Focimániánk attól függetlenül, hogy idén sem Európa-, sem pediglen világbajnokság nem lesz, nem lankad: persze ugyanilyen módon nem lankad az Electronic Arts kapzsisága sem, mely ezt ki is használja – ez évben az utóbbi két Bajnok Ligáját összefoglaló játékot dobták piacra, VB- vagy EB-program helyett.
Nincs mit tenni, mi rajongók kénytelenek voltunk újfent kicsengetni tíz rongyot az aktuális „kiegészítőért" a sarki szoftverábécében, mely semmivel sem jobb jelen esetben a FIFA 07-nél, de nem is sokkal rosszabb. A tavalyi szezon legszebb jeleneteit megörökítő bevezető film után szinte ugyanaz a játék fogad bennünket kissé átalakítva, kissé megcsupaszítva. Elöljáróban annyit azért megemlíthetünk, hogy a tavalyi 2006 FIFA World Cup című elszabott borzadálynál jobbra sikerült tesztünk alanya, mégis fájlaltuk azokat az ezreseket, miután pár órát eltöltöttünk a címmel kettesben.
Már mi is unjuk, de nem mehetünk el szó és szitkozódás nélkül az aktuális menü illetve annak felépítése mellett. Az UEFA Champions League új menüje átlátható, ez mindenképpen jó dolog. Annál rosszabb viszont az, hogy sok fontos pont el van dugva, mint például a mentés és betöltés lehetősége. Szintén nagy szívfájdalmunk, hogy egy-egy játékállás vagy szebb visszajátszás elraktározása túlzással körülbelül fél órás procedúra, miután a játékosnak tengernyi párbeszédablakon kell keresztül rágnia magát, míg eléri célját. Szintén hiányoltuk a meccsek azonnali újrajátszásának lehetőségét – ezen opció mindössze a „Play Now" játéktípusnál érhető el, ahol éppenséggel a legkevésbé van haszna.
A leginkább előtérbe helyezett játékmód a PC-s és PS2-es változatokban a Treble, mely elviekben a menedzser módnak egy gyorsított, kevésbé szöszmötölős, ámde annál izgalmasabb verziója, gyakorlatban pedig egy végtelenül lebutított, élvezetet alig-alig nyújtó mód. Lényege, hogy egy edzőt alakítva teljesítsük egy-egy liga során a vezetőség által kiosztott feladatokat: igen, valójában ezt kellett tenni a FIFA 07 menedzser részénél is, ám a fejlesztők mentségére legyen mondva az, hogy sikerült viszonylag változatos küldetéseket összehozni. Mindenekelőtt létre kell hoznunk „hősünket", a kőkemény, hajthatatlan trénert: megadhatjuk a kolléga úr nevét, bőrszínét, arcformáját és ruházatát – tehát férfiasságának méretén kívül minden lényegeset. Kiválasztva kedvenc csapatunkat eshetünk neki a Bajnokok Ligájának, közben pedig szépen sorjában fogjuk kapni a küldetésekként funkcionáló megbízásokat. Feladatunk lehet magával, a következő meccsel kapcsolatos, illetve a csapatot érintő misszió is. Ilyen módon előfordulhat, hogy egy-egy mérkőzés megnyerése a feladatunk, de olyan kötelességet is gyakran varrnak majd a nyakunkba, mely keretében el kell adnunk egy jobb játékosunkat, s egy gyengébbet kell vennünk az érte kapott pontokból ugyanabba a pozícióba. Ez így mind szép és jó, ám tudjuk jól, hogy mindig van az éremnek egy bizonyos másik oldala is: a küldetések néhol nagyon el tudnak fajulni. Kissé nevetségesnek tartottam azon feladatot, mikor is a cél az volt, hogy két góllal verjem meg ellenfelemet – rendben, ez még nehezebb szinteken is teljesíthető. De hogy miért pont a hetvenötödik percben kell bekapcsolódnom a meccsbe úgy, hogy az ellenfél egy góllal vezet, azt szerintem még a mezítlábas sem tudja. Ilyen küldetésekből egyébként néha dögivel jut egy huzamban kiegészítve egy-két remek adás-vétellel tarkított feladattal, így néha kevesebbet fogunk a tényleges játékban eltölteni, mint a menüben. (Arról nem is beszélve, hogy a sokszori kudarc után úgy vágnak ki bennünket, mint a macskát dolgát végezni.)
