Dark Messiah of Might and Magic

  • Írta: Drago
  • 2006. november 9.
Link másolása
A Might and Magic univerzum elég régre, pontosan 1986-ba nyúlik vissza, azóta terebélyesedik. Régebben elsősorban a körökre osztott stratégia (Heroes) és a belső nézetű szerepjátékok voltak kedveltek (M&M). A Heroes ötödik része új világot épített be a sagába, így ide kalauzol el minket a Dark Messiah is. Viszont az Arkane Studio úgy gondolta, hogy ő e típusokba nem fér bele ezért egy akció-szerepjáték fejlesztésének estek neki, ahol az akció szó háromszorosan van aláhúzva.
FPS-ekhez hasonlóan itt is belső nézet fogadja a játékost. A legtöbb FPS-től eltérően itt is végre lehet látni a test többi részét is (utoljára talán a Thief 3-ban emlékszem ilyenre), mely azért nagyobb realisztikusságot biztosít, mint a nagy semmi. A csaták megnyeréséhez foghatunk kezünkbe kardot, tőröket, botokat, íjat vagy segítségül hívhatjuk a mágiát is. Nincsenek előre behatárolt kasztok, a játék során kapott tapasztalati pontokat oszthatjuk szét különböző képzettségek közt, így azért behatároljuk a játékstílusunkat és egyben a kasztunkat is.  Harci típusnál főleg az erőre és a közelharci képzettségekre gyúrhatunk rá, megspékelve egy kis íjhasználattal. A varázslatnál főleg tűz-, villám- és jégalapú varázslataink lesznek, kiegészítve a szokásos gyógyítással, lebegtetéssel, bűbájjal, stb. Vannak még a lopakodást kedvelő tolvajszerű jártasságok, mint a csendben lopakodás, hátba szúrás. Azon felül kemény pontok fejében növelhetjük az életerőnk/mannánk maximális szintjét. A képzettségfa természetesen nem egy Diablo 2 szintű, de mivel pontokat csak a küldetésért kapunk (ergo ahogy haladunk a történetben) ezeket is csekély számban, ezért jól meg kell gondolni, mire költjük el.  Mint mondottam nincs előre behatárolt kaszt, így lehet hibrid karaktert is készíteni, de tapasztalatom alapján igazán nem éri meg. Egy harcost indítottam, aki azért varázsolni is tudjon egy picit. A játék felénél már eléggé érződött (főleg amikor az orkokkal találkoztam szembe), hogy béna a karakter, a varázslatok túl gyengék, a fegyverforgató képességem pedig olyan alacsony szinten leledzett, hogy a táposabb fegyverekkel úgy voltam, mint kiskoromban a nagyon drága árukkal a kirakatban…  csak néztem őket.  


A közelharcnál lehet össze-vissza csapkodni vagy kicsit tovább tartó úgynevezett power combo-kal aprítani az ellent. Utóbbinak eléréshez nyomva kell tartani a támadó gombot + megnyomni egy iránygombot, így erősebb találatokat vihetünk be. Minden sikeres találat után Adrenalin pontokat kapunk, ha ez megtelik, akkor a következő támadásunk halálos lesz egy ellenféllel szemben.  Néha sikerült nekem is eszeveszett csapkodásba átmenni, amikor azt se tudtam, hogy ki, hol, miért, mit csinál, de azért én csapkodtam. Kiváltképp utálom a pókokat. A kis vagy inkább nevezzük nagy mocskoknak, mérget injekcióznak az áldozatukba, így szép lassan kivégeznek. Hú de utálom a pókokat.


