, főleg azok emlegetése, amelyek nem kapcsolódnak a főszálhoz – valószínűleg a képregényben jobban működnek, mint itt. A háttérkorszak legjobb hozadéka a jazz zene, amely aláfesti a játékot. Néha szinte érdemes megállni és csak azt hallgatni.

Ha egy játék döntésalapú, akkor a mechanikával kapcsolatban mindig felmerül a gyanú, hogy csupán porhintés az egész. Sajnos az Under the Skinben tényleg az. A játék elején jól működik, amikor Blacksad múltjáról döntünk, szinte tényleg olyan, mintha mi formálnánk a karaktert (például hogy túllépett-e már szerelme elvesztésén, vagy hogy tényleg iszákos-e). Ehhez egy karakterlap is tartozik, amely számtalan érték mentén határozza meg a „mi Blacksadünket”, azonban ezek az értékek teljesen lényegtelenek maradnak. Nem kapunk értük más dialógusopciókat és a karakter viselkedését sem változtatják meg. A történet hasonlóképp csak kis mértékben módosítható – nincs olyan, mint mondjuk az említett Sherlock Holmesban, hogy másra is rábizonyíthatjuk a bűntényt.

Az ígéretes kezdés ellenére a játék idővel frusztrálóvá válik. Ennek egyik oka technikai. Habár mind az animáció, mind a szinkron a helyén van általában, együtt sajnos gyakran nem működnek. Jellemző, hogy a hang csúszik az állatszereplők szájmozgásához képest, de ennél is rosszabb a figurák arcanimációja. Ahogy idén Az oroszlánkirály mozifilmnél, úgy itt is képtelenek érzelmeket kifejezni az állatok, így az érzelmesnek szánt szövegek olykor nevetségesek egy ló vagy hangyász szájából.

Kevésbé megbocsáthatóak azonban a játékmechanikai ballépések. Találhatóak benne például gyűjtőkártyák az achievement-vadászok kedvéért, azonban nincs is annál idegesítőbb, amikor épp az életedért menekülsz és a nagy keresgélés közepette már megint egy kártyára akadsz a megoldás helyett! A quick time eventek is szegényesen lettek implementálva: gyakran ahogy felbukkannak, úgy el is tűnnek egy pillanat alatt, pedig életek múlhatnak azon, hogy lenyomjuk-e a helyes billentyűt. A játék közepén lévő zseblámpás és flashbackes szegmensek pedig ötletesek ugyan, de bosszantóan sülnek el.

A játék ritmusát sem találták el a fejlesztők: míg a játék elején és végén jó arányban vannak a cselekvős és beszélgetős jelenetek, addig a közepén szinte dialógusból dialógusba rántanak minket, mintha a többi játékelem megszűnt volna létezni. Ezt a kiegyensúlyozatlanságot legalább részben orvosolja a játék atmoszférája és szereplőgárdája – a világ minden hiba ellenére izgalmasan lett felfestve és ez lendületet adhat a vontatottabb részeken is.

A Blacksad: Under the Skin sajnos ígéretesebbnek tűnik, mint ahány ígéretet teljesít. A legfőbb ereje a főszereplőjéből, az atmoszférájából és a nyomozás középpontjában álló rejtélyből fakad, ráadásul a kilenc-tíz órás játékidőt is kellőképpen megtölti. A technikai-mechanikai hiányosságok azonban elég látványosak ahhoz, hogy előbb-utóbb a játékélmény rovására menjenek. Egy végigjátszás van csupán benne, de ha érdekel ez a különleges világ, ami a világszerte népszerű Blacksad-képregényekből ered, akkor érdemes lehet tenni vele egy próbát.

 A Blacksad: Under the Skin PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg, decemberben viszont Nintendo Switchre is befut. A teszt számítógépen készült.