Silent Hill: Origins

  • Írta: Ca$h
  • 2007. december 16.
Link másolása
A Resident Evil méltánytalannak éppenséggel nem nevezhető sikerén felbuzdulva a Konami gondolt egyet és elkészítette a 90-es évek végén a Silent Hill első részét. Természetesen a játék koncepciója az volt, hogy mind hangulatban, mind pedig történetben teljesen más legyen, mint a nagy ellenfél, ami sikerült is nekik. A Silent Hill hatalmas siker lett, jövőre várható az ötödik rész megjelenése, amit valljuk be toporzékolva vár az egész világ. De előtte itt van nekünk egy kis előzmény, kedvenc PSP-nkre. Lássuk, hogy hogyan teljesít a kicsike.
A játék természetesen még mielőtt bejönne felhívja a figyelmünket két fontos dologra, először is arra, hogy könnyen lehet erőszakos elemekkel fogunk találkozni kalandozásaink során, amitől a vérbeli rajongóknak sátáni mosoly fog megjelenni az arcán. Másodszor pedig arra, hogy a hangulat teljes élvezésének érdekében ajánlott a sötét szobában való, fejhallgatóval felszerelt játékstílust bevezetnünk. Ezt tegyük is meg, mert a Silent Hillhez ezek elengedhetetlenül fontosak tudnak lenni. A főmenü egyszerű és puritán lesz, választhatunk a folytatás, betöltés és tippek-tanácsok opciók közül. A tippeket erőteljesen olvassuk át, mivel ezekre igencsak nagy szükségünk lesz, és valóban minden fontosabb irányítással kapcsolatos dolgot leírnak benne. Hát akkor kezdjünk is neki.


A progin érezhető, hogy az előzményeket dolgozza fel, nem véletlenül lett az a címe, hogy Origins, avagy az eredete mindennek. Főszereplőnk, Travis egy kamionsofőr, aki éppen fuvaron van az országúton és úgy gondolja, hogy tesz egy kitérő rövidítést Silent Hill felé. Az intróban egy nagyon hangulatos és vészjósló cb-s beszélgetésnek lehetünk fültanúi, amit remek zene kísér végig. Aztán hirtelen megjelenik előttünk egy kislány és már benne is leszünk a jól megszokott parák parájában. A kamionból kiszállva, a kislányt követve egy égő házhoz érünk, amiből már mindenki tudja, hogy mi a dörgés. Természetesen Travis nem tudja, hogy mit tesz úgyhogy bemegy a házba és kimenekíti onnan a majdnem szénné égett áldozatot. Majd kint leteszi a földre és ekkor már érzi, hogy túl sok füstöt szívott be, a világ elsötétül körülötte, nem hall mást csak a mentők szirénáját, ami átvált valami furcsa, vérfagyasztó, háborús idők alatt használt légriadó szirénává. Ekkor a sorozat rajongóinak hátán végigfut a hidegrázás és megértik, hogy miért is volt az a hang az első részben mindig, mikor jött a sötétség. Ilyen és ehhez hasonló élményekben lesz részünk kalandozásaink során, sok mindent meg fogunk érteni, ami eddig esetlegesen kérdés volt a számunkra, de természetesen a készítők mindent megtettek annak érdekében, hogy tovább bonyolítsák a szálakat, és hogy újabb kérdések merüljenek fel bennünk. Mindenesetre több régi szereplővel is találkozni fogunk, akiknek ha nem is teljesen, de meg fogjuk érteni a múltját és azt, hogy mit miért csináltak. De ne menjünk bele ennyire mélyen a történetbe, mert a meglepetéseket nem illene lelőni...


A játékban összesen öt nagyobb pályán fogunk végigmenni, ami elsőre kicsit kevésnek tűnhet, de előre megnyugtatnék mindenkit, mivel ez izzadságmentesen is olyan 8-10 órás játékidőt jelent. Ellentétben mondjuk az első és második résszel itt nem kell minden egyes pályát kétszer végigcsinálnunk (ami valljuk be néha már túlságosan vontatottá tette a játékélményt), NEM itt nagyon ötletesen úgy lettek összerakva a pályák, hogy folyamatosan ki és be kell utaznunk a való és a másik világ között. Az eszközünk erre a tükrök lesznek, amiket megérintve már át is alakul körülöttünk minden és a jól megszokott pokoli árnyékvilágban fogjuk találni magunkat. Szóval ebből látszik, hogy a készítők a folyamatos feszültségfenntartásra helyezték a hangsúlyt nem sok üresjárattal fogunk találkozni, ami az ellenfelek mennyiségében is meg fog mutatkozni, mivel lesz belőlük bőven. Szerencsére fegyverekkel is el fognak látni minket rendesen, de mindent felhasználhatunk védekezésre, ami csak a kezünk közé akad, ez lehet konyhakéstől fogva biliárddákón át akár a hordozható tv is. Illetve találni fogunk lőfegyvereket is, de ezekkel érdemes spórolni a főellenfelekre, akiket ezekkel könnyűszerrel elküldhetünk a pokolra, vagy hogy pontosítsak valahova máshova, mivel annál nagyobb pokol nem igazán létezik ahol találkozni fogunk velük.


