The Lord of the Rings: Return to Moria teszt

Az idei év eddig nem kedvezett a J.R.R. Tolkien rajongóinak, hiszen Gollam félkész kalandja csúnyán földbe állt tavasszal, de szerencsére van egy kicsiny tehetséges csapat a San Francisco-i öböl térségében, amelynek tagjai olyan játékokon dolgoztak eddig, mint a Spider-Man- és a Tony Hawk-széria vagy épp a Dizzywood. A veteránok alázattal nyúltak a könyves Gyűrűk Ura-jogokhoz, eszük ágában sem volt erőltetni az évek során kifacsart filmes attitűdöt. A 2009-ben alapított Free Range Games eddig csupán néhány VR-játékot tett le az asztalra, kétségtelen, hogy a The Lord of the Rings: Return to Moria lett az első nagyobb dobásuk.

Három év fejlesztési idő alatt pedig sikeresen ötvözték a túlélőjátékok mechanikáját ezzel a népszerű, kiapadhatatlan univerzummal. Nyilvánvaló, hogy olyan alkotások lebegtek a szemük előtt, mint a Valheim és a Deep Rock Galactic. Előbbinél a szinte patikamérlegen adagolt túlélőmechanika ihlette meg őket, utóbbinál pedig az összetett, mégis élvezetes bányászási lehetőségek. A fúzió pedig egy olyan történetbe ágyazták, amit rengetegen kedvelnek, és Mória még úgy is ezernyi rejtélyt tartogat a rőt szakállú törpék számára, hogy Gandalf annak idején messzire űzte a Balrogot.

Már a felütéstől is mosolyra húzódott a szánk, lévén mindenki kedvenc törpéje, Gimli elérkezettnek látta az időt az Egy Gyűrű eseményei után ötven évvel, hogy visszatérjenek a dicső hazájukba, Mória bányáiba, a Ködhegység gyomrába. Szauron már rég vereséget szenvedett, Aragorn király lett, már csak ezt a roppant fontos dolgot kéne kipipálniuk a törpéknek ahhoz, hogy vígan éljenek tovább, őseik is büszkék legyen rájuk, és vedeljék a sört. Gimli felhívására összejönnek a törpék Mória kapujánál, csak épp a masszív kőkapu nem nyílik, még szerencse, hogy a játékos egy véletlennek köszönhetően hirtelen benn találja magát a sötét járatokban.

A játék elején megalkothatjuk egyedi karakterünket, kitérve a fizimiskára, haj- és szakállszínre, szinte mindenre, ami elvárható egy ilyen szerkesztőben, majd egy gombnyomásra generálhatunk magunknak világot. Igen, a Return to Moria procedurálisan generálja a világot, tehát minden egyes végigjátszásnál más és más elrendezést kapunk. Akár egyedül is nekivághatunk Mória visszahódításának, ám az igazi élményt kétségkívül a nyolcfős kooperatív mód adja. Ha tetszik, csatlakozhatunk egy barátunk saját játékához is, de várhatjuk mi is a jelentkezőket, bár azzal nem árt tisztában lenni, hogy az ismeretlenek nem lesznek mindig előzékenyek, nehezen foghatjuk őket munkára.

Aggodalomra semmi ok, hiszen egyedül is kiváló móka a játék, van annak valami hátborzongató varázsa, amikor magányosan caplatunk a masszív kőcsarnokokban, miközben visszhangzik csákányunk kalapálása, a távoli járatokban pedig ki tudja milyen rémségek vinnyogását hozza felénk a szél. Az első órákban a játék szépen megismertet minket az alapokkal, amelyektől kicsit meg is illetődünk, hiszen rengeteg bányászni- és építenivalót zúdít ránk a játék. Ám idővel már otthonosan mozgunk a különféle nyersanyagok és craftolnivalók széles skáláján. Elvégre egy valamirevaló törpének konyítani kell az ősi mesterséghez.

Alapvetően szabadon bejárhatjuk Móriát, ám többször lezárt kapukba botlunk, amelyekhez megfelelő kulcs szükséges. Van egy főbb sztoriszál a játékban, ami szépen végigvezet a fontosabb célokon, melynek lényege, hogy újra élettel töltsük meg a dicső csarnokokat, helyreállítsuk vagy felépítsük az infrastruktúrát, majd mehetünk tovább a következő régióba. Oké, kicsit túlszaladtam, hiszen két fontosabb helyszín között több tucat játékóra is eltelik, mire minden titokra fény derül, és mire az összes legendás páncélszettet és fegyvert kifejlesztjük és kikovácsoljuk.