Egy szó, mint száz: kénytelenek leszünk érdekfeszítőbb játékmódok után nézni, mert – bár az elképzelés nem rossz – a Treble megvalósítása nem az igazi. Továbbkutakodva a menüben akadhatunk rá a már jól bevált Tournament módra, mely az UEFA Champions League esetében annyiban változott meg, hogy csak BL-t nyomhatunk végig. Ennek köszönhetően kizárólag éjszakai meccsek keretében egy választott csapattal lehetőségünk nyílik megnyerni a kupát – már ha rendelkezünk elég türelemmel és kitartással ehhez. Ezen kritikus ponton nem a nehézségről van szó, hanem a változatosság hiányáról: érdekes módon, míg az előző módot sikerült a lehető legtöbb érdekességgel telezsúfolni, addig az általános játékon és a menedzsmenten kívül semmit vonzó vagy motiváló dolgot nem tartogat számunkra a Tournament. Nem úgy, mint az Ultimate Challenge! A z új módban különféle célok várnak ránk hasonlóan a Treble-höz annyi különbséggel, hogy itt mindennemű körítést mellőzve előre meghatározott történelmi meccseket játszhatunk újra különböző szituációkban. Sajnos az Ultimate Challenge is a megvalósításon vérzik el: legyen szó akár egy 90'-es években játszódó Stuttgart- vagy egy 50'-es évekbeli Real-mérkőzésről, a tálalás a mai valóságnak megfelelően történik. A legújabb csapatfelállások szerint, a legújabb mezekben és a legújabb stadionokban fogunk tudni csak ilyetén játszani – pedig nem volna rossz, ha a régi játékosokkal nyomulhatnánk régi köntösben, nemde? Ennyi kifizetett pénzért ez nem túl nagy elvárás, tekintettel a korábbi VB-játékokra például, ahol már volt hasonló próbálkozása a készítőknek.
Nem csoda, ha ezek után olyan érzésünk támad, mintha egyfajta butított FIFA kerülne a játék dobozába. Sajnos ezen érzés tehet arról, hogy fájlaljuk megvenni a játékot, s úgy gondoljuk, hogy átvertek minket. Az UEFA Champions League 2006-2007 túlságosan egyszerű és puritán ahhoz, hogy elkérjenek érte 12 ezer forintot. A játékmenet nem változott szinte semmiben: bár a labdát egy picit nehezebbnek éreztük, ami pozitívumnak minősül nálunk – árkád játék ide vagy oda, a kétszáz forintos pingpong labdaként pattogó lasztit sosem kedveltük. Ezenkívül azonban szóra érdemes újdonságokról nem számolhatunk be. A régebbi hiányosságok vagy hibák ugyanúgy jelen vannak, mint a korábbi részekben. Az új gammából érthetetlen módon kivették a csapatmorált, mely többé-kevésbé befolyásolta a saját illetve az ellenfél gárdájának teljesítményét. Nem voltunk megbarátkozva a mesterséges intelligenciával sem. Míg az ellenfél nehézségi szinttől függően játszik jól vagy rosszul, illetve kissé csalva, addig saját bandánk teljességgel tehetetlen egyes szituációkban, ha nem figyelünk oda rájuk. A védők például nem igazán teszik dolgukat: nyilván nem azt szeretnénk, ha helyettünk játszanának, de az akkor is túlzás, hogy bambán szokták nézni, ahogy az ellenfél csatára kétszázzal repeszt el mellettük a lehető legjobb lövőpozícióba kerülve. Kapusunk is többnyire bután viselkedik, illetve megtartva korábbi „jó" szokását újfent úgy vetődik a gyök kettővel közeledő labdára, mint valami éhes ragadozó.
