Iron Man

  • Írta: fojesz
  • 2008. május 19.
A Vasember története nyomán még nem készült komolyabb filmadaptáció, így Jon Favreau rendező kemény fába vágta a fejszéjét, mikor elvállalta a képregény megfilmesítését. Ő ügyesen abszolválta a feladatot, a történet jól sikerült, a viccek is viccesek, a látvány magáért beszél és persze a Black Sabbath azonos című klasszikusát sem felejtette el. Elég a rizsából, nem a film, hanem a játék értékelését olvassátok éppen.
Mert ugye egy ilyen kaliberű mozi mellől nem hiányozhat a játék sem, mely annak rendje és módja szerint minden létező platformra elkészül, mindig a szokásos recept szerint: előljáróban annyit mondhatunk, hogy az Iron Man sem különb, épp olyan unalmas, irányíthatatlan akciójáték, mint a többiek – mázli, hogy gyűjtögetéssel nem kell bajlódnunk. Pedig elvárásaink voltak, bíztunk a Sega ízlésében, a moziból kifelé jövet pedig olyannyira lázbajöttünk, hogy füstölt a lemez, mikor beraktuk a konzolba. Bevalljuk férfiasan, mindebben gyermekkori sérelmünk is nagy szerepet játszott, miszerint eleddig egyetlen elfogadható minőségű Vasember-játékkal sem találkoztunk. Na talán majd most, gondoltuk naivan...


Mint említettük, a szokásos recepttől nem tértek el a fejlesztők, a történet kisebb-nagyobb eltérésekkel a film sztorivonalát követi. Főszereplőnk, Tony Stark nem csupán milliárdosnak született, hanem zseninek is. Tizenhét évesen diplomázott le, ekkorra pedig már több saját találmányán is túl van. A Stark Industries örököseként éppen fegyverbemutatóra indult (a papa ugyanis neves fegyvergyáros volt már a második világháború idején is), amikor a Tíz Gyűrű névre hallgató terroristacsoport elrabolja. A srácok tisztában vannak a kolléga úr képességeivel, s arra kényszerítik, hogy készítse el nekik a korábban bemutatott pusztító eszközt, mellyel uralhatnák a földet. Na persze. Tony nem hülye (mondtuk már, hogy zseni), tisztában van a következményekkel, így inkább a szintén ott raboskodó Yinsennel rakéta címén megépíti különleges páncéljának prototípusát. Megszökik, hazaérve tökéletesíti tervét, majd szinte „megjavulva" megszünteti gyárának fegyvergyártó részlegét. Ez így önmagában nemes cselekedetnek minősülhet, ám üzletileg nem túl előnyös az olyan fegyvergyár, mely nem gyárt fegyvereket – ez a gonosz társtulajdonosnak is feltűnt, és nem is tetszik neki az ötlet.


Ez volna dióhéjban a történet, körülbelül erre derült fény az előzetes videókból is – nincs is vele semmi baj, csak éppen a játékból egy picit kevesebb érdekesség derül ki. Értelemszerűen kompromisszumokat kellett kötni, hiszen a játékadaptáció sosem mehet a film rovására, ergó a sztoriból általában nem lőhet le fontosabb poénokat, ám mégis magyarázhatna kevésbé homályosan, mint azt az Iron Man teszi (mégha tesztünk alanya más, a filmben nem említett érdekességekre is kitér). Állítjuk, hogy a film megtekintése nélkül kevés olyan játékos akad majd, akinek a stáblista után ne maradnának kérdései. A küldetések közötti átvezetőkből értesülünk a sztori alakulásáról, ezek pedig nemcsak tartalmilag felületesek, de rondák is. Az animációk itt-ott darabosak, élettelenek, a karakterek aligha hasonlítanak filmbeli társaikra, ráadásul szerencsétlen Jeff Bridges (akitől egyébként nem szívesen kapnánk pofont) úgy mozog, mintha tele lenne a nadrágja – mondjuk ki: hülyén.