A varázslóknál is többféle varázslat van, általában mindenki érzékeny valamilyen típusúra (pl.: ork és goblin villám érzékeny, ember és pók tűz érzékeny). Viszont szerény véleményem szerint a varázslatok nagy része élesben használhatatlan, főleg mikor többen rontanak rád, akkor esélyed sincs az egyszerűbb varázsaltokkal, egyedüli kivétel a gyógyítás, amit viszont érdemes megvenni mindenkinek. Löttyöket szépen dobál a játék (mind életet, mind mannát adót, mind ellenszert), sőt még étel is van, de csata közben ezek túl lassan viszik fölfelé a piros csíkot. Tolvajnál lopakodhatunk jobbra-balra, mérgezett tőröket használhatunk, hátba szúrhatunk ellenfeleket. Csak a szokásos…


A játék nagy előnye a Source motor alkalmazása, így korábban nem látott interaktivitást kapunk. Szétrombolhatunk tárgyakat, lángra gyújthatjuk az olajt, áramot vezethetünk a vízbe, lerúghatjuk a deszkákat, stb. Ezt csata közben érdemes kihasználni, sokkal könnyebben, és ami fontosabb hamarabb lehet végezni az ellennel. Belerúghatjuk a szakadékba, nekilökhetjük szöges állványzatnak, ráboríthatunk egy emelvényt, tűzbe lökhetjük, stb.. A kombinációk elsőre végtelennek tűnnek, és nagyon le tudja kötni az embert a furmányosabbnál furmányosabb eliminálások kiötlése.  Később, mivel semmilyen honorálást nem kapunk (tapasztalati pont, jobb tárgyak) az ellenfelek leölésért, ezért megunható és legszívesebben elfutna mellettük az ember, otthagyva csapot-papot.


Grafikailag a játék rendben van, a HDR effekt még mindig nagyon hatásos. A grafika alacsonyabb paraméterekkel futtatva is szép. Az effektek rendben vannak, azt viszont valaki elmondhatná nekem, hogy a nyílvessző miért húz kék csíkot! A játék egyik hátránya, mely a Source motorból származik, a sok töltögetés. A menübe eljutva annyit kell várni, mint amikor egy korábbi elmentett állást akarunk visszatölteni. Bár már a Half-Life 2-nél is így volt, de még mindig nem tetszik.


Hangulati elemfokozó a zene és a hangok. Az előbbi átlagosra sikerült, nem fogok pár év múlva könnyes szemmel visszaemlékezni, hogy milyen jó is volt a zenéje a játéknak, az biztos, végül is olyan semmilyen. A hangok ellenben egész jóra sikerültek, főleg a pókok barlangjában volt szinte már kísérteties. Összességében piros pont jár az audió részért felelősnek.


A történet írójának már akkora pont nem jár. Változatos, fordulatos, de már az első fél óra után sejthető a cselekmény befejezése. Ez az „árva vagyok, ki lehet az ősöm" már elcsépelt, ennél rosszabb már csak a „vidéki farmer megmenti a világot" kezdetű történetet nem szeretjük. Felfelé billenti a mérleg nyelvét a több alternatív befejezés. Gyakorlatilag a végső döntésünk határozza meg a befejezést, nem a játékmenet, de azért több mint a semmi. A férfitársadalom (élén Zoenn-nel) örömmel fogadja a női segédünket, aki csinosnak csinos, bár kevésbé szerethető, mint Alyx a már említett Half-Life 2-ből. A fejünkbe beköltöző „segítő női hang" pedig már kifejezetten idegesít a játék folyamán. A beszólásai hagyján, de ha elakadnánk elég gyorsan megmondja merre kell menni, így igazán eltévedni sem lehet. Nem mintha nagyon lehetne, hisz az egész játék teljesen lineáris, alternatívát maximum a kívánt objektum megközelítése adhat. Egy tolvaj mégse a bejárati ajtón dörömböljön, ugye.


További negatívumként, ha még nem lett volna elég az unalomba fulladás, két dolgot említenék meg elsősorban. Első a bugok, melyből akad nem is egy-kettő. Egyik, amit Halfer mondott nekem, hogy az egyik tőr beakadt és mindig ott volt, akár kellett volna, akár nem. Elővett egy kardot, de közben befigyelt alóla a tőr is. Vicces lehetett. Másik érdekes eset a kötél esete. Ti. van egy íj amivel köteles nyilat lehet kilőni. Na már most, ha az ember nekiszalad és ráugrik, akkor a kötél meg sem mozdul, áll ott mint egy gerenda, de mi szépen kiesünk a pályáról, pontosabban kilógunk. Hangulatromboló annyi szent. És ez csak egy a sok közül. Sok fórumon lehet olvasni eseteket. Dolgozhattak volna még az Arkane-os fiúk a Source motoron.


