Madden NFL 26 teszt

„EA Sports, what a shame”, mondhatnák kissé undok módon átköltve az évtizedek óta köztudatban szereplő szlogent, a gond csak az, hogy az Electronic Arts játékokhoz való modernkori hozzáállása sokkal inkább ennek a gunyoros szóviccnek felel meg, mintsem a klasszikus intro szövegnek. Nincs mit szépíteni, az egykoron sikert sikerre halmozó cégóriás mára már szinte csak árnyéka önmagának, önpusztító tevékenységét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az égisze alatt évenként megjelenő sportjátékok folyamatosan romló minősége és megítélése. Legyen szó ugyanis akár az EA Sports FC-ről (korábban FIFA), az NHL-ről, az F1-ről, vagy épp jelen tesztünk alanyáról, a Madden sorozatról, mindegyiküknél közös pont, hogy bár rendszerint az eladási listák élén szerepelnek, játékosaik körében borzasztó kritikák övezik őket. Mindez persze több dologra is visszavezethető, melyek közül a kettő legfontosabb kétségkívül az érdemi újdonságok teljes hiánya, valamint a bevezetőben már emlegetett undorító monetizációs modell.

A legrosszabb az egészben pedig az, hogy az EA valódi konkurencia hiányában ezt szinte büntetlenül meg is teheti, hiszen hiába undorodunk ezektől a megújulásra képtelen pénztemetőktől, alternatíva híján muszáj belemennünk ebbe a pokoli alkuba, mert máskülönben búcsút inthetünk szeretett sportágaink virtuális feldolgozásainak. Persze azért a kiadónál sem mindenki hülye, szóval példának okáért a marketingre mindig odafigyelnek, aminek hála évről-évre hangzatosabbnál-hangzatosabb üres frázisokkal igyekeznek vásárlásra biztatni az apadni képtelen rajongóbázist, akik újra és újra beleugranak a csapdába, csalatkoznak egy jó nagyot, majd egy év múlva ismét ott toporognak a virtuális kasszák előtt. Félreértés ne essék, nem akarom bántani őket, hiszen egyrészt bőven van nekik bajuk enélkül is, másrészt az ilyesfajta monopol helyzetek sosem engednek teret a választásnak, mivel a megszoksz, vagy megszöksz elvén működnek, ez pedig rendszerint sosem vezet semmi jóra.

Tökéletes példa minderre a Madden NFL 26 is, ami érdemi újdonságok hiányában, hozott anyagból igyekszik lenyűgözni a nagyérdeműt több, de inkább kevesebb sikerrel. Komolyan mondom, ha megvan az előző öt év bármelyik epizódja, akkor először is részvétem, másodszor pedig nyugodtan kihagyhatod az idei változatot, mert néhány új animációt (főleg gólörömök és irányítók mozgása terén bővült a felhozatal), frissített kezelőfelületet, időjárási viszontagságot és egy itt-ott kibővített karriermódot leszámítva szinte teljesen megegyezik azokkal. Ráadásul a fejlesztőknek még ezeket sem sikerült rendesen implementálni, mert például hiába mutatós a havazás és a szakadó eső, hogyha a látványon kívül semmilyen hatással sincs a játékra. A frissített kezelőfelület áldásos hatásait sem fogjuk gyakran megtapasztalni, mivel a menüpontok bejövetele még SSD-re telepítve is olyan kínosan sokáig tart és annyi töltőképernyővel találkozhatunk mindeközben, hogy mire eljutunk a célunkig szinte garantáltan elfelejtjük majd, mégis mi a francért mentünk oda.

Szintén kiemelném még a Franchise módba (ahol immáron csak edzők lehetünk, mivel a tulajdonosi opciót kivették) beépített heti összefoglalókat is, amik elsőre jópofának tűnnek, de aztán szépen-lassan ráébredünk, hogy ezzel is csak többen vagyunk, de nem jobban. Kezdjük ott, hogy mindösszesen 3 meccs egy-egy jelenetét mutatja be nekünk, amikből van eltárolva nagyjából 20 darab, szóval legkésőbb a hetedik hét környékén elkezdi újra ugyanazokat a bejátszásokat ismételgetni, csak ezúttal már más csapatokkal és játékosokkal behelyettesítve. Ugyancsak röhejes megoldás, hogy ezt mindig az éppen aktuális hét alapján készíti el a rendszer, azaz már a csütörtöki meccs előtt bekérhetjük a forduló legmenőbb jeleneteit, amiket minden gond nélkül be is játszik a játék, méghozzá függetlenül attól, hogy az adott meccsek már megtörténtek, vagy sem. Azt már meg sem említem, hogy a képi anyag alatt duruzsoló kommentátor borzalmasan önismétlő, ráadásul gyakran hibázik és folyamatosan csúszik az eseményekhez képest, bár ezeket a meccs alatti megmondóemberek is gyakran produkálják.

