A 2017-es Oscar-díjas filmek mustrája

  • Írta: zoenn
  • 2017. március 4.
Link másolása
Kötelességtudóan végignéztük az Oscar-díjra jelölt filmeket és a nyerteseket is, és most röviden elmondjuk a véleményünket az idei felhozatalról. Sírtuk és nevettünk eleget, bár nem feltétlen egyezett a véleményünk az Akadémiával.

Hétfő hajnalban kiosztották a 2017-es Oscar-díjakat, és az elmúlt hetekben a fontosabb filmeket én is górcső alá vettem. Mivel nem mindegyik alkotásról írtunk korábban, pár sorban mindenképp szeretnék beszámolni a tapasztalataimról. Felfoghatjátok kultúrmisszióként is, elvégre a szuperhősös akciómozik nem feltétlenül tartalmaznak annyi érzelmi töltetet, mint a jelölt és a nyertes alkotások. Néhány film megfelelő érettséget követel meg a nézőtől: túl kell lépnünk a sajátos előítéleteinken, és az sem baj, ha pár évtizednyi nehéz év már mögöttünk van, így rögtön egészen más megvilágításba kerülnek a drámaibb filmek.

Elsőként a legjobb filmeket vesszük sorra, majd következnek az egyéb kategóriák díjazottjai és jelöltjei. 

Holdfény (Moonlight)

Díjai: a legjobb film, a legjobb férfi mellékszereplő (Mahershala Ali), a legjobb adaptált forgatókönyv (Barry Jenkins)

Floridában nincs igazán kitörési lehetőség egy szegény fekete fiú számára. Chiron nem sokat beszél, nem is ismerte az apját, anyja drogozik, mikor egy nap találkozik egy tehetős drogdílerrel, akire fogadott apjaként tekint. A fiú történetét három életcikluson keresztül követhetjük végig, és egyre jobban motoszkál bennünk, hogy valami nincs rendben Chironnal, keresi a helyét a világban, amit a film remekül fel is vezet. A nagyobbak rendszeresen bántalmazzák, nincs igazi otthona és a tetejébe még meleg is.


A megfelelni vágyás és identitásának eltitkolása végül is csak ahhoz vezet, hogy Chiron még jobban a periféria szélére szorul. Egészen elképesztő képeket kapunk az arcunkba, a készítők nem sietnek el semmit, ráadásul a vonósdarabok kifejezetten egyedi hangulattal vértezik fel a modern, nagyon is valós problémával foglalkozó alkotást. Az operatőri munka kifejezetten egyedi, tompa színek és melankolikus beállítások uralják az egészet. Nem véletlenül kapta idén a legjobb filmért járó Oscart. Mahershala Ali pedig a legjobb legrosszabb pótapa. 7/10. Trailer. 

Kaliforniai álom (La La Land)

Díjai: a legjobb rendező (Damien Chazelle), a legjobb színésznő (Emma Stone), a legjobb operatőri munka (Linus Sandgren), a legjobb eredeti betétdal (City of Stars), a legjobb eredeti filmzene (Justin Hurwitz), a legjobb látványtervezés (David Wasco) 

Mia egy kávézóban dolgozik egy filmstúdióban, de minden vágya, hogy híres színésznő legyen. Sajnos a meghallgatásokon elhasal, így aztán egyszemélyes színházzal borzolja a kedélyeket. A pár férfi tagja, Sebastian igazi jazzőrült, amit előszeretettel nyomatékosít másokban, de csupán háttérzongorista egy bárban. Mindketten vad álmodozók, és a szerencse egymás mellé sodorja őket.


A zseniális Whiplash rendezőjének filmje már ott kiverheti a biztosítékot, hogy a musical műfajába tartozik, ám ha ezen túllépsz, egy remek feelgood mozit kapsz, ahol Los Angeles különféle negyedében táncol és énekel mindenki. Nem a valóság az, amit látunk, hanem egy megelevenedett álom, amit a készítők látványos trükkökkel és apró poénokkal szórnak tele. A felszín alatt nagyon is ott van a valóság igazi nyűgje, ám arra megtanít a film, hogy önfeláldozással mindent el lehet érni. Tudjuk, nehezen fogadható be a férfiember számára, ezért csak 6/10 jár neki. Trailer. 

