Warhammer: Mark of Chaos

  • Írta: Drago
  • 2006. április 9.
Link másolása
A Warhammer 40 000: Dawn of War sikere után nem volt kétséges, hogy újabb Warhammer licensszel rendelkező játékot fognak készíteni. Külön öröm számunkra, hogy egy hazai csapat, a Black Hole kapta a lehetőséget a fejlesztésre. Erős grafikai megjelenés és hatalmas, véres csatákról szól a fáma.
BEVEZETÉS
Aki nem ismerné a Warhammer világait (Fantasy és 40 000), annak bevezetésül pár mondat. Kietlen, kopár vidék, mely telítve van a kétségbeesés és nyugtalanság furcsa elegyének érzetével. Az emberek elkeseredett csatát vívnak a túlélésért más, idegen fajokkal. Más szóval hatalmas, fantasztikus és egyben brutális csatákat várhatunk ettől a névtől. A kardoknak, a mágiának és a Dawn of War-nál nagyobb egységszámnak köszönhetően egyfajta Rome: Total War-szerű játékot várhat a kedves játékos, rómaiak helyett szörnyekkel és mágiával körítve.

A Warhammer világ Fantasy részlegében nagyon sokféle fajt találhatunk meg, ebből a Mark of Chaos-ban 4 teljessel és 2 kissebbel találkozhatunk. Minden fajnak megvannak az előnyei és hátrányai, ahogy ez manapság már el is várható. Lényeges újítás lesz a morál, mely nagyon nagy hangsúlyt kapott és mindenkinek másfajta események bekövetkezése után változik ez az érték. Jelen pillanatban, a legjobban látható eredménye a morálnak egy külön kis csík az egységek életcsíkja alatt.



A FAJOK
Az Empire az emberi erő utolsó bástyája. A hosszú éveken át tartó harcokban edződtek meg ezek az emberek. Kardok forgatására, fényes páncélok viselésére és lőporos fegyverek használatára szakosodtak. Ágyúk, puskák segítségével tizedelik meg az ellenséget, mielőtt a csata ténylegesen kezdetét venné, ekkor erős lovassággal gyorsan körbekerítik az ellenség egységeit. Minél messzebbről iramodnak neki, annál erősebb csapást képesek mérni. A hős egységeik nagyon erősek különösen, amikor más típusú egységekből álló zászlóaljba kerülnek. Ezek az egységek morál- és erő-bonuszokat kapnak. A játékban minden hősnek vannak különleges képességei, mellyel megfordíthatják a csata kimenetelét, mint például a varázsló meteor varázslata, amellyel hatalmas csapatokat képes megölni, még többet megsebesíteni és gyengíteni a morált.

Chaos az Empire „természetes" ellensége. Ezek a bukott emberek rossz hírű istenek tanait fogadták el. A kampány során, lassan egyre őrültebb teremtményeket és démonokat fejlesztenek ki, és új távlatokat nyitnak a támadások véghezvitelében. Az alap Chaos gyalogostól egészen Nurgle (egyik káoszisten) kegyenceiig láthatunk mindent. A Chaos a kétségbeesésbe és halálba hajt, és ez majd meglátszik egységei stílusán is.

A High Elves a játék felénél kapcsolódnak a játékba és az Empire-höz csatlakoznak szövetségesként a Chaos elleni harcban. A játékosnak lehetősége lesz választani, hogy folytatja a játékot az Elves fajjal vagy összekeveredik az Empire-rel. Amíg az eddigi fajok egységeiről már láthattuk képeket, addig őket még nem láthattuk, ők burkolóznak a legnagyobb ködbe a 4 faj közül.

A Skavins alapvetően egyfajta patkány és ember keverékre hasonlítanak. Rondák, prémek borítják őket, nyúlfogúak és általánosan barátságtalanok az emberekkel. A hadseregük hatalmas létszámú, sokkal többen vannak, mint az emberi katonák. Lényeges tulajdonságuk, hogy minél többen vannak, annál bátrabbak, annál nagyobb a moráljuk is. Amint a számuk jelentősen lecsökken, a moráljuk is exponenciálisan csökkenésbe kezd, sokkal nagyobb késztetést éreznek arra, hogy felbontsák soraikat és eliramodjanak. Habár a legtöbb egység kisebb és kevésbe veszélyesebb, mint egy átlagos katona a többi népnél, ennek ellenére vannak hatalmas és szívós katonáik is (Rat Ogres), akik sokkal nagyobbak, mint egy átlag ember.

