A 90-es évek előtt sem volt hiány autós játékokból, az igazán 3D-s korszak beköszöntével viszont a játéktermek valósággal felvirágoztak, a kabinetes/beülős masinák mind a mai napig lélegeztetőgépen tartják a kisebb megmaradt egységeket, az arcade élményre pedig szívesen fizetnek be kicsik és nagyok egyaránt pár kör erejéig — van, ahol még Mario Kart géppel is össze lehet futni! A konzolos és PC-s felhozatal szintén rákapcsolt a 90-es évek után, a Ridge Racer „sínen futó” verdái, a Need For Speed száguldozó sportautói és a V-Rally virtuális sárgyúrói nagyot mentek nálunk is a nappali melegében — na meg persze a gokartos finomságok, mint a Crash Team Racing, a Speed Freaks és a Muppet RaceMania. Szintén ekkortájt születtek a ma is nagy névnek számító szériák első kiadásai, a Gran Turismo az élethű vezetés kedvelőinek volt kitűnő választás, a Mario Kart a baráti összejövetelek elengedhetetlen kelléke volt, a Carmageddon pedig az őrült stílusával tűnt ki a sorból.
Aztán következett az ezredforduló, utána nem sokkal befutottak a teljesen más grafikai szintet képviselő következő generációs konzolok, itt pedig előbukkant egy igazán izgalmas franchise a Burnout képében. A kezdetleges első résztől indulva látványos fejlődéssel értünk el a Burnout Paradise-ig, a Criterion Games fejlesztői pár évvel később viszont már a Need For Speed háza táján alkottak (Hot Pursuit). A Burnout más formában tehát tovább élhetett, de önálló entitásként már nem találkoztunk vele, az itt következő kacifántos eseményektől pedig kanyarodjunk is el egy kicsit. A Criterion társalapítói végül komoly döntésre szánták el magukat, 2014-ben megalakították a Three Fields Entertainment indie stúdiót, ahol a Dangerous Golf és a Lethal VR után visszakanyarodtak szakterületükhöz, az arcade versenyzéshez. A Danger Zone 1-2 nosztalgikus formában hozta vissza a Burnout széria crash módjának lényegi részét, a Dangerous Driving pedig kevesebb sikerrel próbálta feléleszteni a régi tüzet.
Idén októberben viszont elérkezett a nagy pillanat, a stúdió eddigi legnagyobb projektje jelenhetett meg a Wreckreaction képében, ami egy váratlan csavarral próbálja feldobni a nitrógőzös arcade száguldozást. A több mint 400km2-es térképen bárhol vad építkezésekbe lehet kezdeni, így rögtönzött rámpákat és hurkokat pakolhatunk a sztráda kellős közepére, vagy akár égig érő versenypályákat dobhatunk össze egyéni vagy online versengéshez. A betanuló rész pont egy ilyen kacskaringós és átfordulós elemekkel teli pályán történik, majd a földre visszatérve a drift, ugratás és hasonló pontot érő mutatványok elsajátítása után már miénk is a terep.
Az óriási térképet teljes egészében nekünk kell felfedezni, leginkább egy RPG-re hasonlít az elhomályosított részeket fokozatosan láthatóvá tévő kalandozás, csak itt nem lóháton „satírozzuk” a részeket, hanem 300+ km/h sebességgel szakítjuk az aszfaltot és az offroad területeket. Az úthálózat szintén ilyen módon válik láthatóvá, a be nem járt szürke sztrádák és mellékutak az áthaladásunk után színesednek ki, így ezzel is kapunk némi extra gyűjtögetni valót a törhető kapuk és hirdető táblák mellett. A Burnout játékoktól eltérően itt több kategóriára oszlanak a reklámok, van, amibe nem csak egyszerűen bele kell ugratni, hanem ötletesen rávezet a poszter milyen manőverrel tehetünk eleget a feltételeknek — barrel roll, vertikális pörgés, ajtók kinyitása stb. A felfedezés után hamar kiderül, hogy lényegében egy szigeten vagyunk, ami nagyon okos módja a terület behatárolásának, nincs szükség bajlódni a lezárásokkal és egyebekkel, minden út végül körbe fut.
