Bravely Default II teszt

  • Írta: fojesz
  • 2021. március 26.
Egy szűk réteg számára mesés csemege lesz a Switch-exkluzív Bravely Default II, ahhoz viszont többet kellett volna nyújtania, hogy hivatkozási alappá váljon a JRPG-történelemben.

Itthon valószínűleg nem sok rajongója akad a Bravely Defaultnak, ami persze nem meglepő, hiszen a Square Enix sorozata nemzetközi vonatkozásban sem robbantott kasszát. Egy hardcore rajongói bázist ugyanakkor maga mögött tudhat, a kritikusok is szeretik, így nem véletlen, a széria fősodra két epizódot is megért a 3DS-en, most pedig befutott a számozott második rész, kizárólag Nintendo Switchre. Noha az új játék azonos világon osztozodik a korábbi felvonásokkal, a története teljesen független az első Bravely Defaulttól és annak közvetlen folytatásától, az End Layertől, így egyáltalán nem késő felülni a vonatra - kérdés persze, hogy megéri-e!

A Bravely Defaultról annyit érdemes tudni dióhéjban, hogy egy kőkemény JRPG-t tisztelhetünk benne, annak minden hátrányával és előnyével együtt. Két ponton tudott más lenni, mint a nagyátlag, ezek közül pedig az egyik a harcrendszer, ami az egyik legjobb a műfajban. Itt is körökre osztott csatákat kapunk, ahol a karaktereink teátrálisan felállnak az ellenfeleikkel szemben, és addig csépelik egymást felváltva, amíg az egyik oldal ki nem dől. A Bravely Default az úgynevezett Brave és Default mechanikákkal csavar egyet a jól ismert formulán.

Ahelyett ugyanis, hogy a karaktereink a jól megszokott módon, szépen egyesével ellőnék a mozdulataikat egy-egy körben, dönthetünk úgyis, hogy a későbbi körök rovására előrehozunk legfeljebb három támadást (Brave), vagy akár ki is maradhatunk az aktuális fordulóból, és tartalékolhatunk későbbre (Default). Apróságnak tűnhet ez így, de valójában alapjaiban változtatja meg a klasszikus körökre osztott felállást, és rengeteg taktikázásnak ad teret: ha úgy tetszik, kockáztathatunk, és az egyik karakterünkkel zsinórban támadhatunk négyet, így ha a szerencse is mellénk áll, egy menetben kifektethetjük a szívósabb ellenfeleket; de az is opció, hogy a gyógyítónkkal kevésbé hetvenkedünk, így amikor sorra dőlnének el a csapattársaink, már nem egyesével kell őket visszahozni az életbe.

Természetesen a harcok sikeres végkimenetelét egy sor másik dolog is befolyásolja, hiszen minden ellenfélnek más és más a gyengesége, miközben immúnisak vagy kevésbé érzékenyek más dolgokra. Fontos, hogy a csapatunk minél változatosabb képességekkel és felszerelésekkel induljon csatába, és itt jön képbe a Bravely Default másik fontos változtatása: a végtelenül rugalmas kasztrendszer. Míg a legtöbb a szerepjáték esetében a karakterszerkesztőnél eldől, hogy hősünk mire hivatott (igaz, az utóbbi időben egyre többen mennek szembe ezzel), itt olyan könnyen cserélgethetjük a kasztunkat, mintha a kardunkat váltanánk le.

Minden karakterünknek lehet egy fő- és egy alkasztja, ezeket pedig bármikor lecserélhetjük, amikor csak kísérletezni támad kedvünk, vagy kipróbálnánk egy újonnan elérhetővé vált jobot. A dolog szépsége az, hogy a harcokkal nem csak a karakterünk, de az első számú kasztunk is folyamatosan fejlődik, így újabb és újabb aktív és passzív képességekre tehetünk szert. Az utóbbiakhoz innentől kezdve bármikor hozzáférhetünk, akkor is, ha kasztot váltunk, míg az aktív képességeket az éppen beállított kasztok adják: habár a Bravely Default II kevesebb jobot vonultat fel, mint az elődei, még így is rengeteg lehetőséget kapunk, hogy összerakjuk álmaink csapatát!

A switches Bravely Defaultról alapvetően elmondható, hogy nem hoz markáns változásokat a játékmenet terén, maga a sztori viszont teljesen új, és ahogy említettem, maximálisan újoncbarát. A főhősünk Seth, aki hajótöröttként keveredik Halcyonia partjaira, és hamar furcsa társaságban találja magát: találkozik Gloria hercegnővel, aki elújságolja neki, hogy négy, a különböző természeti elemeket képviselő kristályt lovasítottak meg a szülőföldjéről, amiket jó lenne visszaszerezni, mert enélkül hamar apokaliptikussá válik a helyzet. Csatlakozik még hozzájuk a zsoldos Adelle és az enyhén alkoholistának tűnő tudós, Elvis is - ők négyen alkotják majd a kis hőscsapatunkat, akikkel együtt töltjük az elkövetkező 50-60 órát.

