Warhammer 40.000: Darktide próbakör

  • Írta: Baloo
  • 2022. október 30.
Link másolása
Limitált idáig bepillanthattunk a Fatshark soron következő kooperatív játékának bétájába, és a látottak alapján már most alig várjuk, hogy november végén újra felpörgethessük a lánckardokat.

A stockholmi székhelyű Fatshark tökéletesen ültette át a Left 4 Dead-játékok formuláját a Warhammer fantasy világába, sőt, bizonyos szempontból még le is körözték a Valve mestermunkáit a Vermintide-epizódok. A rajongók persze már régóta játszottak a gondolattal, hogy ezt a működő koncepciót az univerzum sci-fi világába is implementálni kellene, azonban erre egészen mostanáig várniuk kellett: a nemrég lezajlott zárt bétateszt alapján nagyon úgy tűnik, hogy megérte türelmesnek lenniük!

A klienst elindítva rögtön szembeötlött, hogy habár a négyfős csapatformáció megmaradt – a Veteran, a Zealot, az Ogryn és a Psyker közül válaszhatjuk ki a nekünk legszimpatikusabbat -, ezúttal már teljesen személyre szabhatjuk az adott class képviselőit. A külsőségek mellett még hőseink előzménysztoriját is mi ollózhatjuk össze, ami befolyásolja majd, hogy a rendszer milyen párbeszédeket dobál össze az aktuális meccsek alatt összeverbuválódott osztagunknak.

A játékba továbblépve gyorsan rá is húzhatnánk a Darktide-ra, hogy ez bizony a Vermintide, csak jó pár évvel a jövőben: nos, míg a közelharcra ez valóban igaz, az nyilván fajsúlyosan elválasztja egymástól a két címet, hogy immáron jóval több csúzli fog megfordulni a kezeink között. Számomra meglepő volt, hogy a lőfegyverek nem dominálják annyira a futamokat, mint azt elsőre gondoltam (kivétel ez alól, ha a veteránnal nyomulunk), így a védekezést, a kitérést, a lökést és a hárítást határozottan jól jött felidézni az izommemóriából a készítők korábbi játékai után. A gunplay egyébként parádésan vizsgázott; a fegyverek visszarúgása, az animációk, a hangok és a lövések által okozott károk tökéletes kohéziót alkotnak már most.

A Fatshark persze pár apróbb újítást a közelharcot érintően is eszközölt, ebből talán a legjelentősebb, hogy a vitalitásunkat két külön értékre bontották. Alapesetben, ha bekapunk egy pofont (ami nem kritikus, vagy egyéb súlyosan roncsoló hatású), akkor az akaraterőnk fog csökkeni, ami szépen lassan regenerálódik, de ezen tudunk gyorsítani is, ha közel maradunk a csapattársainkhoz és/vagy közelharcban likvidáljunk az ellenséget. Amennyiben ez nem sikerül, akkor onnantól az életerőnk fog csökkeni, ami természetesen mikor eléri a nullát, akkor a földre kerülünk, és várhatunk a társaink segítségére, vagy az elvérzésre.

Csapatmunka hiányában a kudarc továbbra is gyorsan beköszön már a könnyebb szinteken is, viszont örvendetes tény, hogy ilyenkor végre a tapasztalati pont mellett némi aranyat is kapunk, amit a küldetések között verhetünk majd el a bázison. A béta alatt csak fegyverekre lehetett pénzt áldozni, amikből nem is volt túl bő a választék, de várhatóan a végleges verzióban ez megváltozik. Újabb gyilkolóeszközöket és ruhadarabokat egyébként a szintlépésekkel is szerezhettünk, ami egy kellemes extra réteget adott a fejlődésnek - remélhetőleg ez így marad a jövőben is, és nem tolják tele mikrotranzakciókkal a játékot a svéd srácok.

A hangulatot viszont a lehető legjobb értelemben túltolták már most a fejlesztők. Az epikus méreteket öltő gótikus épületek, a mindent átható káosz érintése és az a sötét, bizarr jövőkép, amiről a Warhammer 40.000 univerzuma híres, talán még soha nem festett ilyen jól a monitoron. A látványt tökéletesen egészíti ki a fergetegesen sikerült hangszekció és szinkronmunka, valamint természetesen a legendás zeneszerző, Jesper Kyd soundtrackje. Amennyiben nagyon kukacoskodni szeretnék a grafikával kapcsolatban, akkor az egyetlen problémám a kicsit monoton pályadesign lehetne, de ezt a béta négy elérhető térképe alapján egyelőre nehéz lenne komoly hibának felróni.

Szintén problémás volt még a játék optimalizációja, mert a komolyabb akciójelenetek alatt masszívan bezuhant a képkockaszám - remélhetőleg ez sokat javul majd a novemberi megjelenésig. A vizuális finomhangolásra egyébként rengeteg eszköz állt rendelkezésre, akinek bírja a gépe, még a ray tracinget is ráengedheti majd a Darktide-ra, aminek a stabbil(abb) megjelenítésében a DLSS-t és az FSR-t hívhatjuk segítségül. Technikai bakik nyilván akadtak a béta alatt – hiszen ezeknek a kiszűrése az egyik elsődleges célja az ilyen eseményeknek -, így nem egy kifagyásba és szerverre való várakozásba belefutottam, de szerencsére a játékkal töltött pár óra alatt ezek leginkább a menükben matatva találtak meg, mintsem a konkrét gameplay közben.

Röviden tehát ezek lennének az első benyomásaim a Warhammer 40.000: Darktide zárt bétatesztje után, aminek sikerült elérnie, hogy az eddig is ígéretes játék megjelenését most még nehezebb lesz majd kivárnom. Sok mindenről lehetne még beszélni az összképre vonatkozóan, de visszatérünk rájuk novemberben végén, amikorra remélhetőleg a jelenlegi apróbb hibákat is kivasalta már a Fatshark. Mi mindenesetre szurkolunk nekik, és ha a hitüket az Istencsászárba vetik, akkor biztosan sikerrel járnak majd!

A Warhammer 40.000: Darktide november 30-án érkezik PC-re, de valamikor jövőre Xbox Series X/S-re is ellátogat majd.

Kapcsolódó cikkek

2.
2.
shooter1234
Terveztem a megvásárlását, ahogy bejelentették. Volt is alkalmam pár órát beleölni a zárt bétába ahogy időm engedte. Nekem nagyon bejött, elő is rendeltem steamen. Nálam az is egy plusz pont, hogy nem teljes árú játék, 40 Euró az alap és 60 a valamilyen edition.
1.
1.
Jarl Balgruuf
Legalább az astarteseken kívül is van élet végre.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...