Elegendő kitartással a szokott módon rengeteg összegyűjtendő pont ellenében számtalan extrát oldhatunk fel. A labdák, stadionok mellett újdonság az, hogy akár a pálya milyenségén is változtathatunk – persze csak akkor, ha megszereztük az elegendő pontot ezen opciókhoz. Ilyen módon nem csupán salak- vagy homokpályán nyomulhatunk majd, de egy nagy biliárdasztalon is játszhatunk. Extrákból sosem volt hiány az EA játékaiban, elismerjük, azonban a szintén extraként szolgáló zenei aláfestésről már nem értekezhetünk pozitív értelemben. A meglehetősen rövid soundtrack hossza mellett ráadásként nem is túlzottan kiemelkedő minőségű. A hangok egyébiránt jól sikerültek, bár már régi ismerősök ők is. Hajdú B. és Faragó rajongói ezúttal ne rohanjanak fejvesztve megvásárolni a játékot, ugyanis az új részből nem csupán a magyar szinkron, de a feliratozás is kimaradt. Persze az angol kommentárok is elképesztően jók – sőt személyes véleményem szerint még jobbak is, mint a magyarok -, azonban ettől még csalódottak leszünk: kedves EA, ha már elkezdünk valamit, azt be is kéne fejezni, nemde? A grafika PC-n és PS2-ön továbbra is pocsék: a nappali meccsek egyébként már elfogadható minőségűek, de az éjszaka játszódók csúnyák. Az UEFA Champions League 2006-2007 elődeihez hasonlóan hemzseg a különféle programhibáktól, bugoktól: a játékosok sokszor leblokkolnak, a következő átvezető animációig pedig nem is hajlandóak mozdulni. A bíró is beragad néha: vicces volt, mikor a kolléga úr szabadrúgásnál a labda felett állt meg, mi pedig a lábai közül voltunk kénytelenek elvégezni a büntetőt – persze nulla rálátással a kapura. Raulról pedig kiderült, hogy ikertestvére is van: a BL megnyerése után egyikük a csapattal fotózkodott, másikuk a kupát lengette – természetesen egy időben végezve a két műveletet.
Legnagyobb durranásnak és egyben a legszebb verziónak az X360-as játék ígérkezett. Az újgenerációs változatban exkluzív játékmódként debütált az Ultimate Team Mode, melyben különféle kártyákat gyűjthetünk össze és használhatunk fel csapatunk fejlesztésére. Igen, hasonlóan mint a Yu-Gi-Oh-ban: növelhetjük a srácok teljesítményét meccs közben, valamint a személyzetet is továbbképezhetjük. Online módban ezeket a kártyákat cserélgethetjük, eladhatjuk felturbózott játékosainkat és persze hatékonyabban szállhatunk szembe ellenfeleinkkel ezen lapok segítségével. (Érdekesség, hogy miután a valós életben is reklámozzák a BL-meccseken a konkurens PS3-at, így az a játékba is bekerült – igen, az X360-as változatba is. :)) A fent látható értékelés a PC-s, PS2-es és X360-as játékok együttes pontozása: ha nincs az újgenerációs játék, nem kap ennyi a pontot a játék – úgy véljük, ezzel a félmondattal le is írtuk a tömör véleményünket a játékról.
Már mi is unjuk, de nem mehetünk el szó és szitkozódás nélkül az aktuális menü illetve annak felépítése mellett. Az UEFA Champions League új menüje átlátható, ez mindenképpen jó dolog. Annál rosszabb viszont az, hogy sok fontos pont el van dugva, mint például a mentés és betöltés lehetősége. Szintén nagy szívfájdalmunk, hogy egy-egy játékállás vagy szebb visszajátszás elraktározása túlzással körülbelül fél órás procedúra, miután a játékosnak tengernyi párbeszédablakon kell keresztül rágnia magát, míg eléri célját. Szintén hiányoltuk a meccsek azonnali újrajátszásának lehetőségét – ezen opció mindössze a „Play Now" játéktípusnál érhető el, ahol éppenséggel a legkevésbé van haszna.
