Nem régen vette kezdetét a legújabb, kizárólag konzolokra készülő Battlefield: Bad Company többjátékos módjának bétatesztje Xbox 360 konzolokon. Ilyen mókából mi sem maradhattunk ki, exkluzív lehetőséget kaptunk a játék kipróbálására.
A méltán népszerű Battlefield-széria PC-n vált ismertté, s bár lett volna rá igény, sokáig nem is mutatkozott be konzolokon. A játékgépek szerelmesei egészen 2005-ig, a második rész megjelenéséig kénytelenek voltak várni (addig a számítógépes kollégák kaptak két kiegészítőt a Battlefield 1942 mellé, továbbá Vietnámba is kiruccanhattak egy önálló rész erejéig), azon résszel együtt érkezett ugyanis a kissé gyengébb Battlefield 2: Modern Combat PlayStation 2-re, Xbox-ra és Xbox 360-ra. Összességében nagyszerűen sikerült a Battlefield konzolos szereplése, kétségtelennek tűnt, hogy idővel lesz folytatás. Lett is. A szintén PC-exkluzív Battlefield 2142-vel párhuzamosan kezdték el fejleszteni a Bad Company-t PS3-ra és X360-ra. A játék megjelenése júniusban várható, a pénzesebbek pedig egy zárt bétateszt keretében már játszhatnak egy korai, a készítők szerint több hónapos verzióval.
Éppen ezért tartjuk fontosnak megemlíteni, hogy a cikkben ismertetett tulajdonságok és hibák, pozitívumok és negatívumok nem a végleges játékot tükrözik, a fejlesztők jelenleg is keményen dolgoznak rajta, hogy a vásárlók a lehető legtökéletesebb programot kapják pénzükért. Hogy sikerül-e nekik, az júniusban eldől. A tesztelési lehetőség egyelőre csak az Xbox 360 tulajdonosokat érinti, közülük is kizárólag azokat, akik rendelkeznek Xbox Live és IGN vagy Fileplanet előfizetéssel – zárt bétáról lévén szó, még így se biztos, hogy mindenkinek jut hely az április 25-ig tartó tesztben. Kis szerencsével tehát, és a megadott feltételek teljesítésével egy gigás csomag letöltése várt már csak a játékosokra, azután pedig nem volt más hátra, mint fejest ugorni a csatározásba.
Az új rész egyik legnagyobb újítása, hogy a hagyományos, zászlófoglalós Conquest játékmódot leváltják a készítők. A Goldrush névre hallgató játékmód során a játékmenet a régi marad, viszont a célok megváltoznak, s így a taktikánkon változtatni kényszerülünk. Sebaj, a kontrollpontosdi úgyis unalmas volt már, no meg aztán a Bad Company zsoldosaiként több izgalomra van szükségünk, mondjuk kincskeresésre. A Goldrush-ban az egyik csapat célja, hogy felrobbantsa a másik arannyal megtömött ládáit – az ellenfél persze ezt nem hagyja. Egyikük tehát támad, másikuk védekezik. A pályák több részre vannak osztva: részenként két láda várja a fosztogatókat, akik bombáik felcsatolásával tehetnek eleget feladatuknak – nyilván meg is kell várni a bomba robbanását ahhoz, hogy sikerrel járjunk. Ha az ellenfél hatástalanítja a robbanószert, újra neki lendülhetünk, ám érdemes odafigyelni testi épségünkre, ugyanis ellenfelünk is győzhet, ha teljesen lemészárolja csapatunkat.
A bétában két pályát tettek elérhetővé a készítők, melyeken a játék által megengedett maximális létszámban, huszonnégyen szállhatunk harcba. A hegyvidéki kisvárosban játszódó Ascension kisebb méretű térkép, viszont rejtőzködésre jóval több lehetőséget nyújt a sivatagos, óriási Oasis helyszíneinél. Az előbbi esetében sűrűbb a növényzet, adott a lehetőség egy kis sunyulásra a susnyásban, míg utóbbinál a járműves, nyílt harcokon van a hangsúly. Ennek megfelelően az oázisban a játék járműparkjának összes kategóriája képviselteti magát: használhatunk tankokat, dzsippeket, buggy-kat, helikoptereket, motorcsónakokat és tüzérségi ágyúkat. A térképek meggyőztek bennünket, méretük nem okoz bosszúságokat játék közben és nagyon hangulatosak. Egyedül azt sajnáljuk, hogy a Call of Duty 4 részletessége hiányzik a játékból. Amolyan Battlefield-módra az épületek berendezése puritán (gyakorlatilag a lőszeres ládákon kívül nem sok mindent találhatunk), és olyan díszítőelemek sincsenek, mint a kiégett roncsok vagy a felborított berendezési tárgyak.