A környezet többféle tájat vonultat fel ezen a varázs szigeten, de extrém szélsőséges biómokra azért így se kell számítani — akad azért havazás észak-keleten. A környezet első ránézésre üresnek tűnhet, épületek csak elvétve találhatóak a fontosabb csomópontoknál, emiatt sűrűn keresztezett városi utcák sem kaptak helyet. Ez nem negatívum, mivel a fókuszt a sebességre és az építkezésre helyezték, amihez kiválóan passzolnak a végeláthatatlan autópályák, az üres területekre pedig kedvünk szerint húzhatunk fel további kreálmányokat. A főbb utak bejárása után maradnak bőven szürke foltok a térképünkön, ahol izgalmas extrákra bukkanhatunk. Akad komplett erdei őslénypark, ahol ki van táblázva minden kiállított szobor neve (ezeket megszerezhetjük beépíthető elemnek), vannak kisebb repterek és versenypályák, ahol körfutamokat lehet nyomni, de szerpentines magaslati helyek is megbújnak golfpályák és hasonlók árnyékában — a levegőbe nyúló versenypályákat messziről ki lehet már szúrni.
A grafika teljesen rendben van, az autók pofásan néznek ki és kellőképpen változatosak, az aszfalt pedig szintén hibátlanul lett kivitelezve, látszik, hogy erre nagy gondot fektettek. Talán a fák és az élő részek azok, amik enyhén gyengén teljesítenek, de ezek is szépen belesimulnak az összképbe amikor padlógázzal nyomjuk a versenyeket. Mondjuk találkoztam a frissen ültetett sűrűbb erdőcskéknél lebegő fákkal, és ezeken telibe át lehet hajtani. Az autók természetesen a címből kikövetkeztethetően törnek és sérülnek, de a régi jó trancsír sajnos elmarad, itt nem tud olyan mértékben tropára menni a verdánk vizuálisan, de azért meg lehet gyötörni a kocsikat rendesen. Az induló izomautón kívül olaszos nevű szuper- és hiperjárgányok, japán fantázianevű modellek, németes hangzású masszív négykerekűek és offroad terepjárók kerültek a repertoárba, amik mindegyike kellemes küllemet kapott — de ezeket mind személyre szabhatjuk szín és egyebek szerint.
A zenei részleg nem ömlesztett formában került beépítésre, a váltogatható rádióadók tucatnyi műfajt kínálnak a változó ízlésű játékosok számára, de a hangulatunkhoz illően is kapcsolgathatjuk ezeket — jazz, rock, pop, disco, country stb. A Burnout 3-ban és az utána lévő részekben annyira zseniális volt az OST annak idején, hogy azokat elég nehéz lenne überelni, viszont úgy érzem egy kellően diverzifikált és erős felhozatalt állítottak össze, egy-egy zene után már keresgéltem is az előadót a későbbiekre. A kocsik kellemesen dorombolnak induláskor és nagy sebességnél se volt panasz a motortérből érkező hangokra, úgy összességében ezzel a résszel teljesen meg voltam elégedve.
A játék gerincét adó eventek a szokásos recept szerint lettek adagolva, vannak alap versenyek, a Road Rage során megadott számú ellenfelet kell kilökdösni, az időmérőkben pedig a megszerzett autókkal lehet megnyitni mindegyikhez egy erősebb modellt. Ezen kívül sajnos nem sok mindenre lesz lehetőség, van még elszórtan pár offroad verseny, körfutam, vagy az égbe nyúló pályákon mérettethetjük meg magunkat, de ezek tényleg elég limitált mennyiségben kerültek elhelyezésre. Autók terén viszonylag kevés versenynél szabják meg a kategóriát, így nem csak a free roam során van hatalmas szabadságérzet, de a teljesíthető eventeknél is. A megnyert futamok után jogsi pontokat ad a rendszer (ez itt jót jelent), bizonyos pontonként pedig megkapjuk az egyre komolyabb jogosítványt. Itt elsőre össze voltam kicsit zavarodva, nem értettem mit tud az első ’K’ jogsi, majd ezután miért a ’C’ következik, de az ’E’-nél már összeállt a kép mi lesz a két utolsó — W-R-E-C-K.
