Charlie´s Angels Bemutató

Az 1981. június 24.-én bezárt Townsend Nyomozóirodát több alkalommal is megpróbálták újra kinyitni, az 1988-as Angels’88-ból mondjuk nem lett semmi (vagy maximum egy soha le nem vetített pilot Téa Leoni főszereplésével), emellett csak egy Angeles című spanyol remake sorozat született 1998-ban, tehát úgy tűnik a téma TV sorozatban ma már nem igazán életképes. Ám Charlie Angyalai ettől függetlenül kultikus karakterekké váltak, így a nagy üzlet ígérete továbbra is a levegőben volt, végül a hollywood-i filmmogulok úgy döntöttek, hogy ha már a forgatókönyvírók szinte mind kifogytak az eredeti ötletekből, hát Spelling sorozatait viszik sorban mozivászonra a tonna képregény- és játékadaptáció mellett. A filmek dömpingjét, ha jól tudom a Drogosztag nyitotta Claire Danes főszereplésével, ez totál nézhetetlen volt, így lefogadom, hogy hatalmasat bukott. Spelling azonban nem adta fel, 2000-ben elkészítette a Charlie Angyalai moziváltozatát Hollywood legdögösebb nőjével, Cameron Diaz-zal, no meg a duci Drew Barrymore-ral és a csili ázsiai Lucy Liu-val, ez a film pedig annak ellenére, hogy szintén elég gyengére sikerült, talán a sztároknak és a felhajtásnak köszönhetően mégis sikeresnek bizonyult, annyira mindenképp, hogy egy folytatást megérjen, a Charlie Angyalai: Teljes Gázzal idén készült el, és a hazai mozik műsoráról még le sem került egészen. Elődjéhez hasonlóan a második mozifilm is egy bugyuta, vasárnapi rajzfilmek szintjén mozgó sztorival rendelkező akció-vígjáték lett, ami gyakorlatilag nem áll másból, mint sok formás női mellből és hátsóból (persze, hogy a filmet 13 évesek is megtekinthessék, semmi nem villan elő a bikinik alól), továbbá közel két óra újrafelhasznált, ezerszer látott akciójelenetből és gyenge, erőltetett poénból.

Az egyik üzlet természetesen húzza a másikat, ha a film eladható volt, hát a játékipar is rástartolt a témára, hogy a film hullámain lovagolva a saját termékeivel is sok zöldhasút kaszáljon, ilyen esetekben a profit még inkább garantált. Anyaggyűjtés közben meglepve konstatáltam, hogy eddig még egy játék sem született a sorozatból egy 1979-es Gottlieb által gyártott flippert leszámítva, most azonban több cég is rámozdult a témára, minden konzolos jogot a Ubi Soft vásárolt meg, a PC-s jogok pedig más kézbe vándoroltak. A témában készült PC-s játék, hogy elkülönüljön a többitől, a Charlie's Angels: Angel X címet kapta, a PlayStation 2-es és GameCube-os játékok fejlesztését a Ubi Soft a Neko Entertainment-nek adta ki (senkit se tévesszen meg a nevük, annak ellenére, hogy a neko a macska szó japán fordítása, a banda francia), a még meg nem jelent, szintén Ubi Soft által fejlesztetett Xbox és GameBoy Advance verziókról pedig egyelőre még nincs hír. Feltételezem, az Xbox változat azonos lesz a PlayStation 2 és GameCube verziókkal, a GameBoy Advance-es meg egy szokásos 2D-s mászka lesz újrafelhasznált engine-nel.

Vegyük most górcső alá a PlayStation 2 játékot. Az anyag manapság határozottan ritka játékstílust képvisel, ugyanis a haladós, nem arénás verekedős anyagok családjába tartozik, amilyen például anno a Double Dragon, Shinobi, Altered Beast, Golden Axe és még vagy ezer hasonló játék is volt. Az utóbbi időkben, mióta a 3D játékok dominálnak, nagyon kevés ilyen cucc került piacra, hirtelen csak a Fighting Force és az Oni jut eszembe. Tehát ebben is 3D-ben kell haladnunk mindig egy keveset egy nyíl által meghatározott irányba, aztán minden oldalról egy csomó ellenfél támad ránk, nekünk pedig meg kell agyalnunk őket, jól. Érdekesség, hogy mivel ugye három angyalkát kell terelgetnünk, minden pályát mindhárom leányzóval le kell nyomnunk, szerencsére rendszerint három különböző úton kell haladnunk, így a dolog nem válik olyan monotonná. A hősnők között bármikor szabadon válthatunk, de ennek sok haszna nincs, ugyanis a pályák úgy vannak általában felépítve, hogy mondjuk az egyik szereplővel eljutunk egy zárt ajtóig, ekkor egy másik kapja meg automatikusan az irányítást, akivel egy kapcsoló a célunk, ez pedig pont az előbbi ajtót nyitja, és jön az újabb szereplőváltás. A három leányzó (sőt az új, feka Bosley és Cingár is) természetesen a legújabb mozifilmből lett átvéve, tehát itt is Natalie-t, Dylan-t és Alex-et kell irányítanunk, akiket a fent említett három színésznőről modelleztek (főleg a renderelt átvezető részekben nagyon élethűek, így szerintem 3D és 2D scanner segítségével lettek kialakítva és skinelve), sőt a szereplők hangját is a filmsztárok adták.

