El Matador

  • Írta: Daks
  • 2006. október 6.
A Cenega új szuperzsarus játékáról nemrégiben már olvashattatok egy kövér előzetest itt, a Gamekapcson. Most megérkezett az El Matador, így itt az idő, hogy kíméletlenül kivesézzük a kicsikét.
Az előzetesben már leírtam a teljes történetet és a játékmenetről is volt szó, úgyhogy most nem ismételném önmagam, csapjunk egyenesen a lecsós tál közepébe. Victor Corbet, a Drug Enforcement Administration (DEA) egy tagjának bőrébe bújva feladatunk, hogy megtisztítsuk Kolumbiát az ott cseppet sem legális keresetből élő rosszfiúktól. Megbízásaink során olyan egzotikus városokban fordulunk meg, mint Cartagena, Medellin, Isla de Mentor, Bogota, Buenaventura vagy San José, így unatkozni egy percre sem fogunk.


Minden küldetés elején egy kisebb dialógusban és egy TOP SECRET feliratú levélben megkapjuk megbízásunkat, melyekből megtudhatjuk, hogy hova és miért vezényeltek ki minket és néhány fős csapatunkat. Bizony, jól olvassátok, csapatostul kell akcióba mennünk, de ne ijedjetek meg, a társaink egy cseppet sem könnyítik meg helyzetünket. Az őket vezérlő mesterséges intelligenciát még a híres-neves Robokuty agya is felülmúlja. Célozni nem tudnak még 3 méterről sem, nem fedeznek, de még csak nem is támadnak maguktól, mindig megvárják, hogy mi menjünk be először az ajtón és minket találjon fejbe az első lövedék. A segítséggel tehát nem sokra megyünk, maximum élő pajzsként lehet őket használni, ők ugyanis rendszerint beállnak mindig minden tűzvonalba. A feladatunk tehát nem kicsi, gyakorlatilag egyedül kell megtisztítanunk Kolumbiát a gonosz drogbáróktól és azok magán hadseregeitől.


Az El Matador-nak nagyon profi hangulata lett, amit egy kissé beárnyékol az emberek minimalista kidolgozottsága. Minden város, utca, épület, berendezési tárgy, járgány, növény stb. profin meg van rajzolva, egyedül az emberek azok, amik a modern (és nextgen) játékokat nézve a hátsó sorban kullognak. A küldetések során változatos helyszíneken fordulunk meg, ahogy rengeteg embert ki kell nyírnunk, így aki hippi, vagy amúgy sem kenyere az erőszak, az nem fogja sok örömét lelni ebben a non-stop akcióban.


A sok ellenfélhez hozzá tartozna, hogy megfelelő felszerelést kapjunk a DEA-tól, de minden bizonnyal csúnyán megnyirbálták a költségvetésüket, így legtöbbször csak 2-3 pisztoly és gépfegyverrel tárral küldenek be az ellenséges vonalak mögé. Nagyjából 3-5 perc alatt el lehet lövöldözni az összes ammót, így mindig arra vagyunk szorulva, hogy a leölt emberektől vegyük el árván maradt stukkereiket. A borzalmas 90-es éveket idézi, hogy minden küldi végén meg kell küzdenünk egy szuper magas fájdalomküszöbbel bíró főmuftival, akinek a meggyilkolására oda küldtek minket. Ezek a boss harcok már régen sem váltak be, meglepő tehát, hogy még ma is akadnak olyanok, akik beépítik ezt játékukba.


A játék irreálisan nehézre sikeredett – ez nem csak a sok ellenségnek, a kevés skúlónak és az izmos bossnak hála, hanem annak is, hogy mesterien céloznak a dzsungelben kiképzést kapott zsoldosok. Nagyon idegesítő, hogy még be sem megyünk az ajtón, csak a fülcimpánkat dugjuk ki a sarkon és már meg is kapjuk az első headshotot. Olyan, mintha átlátnának a falon, de csak akkor tüzelnének, amikor mi megjelenünk. Mindig felkészülten várnak minket, és amint megjelenünk, több 10 méterről képesek becélozni minket századmásodpercek alatt. Nagyon durva, de joggal róhatják szememre, hogy mit tudnék én, elkényeztetett európai fiatal a dél-amerikai katonák felkészültségéről. A legjobb megoldás mindig résen lenni, pár óra alatt hozzá edződhet bárki a heavy-soldierekhez.


