Super Mario 3D All-Stars teszt

Harmincöt éves lett a játékipar egyik, ha nem legjelentősebb sorozata, a Super Mario, amelynek névadó főszereplője a bajszos olasz vízvezeték-szerelő, aki mindig megmenti a hercegnőt - még akkor is, ha ehhez világokon és több tucat teknősön kell keresztül ugrálnia magát. A Nintendo ezt a jeles alkalmat megünnepelve egy nagy csokorba fűzte három konzolgeneráció három Mario-játékát, és egy 60 eurós árcédulával felvértezve a boltok polcaira rakta a gyűjteményt – teljesen érthetetlen okokból csak limitált ideig, 2021 áprilisáig.

Super Mario 64 

Kezdjük a játékok kivesézését a kollekció legidősebb tagjával, az 1996-ban a Nintendo 64-gyel együtt rajtoló Super Mario 64-gyel! Ez volt az első epizód, amely gombafüggő hősünket a harmadik dimenzióba emelte át - méghozzá hatalmas sikerrel. A Super Mario 64 egy igazi mérföldkő a videojátékok történetében, amely később olyan játékokat ihletett meg, mint a Banjo-Kazooie, vagy a Sony oldalán a Spyro és a Crash Bandicoot. A dimenzióváltás ellenére hősünk feladata továbbra sem változott: a hercegnő várában található festményeken keresztül tudjuk a különböző pályákat elérni, ahol csillagokat gyűjthetünk, ezekkel pedig további ajtókat és ezáltal újabb pályákat nyithatunk ki. A kastély legmélyén pedig szokás szerint Peach hercegnőt is meg kell majd mentenünk Bowsertől. A maga módján ijesztő, hogy a Super Mario 64 milyen jól állta ki az idő próbáját. Természetesen a játék irányítása (főleg elsőre) darabos, és a kamera mozgatásán is érződnek a világ legrosszabb kontrollerének gyermekbetegségei, de mégis, a Marióval kivitelezhető mozdulatok olyan szabadságot biztosítanak, amit néhány mai játék is megirigyelhetne, nemhogy a 24 évvel ezelőttiek - érdemes megnézni, néhány veterán játékos milyen módszerekkel szalad végig egy-egy pályán. Az is megsüvegelendő és jövőbemutató teljesítmény, hogy a csillagokat és a pályákat - kisebb megkötésekkel, de - olyan sorrendben szerezzük meg és fedezzük fel, ahogy kedvünk tartja.

Felmerül persze a kérdés: rendben, a fentebb leírtakat már a játék eredeti kiadása is tartalmazta, de miben kapunk többet a switches verzió esetében? Sajnos azt kell mondanom, hogy a megnövelt felbontáson, a jobb textúraszűrésen és az újrarajzolt HUD-elemeken kívül nem sokat. A legfájóbb az érintetlenül hagyott 4:3-as képarány és a zárolt 30 fps – ami legalább most már stabilan mindig annyi, akár dokkolva, akár hordozva játszunk a játékkal. Viszont akárhogy is nézzük, ez csak az emulálása a régi klasszikusnak, és nem egy remaster, amit ráadásul PC-n már rég megcsináltak jobban egyes rajongók. Igaz, azt a verziót azért nehezebb a buszon magunkkal vinnünk, mint a switches kiadást. Szerencsére a hangeffektek és a zenék továbbra is tökéletesek, valamint Mario ‘96-os karaktermodelljén sem lehet nem jóízűen felnevetni minden egyes alkalommal, amikor meglátjuk. 

Super Mario Sunshine 

A kollekció középső tagja a 2002-ben GameCube-ra megjelent Super Mario Sunshine, ami azért külön érdekes, mert az eredeti megjelenése óta egyszer sem lett hivatalosan másik konzolra átportolva. A Sunshine szerencsére már többet profitál a Switch erejéből: a felbontás 480p-ről 1080p-re ugrott, és a képarány végre 16:9-re lett belőve, aminek köszönhetően az eddigi zajos kép nagyon szép letisztultan jelenik meg a hibridkonzolon. A HUD-ot szintén újrarajzolták, és okosan kisebbre is állították, illetve kitolták a képernyő széleire - ennek köszönhetően végre nem takarja ki a fél játékot az, hogy mennyi aranyérménk és életünk van. Azonban a framerate-et itt sem emelték fel 60 fps-re, ami ismét egy nagy tüske a körmünk alatt - főleg annak a tudatában, hogy anno voltak olyan reklámanyagok, amelyben így futott a játék. 