Oké, a sztori nem túl eredeti (a Square Enix kristályfixációját például nehéz hová tenni), és ami azt illeti, a karakterek sem az igaziak: egy részük egységsugarú, a többiek pedig elég idegesítőek, amin az angol szinkron sem segít. Viszont a történet összességében érdekes tud maradni, van húzása, ami egy ilyen jól megtermett JRPG-nél nem árt éppenséggel. A bejárható játszótér is kellemes, különösen az esztétikája: a fejlesztők igyekeztek megtartani az előző részek festményszerű látványvilágát, amely a városoknál tudja a legszebben megmutatni magát - mindez a remek aláfestő zenével párosulva telitalálat tud lenni. Jellemzően akkor csorbul az összhatás, amikor előtérbe kerülnek a 3D-s modellek, különösen az ellenfeleknél lóg ki a lóláb: a ránk törő rusnyaságok sokszor annyira műanyag hatásúak, hogy leesnek a képernyőről - nem szépek, na.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a Bravely Default II sokkal nagyobb elköteleződést követel meg azoktól a játékosoktól, akik végigjátszásra adnák a fejüket: a puszta látvány és a még mindig kiválóan működő mechanikák ellenére is hajlamos próbára tenni az ember kitartását. Általában akkor, amikor kiörömködtük magunkat a településeken, megnéztük magunknak a mellékküldetéseket és így felfedeztük a környék vadonját: ilyenkor haladnánk tovább a sztorival, ami rövid úton egy dungeonbe kalauzol minket, a végén valamilyen bossharccal természetesen. A tapasztalat pedig az, hogy a Bravely Default II altat, egy-egy ilyen szekcióban szeret ugyanis annyira bekeményíteni, hogy már a dungeonön is kész küzdelem lesz végigmenni (itt mentés nincs is), a végső összecsapások pedig félórákra nyúlhatnak. A megoldás sem fog mindenkinek tetszeni: szorgalmasan kell grindolni, fejleszteni és gereblyézni az ütősebb felszereléseket.

Ahogy említettem, a harcok között lesz még tennivalónk bőven, ha esetleg megtörnénk az összecsapások monotonitását: a lelkesebbek feltúrhatják a játék világát a többé-kevésbé eldugott kincsesládák után, hátha értékes lootra bukkannak bennük, illetve számos NPC-vel elbeszélgethetünk majd, akik sokszor meg is bíznak minket valamilyen feladattal. Noha ezek többsége egyszerű fetch quest, és úgy kell ide-oda rohangálnunk, mintha a homlokunkra lenne írva, hogy GLS, de akadnak közöttük olyanok is, amelyek segítenek megismerni és árnyalni az események hátterét. Hamar szert teszünk egyébként egy hajóra is, ami a 3DS StreetPass funkcióját hivatott megidézni: ha tengerre küldjük, magától végzi a dolgát a felfedezőútján, összefuthat más játékosok hajóival, és persze gőzerővel gyűjti a zsákmányt, amit bármelyik városban bezsebelhetünk. Érdemes ezzel is bíbelődni, miközben megejtjük a szokásos bevásárlókört!

A Bravely Default II tehát nem kihagyhatatlan darab, azonban a JRPG-fanatikusok megtalálhatják a számításukat benne. A harc- és a kasztrendszer még mindig kiválóan működik (már ezek miatt megéri egy próbát tenni a demóval!), és a játék világa is hívogató, miközben a sztori is érdekes tud lenni minden kliséje ellenére. A legnagyobb baja, hogy könnyű lepattanni róla: egész egyszerűen túl sok grindot és így időbefektetést vár el a játékosoktól, ahhoz pedig egyszerűen nem elég jó, hogy úgy érezzük, megéri ennyi energiát feccölni bele.

A Bravely Default II kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.

5.
Ooorky
#3: Fuu, az mekkora pofára esés volt az Octopath...
Letöltöttem a demot, gyönyörű grafika, jó harcrendszer, eldugott loot, 60 perces limit.
Megvettem a teljest és rá kellett jönnöm, hogy ugyanazt kellene csinálni 100+ órán át...
Első játék volt amit elcseréltem, méghozzá az LA Noire-ra, második Rockstar játék a Bully után ami tetszik.
4.
Dasen
3dsen 100 órámba került a kijátszás, jó móka, de nem túl változatos
3.
delphijos
Hát a leírás alapján ez is olyan mint az Octopath traveller, hogy vég nélküli grind a tovább haladáshoz. Régen folyt volna a nyálam az ilyenre, sajna ma már erre nincs időm. A Fire Emblem-et is 1 év után most fejezem be lassan... persze ez nem a játékok sara.
2.
ayreon
Általában szeretem a japán kultúrát, filmeket, játékokat, de ez kis cuki gyereknek kinéző felnőttek (vagy gyerekek?) kalandoznak dolog... ehhh... valohogy nem érzem a szépségét :) Persze minden tiszteletem annak aki átérzi, no offense! :)
1.
TrishtanAG
Az első része az évtized J-RPG-je volt a Xenoblade 1-el együtt, a második már jóval unalmasabb volt, és akkor úgy tűnik, hogy ezzel a harmadik játékkal is azt a vonalat viszik tovább :(.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...