A leginkább előtérbe helyezett játékmód a PC-s és PS2-es változatokban a Treble, mely elviekben a menedzser módnak egy gyorsított, kevésbé szöszmötölős, ámde annál izgalmasabb verziója, gyakorlatban pedig egy végtelenül lebutított, élvezetet alig-alig nyújtó mód. Lényege, hogy egy edzőt alakítva teljesítsük egy-egy liga során a vezetőség által kiosztott feladatokat: igen, valójában ezt kellett tenni a FIFA 07 menedzser részénél is, ám a fejlesztők mentségére legyen mondva az, hogy sikerült viszonylag változatos küldetéseket összehozni. Mindenekelőtt létre kell hoznunk „hősünket", a kőkemény, hajthatatlan trénert: megadhatjuk a kolléga úr nevét, bőrszínét, arcformáját és ruházatát – tehát férfiasságának méretén kívül minden lényegeset. Kiválasztva kedvenc csapatunkat eshetünk neki a Bajnokok Ligájának, közben pedig szépen sorjában fogjuk kapni a küldetésekként funkcionáló megbízásokat. Feladatunk lehet magával, a következő meccsel kapcsolatos, illetve a csapatot érintő misszió is. Ilyen módon előfordulhat, hogy egy-egy mérkőzés megnyerése a feladatunk, de olyan kötelességet is gyakran varrnak majd a nyakunkba, mely keretében el kell adnunk egy jobb játékosunkat, s egy gyengébbet kell vennünk az érte kapott pontokból ugyanabba a pozícióba. Ez így mind szép és jó, ám tudjuk jól, hogy mindig van az éremnek egy bizonyos másik oldala is: a küldetések néhol nagyon el tudnak fajulni. Kissé nevetségesnek tartottam azon feladatot, mikor is a cél az volt, hogy két góllal verjem meg ellenfelemet – rendben, ez még nehezebb szinteken is teljesíthető. De hogy miért pont a hetvenötödik percben kell bekapcsolódnom a meccsbe úgy, hogy az ellenfél egy góllal vezet, azt szerintem még a mezítlábas sem tudja. Ilyen küldetésekből egyébként néha dögivel jut egy huzamban kiegészítve egy-két remek adás-vétellel tarkított feladattal, így néha kevesebbet fogunk a tényleges játékban eltölteni, mint a menüben. (Arról nem is beszélve, hogy a sokszori kudarc után úgy vágnak ki bennünket, mint a macskát dolgát végezni.)
Egy szó, mint száz: kénytelenek leszünk érdekfeszítőbb játékmódok után nézni, mert – bár az elképzelés nem rossz – a Treble megvalósítása nem az igazi. Továbbkutakodva a menüben akadhatunk rá a már jól bevált Tournament módra, mely az UEFA Champions League esetében annyiban változott meg, hogy csak BL-t nyomhatunk végig. Ennek köszönhetően kizárólag éjszakai meccsek keretében egy választott csapattal lehetőségünk nyílik megnyerni a kupát – már ha rendelkezünk elég türelemmel és kitartással ehhez. Ezen kritikus ponton nem a nehézségről van szó, hanem a változatosság hiányáról: érdekes módon, míg az előző módot sikerült a lehető legtöbb érdekességgel telezsúfolni, addig az általános játékon és a menedzsmenten kívül semmit vonzó vagy motiváló dolgot nem tartogat számunkra a Tournament. Nem úgy, mint az Ultimate Challenge! A z új módban különféle célok várnak ránk hasonlóan a Treble-höz annyi különbséggel, hogy itt mindennemű körítést mellőzve előre meghatározott történelmi meccseket játszhatunk újra különböző szituációkban. Sajnos az Ultimate Challenge is a megvalósításon vérzik el: legyen szó akár egy 90'-es években játszódó Stuttgart- vagy egy 50'-es évekbeli Real-mérkőzésről, a tálalás a mai valóságnak megfelelően történik. A legújabb csapatfelállások szerint, a legújabb mezekben és a legújabb stadionokban fogunk tudni csak ilyetén játszani – pedig nem volna rossz, ha a régi játékosokkal nyomulhatnánk régi köntösben, nemde? Ennyi kifizetett pénzért ez nem túl nagy elvárás, tekintettel a korábbi VB-játékokra például, ahol már volt hasonló próbálkozása a készítőknek.