A régi város (Manchester by the Sea)

Díjai: a legjobb színész (Casey Affleck), a legjobb eredeti forgatókönyv (Kenneth Lonergan)

Lee-nek nem volt könnyű élete. Bostonban dolgozik egyszerű gondnokként, így nem kell szülővárosában élnie, ahol az elmúlt években rengeteg fájdalmas tragédia érte. Ám bátyja halála után mégis vissza kell térnie, mert ő lesz kamasz unokaöccse gyámja. Lehet, hogy túl kell lépni a gyászok sorozatán, de van egy pont, amikor már teljes ürességet érzünk legbelül, és ilyenkor már semmi örömöt nem lelünk az életben.


Kenneth Lonergan végletekig szomorú, helyenként fanyar humorú, szívfacsaró filmje, melyben kendőzetlenül, a maga rideg valóságában elevenedik meg egy jobb sorsra érdemes férfi sorsfordító drámája. Sajnos bebizonyosodik, hogy ha az élet szűkmarkúan adagolja a boldogságot, a legtöbbször egy csapásra összeomolhat minden.

Mindezt szürke, minden melegséget nélkülöző képek és zenék teszik teljessé. Casey Affleck élete alakítását nyújtja Lee-ként. Lesz egy pont, amikor már tényleg nem tudod nyugodt közönnyel befogadni a látottakat. 9/10. Trailer.

Fences

Díjai: a legjobb női mellékszereplő (Viola Davis)

Az idei Oscar-gála egyik legnagyobb vesztese, amely csupán egyetlen jelölést tudott díjra fordítani, pedig tényleg komoly témákat boncolgat. Az ötvenes évek Amerikájában járunk, ahol egy afro-amerikai családot szinte minden oldalról hátrányos megkülönböztetés ér. Az apát, Troyt nem lehet megrendíteni, kiáll a szeretteiért, még akkor is, amikor teljesen reménytelen az életük.


Denzel Washington ezúttal saját magát rendezte. A film amellett, hogy remek korrajz, tömve van tanulságos párbeszédekkel, ugyanakkor igazi cselekményt nem találunk benne. A család legnehezebb időszakának eseményeit követhetjük nyomon, ami, nyugodt szívvel állíthatom, már magában egy élmény. Troy és Rose igazán sokrétű karakter, szinte magunkon érezzük azokat a nehézségeket, amivel ők nap, mint nap szembenéznek. A Fences is komoly érzelmeket vált ki a nézőkből, szerencsére a súlyos pillanatok mellett azért némi öröm is jut. 7/10. Trailer. 

Oroszlán (Lion)

Jelölései: a legjobb film, a legjobb női mellékszerelő (Nicole Kidman), a legjobb férfi mellékszereplő (Dev Patel), a legjobb adaptált forgatókönyv

Egy indiai nyomornegyedből származó fiú, Saroo rossz vonatra száll és másfél ezer kilométerre szakad otthonától, így Kalkutta utcáin tengődik hónapokig. A hatóságok hiába keresik a családját, nincs eredmény, a fiú sokszor kerül veszélybe, mígnem egy árvaházba kerül. Szerencsére egy ausztrál házaspár örökbe fogadja, akikkel a szigetországba költözik, a nyomort a gazdagság váltja fel Hobartban. 25 évvel később Saroo-nak már diplomája van, majd barátai unszolására a Google Earth segítéségével keresni kezdi régi faluját, abban a reményben, hogy viszontlátja édesanyját, bátyját és húgát.


Bevallom férfiasan, Garth Davis alkotását tátott szájjal néztem végig és az ominózus kulcsjelenetnél titokban eldörzsöltem pár könnycseppet. Pedig semmi extra nem volt benne, sőt utólag visszagondolva még hatásvadásznak is gondolnám. Az igaz történeten nincs mit kiszínezni, gyönyörű képekkel megkomponált elveszés, kétségbeesés, kutatás és hazatalálás. A film bebizonyította, hogy egyszerű eszközökkel is képes könnyeket csalni a szemünkbe – talán pont a bátortalan eszközök miatt nem kapott szobrot. 8/10. Trailer.