A játék kezdetekor illetve elhullás után több ízben is választanunk kell: el kell döntenünk, hogy a bázisnál vagy az alakulatunkban éledjünk-e újra, továbbá kasztunkat is meg kell határozni – szerencsére immáron csak öt közül. Első versenyzőnk az Assault, a minden játékban szereplő, mondhatni teljesen átlagos katona gépfegyverrel, gránátokkal és gránátvetővel - belőlük van a legtöbb a pályán. A Recon a bokornak álcázott mesterlövész, aki a háttérben megbújva gondoskodik az ellenfelek csendes likvidálásáról. A járművektől hemzsegő csatatéren szükség van a Demolition kasztra is: az elsősorban tankok és más földi járművek ellen hatásos rakétavetőjük mellett shotgunnal szerelték fel őket. A lopakodást kedvelőknek találták ki a Specialist kasztot, míg a Support inkább azoknak szól, akik segédkeznének, mintsem harcolnának: a Support tud ugyanis gyógyítani, töltényt osztogatni, sőt a járműveket is ő tudja megjavítani. Olyan ez, mint egy nagy család, rajtunk múlik, hogy miként vesszük ki a részünket mindennapi tevékenységeiből.
A fegyverek és a járművek a modern hadszínterek legjobbjaiból lettek összeválogatva. Az alapkollekción kívül húsz feloldható puskát kaptak a tesztelők. Tizet a játék előrehaladtával oldhatunk fel, karakterünk ugyanis tapasztalati pontokat gyűjt, s úgy lépked egyre feljebb a ranglétrán. A másik tíz fegyver viszont az Electronic Arts új üzleti stratégiájának behódolók privilégiuma. A cég ugyanis a sokak által megkörnyékezett micro-payment rendszerre állt át: eszerint a játék megvásárlása után bizonyos fegyverekhez és felszerelésekhez csak akkor juthatunk hozzá, ha fizetünk értük. Értelemszerűen a szisztéma legnagyobb hátulütője az, hogy egyes pénzért megvásárolható fegyverek erősebbek a többinél, így végül a játékélmény maximális teljessége miatt kénytelenek leszünk fizetni – ellenkező esetben jobb meghalni. Nem túl korrekt ajánlat ez, a játékosok is hőbörögve fogadták az ötletet: remélhetőleg észreveszik magukat a srácok.
Mindez szép és jó, a kisebb hiányosságok ellenére korrektül sikerült minden – no de mi a helyzet a látvánnyal? Valljuk be, a sokadik Battlefield-rész után a látvány miatt vártuk leginkább a Bad Company-t. Az első renderelt videók után a fejlesztők az ott látottakhoz hasonló grafikát ígértek teljes rombolhatósággal: röviden összefoglalva arconvágó élményre számítottunk. És valóban: a grafika bámulatos, a textúrák tűélesek, a modellek részletesen ki vannak dolgozva, a robbanás-effektek elképesztőek és jó messzire ellátunk. A fizikával és a rombolhatósággal kapcsolatban már kissé vegyesek az érzelmeink, ugyanis kissé többre számítottunk e téren, bár tény, hogy így is nagy előrelépés az itteni látvány más FPS-ekhez képest. A robbanások átszakítják a falakat, a probléma mindössze annyi, hogy mindezt többnyire szabályos négyzetalakban teszik, ráadásként pedig a törmelék is eltűnik szinte rögvest. A pályák végén általában az épületek keretei láthatók csupán, amelyeken jól látható, hogy milyen szabályos egységekben robbant ki egy-egy darab. Ezek a keretek nem rombolhatók le, elvégre az sem lenne jó, ha az épületek eltűnésével a gyalogosok nem találnának fedezéket. Mindenesetre ebben a rombolásban több lehetőség volt, például tök jó lett volna, ha a játékosok a felhalmozódott faldarabok mögé húzódhattak volna harc közben, nem? A megvalósítás így egy picit puritán, remélhetőleg a következő részben jobban kiaknázzák a játék alatt dübörgő Frostbite motor által nyújtott lehetőségeket.