Ahol viszont valóban tetten érhető némi újítási szándék, az a Superstar mód, ahol egy általunk részletesen megalkotott, esetleg a College Football 26-ból importált karakterrel vághatunk bele az NFL viszontagságaiba. Mondjuk itt sem minden tökéletes, mert a korábbi részekre jellemző öt pozíciós megkötés újra jelen van (és kimondott sztori sincs), amit egyáltalán nem értek, mivel emiatt olyan posztokról maradunk le, mint például a tight end, a safety, vagy épp a kicker. Teljesen felesleges korlátozása ez a jövőbeni karrierünknek, ami egyébként meglehetősen élvezetesre sikeredett (leszámítva az elképesztően igénytelen, szinkron nélküli tátogással egybekötött átvezetőket), különösképpen a frissen bevezetett kapcsolati rendszernek hála, amit különféle döntési helyzetekkel és jó, vagy rossz teljesítménnyel tudunk majd befolyásolni. Nem szabad félvállról venni ezeket, mert ha teszem azt összerúgjuk a port az edzővel, akkor simán előfordulhat, hogy legyünk akármekkora sztárok is, a következő meccsekre a pad legvégére száműz minket.

Onnan pedig nem lesz mindig egyszerű visszaverekednünk magunkat a kezdőbe, ami különösképpen annak köszönhető, hogy eme nemes célunkban a mesterséges intelligencia csak a legritkább esetekben partner. Elképesztően buta dolgokat képesek művelni, aktív blokkot mindenféle indok nélkül feladnak, összevissza keringenek a snap előtti utolsó pillanatokban, de az sem ritka, hogy fogják magukat és csoportos lesre futással próbálkoznak, mondanom sem kell, kevés sikerrel. Ebből fakadóan a most bevezetett felállások közbeni módosítható védekező zónák rendszere is használhatatlan, hiszen utasításainkat csak a legritkább esetekben tartják be a többiek. Az agyhalottság tüneteit egyébként a partvonalon vonagló edzők is bőszen produkálják, ami miatt kétszer is érdemes meggondolni, hogy az általuk javasolt playekkel próbálkozunk-e egy adott szituációban. Higgyétek el, mindenki sokkal jobban jár azzal, hogyha inkább kitanulja a playbookokat és manuálisan hívja be az általa leginkább preferált játékokat, mert máskülönben könnyedén megszívhatjuk. Persze, mivel a játékosok bármikor képesek elhatárolódni az aktuális taktikától, ezért még ez sem feltétlen életbiztosítás, de legalább megadjuk vele az esélyét annak, hogy az fog történni a pályán, amit mi előzetesen elképzeltünk.

Gondolom ezek után senkit sem lepek meg azzal, hogy egyedi playek létrehozására továbbra sincs lehetőségünk, bár, ha a csapattársak ilyen elánnal tartják magukat a megbeszéltekhez, akkor talán jobb is így mindenkinek. Az edzőnk intellektuális szintje ugyanakkor nemcsak a taktikai analfabetizmusban érhető tetten, hanem a játékosok cserélgetésében is, aminek idén ráadásul különösen nagy jelentősége van a most bevezetett Wear and Tear rendszernek hála. Ennek lényege, hogy egyrészt a játékosok fáradtsági szintje jóval komolyabb mértékben csökken a fokozott terhelés alatt, másrészt pedig mindez sokkal fajsúlyosabb kihatással lesz az általuk nyújtott teljesítményre, illetve egészségi állapotukra. Pontosan ezek miatt ajánlott nekünk menedzselni az éppen kiállított 11 összetételét, mert elég csupán egy rossz mozdulat és máris hall of fame karrierek törhetnek ketté.

Na, de ennyi szócséplés után lépjünk végre ki a reflektorfénybe és nézzük is meg, hogy miben változott a legújabb Madden játékmenete a korábbi epizódokhoz képest. Gyorsan lelövöm a poént, nem sok mindenben, ugyanakkor a sorozat elvakult rajongói számára itt-ott azért feltűnhet néhány olyan változtatás, amik bár alapjaiban nem rengetik meg az eddigieket, mégis néminemű előre lépésként könyvelhetjük el őket. Az egyik ilyen a játékosok sebességének megnövelése, aminek következtében jóval pörgősebb meccsekben vehetünk majd részt. Mindez pozitív hatással volt a futójátékra is, amit régebben személy szerint ki nem állhattam, most viszont sokkal gyakrabban elővettem, mivel piszkosul élvezetes, ahogyan fel-alá cikázunk a tehetetlen védők között, akik az animációjukba beleragadva vergődnek körülöttünk (a keresztbe futó útvonalakkal egész egyszerűen nem tud mit kezdeni a gép) egy kis sós cukorért. Ezekből az előre letárolt mozdulatokból egyébként kaptunk egy csomó újat, sajnos azonban a megkezdett mozdulatsorokat továbbra sem tudja megszakítani a rendszer, aminek hála számtalan röhejes grafikai glitchben (eltünedező, összegubancolódó, vagy épp megnyúló végtagok, egymásba olvadó játékosok) és megmagyarázhatatlan anomáliában (kiválasztott karakterünket az ellenfelek vonzáskörzetébe odaszippantó, a fizika törvényeire fittyet hányó gravitációs terek) „gyönyörködhetünk” majd a gyepen.