A másik „hiba" pedig az, hogy igazán dolgozhattak volna még rajta a srácok. Több ötlet, több varázslat, kevésbe lineáris játékmenet és a lista kilométer hosszú. Igazi etalont alkothattak volna, de így csak egy átlagosnál jobb, ám nem felsőkategóriás játékot sikerült összekalapálni. Sajnos. Sokkal több is lehetett volna… Említettem már, hogy utálom a pókokat?
 

Kapcsolódó cikk

9.
9.
TeyrnG
"A történet írójának már akkora pont nem jár. Változatos, fordulatos, de már az első fél óra után sejthető a cselekmény befejezése. Ez az „árva vagyok, ki lehet az ősöm" már elcsépelt, ennél rosszabb már csak a „vidéki farmer megmenti a világot" kezdetű történetet nem szeretjük."

Itt most az olyan történetekre gondoltál, amikben kiderül, hogy az árva főszereplő valamilyen "hős" vagy "gonosz" karakter (vagy egyéb fontos személy) lánya/fia vagy egyszerűen az olyan játékokra céloztál, amikben árva a főhős?
Egyik sem elcsépelt, a kivitelezés a lényeg. Szerintem addig nincs gond velük, amíg maga a játék jó.
8.
8.
rgerg
regem jobban tetszett...tegnap en is megvettem (mint kb a ket elottem szolo) a steamen es most toltam vissza. Rament egy delutanom , de nem elveztem annyira mint 3 eve. Igazabol egyet ertek a cikkel...
7.
7.
hedzsooo
Szerintem is jo jatek, bar igaz meg nem toltam vegig, mivel anno, vmi rendszerhiba miatt ujra kellett raknom meg az XP-t es hat mivel nem volt akkor meg tapasztalatom, elvesztek a jatekmenteseim ( is ).



Jatekmenet, graf. minden helyen volt benne szerintem, amennyire most hirtelen visszaemlekszem ra. Ha jol emllekszem odaig jutottam benne ( kb. 3 eve ! ), h vmi templomromoknal 1 nagy sarkany megjelent...na majd elo szedem ezt is, ha lesz ra idom. :)
6.
6.
gergely6
Nekem is nagyon bejön a játék, amint a demót kipróbáltam, meg is vásároltam.Egyáltalán nem tűnik unalmasnak, a harcok nagyon élvezetesek, én nem találkoztam még eddig ennél jobb közelharccal rendelkező játékkal.A source motor is teszi a dolgát rendesen, játék indításánál kell várni max fél percet a betöltésre, utánna megy gond nélkül.Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki! Részemről 9.4 pont.
5.
5.
kreepmastah
bitang jó játék! aki eddig nem játszott vele, tegye meg! hihetetlen játékélmény!
4.
4.
aronka1
Szerintem is rohadt jó, 9.1 nem kevesebb!
3.
3.
Gula
hát ez a cikk kb annyit ér mint amennyit szerinted a játék, vagy még annyit se
2.
2.
kenny22
máskor vmi olyan írjon a játéokról aki legalább semlegesen gondolkozik vagy tetszikneki, mert ez a cikk olyanra sikrült, h eljutottam a feléig és utána azt mondtam volna, h ez a játék egy rakás szar és még ki sem próbálnám... bocs drago, de ezt vettem észre
1.
1.
kenny22
én 3-szor vittem végig és még most is ha elém kerül végigtolom mégegyszer... tehát az unalomról ennyit... bugok minden játékban vannak, de elismerem a köteles bug az elég durva... miben lehetett volna jobb? nekem még ez is jobb volt mint vártam!!! a pókok elég idegesítők az tény, de ezt nem kéne negatívumként írni!!! nálam minimum 9.6-ra értékelném
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...