Szóval ismét nem egy tökéletes porttal van dolgunk, de a - 30 képkockás zárolást leszámítva - a Super Mario Sunshine így is kellemes élményt nyújt a Nintendo Switchen játszva. A játék maradt továbbra is a kicsit közönségmegosztó Mario-epizód, ahol az utunk nagy részében főhősünkkel tart egy beszélő locsolókészülék, aminek a segítségével igen látványos platformermutatványokat tudunk majd bemutatni. Hátunkra szerelt társunk ugyanakkor a csatákban sem hagy minket magunkra, valamint az ő segítségével kell megtisztítanunk a graffitiktől Delfino Plazát, amely a játék központi helyszíne is egyben. A Super Mario Sunshine az elődjéhez képest már egy kicsit jobban köti a kezünket abban, hogy a csillagokat milyen sorrendben szerezzük meg az adott pályán - ami egy picit visszalépésnek érződik -, azonban ennek ellenére a Sunshine így is tovább csiszolta a Super Mario 64-ben debütált formulát. A korábban már említett locsolókészülékkel egyszerűen nevetséges, hogy hányféle mozdulatra vagyunk képesek, hosszú órákat lehet beleölni csak abba, hogy szórakozunk vele és teszteljük az eszköz határait. Ez egyébként ugyanúgy elmondható a Delfino Plaza hub worldjéről, amely annyi titkot rejt magában, hogy szintén hosszú órákig elleszünk azzal, hogy felfedezzük minden egyes eldugott szegletét - és akkor még nem is beszéltünk magukról a pályákról! A többi Mario-játéktól eltérő módon a Sunshine-ban kevésbé változatos a felhozatal, hiszen a trópusi sziget motívumaitól jóformán sehol nem tértek el a készítők, mégis, valahogy sikerült úgy megvalósítani őket, hogy egyszer sem fulladnak unalomba. Ez valószínűleg nagyban köszönhető a remek pályadizájn mellett a sorozatra mindig is jellemző zseniális zenei aláfestésnek és a kellemes hangeffekteknek is.

Super Mario Galaxy 

A gyűjteményt végül az eredetileg még 2007-ben Nintendo Wii-re megjelent Super Mario Galaxy zárja, amely sokak szerint minden idők egyik legjobb Mario-epizódja. Nehéz ezzel vitába szállni, hiszen amint felcsendül a játék zenéje, és megpillantjuk az első pályát, azonnal látjuk, hogy a Wii egyik legszebb és leghangulatosabb játékával van dolgunk, amely még ma is bőven megállja a helyét. Az összképen még az sem ront, hogy a fenti két játékhoz képest a Galaxy drasztikusan visszavett az irányítás lehetőségeiből - mindezt azonban jóváteszi a zseniális pályáival és játékmechanikáival, amelyeket egyszer sem erőltet tovább a kelleténél. Egyedül a kezelés szenvedte meg a portolást, hiszen a Super Mario Galaxy nagyban épít a Wii mozgásérzékelős kontrollereire, amit nem sikerült kényelmesen a Switch-kiadásba implementálni. Szerencsére azért nem lesz tőle játszhatatlan a játék, de könnyen lehet, hogy a rajongókat ez zavarni fogja. 

A technikai oldalát nézve a Super Mario Galaxy már végre 60 fps-sel fut a Switchen - habár halkan megjegyzem, hogy Wii-n is annyival futott, még ha nem is ennyire konzisztensen -, és akárcsak a Sunshine-ban, a felbontás itt is 1080p-re lett belőve mind dokkolva, mind handheld módban. A HUD és a feliratok itt is szépen a nagyobb felbontáshoz lettek igazítva, ahogy az átvezetőket is újrarenderelték 1920x1080-ban. Szóval amennyiben az irányítással zöld ágra tudtok vergődni, akkor a látvány szempontjából a Super Mario Galaxyt egyértelműen a Nintendo Switchen érdemes játszani.

Verdikt 

Közeledünk a cikk végéhez, így ki kell mondani azt, amit eddig csak kerülgettünk: a Super Mario 3D All-Stars egy korrekt csomag lett, de sajnos nem egy kihagyhatatlan ajánlat. Félreértés ne essék, a kollekció mindhárom játéka egy-egy időtlen mestermű, azonban ez inkább az eredeti játékok érdeme, mintsem a ráncfelvarrásé, amin keresztül mentek. Nosztalgiázásra és a Mario-franchise bepótlására tökéletes, de nem tudok szemet hunyni afelett, hogy mennyivel többet ki lehetett volna hozni ezekből a remasterekből. A gyűjtemény megkerülhetetlen játékokat tartalmaz, de az is biztos, hogy a Super Mario 3D All-Stars az utóbbi idők egyik legegyszerűbb pénznyomdája a Nintendónak. 

A Super Mario 3D All-Stars kizárólag a Nintendo Switchre jelent meg.