Pedig mindent egybevetve az összkép sokat javult, főleg azáltal, hogy az EA megszerezte a csütörtöki, a vasárnapi és a hétfő esti rangadókat közvetítő csatornák megjelenítésének jogait (sajnos nem mindet), ami nemcsak egyedi eredményjelzőkben, hanem a felvezetőkben is tetten érhető. És ha már itt tartunk, akkor szeretném kiemelni a jóval részletesebb bevonulási ceremóniákat, amik ráadásul, akárcsak a valóságban, minden egyes csapat esetében más és más. Komolyan mondom, kifejezetten élveztem ezeket a pillanatokat, remekül megadják az alaphangot a meccsekhez (akárcsak a tökéletesen összeválogatott zenei lista), csak kár, hogy a karaktermodellek borzalmas minősége folyamatosan felpofoz majd minket ebből az adrenalinfröccsből. Legyen szó ugyanis akár a pálya szélén újra és újra ugyanazokat az animációkat ismétlő cserepadról és edzőkről, a nézőtéren időnként kipécézett szörnyszülöttekről, vagy a füvön tébláboló kezdőkről, egytől-egyig lehangolóan siralmas látványt nyújtanak, bár ez gondolom senkit sem lep meg, hiszen többek között a grafikai motort is a korábbi évek részeiből örökítették tovább (nesze neked Frostbite engine).

Napestig tudnám még sorolni a játék hiányosságait (a Team Builder csak nehézkesen, böngészőben érhető el, az Ultimate Teamből kivették a Draft Champions játékmódot, nincsenek klasszikus meccsek és csapatok), viszont ehelyett inkább vegyük az irányt egy olyan játékelem felé, amibe érzetre a legtöbb munkaórát fektették bele a fejlesztők, ez pedig nem más, mint a mikrotranzakciók. Többféle battle pass (ingyenes és prémium egyaránt), valódi pénzes csomagvásárlási és karrierfejlesztési lehetőségek szerepelnek a porondon, ráadásul ezeket a játék már rögtön az elindítása után az arcunkba tolja, ami valószínűleg sokakból vált majd ki heveny hányingert. Persze, a Madden széria eddig is inkább pay2win volt, mint sem, azonban ezt a készítők ennyire pofátlanul és erőltetett módon még sosem merték reklámozni. Mindezek miatt például az Ultimate Team online szekciójában szinte lehetetlen önerőből érvényesülni, ugyanakkor nagy szerencsénkre kaptunk pár extra offline farmolási opciót, amiket kihasználva akkor is sikeresnek érezhetjük majd magunkat, hogyha nem szeretnénk további súlyos összegeket elkölteni egy teljes árú játékban.

A Madden NFL 26 nem egy jó játék, de nincs ebben semmi meglepő, hiszen már előző epizódok sem voltak azok és mivel ez szinte 95%-ban megegyezik azokkal, így most sincs új a nap alatt. Sajnálom a sportág rajongóit, magamat is beleértve, akik évről-évre egy ennyire lélektelen és buta, mélynek hazudott, de valójában sekélyes, idegesítő hibáktól hemzsegő pénztemető megvásárlására vannak rákényszerítve, hiszen alternatíva híján nincs más lehetőségük arra, hogy virtuálisan élhessék át az NFL csodáit. Csak remélni tudom, hogy a 2K régóta pletykált sportági belépése valóban megtörténik majd (valamilyen furcsa okból kifolyólag e kapcsán nem az Electronic Arts, hanem az NFL húzza a száját) és bár őket sem kell félteni, ha az évenkénti sportjátékokba belefektetett minimális munkáról és maximális mikrotranzakciókról van szó, de mindezzel együtt talán ösztönözné egymást a két óriáscég valami sokkal jobbra. Mondjuk ez utóbbi egyáltalán nem lenne nehéz feladat, mert ahhoz képest, amit mostanában kapunk, majdhogynem szinte bármi előrelépésnek számítana.

A Madden NFL 26 augusztus 14-én jelent meg PlayStationre, Xboxra, Nintendora és PC-re. Mi utóbbin dobáltuk a bőrt.