Viszont mikor hősünk éppen repül egy-egy ilyen film során, az embernek megjön a kedve a játékhoz: ezek a jelenetek általában szépen meg vannak tervezve, csak úgy árad belőlük a hangulat. Kíváncsian állunk elébe a játékmenetnek, melynek alapkoncepciója az előzetes információk után érdekesnek tűnt. Irányítani értelemszerűen Vasembert fogjuk, földön és levegőben. Az igazi nyalánkság a repülés: a kontroller egy gombjával tudunk süvíteni, egy másikkal egy kis plusz kakaó segítségével gyorsítani magunkon, és külön gomb szolgál a vertikális emelkedésre is – ha ezt ráadásul csak félig tartjuk lenyomva, akkor lebegni is tudunk. A fegyverek alapkellékek, a rakéták tehát elengedhetetlenek hősünk esetében, sőt egyfajta, meglehetősen energiaigényes sugárnyalábbal is tudunk pusztítani, már amennyiben vállaljuk, hogy így rövid ideig nyílt célponttá válunk ellenfeleink számára. Belőlük ugyanis akad bőven, és nem vízipisztollyal fognak ránk támadni, hanem hatalmas rakétákkal – na de mi nem adjuk könnyen magunkat! Ezeket a rakétákat akár el is kaphatjuk, majd visszaküldhetjük feladójuknak, rosszabb esetben pedig kitérhetünk előlük, akár repülés közben is. Közel kerülve az ellenséges tankokhoz és helikopterekhez, darabokra téphetjük őket a megfelelő gomb heves nyomogatásával. Végül pedig feltétlenül megemlítendő az az apróság, mely segítségével páncélunk egyes alapvető részeibe adagolhatunk némi plusz energiát, hogy azok a végső esetben (vagyis mikor „lemerülünk") is működjenek egy rövid ideig. A repülés, a közelharc, a fegyverek használata és a páncélzatunk Halo-módra történő újratöltése ugyanis energiaigényes, a támadások közepette pedig ennek hamar szükébe kerülhetünk, s félrehúzódhatunk töltődni, ha addig nem harapunk fűbe.


Mindez nem hangzik rosszul, ám az irányítás szempontjából nem sok jót ígér. Minden mozdulatnak saját gombja van, s az esetek többségében több mozdulatot kell egyszerre végrehajtanunk. Például repülés közben is lőhetünk, illetve kitérhetünk a felénk száguldó rakéták elől. Lebegve még inkább megsokasodnak problémáink, hiszen ilyenkor – természetesen a kötelező rakétázás mellett – még könnyebb minket eltalálni, így sűrűbben kell kitérnünk ellenfeleink támadása elől. Polip legyen a talpán, aki úgy végigjátssza a játékot, hogy közben egyetlen csúnya szó sem hagyja el a száját!


Persze az is lehet, hogy nem játszuk végig a játékot, mert beleununk abba, hogy minden egyes pályán ugyanazt kell csinálnunk. „Menj ide és robbants fel tíz ilyet! Repülj oda és öld meg Gipsz Jakabot!" Mint egy rossz szerepjátékban, nem? Általában a főküldetések mellé társulnak opcionálisan teljesíthető feladványok is, melyek a civilek védelmére összpontosulnak: ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, nem történik semmi, elesünk ugyan némi jövedelemtől, és a lelkiismeretünk sem biztos, hogy tiszta marad, viszont a játékmenetre nem lesz komolyabb hatással. Ó igen, a jövedelmek: a küldetések, az időkorlát és bizonyos számú ellenfél likvidálásáért cserébe dollármilliók járnak, melyekből továbbfejleszhetjük páncélunkat három szinten keresztül. A fejlesztés menete részletes, egy-egy rész ápgrédje során több új alkatrész is elérhetővé válik, melyek közül mindegyik más-más tulajdonságunkat erősíti. A küldetések előtt mi állíthatjuk be a számunkra megfelelő konfigurációt, természetesen a feladatokhoz és a pályán szereplő ellenfelekhez szabottan. Érdekesség, hogy pályák szabadon bejárhatóak, s a feladatok is úgy vannak kialakítva, hogy tetszőleges sorrendben teljesítsük őket.


Ha pedig unatkozni nem is, idegeskedni mindenképp fogunk a játék során. Náluk elsőként a mentési rendszer vágta le a biztosítékot. Küldetéseink során ugyanis háromszor halhatunk meg, negyedszerre pedig kezdhetjük előlről az egész pályát. Ki hallott már ilyet? Hasonlóval utoljára a Sonic-játékokban találkoztunk, de ott is volt egy-két checkpoint, hogy ne kelljen előlről kezdeni mindent. Másrészt idegesítő a játék, mert az első öt küldetés után frusztrálóan nehézzé válik. Nem is a mi ügyességünkről van szó, mivel az Iron Man néha annyira kaotikussá tud válni, hogy még Uri Geller sem tudna kiigazodni rajta. Jópofa dolog a rakéták visszadobálása, csak tizenöt egyszerre indított versenyző közül kissé nehézkes kiválasztani, hogy melyiket próbáljuk meg egyáltalán elkapni – ha sikerül is, míg visszaútra indítanánk, a maradék tizennégy szinte biztosan betalál. A záporozó lövedékek között szinte lehetetlen elnavigálni, nehezebb nehézségi szinteken pedig, ez olykor az életünkbe és így a misszió sikerébe is kerülhet majd. Főellenfelek vannak, némelyikükbe pedig irreálisan sok ólmot kell pumpálni – képzelhetitek, hogy neki nem olyan nehéz feladat elbánni velünk.