Alapvetően tehát nem is lenne sok probléma a játékkal, azonban sajnos mégiscsak számos ponton kiütközik a filmlicenc játékok tipikus gyermekbetegsége, az összecsapott minőség. Nyilván a készítők a film kapcsán garantált eladások miatt sem erőltették meg magukat, másrészt szorította őket az idő, hogy a második film premierjére elkészüljenek a játékkal. A szereplők is elég gyengén vannak animálva, látszik, hogy ez kézimunka volt, nem mocap, ráadásul nagyon kevés mozdulatot is tudnak, ami a verekedős játékok esetében főbenjáró bűn. Csak ütni, rúgni, védekezni és ugrani tudunk (bár ez is kihasználatlan, egy pályán kell csak használni), sőt a játék igazán szűkmarkúan osztogatja a kombókat is, pedig egy ilyen jellegű játékban pont erre kellett volna a hangsúlyt helyezni. Én összesen két pár kombót kaptam (ütés és rúgássorozatot, továbbá kétfajta dobást), nem tudom ez az összes megszerezhető-e, vagy talán a teljesítményünk függvényében többet is szerezhetnénk, de ez mindenképp nevetségesen kevés még az 1997-es Fighting Force-hoz viszonyítva is, a 2001-es Oni-ról meg ne is beszéljünk, abban annyi kombó volt, hogy szinte megjegyezni sem lehetett mindet. Természetesen az ilyen játékok másik ismérve az, hogy háttérelemeket is dobálhatunk és verhetünk szét, nos ebben sem nyújt túlságosan sokat a játék, van sok láda (ezekben találhatunk energiát és fegyvert is), szék, hordó és egyéb, ezeket hozzávághatjuk az ellenhez, de olyanokat nem tehetünk meg, mint a fent említett két hasonló 3D-s játékban, hogy például letépünk egy korlátot, és azzal harcolunk. Természetesen, ahogy sok hasonló anyagban, itt is harcolhatunk limitált ideig az ellenfelek által elpotyogtatott fegyverekkel, ezek azonban folyamatosan kopnak, tehát rövid használat után eltűnnek. Lőfegyverek nincsenek, csak kardok, tőrök, csavarkulcsok, lapátok, botok és néhány dobófegyver, mint a shuriken és kézigránát, egyébként a közepes fegyvereket is hozzá tudjuk vágni az ellenhez.

Az irányítás egész tűrhető, az iránygombokkal sétálhatunk, a bal analóg karral futhatunk, a szabad bunyó mellett pedig rá is állhatunk egy-egy ellenfélre, sőt a célpontok között is váltogathatunk menet közben. Van bullet time is, ami alatt lelassulnak az ellenfeleink, mi azonban nem, ezt akkor lehet alkalmazni, ha a sikeresen bevitt ütésekkel maximumra tornázzuk fel az ehhez tartozó csíkot. Az viszont eléggé szokatlan és idegesítő, hogy állandóan láthatatlan falakba ütközünk, erre szerintem igazán nem lett volna szükség, és úgy emlékszem ezt a problémát a Fighting Force és az Oni is jobban oldotta meg. Zavaró az is, hogy a kamera mindig fix, és elég gyakran rossz szögben áll, a készítők igazán rárakhatták volna a kameramozgatást a jobb analóg karra. A játék vizuális megjelenítése sem nagy szám, már tettem említést a nagyon gyenge és szegényes karakteranimációról, de a háttér is elég unalmas, lepusztult és alacsony poligonszámú, ráadásul nagyon hiányoznak a fények és árnyékok, az egész megjelenítés így túl plasztikus, holott a témához ez nem illik. Árnyékot csak a karakterek vetnek (a hősnők és az ellenfelek is), és csak maguk alá szigorúan. A zene és a hangok pedig még a grafikát is alulmúlják, a rövid beszólások (hiába gigasztároktól származnak) és a zörejek szörnyűek, a röviden loop-oló nu-rock főcímzenétől is a falra másztam (ami egyébként a mozi egyik bemutatójának háttérzenéje, így gondolom annak soundtrack CD-jéről származik), és a játékban sincsenek sokkal hosszabb és színvonalasabb zenék.

A játék története roppant bugyuta, de ez a két film után már nem meglepő. Adott egy gonosz figura, aki hatalmas szobrokat és egyéb tárgyakat lopkod, lenyúlta például a Stonehenge-t, a Diadalívet, de még a Szabadságszobrot is, ez utóbbi lépése már annyira felháborító volt, hogy Charlie is ráállította az angyali nyomozólányokat az ügyre. Az első pálya egy kaliforniai strandon játszódik, ahol éppen bikiniverseny folyik, melyre Natalie és Alex is benevezett, ez után egy hajón folytatjuk utunkat, majd jön Alaszka, Mexikó, Skócia, Kína és végül a Grand Canyon ismét a jó öreg US of A-ben. Mind a hat pálya két alpályára oszlik, tehát összesen tizenkét szinten kell átverekednünk magunkat a megnyeréshez. A játékmenet és a nehézség egyébként egész korrektül van belőve, ez egy hangyányit javít a játékon, de sajnos a kevés tárgy, fegyver, mozdulat és kombó miatt az anyag ennek ellenére is rém unalmas. Elég meglepő az is, hogy gyakorlatilag főnökök sincsenek a játékban, csak a Cingárral kell kétszer megmérkőznünk, de ő is csak annyiban tér el az átlagos ellenfelektől, hogy kábé kétszer szívósabb, tovább bírja az ütleget. A főgonosszal sem kell harcolnunk, az utolsó pályán elérünk egy pontra, és jön a mozi, melyben hősnőink elkapják a szakállas fickót, majd következik a szokásos záró jópofizás Charlie-val.

Összességében tehát, aki szereti a haladós-verekedős játékokat, a túl sok alternatíva híján azért ideig-óráig el tud majd szórakozni a Charlie’s Angels-szel is, de senki se várjon sokat az anyagtól, az átlagot is inkább csak alulról súrolja.