A számolás joga (Hidden Figures)

Jelölései: a legjobb film, a legjobb női mellékszereplő (Octavia Spencer)

Az ötvenes évek végén az USA kétségbeesetten szeretné megnyerni az űrversenyt a Szovjetunióval szemben, ehhez pedig minden eszközt megragad, de főképp a fehér férfiak irányítanak mindent. Pedig a női munkaerővel nincs gond: csinosak, lángelmék, csak éppen feketék. Ezért a NASA-n belül külön tömbben végeznek bonyolult számításokat, elszeparálva a többiektől. Persze azért megmutatják, hogy ők a legjobbak és előretörnek bármi áron.


"A NASA-nál mind egyforma színűt pisálunk!" - mondta az űrhivatal elnöke, amikor végül engedte a feketéket érvényesülni. Ám az odáig tartó út hosszú volt, és felesleges rasszizmussal volt kikövezve. A St. Vincent rendezője, Theordore Melfi tökéletes szereplőket verbuvált össze. Zseniális alakításokkal és poénokkal fűszerezett, parádés dráma, melyből az is kiderül, hogy milyen nehéz kilőni egy rakétát az űrbe, amikor az IBM számítógépe be sem fért az ajtón. 8/10. Trailer.

A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge)

Díjai: a legjobb vágás, a legjobb hangkeverés

Desmond Doss a második világháború idején 75 embert mentett meg Okinawa szigetén, anélkül, hogy fegyvert fogott volna. Bigott vallásosságát eleinte ki akarták irtani a felettesei, de a háború csatamezőjén már ők is belátták, Desmond felcserként igazi tehetség, aki bármit megtenne a bajtársaiért. Így is lehet a hazát szolgálni. 


Mel Gibson ezúttal egy igaz történetet vett alapul, ami persze könnyen lehet, hogy fele ennyire sem volt izgalmas. A film első fele giccsbe mártott családtörténet: hősünk udvarol, szembekerül iszákos apjával, majd önként vonul be. A háború pedig olyan, mint a húsdaráló: repülnek a végtagok, bélben és sárban tocsogó képeket kapunk az arcunkba, de legalább szépen kivehető minden, nem ritkán lassítva érnek el minél drámaibb hatást.

Az erőszakpornó mellett a mondanivalót a szánkba rágják - a bajtársiasság és az elhivatottság olyan toposzok, amit már rengetegszer feldolgoztak korábban. Mel papa biztosra ment, a karakterek nem eléggé árnyaltak, de összességében remek szórakozás. 7/10. Trailer.

Hell or High Water

Jelölései: a legjobb film, a legjobb férfi mellékszereplő (Jeff Bridges), a legjobb eredeti forgatókönyv

Nyugat-Texasban a legjobb a steak, de ezt mindenki tudja. Azt már kevésbé, hogy a mélyszegénység egyre nagyobb méretet ölt, egy testvérpár pedig arra vetemedik, hogy bankrablásokkal biztosítsa azt az összeget, ami a családi farm fenntartásához szükséges. Az elvált apa és a börtönviselt fivére arra nagyon vigyáz, hogy mindig csak egy kis összeget lovasítson meg, különben felkeltenék a szövetségiek figyelmét. Pechükre egy nyugdíjazás előtt álló seriff a nyomukba ered.


A Sicario – A bérgyilkos írójának új drámája egyfajta neo-western, ahol maga a lepusztult, végletekig fülledt texasi táj az igazi főszereplő. A karakterek nem is reménykedhetnek jobb életben, túlságosan is belefáradtak az élet nehézségeibe – pont ők viszik a hátukon a relatíve egyszerű sztorit. Chris Pine szikár farmerré vedlett, aki bármikor fegyvert fog, ha úgy hozza a sors. Jeff Bridges pedig minden mozdulatában uralja a képernyőt, anekdotáin keserűen mosolygunk mi is. Nick Cave szomorú dallamai pedig megkoronázzák az egészet. 8/10. Trailer.