A Dogs of War olyan extra zsoldos egységek, melyekkel kiegészíthetjük seregünk. Orkokat és Goblinokat a gonosz erők, míg Törpéket a jó oldalon álló játékosok használhatnak fel. Mindegyikük rendelkezik saját speciális képességgel, de ami fontosabb, hogy ezeket a kevert zsoldos egységeket több faj is a játék végéig megőrizheti.



KAMPÁNY
A kampány nagyon nyitott játékmenettel rendelkezik. Miután találkoztunk a High Elves-kel, mindkettő fajjal játszhatunk. A játékoson múlik, hogy mi fog történni. Bármely oldalt is válasszák, a másik oldal is tovább folytatja a játékot a kampánytérképen. Egy RISK típusú térképre gondoljunk (hasonlóan, mint például a Battle for Middle-Earth 2-ben), a csapatainkat itt tudjuk majd létrehozni és küldeni újabb csatákba is. A játékosoknak stratégiai döntéseket kell hozni, hogy hova támadjanak. Jó helyre támadva bizonyos technikai előnyöket is élvezhetnek. Például, ha egy olyan területet támadunk, ahol lovak vannak, akkor az Empire oldalnak lehetősége van bevetni lovasságot, mely hatalmas segítséget és előnyt jelent a későbbi küldetések során is.

Vannak olyan küldetések, melyek teljesítése követelmény a történet szálainak felgöngyölítéséhez, de közöttük lehetőség van eldönteni, hogy mennyi csatát és melyikeket vívjuk meg. A trükk az, hogy az ellenség is ugyanúgy mozog, terjeszkedik és visszafoglal területeket, ahogy mi. A stratégiai térkép, egyelőre még kezdetleges állapotban leledzett (a producer még túl fotó-realisztikusnak tartotta, és kicsit fantasy-sabb stílusúvá fogják varázsolni), de szerintem már így is jól nézett ki.



GRAFIKA, VIDEÓ
Gondolom, nem okoz nagy meglepetést az olvasóban, hogy a Black Hole azt szeretné elérni, hogy a játék olyan igaz „fantasy kinézetű" legyen. Pasztellszínek keverése a harsány vörös és narancssárga színű égbolttal, mutáns kreatúrák kontrasztja a tiszta, előkelő küllemű emberekkel. A tetszetős grafika és a csodálatos speciális hatások összessége egy nagyon jó alapnak bizonyul. (Nézzétek a mellékelt képeket!) Reméljük, hogy erőmű nélkül is hasonló látványvilágban lesz részünk.

Csakúgy, mint a sci-fi témát felölelő testvér, a Warhammer: Mark of Chaos is több rendervideót fog tartalmazni. Csak úgy, mint az Armies of Exigo-nál, itt is nagyon jól rávezetnek a játék hangulatára, miközben ámulunk és bámulunk a videókon. Vannak olyan pillanatok, amikor azt hisszük, hogy a látottak a való életben is megtörtént események. Habár a Dawn of War introját a Blur Studios készítette, a hazai fiúknak és lányoknak, a Digic Pictures dolgozóinak sincs semmi szégyellni valójuk. Ezen a téren simán felveszik a versenyt a Blizzard-dal is. Nézzétek meg a kiadott videót, ami a játék bevezető videója lesz. Eszméletlenül hangulatos, le a kalappal!



VÉGÜL
Levonhatjuk a következtetéseket, hogy a Black Hole jó irányba tart a játék fejlesztésével, persze vannak még részek, melyeket fejleszteniük kell (például animáció és AI). Mivel a játék megjelenése, csak idén télen esedékes, így a csapatnak bőven van még ideje a csiszolgatásra, remélem a kiadó hagy időt a játék tesztelésére is. Minden RTS kedvelő fél szemmel figyelje ezt a játékot, szerintem érdemes. Reményeim szerint megjelenéskor majd még visszatérhetek a játékra az oldalon, addig is várjuk az E3-mat, ahol valószínűleg még több információt fogunk kapni erről az új magyar reménységről. Innen kívánok sok sikert, jó kódhegesztést és a megjelenéskor eredményes eladásokat a csapatnak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...