Gloomwood próbakör

Link másolása
A sötétségbe burkolózott Gloomwood városa szörnyű titkokat rejteget, hiszen a kietlen utcák macskakövei alól olyan borzalmak készülnek a felszínre törni, amire senki sem lehet felkészülve.

Ide érkezünk meg hősünkkel, egy névtelen doktorral, aki egy barát hívását elfogadva próbál megoldást találni a környéket sújtó átokra. Ahogy egyre mélyebbre jutunk a sötétségbe, úgy tárulnak fel szemünk előtt azok a szörnyűségek, amik az itt lakók életét pokollá tették. Az utcákon megszállt őrszemek strázsálnak fel-alá, és rögtön megtámadnak bárkit, aki csak kimerészkedik a szemük elé, a föld alatt pedig mutáns szörnyetegek járkálnak, és kérdés nélkül felzabálják azokat a szerencsétleneket, akik valahogy a kanálisba keveredtek. És hogy mi ez az egész? Hát, sajnos erre egyelőre sem én, sem pedig a fejlesztők nem igazán tudják a választ.

A kisebb késés után korai hozzáférésbe lépett Gloomwood ugyanis nem igazán a történettel kívánja megfogni a horror, valamint a lopakodás szerelmeseit, hanem sokkal inkább a játékmenettel. Persze kapunk egy minimális sztorit és a mostanság oly divatos világépítés is jelen van a különféle feljegyzéseknek hála, de ez egyelőre igencsak a háttérbe szorul, így aztán nem meglepő, hogy a pár órás kalandot követően több kérdésünk marad, mint válaszunk. Nyilván, ez még a jövőben változni fog, főleg, mivel az egyelőre elérhető három nagyobb helyszín csupán a későbbi események töredéke, ráadásul ezt a kisebb hiányosságot leszámítva, szinte minden más már a helyén van.

Már korábban is említettem, hogy a játék jelen verzióját leginkább a játékmenet viszi el a hátán, amiben a fejlesztők remekül vegyítették össze a horrort, illetve a különféle lopakodós címek elemeit. Utóbbinál leginkább az olyan, 2000-es évek elején megjelent kalandok voltak az ihletforrások, mint például a Thief-sorozat első két része, ami akkor válik igazán nyilvánvalóvá, mikor a sorok között rátalálunk pár elrejtett Garrett-utalásra. Természetesen egy főhajtás és egy másolat között nagyon vékony a határvonal, amit érezhetett a New Blood fejlesztőcsapata is, így aztán az árnyak közötti suhanást igyekeztek feldobni pár olyan extrával, amik kiemelik a Gloomwoodot a sötétségből.

Mielőtt azonban ezekre rátérnék, nézzük meg az alapokat, hátha nem volt mindenki olyan szerencsés, hogy annak idején frissiben belevethette magát a Looking Glass Studios mára már klasszikussá vált sorozatába! Hősünk egy mocskos veremben ébred, majd egy ismeretlennek hála kijut tömlöcéből, de még ezelőtt hozzájutunk egy gyűrűhöz is, aminek csillogása folyamatosan jelzi, hogy mennyire vagyunk sötétségbe burkolózva. Ez az ékszer lesz az egyik legfontosabb tárgyunk a kalandunk során, de nem szabad teljesen rábíznunk magunkat, mert bár az ellenfelek nem szúrnak ki minket a sötét sarokban, ha a közelünkbe érnek valami oknál fogva, akkor nincs az a láthatatlanná tévő köpeny, amivel megúszhatnánk a közelharcot.

Amit még érdemes észben tartani, hogy gyűrűnk kizárólag a láthatóságra fókuszál, az általunk kiadott hangokra nem, így hiába leszünk elfedve a kíváncsiskodó szemek elől, egy vasrácson keresztülfutva könnyedén lebukhatunk. Emiatt ajánlott sétálva, vagy még inkább guggolva közlekedni, bár a talpunk alatti zajokat így sem tudjuk teljesen megszüntetni, szóval próbáljunk meg szőnyegeken, vagy más kevésbé hangos anyagokon előrehaladni. A szellemként való közlekedés a kulcs, hiszen hősünk nehézségi szintektől függetlenül (négy lesz, de egyelőre csak kettő érhető el belőlük) pár ütés és lövés után padlót fog, ráadásul kardunkkal csak akkor tudjuk hátulról ártalmatlanítani az őröket, ha nem vettek észre minket.

Ez utóbbihoz szerencsére a játék rengeteg segítséget nyújt, hiszen a különféle tárgyakat eldobva elterelhetjük az ellenségek figyelmét, az ajtóknál hallgatózva információkhoz juthatunk és a rengeteg kerülőútnak hála sokszor villámgyorsan a hátukba kerülhetünk. A pályatervezés amúgy is elképesztő, szinte minden problémára akad két-három megoldás, a később kinyíló rövidítéseknek köszönhetően pedig gyorsan közlekedhetünk a területek között. Érdemes lesz mindent felfedezni, mivel rengeteg titkot találhatunk, és gyűjthetünk aranyat is, aminek egyelőre még nincs sok értelme, de ki tudja, lehet, hogy később majd lesz. Idővel annyira otthon fogjuk magunkat érezni az ódon falak ölelésében, hogy akár már csukott szemmel is eltalálunk bárhová, ha azonban valakinek gondot okozna a tájékozódás, akkor sincs minden elveszve, hiszen egyes helyeken találhatunk térképeket, így könnyítve meg a továbbjutásunkat.