Kezdetben bőven megelégszünk azzal, ha némi élelmet szerzünk az utunkba kerülő, óriáspatkányok és gombák húsából, de még a leölt agresszív vadállatokat is nyársra húzhatjuk - a törpék nem valami válogatósak. Ám egy valamirevaló tűzhely nélkül semmire nem megyünk a nyers hozzávalókkal, ehhez pedig rögtönzött tábort kell felhúznunk. Szerencsére nem a semmiből, mert népünk korábbi generációjának romos alkalmatosságait szinte csak ki kell javítanunk. Többféle receptre tehetünk szert a kaland során, különféle sült húsok, felfújtak és egytálételek teszik ki a törpék menüjét. Elég azonban, ha egyvalaki veszi fel egy nap a szakács szerepét, aki az egész csürhére főzhet, és felszolgálhatja az asztalon, vagy kiporciózhatja későbbre.

Az éhségen kívül igazából csak annyira kell figyelnünk, hogy karakterünk kipihent legyen, amihez rögtönzött fekvőhelyet kell építenünk. Illetve, hogy ne maradjunk sokáig a sötétségben, fáklya legyen mindig kéznél, és rakjunk sűrűn tüzet a csarnokok kijelölt pontjain. Mert a sötétség nem a törpe barátja, hiszen morálunk csökken és megtébolyodhatunk idő előtt, sőt, éjjel olyan lények merészkednek elő a búvóhelyeikről, akikbe könnyen beletörhet a bicskánk.

Az adott régiókban számos földalatti életközösség éli a mindennapjait, akik fix útvonalon portyáznak, így ha nem járunk nyitott szemmel, könnyedén beléjük futhatunk. A Gyűrű Szövetségének küldetése után bizony még maradtak goblinok, orkok és trollok a járatokban, olykor egészen méretes példányok is az alap mobokon kívül. Utóbbiakhoz ráadásul a környezet adottságait is ki kell használnunk, ha beszűrődő napfényhez csaljuk a trollokat, kővé változtathatjuk, nem kell elhúzódó csatát vívnunk velük. Persze a kimondhatatlan rémségekről, nazgulokról még nem is beszéltem, amelyekkel komplett bossharcot vívhatunk, figyelve a gyenge pontjaira összedolgozva a társainkkal.

Maga a harc egyébként nem egy nagy durranás. Van egy állóképesség-szintünk, amely minden egyes csapásnál fogyni kezd, és a túlzott vagdalkozás gyorsan a nullára apaszthatja. Van egy gyors és egy nehezebb támadástípusunk, utóbbihoz nyomva kell tartanunk az akciógombot, majd a megfelelő pillanatban elengedni. Ha szerencsénk van, pont jókor időzítünk és tisztességes sebzést vihetünk be. Egy adott szörny ellen más és más fegyver a hatásos, igy nem árt, ha mindig kéznél legyenek azok, amelyekre leginkább szükségünk van.

Külön gombot kapott a blokkolás és a kitérés is, ám ezen kívül csak a helyezkedésre kell figyelni, lévén az orkok gyakran 5-6-an is a szakállunknak eshetnek egyszerre. A túlerőtől bizony könnyedén kudarcot vallhatunk, és bandukolhatunk vissza a hullánkhoz a legutóbbi táborhelyünktől, hogy felszedjük a cuccainkat, ha csak a társaink fel nem szednek a padlóról. Persze nincs is annál örömtelibb, amikor egy nagy rajtaütésből minimális életerővel, korgó gyomorral térünk vissza a táborunkhoz.

Elképesztő mennyiségű nevesített fegyvert és páncélt készíthetünk magunknak az egzotikus ércekből, némelyiknek külön mellékküldetése van. Dicshimnuszokban emlegetett őseink legendás darabjait kovácsolhatjuk össze ha van elég türelmünk hozzá. Az egy- és kétkezes alkalmatosságokon felül számszeríjjal is felszerelhetjük apró kubikosunkat. Idővel persze olyan kihívások elé támaszt a játék, amiket megfelelő felszerelés nélkül esélyünk sem lesz teljesíteni, meg aztán nyugisabb pillanatokban jóleső érzés gyönyörködni az elkészült darabokban. Mindegyik cucc idővel elhasználódik, amire bizony figyelni kell.

Térkép nélkül csak nagyon nehezen tájékozódhatunk ebben a labirintusban, hiszen Mória valóságos labirintus a gyanútlan törpék számára. A táborhelyek között gyorsutazhatunk, ám a közöttük lévő utat nekünk kell bejárnunk saroktól sarokig, folyosótól folyosóig, csarnoktól csarnokig, ráadásul nem csak horizontálisan kiterjedtek a járatok, hanem vertikálisan is. Minden jól elkülönül, olykor még azt is elfelejtjük, hogy mindez véletlenszerűen generált terep.