Elle

Jelölései: a legjobb színésznő (Isabelle Huppert)

Micsoda? A Robotzsaru és Az emlékmás rendezője francia drámát forgatott? Paul Verhoeven még öregkorára is képes meglepetésekre! Hősnőnk Michelle, egy ötvenes éveit taposó nő, aki egy videojátékokat (a Styx-sorozatot) fejlesztő cég ügyvezetője. Nehéz sorsa van: fia elkényeztetett, az apja gyilkosság miatt a börtönben ül, szeretője kihasználja. Egy napon egy símaszkos férfi tör be a hazába és megerőszakolja, és úgy néz ki a támadás csak a kezdet, valaki követi őt, így ő is nyomozni kezd.


Egy gazdag és céltudatos nőt látva már sejthetjük, hogy a gonosz napjai meg vannak számlálva, de szerencsére az író csavar egyet a recepten, így abszolút kiszámíthatatlan az Elle végkifejlete. Huppert asszony remekül tartja magát és játéka teljesen kifogástalan. Egy idő után már csak pislogunk, hogy hová fajult Michelle és a támadó kapcsolata, ám mégis életszerű az egész, elvégre az emberi természet még mindig kellő meglepetésekkel szolgál. 7/10. Trailer.

Captain Fantastic

Jelölései: a legjobb színész (Viggo Mortensen)

Ben hat gyermekét neveli az erdőben, valahol az Egyesült Államok nyugati részén. Az apa szigorúan tiltja a világi dolgokat, viszont klasszikus irodalmat és elméleti fizikát tanít a csemetéknek, miközben a család egyetlen késsel is képes túlélni a vadonban. Amikor az anya egy távoli kórházban elhuny, Benék felkerekednek és elutaznak, hogy eltemessék. Az út megannyi izgalmas és vidám eseménnyel teli, ám az anya családja nem nézi jó szemmel a sajátos nevelési módszereket.


A színészként is remekelő Matt Ross saját forgatókönyvéből csinált filmet, és teljesen váratlanul zsebelt be számos ovációt. Hihetetlen, hogy mennyire működik ez a pozitív hangulatú roadmovie, Viggo pedig szinte elviszi a hátán az egészen. Szatíraként kétféle hitvallást állít egymással szembe, görbe tükröt állít a fogyasztói társadalomnak. De vajon meddig működhet az alternatív gondolkodás? A fejlett világban szinte elmebetegnek tekintik a másképp gondolkodókat, pedig csak a közös nevezőt kéne megtalálni. 7/10. Trailer.

Éjszakai ragadozók (Nocturnal Animals)

Jelölései: a legjobb férfi mellékszereplő (Michael Shannon)

Susan egy jól menő művészeti galériát vezet Los Angelesben. A gazdag nő egyáltalán nem boldog, ám egy nap volt férje könyvének kézirata kerül hozzá, amit nem tud letenni. A regényben a letaglózó és brutális jelenetek mögött ott lapul a tropára ment házasság valódi oka.


A nem éppen termékeny Tom Ford filmje három szálon fut, a múltban, a jelenben és a regény eseményeit is követhetjük. Az idősíkok közül mindegyik lényeges: hozzáad és könnyebben érthetőbbé teszi a másikat. Ez egy tömény dráma, és egy feszült pszichothriller, néhány művészi metaforával és melankóliával fűszerezve, ami végül is a felső osztály cseppet sem tökéletes életét mutatja be. Emberi film, melyben bebizonyosodik, hogy könnyen azzá válhatunk, amivé soha nem szerettünk volna.

Amy Adams továbbra is zseniális, Jake Gyllenhaal pedig a tragédiáért magát okoló, megrendült apaként gyomorszorító és egyben bosszúszomjas hangulatot képes varázsolni. Az elmúlt időszak egyik legerősebb filmjét Seamus McGarvey gyönyörű képei koronázzák meg. 7/10. Trailer.