Több évnyi PC-s Battlefieldezés után nem volt nehéz megszokni a konzolos irányítást sem: minden gomb a helyén van, a helikopterek irányítása sem nehéz már az analóg karokkal. A főmenüben felzendülő nóta egészen zseniális, remekül passzol a játék hangulatához. Mint említettük, a Bad Company-nek vannak hiányosságai, bugok és fagyások is előfordulnak a bétaverziónak köszönhetően, összességében azonban korrekt produktummal állunk szemben. A maximális élményhez érdemes baráti társasággal nekiesni a játéknak, a csapatmunka ugyanis kiemelkedő fontossággal bír az új Battlefield során is: értelemszerűen idegen játékosok között ez nem mindig tud megvalósulni, mikor mindenki arra gyúr, hogy neki több frag-e legyen és ő ülhessen a tüzérségi ágyúnál, onnantól kezdve pedig mindegy, hogy győz-e a csapat vagy sem. Értékelni a korai verzióra való tekintettel nem értékelünk, ha mégis megtennénk, a nyolc pontot érő kategóriába sorolnánk a játékot – jó ez, de lehetett volna sokkal jobb is. Megjelenés június 23-án.
Éppen ezért tartjuk fontosnak megemlíteni, hogy a cikkben ismertetett tulajdonságok és hibák, pozitívumok és negatívumok nem a végleges játékot tükrözik, a fejlesztők jelenleg is keményen dolgoznak rajta, hogy a vásárlók a lehető legtökéletesebb programot kapják pénzükért. Hogy sikerül-e nekik, az júniusban eldől. A tesztelési lehetőség egyelőre csak az Xbox 360 tulajdonosokat érinti, közülük is kizárólag azokat, akik rendelkeznek Xbox Live és IGN vagy Fileplanet előfizetéssel – zárt bétáról lévén szó, még így se biztos, hogy mindenkinek jut hely az április 25-ig tartó tesztben. Kis szerencsével tehát, és a megadott feltételek teljesítésével egy gigás csomag letöltése várt már csak a játékosokra, azután pedig nem volt más hátra, mint fejest ugorni a csatározásba.
Az új rész egyik legnagyobb újítása, hogy a hagyományos, zászlófoglalós Conquest játékmódot leváltják a készítők. A Goldrush névre hallgató játékmód során a játékmenet a régi marad, viszont a célok megváltoznak, s így a taktikánkon változtatni kényszerülünk. Sebaj, a kontrollpontosdi úgyis unalmas volt már, no meg aztán a Bad Company zsoldosaiként több izgalomra van szükségünk, mondjuk kincskeresésre. A Goldrush-ban az egyik csapat célja, hogy felrobbantsa a másik arannyal megtömött ládáit – az ellenfél persze ezt nem hagyja. Egyikük tehát támad, másikuk védekezik. A pályák több részre vannak osztva: részenként két láda várja a fosztogatókat, akik bombáik felcsatolásával tehetnek eleget feladatuknak – nyilván meg is kell várni a bomba robbanását ahhoz, hogy sikerrel járjunk. Ha az ellenfél hatástalanítja a robbanószert, újra neki lendülhetünk, ám érdemes odafigyelni testi épségünkre, ugyanis ellenfelünk is győzhet, ha teljesen lemészárolja csapatunkat.
A bétában két pályát tettek elérhetővé a készítők, melyeken a játék által megengedett maximális létszámban, huszonnégyen szállhatunk harcba. A hegyvidéki kisvárosban játszódó Ascension kisebb méretű térkép, viszont rejtőzködésre jóval több lehetőséget nyújt a sivatagos, óriási Oasis helyszíneinél. Az előbbi esetében sűrűbb a növényzet, adott a lehetőség egy kis sunyulásra a susnyásban, míg utóbbinál a járműves, nyílt harcokon van a hangsúly. Ennek megfelelően az oázisban a játék járműparkjának összes kategóriája képviselteti magát: használhatunk tankokat, dzsippeket, buggy-kat, helikoptereket, motorcsónakokat és tüzérségi ágyúkat. A térképek meggyőztek bennünket, méretük nem okoz bosszúságokat játék közben és nagyon hangulatosak. Egyedül azt sajnáljuk, hogy a Call of Duty 4 részletessége hiányzik a játékból. Amolyan Battlefield-módra az épületek berendezése puritán (gyakorlatilag a lőszeres ládákon kívül nem sok mindent találhatunk), és olyan díszítőelemek sincsenek, mint a kiégett roncsok vagy a felborított berendezési tárgyak.