A lopakodási rendszer tehát szinte tökéletes és megannyi lehetőséget nyújt a számunkra, azonban akad pár olyan hiba benne, ami sokszor akár az életünkbe is kerülhet. Az egyik ilyen, hogy az ajtókat hiába nyithatjuk ki lassan és halkan, ez sokszor semmilyen előnnyel nem jár a normálishoz képest, de a mászás esetében sem lehetünk maradéktalanul elégedettek, mivel ilyenkor karakterünk mindig ugrik egyet a végén, így fedve fel a helyzetét a közelben álldogáló ellenségek előtt. A legidegesítőbb viszont kétségkívül a hullák kezelése. Hiába vehetjük fel ugyanis őket a hátunkra és rejthetjük el a kíváncsiskodó szemek elől, ha csak ledobjuk őket a vak sötétbe, simán észreveszik a többiek, a nagyobb dobozok mögül pedig állandóan kilógnak a végtagjaik.

Persze a lebukást megelőzhetnénk azzal, ha mindenkit lemészárolunk, de ez korántsem lesz egyszerű, még úgy sem, hogy idővel jóval erősebb eszközök is a kezünk ügyébe kerülnek majd. A sétabotnak álcázott kard mellé hamar találhatunk egy pisztolyt, de a későbbiekben egy puskára is szert tehetünk, amivel hatalmas pusztítást vihetünk végbe, feltéve, ha lesz hozzá töltényünk. Jobb már most felkészülni, hogy szinte sosem lesz elég muníciónk, ráadásul a minimalista HUD-nak hála folyamatosan bele kell néznünk a tárba, hogy mennyi golyónk van még hátra. Ezt az újratöltés hosszanti lenyomásával tehetjük meg, amit ajánlott gyakran ismételni, nehogy egy elszámolás miatt a fűbe harapjunk. Életünk csökkenése sincs az arcunkba tolva, komolyabb sebzést követően piroslik a képernyő, illetve hősünk húzni kezdi a lábát, amit gyógyinjekcióval enyhíthetünk - persze csak ha lesz rá időnk, mivel a táskánkban való kotorászás alatt nem áll meg az élet.

A töltényeket egyébként érdemes tartogatni a játék későbbi szakaszaira, ahol a városi őrséget leváltják a csatornákban grasszáló szörnyetegek, mivel őket hiába szúrjuk hátba, nem fognak meghalni egyetlen bökéstől. Egy kis tipp, hogy a közeledtüket a lámpák vibráló fénye jelzi, így már jó előre tudni fogjuk, hogy legalább egy csatangol valahol a közelben. Ezt a trükköt még inkább kihasználhatjuk majd, ha megszerezzük a hordozható lámpásunkat, amiben kifogyhatatlan az olaj, cserébe viszont kilométerekről észreveszik a fényét. Pontosan emiatt érdemes gyakran menteni, amit a fonográfoknál tehetünk meg, szerencsére többször is, így ne féljünk visszacammogni hozzájuk, ha úgy érezzük, hogy komoly ellenállással nézünk szembe.

Ez utóbbi azért is ajánlott, mivel az ellenfelek nem hülyék, még akkor sem, ha mindig ugyanúgy járőröznek. Ez a békés állapot csak addig tart, míg észre nem vesznek, mivel olyankor akár többedmagukkal indulnak a keresésünkre, és bár idővel megnyugodnak, addig a lehető legtöbb búvóhelyre igyekeznek benézni. Külön tetszett, hogy ha egy szellőzőnyílásnál bukunk le, akkor gyakran eltorlaszolják azt egy hordóval, vagy dobozzal, amit ugyan mi simán felkaphatunk, és arrébb dobhatunk, de még ezzel együtt is poén.

Ha valaki ismeri a fejlesztők korábbi munkásságát, akkor egyáltalán nem fogja meglepni a megvalósítás, ami ezúttal is a 2000-es évek elejét igyekszik megidézni, méghozzá remekül. Sajnos azonban hiába mutatnak jól a helyszínek, sokat ebből nem fogunk látni, mivel a játék elképesztően sötét, ráadásul a fényerősség beállítása jelenleg kissé bugos. Állítgathatjuk ugyanis a csúszkát oda-vissza, sok minden nem fog változni a háttérben, így aztán nem marad más, mint a folyamatos sötétben tapogatózás. Hangok terén sem hibátlan a Gloomwood, alapjában véve minden a helyén van, a neszek, a minimalista dallamok és a kidolgozott hangzásnak hála az ellenfelek helyzete is könnyedén belőhető, kivéve, ha felettünk, vagy alattunk vannak. Ilyen helyzetben ugyanis a rendszer egyszerűen csődöt mond, és csak annyit hallunk, hogy a nyakunkba liheg valaki, valahonnan, valamiért.

Ezeket a kisebb hibákat leszámítva azonban a Gloomwood már most, korai hozzáférésben is piszok élvezetes kalandot kínál, méghozzá mindösszesen 17 euróért cserébe. A fejlesztők korábbi munkái bizakodásra adhatnak okot, és ha sikerül nekik kibővíteni az egyelőre meglehetősen kurta történetet, valamint kijavítják a fentebb említett problémákat, akkor könnyedén egy olyan új etalonhoz lehet szerencsénk, amiből kár lenne kimaradni. Aki imádja a Thief-sorozat első két részét, és a horrort sem veti meg, az bátran tegyen vele egy próbát, mindenki más pedig legalább a kívánságlistájára tegye fel, mert hiába sötét, mint a rettenet, könnyedén túlragyoghatja a műfaj korábbi nagyjait.

A Gloomwood korai hozzáférésben érhető el, kizárólag PC-n.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...