Zootropolis – Állati nagy balhé (Zootopia)

Díjai: a legjobb animációs film

Zootropolis maga a nagybetűs főváros minden emlős számára, akik rendszerint jól megférnek egymás mellett. Ide költözött a vidéki Judy Hopps, aki zöldfülű rendőrként próbál meg érvényesülni. Ami nem is olyan könnyű egy apró nyuszilánynak, de mivel elszántan bizonyítani akar, a büntetőcédulák osztogatása után egy valódi bűnszervezet felszámolását tűzi ki célul egy szélhámos róka segítségével.


A Walt Disney animációs részlege valami elképesztőt robbantott idén, amit sajnos nem vetítenék le nyugodt szívvel egy kisgyermeknek. Oké, hogy aranyos mindegyik karakter, de a feldobott témái nagyon is komolyak. Ettől eltekintve a nagyobbaknak kiváló szórakozás, vicces és izgalmas, és itt-ott megható is – szinte hihetetlen, hogy mennyire eltalálták az arányokat. 7/10. Trailer.

A dzsungel könyve (The Jungle Book)

Díjai: a legjobb vizuális effektek

A történetet már mindenki ismeri: a hozzáértők a korábbi filmadaptációkból, a többiek az örök klasszikus rajzfilmből. Az árván maradt Mauglit farkasok nevelik a dzsungelben, a vérszomjas tigris, Sir Kan azonban ezt nem nézi jó szemmel, minden áron el akarja pusztítani az embercsemetét. Maugli így menekülni kényszerül, ám az út során egy párducban és egy medvében barátra lel.


Ha egyetlen fimmel kéne jellemezni a Disney élőszereplős próbálkozásait, akkor ez a film tökéletes rá. A készítők nem spóroltak a giccsel, a forgatókönyv sem valami erős, egyszerűen nem futotta többre egy mesterkélt tanulságnál a film végén. De ami rajzfilmként működött, az a zöld háttér előtt nem biztos, hogy fog. A látvány viszont tényleg fenomenális, a helyenként horrorisztikus hangulat miatt pedig csak a kamaszoknak ajánlható jó szívvel. Szép, de rendkívül üres. 5/10. Trailer.

Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them)

Díjai: a legjobb jelmez (Colleen Atwood)

Newt Scamander már túl van egy világ körüli utazáson, ahol rengeteg feljegyzést készített a mágikus lényekről. Néhányat bőröndjében magával is cipel New Yorkba, ahol még egy utolsó állat begyűjtésén szorgoskodik. A kissé csetlő-botló fickó barátságot köt egy muglival, Jacobbal, ám ténykedése a helyi Mágiaügyi Minisztérium figyelmét is felkelti. Egy különösen veszélyes bestia szökése miatt pedig az egész világ veszélybe kerül.


Ha Harry Potter-rajongó vagy, akkor kötelező, de akkor is ajánlott, ha csak egy hangulatos varázslós mesére vágysz. A látvány jó, a humor sem hiányzik, az alakításokkal sincs gond - ennyi nagy névvel nem lőhettek mellé. Azt azért hozzátenném, hogy Eddie Redmayne számomra egyre inkább karakterszínész, ezúttal is egy fura és zakkant figurát hoz. Ettől eltekintve egyértelműen értékesebb a fősodor utolsó darabjainál. 7/10. Trailer.

Mindenki (Sing)

Díjai: a legjobb rövidfilm

Egy iskolai kórus egy komoly versenyre készül a kilencvenes évek elején. A kórus vezetője, Erika néni viszont gátlástalanul komolyan veszi hivatását, ezért összetűzésbe kerül a legújabb diákjával, Zsófival. A gyerekek nem hallgatnak az intő szóra, elhatározzák, hogy megleckéztetik tanárukat.


Vajon be kell-e még mutatnom Deák Kristóf munkáját, aki rövid időn belül a második szobrot hozta el Magyarországnak? A tévéfilmes feeling kimondottan jól áll a filmnek, számomra pedig külön öröm volt, hogy 15 évvel korábban játszódik az egész. A gyerekek nyugodtabbak, nem éri őket annyi inger, mint most, nem nyomkodják folyton azt a fránya telefont.