A Return to Moria másik fontos alappillére a bányászat és az építkezés. Csákányunkkal faanyagot, köveket, számtalan ércet, fémdarabot hasíthatunk ki a falakból, amikre szükség is van, hiszen megannyi projekt lehet egyszerre a fejünkben, hogy mit miért érdemes felhúzni. A bázisunkon kívül a kitermeléshez szükséges állványokat is magunknak kell összeeszkábálni, ha pedig megvan a kívánt nyersanyag, a kohóinkban még koncentráltabb rudakká olvaszthatjuk őket, amiket aztán a kovácsműhelyben használhatunk fel fegyverekhez és páncélokhoz. Nem kell minden alapanyagnak nálunk lennie, elég ha a menedékünk tárolóládáiban elraktározzuk ezeket, a program mindig tudja, hogy mennyit birtoklunk belőlük. Érdemes az adott részfeladatokat kiosztani csapaton belül, nem oda-vissza rohangálni a menedékhelyen egymást akadályozva.

Ha pedig már tényleg eléggé kiterjedt a táborunk, falakkal és zárható ajtókkal biztosítottuk, minden tárolót, több emelet magas sörfőzdét kiépítettünk, a járatok dicső szobrait és struktúráit is helyreállítottuk, felszedtünk minden kincset, kinyitottuk őseink ládáit, haladhatunk tovább. Látnivaló pedig akad, Frodóék látogatásának nyomai mellett, Balin kudarcba fulladt expedíciójának baljós jeleivel is szembesülünk, de a sztori nagy hangsúly fektet Durin vérvonalának királyaira is. Egy idő után a törpök fővárosát is meglátogathatjuk, ahol meglepődve tapasztaljuk, hogy utcáit már az orkok járják, ami ellen bizony tennünk kell. Szóval van tartalom bőven a játékban, a naplórendszer valamint a craftolásra és építésre kihegyezett menüpont jól átlátható, informatív, mindig tudjuk mire van szükség az adott mű elkészítéséhez. Így is el kell telnie 40-60 órának ahhoz, hogy elégedetten hátradőljünk, mondván, igen, megcsináltunk mindent amit lehetett, Mória csak a miénk, újra a régi fényében ragyog.

Szerencsére a Free Range srácai mindig adagolnak annyi újdonságot, amiért megérje újabb és újabb nyersanyagot keresni, motivációnk nem akar lankadni hosszú játékórák után sem, élvezettel vetettem bele magamat az új feladatokba és kincskeresésbe, anélkül, hogy frusztrálóan nehéz vagy időrabló lenne bármi is. Az irányítás teljesen folyékony, minden a helyén van, a kezelőfelület nem zsúfolt, a legfontosabb tárgyainkat pedig egy gombnyomással előcsalhatjuk a gyorsbillentyűk segítségével. Ha valaki játszott már valamirevaló túlélőjátékkal, minden kézre áll elsőre. Nem mondom, hogy nincsenek hibák, hiába tűnik simának egy fal, valamikor képtelen voltam pallót építeni rá, hiába jelzett zölden a játék. Illetve az akadályok átugrása sem ment mindig simán, nekifutásból sem, hősünk olykor furcsa szögekben érkezik a kiszögellésekhez, vagy egyszerűen lepattan róluk.

Mória bányái eddig még soha nem voltak ennyire marasztalóak, mint most, mindenhez hozzájárulnak a sejtelmes fényeffektek és a némán tátongó termek árnyékai. Nem ez a játék fogja teljes mértékben kihasználni az Unreal Engine képességeit, főleg, hogy karikatúraszerű az egész grafikai dizájn, mintha egy képeskönyv elevenedett volna meg előttünk. Még közelről vizslatva sincs oka szégyenkeznie. Cserébe viszont stabilan hozza a 160-180 fpst bekapcsolt DLSS-sel (Quality módban) egy GeForce RTX 3070 társaságában. Jó volt újra hallani a filmekben is Gimlit alakító John Rhys-Daviest, aki újra brillíroz a szerepben, ám karaktereink érces hangja is kiváló, főleg, ha csákányozás közben nótára is kapnak, akkor jobban megy a munka (nem vicc). A háttérzenék pedig olyan dallamosak, hogy le sem tagadhatnák, milyen témájú játékhoz készültek.

Szépen felmondta a túlélőjátékok leckéjét a The Lord of the Rings: Return to Moria, pont annyit vállaltak a fejlesztők, amit becsülettel, kifinomultan tudtak prezentálni a műfaj rajongóinak. Az arányokkal is tisztában voltak a srácok, tudják, mitől lehet a képernyő elé szegezni a játékost. Nagyon is el tudom képzelni, hogy kis szerencsével valódi sztenderdé válik a program, főleg, ha egy kisebb társaságot is fel tudunk sorakoztatni magunk mellé. A céltalan építkezés kora lejárt, a Return to Moriának nagyon jót tett a sztori központúság, és nem érdemes a relatíve zárt terek miatt sem aggódni, emiatt még a klausztrofóbiánkat is képesek leszünk legyőzni.

A The Lord of the Rings: Return to Moria PC-re már elérhető, PlayStation 5-re 2023. december 5-én érkezik, míg Xbox Series X/S-re valamikor 2024 elején. Mi számítógépen teszteltük.