Mechanikáját tekintve egy szórakozásra kihegyezett arcade darabbal van dolgunk, így többnyire nyomhatjuk a gázt ezerrel, amit a nitróval és a chain boost-tal megfejelve a végletekig lehet tolni. A húzósabb kanyaroknál a drift segít némileg, de nem éreztem olyan kiforrottnak ezt a részét, a sebességérzetet viszont baromi jól elkapták a fejlesztők, eléggé fun a vezetés élménye. Az ugratások felemás érzést hagytak sajnos a leérkezésnél tapasztalható semmi miatt, hiába lehet össze-vissza repkedni, ha landolásnál nem érződik a kocsi súlya — ezt remélem javítják majd a srácok. Több olyan aprósággal is találkoztam, amik kifejezetten kreatívan és frankón beillesztett ötletek voltak, a checkpoint és finish feliratok például fizikálisan az út közepére vannak helyezve, amik valósággal szétrobbannak amikor áthajtunk a betűkön — még egy kis nitrófröccsöt is kapunk érte. Kétszer azért előfordult, hogy a betűk mögött a forgalom köszönt szembe, bevallom ilyenkor nem rajongtam érte, de az esetek 98%-ában imádtam. Ezen kívül más játékokban zavaró tud lenni, ha a szalagkorlátokon kívülre tévedünk és csak nagy kerülések árán tudunk visszatérni az útra. Na ezt itt egyszerűen oldották meg, ha az offroad felőli részről mennénk neki a korlátnak, akkor nemes egyszerűséggel egy tértorzulással egybekötve minden gond nélkül átcuppanunk rajta.
Az előrehaladást a PS5 menüje az 5 jogsi megszerzéséhez kötötte, ez nagyjából 10-15 óra alatt abszolválható egy kis nézelődéssel és gyűjtögetéssel egybekötve, ekkorra a verdák jelentős része is a parkolókba kerül már, amit egy másik tetszetős megoldásként emelnék ki. Az utak mentén számtalan benzinkút, elkerített parkoló vagy nagyobb nyilvános lerakat van elhelyezve, itt szépen sorakoznak a megszerzett csotrogányok, amiket egy pillanat alatt át is cserélhetünk — ezekre a helyekre gyors utazás is van. A multis részleggel nem volt sok szerencsém sajnos, így arról elég röviden tudok csak nyilatkozni, a megjelenés előtt egyáltalán nem találtam játszópajtást, azóta pedig mindössze egy alkalommal tudtam becsatlakozni egy német úriemberhez, aki a legalapabb autóval a KRESZ minden szabályát betartva élvezte a felhőtlen és kötetlen kocsikázás lehetőségeit.
A pályaépítős részleghez el tudtam volna viselni egy alapos tutorialt vagy valami küldetés alapú szekciót, ennek hiányában ugyanis úgy érzem nem tudtam kihozni a maximumot ebből az aspektusból, de én személy szerint amúgy is a több Wreck és kevesebb Creation szellemében vetettem bele magam a sűrűjébe. Az áttörhető kapukon és leszaggatható óriásplakátokon kívül a pályán rengeteg elszórt kék, piros és sárga alkatrész ikont lehet összeszedni, így változatos készletre lehet szert tenni, ha valaki mélyebben beleásná magát ebbe. Ezek közül van, amit csak lehelyezhető segítséggel lehet megkaparintani például a benzinkutak tetejéről vagy egyéb ugratók nélküli objektumoknál, így egy minimális logikai részt is kapunk a nyílt világú felfedezéshez.
A fejlesztők folyamatosan dolgoznak a javításokon és két patch már foltozott is olyan dolgokat, amiket meg akartam említeni, így remélhetőleg belátható időn belül más területre is kiterjednek ezek. A Wreckreation jó irányba indult el, de érezhetően van hova fejlődnie, én szívből remélem, hogy pár update megtolja a tartalmi részt, vagy az esetleges következő részben már olyan látványos fejlődésen mennek át, mint a Burnout 1-2-3 közötti váltásoknál tették. A játék nyomott áron került piacra és ehhez mérten van is benne elegendő tartalom, a vezetési élmény és a sebességérzet egy arcade címhez képest kiemelkedő, technikai részről viszont nehéz szemet hunyni a hiányosságok felett. A laza versenyzésre vágyóknak és a kreatív pályaépítgetős arcoknak ajánlott tenni vele egy próbát, de a régi Burnout rajongói is megtalálják majd az értéket benne.
Az Wreckreation október 28-án jelent meg PlayStation 5, Xbox Series X/S és PC platformokra, jelen teszt a PlayStation 5 verzió alapján készült.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.