Nem csoda, ha ezek után olyan érzésünk támad, mintha egyfajta butított FIFA kerülne a játék dobozába. Sajnos ezen érzés tehet arról, hogy fájlaljuk megvenni a játékot, s úgy gondoljuk, hogy átvertek minket. Az UEFA Champions League 2006-2007 túlságosan egyszerű és puritán ahhoz, hogy elkérjenek érte 12 ezer forintot. A játékmenet nem változott szinte semmiben: bár a labdát egy picit nehezebbnek éreztük, ami pozitívumnak minősül nálunk – árkád játék ide vagy oda, a kétszáz forintos pingpong labdaként pattogó lasztit sosem kedveltük. Ezenkívül azonban szóra érdemes újdonságokról nem számolhatunk be. A régebbi hiányosságok vagy hibák ugyanúgy jelen vannak, mint a korábbi részekben. Az új gammából érthetetlen módon kivették a csapatmorált, mely többé-kevésbé befolyásolta a saját illetve az ellenfél gárdájának teljesítményét. Nem voltunk megbarátkozva a mesterséges intelligenciával sem. Míg az ellenfél nehézségi szinttől függően játszik jól vagy rosszul, illetve kissé csalva, addig saját bandánk teljességgel tehetetlen egyes szituációkban, ha nem figyelünk oda rájuk. A védők például nem igazán teszik dolgukat: nyilván nem azt szeretnénk, ha helyettünk játszanának, de az akkor is túlzás, hogy bambán szokták nézni, ahogy az ellenfél csatára kétszázzal repeszt el mellettük a lehető legjobb lövőpozícióba kerülve. Kapusunk is többnyire bután viselkedik, illetve megtartva korábbi „jó" szokását újfent úgy vetődik a gyök kettővel közeledő labdára, mint valami éhes ragadozó.
Elegendő kitartással a szokott módon rengeteg összegyűjtendő pont ellenében számtalan extrát oldhatunk fel. A labdák, stadionok mellett újdonság az, hogy akár a pálya milyenségén is változtathatunk – persze csak akkor, ha megszereztük az elegendő pontot ezen opciókhoz. Ilyen módon nem csupán salak- vagy homokpályán nyomulhatunk majd, de egy nagy biliárdasztalon is játszhatunk. Extrákból sosem volt hiány az EA játékaiban, elismerjük, azonban a szintén extraként szolgáló zenei aláfestésről már nem értekezhetünk pozitív értelemben. A meglehetősen rövid soundtrack hossza mellett ráadásként nem is túlzottan kiemelkedő minőségű. A hangok egyébiránt jól sikerültek, bár már régi ismerősök ők is. Hajdú B. és Faragó rajongói ezúttal ne rohanjanak fejvesztve megvásárolni a játékot, ugyanis az új részből nem csupán a magyar szinkron, de a feliratozás is kimaradt. Persze az angol kommentárok is elképesztően jók – sőt személyes véleményem szerint még jobbak is, mint a magyarok -, azonban ettől még csalódottak leszünk: kedves EA, ha már elkezdünk valamit, azt be is kéne fejezni, nemde? A grafika PC-n és PS2-ön továbbra is pocsék: a nappali meccsek egyébként már elfogadható minőségűek, de az éjszaka játszódók csúnyák. Az UEFA Champions League 2006-2007 elődeihez hasonlóan hemzseg a különféle programhibáktól, bugoktól: a játékosok sokszor leblokkolnak, a következő átvezető animációig pedig nem is hajlandóak mozdulni. A bíró is beragad néha: vicces volt, mikor a kolléga úr szabadrúgásnál a labda felett állt meg, mi pedig a lábai közül voltunk kénytelenek elvégezni a büntetőt – persze nulla rálátással a kapura. Raulról pedig kiderült, hogy ikertestvére is van: a BL megnyerése után egyikük a csapattal fotózkodott, másikuk a kupát lengette – természetesen egy időben végezve a két műveletet.
Legnagyobb durranásnak és egyben a legszebb verziónak az X360-as játék ígérkezett. Az újgenerációs változatban exkluzív játékmódként debütált az Ultimate Team Mode, melyben különféle kártyákat gyűjthetünk össze és használhatunk fel csapatunk fejlesztésére. Igen, hasonlóan mint a Yu-Gi-Oh-ban: növelhetjük a srácok teljesítményét meccs közben, valamint a személyzetet is továbbképezhetjük. Online módban ezeket a kártyákat cserélgethetjük, eladhatjuk felturbózott játékosainkat és persze hatékonyabban szállhatunk szembe ellenfeleinkkel ezen lapok segítségével. (Érdekesség, hogy miután a valós életben is reklámozzák a BL-meccseken a konkurens PS3-at, így az a játékba is bekerült – igen, az X360-as változatba is. :)) A fent látható értékelés a PC-s, PS2-es és X360-as játékok együttes pontozása: ha nincs az újgenerációs játék, nem kap ennyi a pontot a játék – úgy véljük, ezzel a félmondattal le is írtuk a tömör véleményünket a játékról.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.