A műfajból adódóan a történet egyszerű és aranyos, viszont azokkal is egyet kell értenem, akik szerint a Mindenki nem érdemelte meg az Oscart – a kihívó darabok között is volt sokkal erősebb. Kicsit logikátlan, amit látunk, a tanárnőt is meg lehet érteni, így pedig a kollektív rendbontás is indokolatlan csattanónak fogható fel. Itt inkább lezárom az értékelést, és örülök a sikernek. 6/10. A teljes rövidfilm.

Megjegyzés: az Érkezést és az Öngyilkos osztagot nem véletlenül hagytam ki, előbbiről itt, utóbbiról pedig itt írtunk hosszabban.

46.
46.
sloth
én liberális felfogású vagyok alapból, de ez sem jelenti, hogy nem szeretném a hazámat. de az itteni politikai felfogás minden liberális eszmét hazaárulsnak fog fel.
én is trumpot tartom a kevésbé rossznak, de csakis azért, mert amit hillary képviselt az valami borzalom (annak ellenére hogy az is liberalizmus, csak az már elég szélsőséges).
45.
45.
#44: De ezt minden épeszű, valamit tanult ember tudja.
Nekem se volt soha bajom azzal ha valaki jobboldali felfogású, bizonyos kérdésekben én is az vagyok de attól még nem lettem se náci, se rasszista.

Abraham Lincoln a tökéletes példa, mert Republikánus volt, ráadásul az első és nem kevés okból lehetünk rá büszkék.

Ez a lista pedig még csak itt kezdődik, de erről nem is érdemes beszélni.

A poén ott kezdődik, mikor egyesek itthon a jobboldalról Donald Trump győzelmét látva reménykedni kezdenek abban, hogy végre "Hitler" újjászületett.
Mikor Trump legfőbb embereinek 70-80%-a zsidó, legfőképp Jared Kushner aki emberünk jobbkeze.

Erről ennyit XD
44.
44.
sloth
#41: ez a felfogás a legjobb, hogy aki liberális az hazagyűlölő. ennek kb annyi az alapja, mint ha azt mondanám hogy aki jobbos az náci.
43.
43.
Ghost26Dave
#41: Hol itt a magyargyűlölet? Egyszerűen ezt a mentalitást utálom ami a kommentekben igencsak elburjánzott...
42.
42.
#41: Tessék, itt a világ egyik legliberálisabb művészeti gallériája, érdekes módon magyaroknak is sikerül eladni:

https://www.saatchiart.com/art/New-Media-Remembrance-of-Things-Past-3/436778/2526573/view

Ennyit arról, hogy bárki is gyűlölné a magyarokat, engem se támadott még senki, meg ez, hogy a fehéreket lenézik.
Ez nem más mint valami beteges dolog amit bebeszéltek önmagatoknak.
Rengeteg haverom él és dolgozik külföldön, a világ minden táján, Usa, Németország, Anglia, Izrael, Japán, Ausztrália.
Soha az életbe nem tapasztaltak abból az itthon keményen híresztelt "magyar gyűlöletből amiről ti beszéltek"

Kanadának liberális elnöke van, egyik legjobb sulis haverom barátnője Magyar országos zászlós pulcsiban jár, az emberek egy nyamvadt szót nem szóltak neki.

És igen, pont emiatt tart itt ez az ország ahol.
Itt ti képviselitek a megosztó erőt, nem az Oscar díj.
Igenis ti, és nem személyeskedek de legtöbbször olyan emberek szélsőségesek akik nem érték el azt amit akartak és képtelenek belenyugodni.
Egy kocsmából sokaknak könnyebb úgy észt osztani és kompletten szidni egy adott rendszert, mert talán soha az életben nem tettek hozzá, hozzá úgy egy országhoz, hogy az jobb legyen.

De azok akik tanulnak, dolgoznak és megtesznek mindent, hogy az adott jelenben jobb életünk legyen nem is válnak szélsőségessé, mert a folyamat során megértenek valamit, amit úgy hívnak globális világpiac.