A küldetések teljesítésével feloldhatunk filmeket és új pályákat. A filmek, azok a már említett átvezetők, melyeket a menüből is nézegethetünk a végigjátszás során kedvünkre. Lehet valaki másképp fog tenni, mi egyet töltöttünk be ezekből újra azért, hogy kiderüljön, tényleg a már látott videókról van-e szó. Miután ez bizonyossá vált, rögvest kiléptünk – köszönjük, ebből egyszer is elég volt. A pályákat a One Man Army módban játszhatjuk újra. A név mindent elárul: bizonyos időn belül végezni kell adott mennyiségű rosszarcúval, hogy bezsebelhessük a jutalom rucikat, melyeket a képregényekből ollóztak ki a készítők. Ennek ugyan volna értelme, de a játékmód sajnos tök unalmas, a ruhák közül pedig a kampányban is használatos Mark III-as modell a nyerő.


Tesztünk végéhez közeledve, következzen a szokásos technikai maszlag. A játék grafikájával abszolút meg voltunk elégedve az előzetes képeket nézegetve, jó pontot adtunk volna rá, csak ugye közben sor került a tényleges játék kipróbálására is, ahol a helyzet már korántsem volt ilyen fényes. Vasemberünk megjelenése kellemes, a helyszínekre viszont a puritán, színszegény kidolgozottság jellemző – egyszerűen unalmas a szemnek, amit látunk. Mintegy ráadásként pedig a játék nagyon bugos, rengeteg a villodzó textúra, a Battlefield-játékokból ismerős pattogó tank és helikopter, sőt ezek tereptárgyakba való beakadása sem ritka. A hangokkal különösebb problémánk nem volt, a szinkronok egy részét az eredeti színészek szolgáltatták, a hanghatások pedig szintén a helyükön vannak. Azt sajnáltuk viszont, hogy a zenék közé egy jó nótát sem sikerült beválasztani a film soundtrackjéből.


Csúfos bukással végződött tehát Tony Stark virtuális kalandja. Filmként szeretjük, játékként kevésbé. Az alapkoncepció tényleg jól sikerült, a megvalósítást viszont nagyon elszúrták a fejlesztők. Az átvezetők bénák, az irányítás borzalmas, a küldetések pedig egy idő után frusztrálóan nehézzé és kaotikussá válnak. Ha éppen nem a hajunkat tépjük, unatkozunk, majd pedig reményvesztve megpróbálkozunk a plusz páncélokat ígérő One Man Army játékmóddal, mely szintén nem sok jót ígér. A film folytatódik, ez kétségtelen – természetesen az a mozi is adaptációért kiált majd. Remélhetőleg addigra a Sega és stúdiói összeszedik magukat, mert ezúttal sikerült elvenni pár órát az életünkből és a GTA IV-től – mindezt feleslegesen.

13.
Slik
A játék tényleg elég szar :S
12.
Ca$h
Próbáltam a demót PS3-on, háááááát eléggé kakinak tűnt olyan stuffok mellett mint akár a Spidey3 aminek nem volt nagy grafikája de marhára élvezetes kis játék volt... Viszont a cikk nagyon jó lett kollega! =)
10.
tjames
Hát drága az biztos, de az irányítása nekem tetszett! (csak demo-t próbáltam) Szerintem jobb mint a spídermánn, vagy a szupermen. Természetesen csak akkor lenne/lesz esélyes megvételre ha ez is 4k szintre zuhan.

9.
Well
még annyi hogy inkább spiderman 3-at vegyetek 4k-ért mint ezt 12k-ért
8.
Well
PC-n a grafika nagyon eredeti (csak felbontást tudtam állítani :S)

A turbó irányítására 3 nap alatt jöttem rá :D

A filmet mozibe néztem, kb annyira volt jó mint amennyire ez szar :)
7.
bobby
5: mert a számitogépre csak átiratok készülnek... ez itt a bizonyiték
6.
K2 The Highest
Hát valahogy sejthető volt h ilyen (szar) lesz...A Legtöbb film alapján készült játék szar...Biztosan vannak kivételek de most egy sem jut eszembe hirtelen:-)(Gondolkodom)XD Gondolom ezzel nem vok egyedül...:D
5.
peterpal7
A Pókember 3 Jó játék, ez viszon ratyibb lett és a PC-s verzióba a pályák is mások.
4.
Callation
Hát sajna az ilyen filmes játékok pl.:Transformers,Pókember 3 nagyon gagyik szoktak lenni:-(

Persze vannak kivételek:-)

3.
bobby
tudtam h nem lesz nagyon joo játék... az incredible hulk is ilyen lesz... a film joo, de a játék... 17-16-15 ezerért... egy nagy semmit veszel belőle... nem láttam a filmet de azt mondják h jooo
2.
skiz0
Elég trágya gém lett szerintem is... Nem tudom volt hozzá türelmed fojesz kollega, de gratulálok! ;D
1.
Dr Kratos
Vicc ez a játék ! Főleg 17 000 -ért !
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...