Mint ahogyan azt várhattuk a játékmenet erőteljesen arcade, akárcsak a negyedik részben, de senki se bánkódjon, mivel lesznek kaland elemek is benne, ahogyan logikai feladványok is. A vége felé az egyik ilyen például olyan nehézre sikeredett, hogy napokba telt mire rájöttem a megoldásra, pedig nem tartom magam egy sudribunkónak, ezt elhihetitek nekem. Természetesen a történet is nagyon érdekes lett, bár olyan nagy meglepetéseket nem hordoz magában, hiszen így ötödik alkalommal már megszokhattuk, hogy Silent Hill városában senki sem ártatlan és mindenkinek van valami borzalmas dolog a múltjában.


Így a végére had soroljak fel pár apróságot, ami nem sikerült valami jól a stuffban. Az első és legidegesítőbb dolog a kamerakezelés. Én megértem hogy többek között ezzel is fenn akarták tartani a feszültséget, de időnként olyan lehetetlen helyzetekbe tudunk kerülni emiatt, hogy a PSP-nk testi épsége nagy veszélybe kerülhet. Például nem értem, hogyha mondjuk éppen jobbra megyünk, akkor miért vált hirtelen a kamera bal oldali nézetbe, ami miatt természetesen ha nem kapcsolunk azonnal és továbbra is jobbra húzzuk az analóg joyt akkor oda-vissza fogunk rohangálni a képernyők között ami mondjuk egy szörnnyel a seggünkben nem valami kellemes dolog. A másik dolog (ami valószínűleg ugyancsak feszültségfenntartó elem akart lenni a készítők részéről) a frusztrálóan kevés életerőt feltöltő kellék a játékban, amiből arra lehet következtetni, hogy azt hiszik mindenki profi már ezekben a Silent Hillben. Igaz hogy fegyverekből találunk bőven eleget, de a kézifegyverek nagyon hamar széttörnek használat közben, vannak olyanok amiket maguk az ellenfelek ütnek szét még mielőtt használni tudnánk őket, viszont ha közel jutnak hozzánk, akkor egy igencsak szép adagot leharapnak az életerőnkből, amit csak nagyon sokára tudunk újratankolni, ha nem spóroltunk előtte a szűkös készletünkkel. Sajnos a fél játékot azzal fogjuk tölteni, hogy éppen csak nem vagyunk meghallva. Ezenkívül bevezették a stamina rendszert is, aminek az a lényege, hogy Travis sajnos nem tud folyamatosan rohangálni mindenfelé, mert mint ahogyan az egy embertől elvárható egy idő után elfárad. Szerencsére találhatóak lesznek időnként energiaitalok is, de természetesen ezekből sem túl sok, tehát a használatuk akkor ajánlott, amikor mondjuk kint vagyunk a városban és nincsen más megoldás csak a futás, mert ezeknek az italoknak köszönhetően kb. olyan háromszor annyi ideig tudunk rohanni, mint normális esetben.


Mindent egybevéve a Silent Hill Origins meglepően jól sikerült, nagyon szép grafikával és hangulatos játékmenettel lett megáldva, még akkor is, ha erőteljesen arcade lett és túlságosan a harcon lett a hangsúly. Kellemes színfolt a sorozat történelmében és nem szabad megfeledkezünk arról sem, hogy három befejezése van, ami miatt minimum háromszor érdemes végigjátszani. Az biztos, hogy könnyebben ki fogjuk bírni az ötödik rész megjelenéséig tartó hosszú időt, így hogy kiadták nekünk ezt a remek kis játékot. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeret egy kicsit borzongani, aki meg rajongó annak kötelező vétel!

Memóriakártya: 554 KB
Wireless Kompatibilis: Nem
Game Share: Nem
Wireless Network: Nem
PSP Danger: * * *

6.
6.
szöcske
Baromi jó játék psp-re és a grafika eszméletlen jó.
5.
5.
adriano28
4.
4.
tunga
Helló.

Én a motelben akadtam el.A recepció-nál van egy halas kütyü.Valami évszámot kell be írni.Tudja valaki hogy mi az?Köszi.
3.
3.
Ca$h
1: Nem az a kő összerakós rész fogott ki rajtam...



2: Igen, ma fogom leadni! :)))
2.
2.
Dentis 360
Kedves GK!

Kapunk Burnout Paradise demo(vagy teljes)tesztet Ca$h tollából?
1.
1.
milerik
Köszi a cikket már vártam a magyart xD



SPOILER !!!





amúgy a végén, melyik fejtörő fogott ki rajtad ? a naptárgépes?

én ott a napot , a hónapot találtam meg , az évet kipörgettem, aztán olvastam , hogy a "kabaláján van ráírva"
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...