Nagyjából ennyivel ki is veséztük az El Matador rossz oldalát, jöjjön most az a sok pozitívum, amiért mégis ilyen megtisztelően korrekt értékelésben részesítettük a játékot. A grafikát már említettem, hogy nagyon is szép – minden remekül össze van rakva, a néhol kevés poligon számnál többet nem is tudunk felróni neki. Tele van speciális effektekkel, a nap gyönyörűen csillog a tengeren, a városképek nagyon szépek, a textúrák még közelről lesve is élesek, a robbanások pedig dicséretre érdemesek (bár messze lemaradnak a Just Cause-ban látottaktól). Ha gránát robban mellettünk, akkor jópofa torzítós elmosódás effekt jön elő és nagy füst követi, hasonlóan remekül megoldva, mint a bullet time esetében. Bullet time, igen, ilyen is van a játékban, ami még hangulatosabbá és még Max Payne-esebbé teszi ezt az amúgy is remek rendőr szimulátort. Két fajta időlassítást tudunk előcsalni, az egyik egy átlagos slow motion, a másik pedig a Max-es ugrálást csalja elő. Lehet előre, hátra és oldalra vetődés közben időd lassítani, nem mindennapi élményt szerezve ezzel.


A stukkerekre nem lehet panaszunk, a végigjátszás során ugyanis nem kevesebb, mint 27 különböző fegyverrel találkozhatunk. Van automata, fél-automata, kétkezes és hatlövetű western pisztolyunk, a nagyobb összecsapásokra kézbe vehetjük az M855-öst, a kalashnikovot, a parabellumot vagy az SMG-t, nagy tömeg ellen ott a minigun, távoli célpontra a sniper, de akad még a felhozatalban lefűrészelt csövű puska, gránátvető, vállról indítható rakéta, és mindenféle hangtompítós finomság.


A muzsika nagyot dob a hangulaton, ugyanis az egész játék alatt folyamatosan üvölt a pergős gépzene, teletunkolva minket adrenalinnal. Bár valami kemény rock jobban illett volna ide, de ez is megadja az alaphangulatot, főleg ha egy lepusztult koszos városban lévő több milliós villa előtt állunk 30-40 rendőr társunkkal együtt, mindenhol szirénázó fekete furgonokkal körülvéve, a fejünk felett pedig egy vadul köröző és hangosbeszélő helikopterrel. A remek grafikával és a pergősséggel ez így együtt adja meg a játék pazar hangulatát, ami olyan magas színvonalú lett, hogy még Mike Lowrey és Marcus Burnett, vagyis a Bad Boys-os arcok is megirigyelhetnék. Ide vágó élmény, hogy egy 10-15 perces monoton droggyár-megtisztítás után valami furcsa ötlettől vezérelve kinéztem szereplőmmel az ablakon, és nagy meglepetésemre egy naplementébe takarózott gyönyörű kikötő fogadott – nem is értem ez a rész miért nem kapott ennél nagyobb szerepet azon a pályán. A hangulathoz tartozik még az ezer apróság közül az is, hogy tudunk üvegen át közlekedni. Nagy meglepetést lehet hozni az irodában beszélgető puerto ricoi barátainkra, ha az ablakon hirtelen bevágódunk és lassított felvételben szépen fejbe nyomjuk őket 1-1 ólomgolyóval.


A cikk végéhez érve, az elköszönés előtt még megemlíteném, hogy nem a 90-es éveket idéző elemek, hanem a remek grafika és a pihenés nélküli adrenalin pumpás akció az, ami az El Matador-t naggyá teszi. Minden pálya más-más atmoszférát sugároz, és ahogy haladunk előre a történetben, annál szebb és annál hangulatosabb tájakra vezet minket a játék. Ha másért nem is, azért mindenképpen érdemes elidőzni a játékkal, hogy megismerjük a kolumbiai életet, hogy szemtanúi legyünk milyen az, amikor a mérhetetlen szegénység és a hatalmas gazdagság egymás mellett él. Remélem cikkemben sikerült átadni az El Matador hangulatából egy kis szeletet és ez elég lesz sokatoknak arra, hogy megtiszteljétek bizalmatokkal a játékot.

Kapcsolódó cikk

1.
DON GONDOCS
Ez egy nagyon jó játék.Régi vágású mégis stílusos tps, változatos pályákkal sok fegyverrel, feszült pörgős akcióval. Persze az ilyen játékok tűnnek el a sűlyesztőben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...