A játék kezdetekor illetve elhullás után több ízben is választanunk kell: el kell döntenünk, hogy a bázisnál vagy az alakulatunkban éledjünk-e újra, továbbá kasztunkat is meg kell határozni – szerencsére immáron csak öt közül. Első versenyzőnk az Assault, a minden játékban szereplő, mondhatni teljesen átlagos katona gépfegyverrel, gránátokkal és gránátvetővel - belőlük van a legtöbb a pályán. A Recon a bokornak álcázott mesterlövész, aki a háttérben megbújva gondoskodik az ellenfelek csendes likvidálásáról. A járművektől hemzsegő csatatéren szükség van a Demolition kasztra is: az elsősorban tankok és más földi járművek ellen hatásos rakétavetőjük mellett shotgunnal szerelték fel őket. A lopakodást kedvelőknek találták ki a Specialist kasztot, míg a Support inkább azoknak szól, akik segédkeznének, mintsem harcolnának: a Support tud ugyanis gyógyítani, töltényt osztogatni, sőt a járműveket is ő tudja megjavítani. Olyan ez, mint egy nagy család, rajtunk múlik, hogy miként vesszük ki a részünket mindennapi tevékenységeiből.
A fegyverek és a járművek a modern hadszínterek legjobbjaiból lettek összeválogatva. Az alapkollekción kívül húsz feloldható puskát kaptak a tesztelők. Tizet a játék előrehaladtával oldhatunk fel, karakterünk ugyanis tapasztalati pontokat gyűjt, s úgy lépked egyre feljebb a ranglétrán. A másik tíz fegyver viszont az Electronic Arts új üzleti stratégiájának behódolók privilégiuma. A cég ugyanis a sokak által megkörnyékezett micro-payment rendszerre állt át: eszerint a játék megvásárlása után bizonyos fegyverekhez és felszerelésekhez csak akkor juthatunk hozzá, ha fizetünk értük. Értelemszerűen a szisztéma legnagyobb hátulütője az, hogy egyes pénzért megvásárolható fegyverek erősebbek a többinél, így végül a játékélmény maximális teljessége miatt kénytelenek leszünk fizetni – ellenkező esetben jobb meghalni. Nem túl korrekt ajánlat ez, a játékosok is hőbörögve fogadták az ötletet: remélhetőleg észreveszik magukat a srácok.
Mindez szép és jó, a kisebb hiányosságok ellenére korrektül sikerült minden – no de mi a helyzet a látvánnyal? Valljuk be, a sokadik Battlefield-rész után a látvány miatt vártuk leginkább a Bad Company-t. Az első renderelt videók után a fejlesztők az ott látottakhoz hasonló grafikát ígértek teljes rombolhatósággal: röviden összefoglalva arconvágó élményre számítottunk. És valóban: a grafika bámulatos, a textúrák tűélesek, a modellek részletesen ki vannak dolgozva, a robbanás-effektek elképesztőek és jó messzire ellátunk. A fizikával és a rombolhatósággal kapcsolatban már kissé vegyesek az érzelmeink, ugyanis kissé többre számítottunk e téren, bár tény, hogy így is nagy előrelépés az itteni látvány más FPS-ekhez képest. A robbanások átszakítják a falakat, a probléma mindössze annyi, hogy mindezt többnyire szabályos négyzetalakban teszik, ráadásként pedig a törmelék is eltűnik szinte rögvest. A pályák végén általában az épületek keretei láthatók csupán, amelyeken jól látható, hogy milyen szabályos egységekben robbant ki egy-egy darab. Ezek a keretek nem rombolhatók le, elvégre az sem lenne jó, ha az épületek eltűnésével a gyalogosok nem találnának fedezéket. Mindenesetre ebben a rombolásban több lehetőség volt, például tök jó lett volna, ha a játékosok a felhalmozódott faldarabok mögé húzódhattak volna harc közben, nem? A megvalósítás így egy picit puritán, remélhetőleg a következő részben jobban kiaknázzák a játék alatt dübörgő Frostbite motor által nyújtott lehetőségeket.
Több évnyi PC-s Battlefieldezés után nem volt nehéz megszokni a konzolos irányítást sem: minden gomb a helyén van, a helikopterek irányítása sem nehéz már az analóg karokkal. A főmenüben felzendülő nóta egészen zseniális, remekül passzol a játék hangulatához. Mint említettük, a Bad Company-nek vannak hiányosságai, bugok és fagyások is előfordulnak a bétaverziónak köszönhetően, összességében azonban korrekt produktummal állunk szemben. A maximális élményhez érdemes baráti társasággal nekiesni a játéknak, a csapatmunka ugyanis kiemelkedő fontossággal bír az új Battlefield során is: értelemszerűen idegen játékosok között ez nem mindig tud megvalósulni, mikor mindenki arra gyúr, hogy neki több frag-e legyen és ő ülhessen a tüzérségi ágyúnál, onnantól kezdve pedig mindegy, hogy győz-e a csapat vagy sem. Értékelni a korai verzióra való tekintettel nem értékelünk, ha mégis megtennénk, a nyolc pontot érő kategóriába sorolnánk a játékot – jó ez, de lehetett volna sokkal jobb is. Megjelenés június 23-án.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.