Itt a bátyám mint tökéletes példa aki Japánban, a világ legkeményebb üzleti világában képes talpon maradni, úgy, hogy magyar és magyar termékeket árusít, például borokat stb;

https://www.instagram.com/ggfarm.japan/

Nevetséges, kicsinyeskedő a magatartásotok, teljesen megbontja az oldal egységét.
41.
41.
Gykrizsi
#40: Nem, de nem kell mindig általánosítani. Inkább leszek jobboldali, libsiző, mint magyargyűlölő liberális.
40.
40.
Ghost26Dave
#39: És ez feljogosító minket arra hogy utálkozzunk?
39.
39.
Gykrizsi
#38: Mert amerikában ilyen aztán nincs. Megnéznék egy ilyen meleg négert Texasban.
38.
38.
Ghost26Dave
Sajnos ezt a cikket is elárasztották a jobboldali ,libsiző és a na megmondom a tutit emberek.Srácok oké szigeteljétek egy magatokat a világtól ez a 21, század semmire nem mentek ezzel a protekcionista nacionalista gondolkodással.Nyaralni menjetek a Balatonra mert ott ugye nincsenek afrok se más rasszba tartozó emberek csak is magyarok.Ki nem állhatom ezt a steril agyament gondolkodást.......Na és igen emiatt tart itt ez az ország sajna ;)
37.
37.
Extol
Ennyi szennyet már rég láttam egy helyen. A mocsokáradat közepén Zootropolis városa emelkedik ki pár centiméterre
28.
28.
Gykrizsi
Mindenkivel egyet értek, aki szerint túl tolva az egész. Különbséget kell tenni rasszizmus/antiszemitizmus/homofóbia/.... és az őrületbe hajló liberalizmus között. Ha egyesek szerint az rasszizmus, hogy valakit a bőre/származása szerint vetek meg, akkor az mi, ha csak ezek okán ismerem el, pedig nem tett semmi érdemlegeset. Miért kéne valakit szeretnem csak azért, mert fekete/meleg. Ha jó ember, akkor kedvelem, ha nem akkor nem, ezt nem a színe dönti el. Egy színész se ezért legyen kitüntetve, mert akkor jövőre mindenki barnafestékkel érkezik az Oscar gálára.
27.
27.
Gykrizsi
#23: Milyen zsidó törvény volt 32-ben ?
26.
26.
AlexSchneider
#25: Azt akarta írni, hogy szörnyen jó filmek, csak elírta ;-)
25.
25.
Ghost26Dave
23.
23.
AlexSchneider
#21: "Mert vannak dolgok, ahova nem teszed be a buzit, a négert, vagy az akármilyen embert."

Mesélj kérlek, mik is ezek a dolgok? 2016-ot és nem 1939-et írunk.

Mellesleg 1932-ben, amikor Gömbös Gyuláék elfogadták az első zsidótörvényt, kb. ugyanez volt az érvelésük.

"...akármilyen embert" - ez a legjobb, ez milyen? :)

"Szerintem tudni kéne hol a határ."

Na, hol van, légyszíves világosíts fel.
22.
22.
Csoki80
21.
21.
KőbányaKispest
#8: ollie92

Teljesen egyetértek. Nem rasszizums ez, de amit nekünk a pofánkba tolnak, az már sok. Amikor a BF1-et mint első világháborús játékot, fekete emberrel promóznak, na.....

Azért a tartalomgyártók is eléggé benne vannak nyakig a szarba, amikor rasszizmusról beszélünk. Mert vannak dolgok, ahova nem teszed be a buzit, a négert, vagy az akármilyen embert. És csak szitják a tüzet, itt meg jönnek az álszent emberek, akik megmagyarázzák, hogy ez igy van jól.

Szerintem tudni kéne hol a határ. És nem tolni az emberek pofájába a néger bőrt mindenhol. Hermione fekete.... Komolyan, ezen már nevetni se lehet.
17.
17.
Ghost26Dave
Kedves Gamekapocs ilyen undorító kommenteket az oldal érdekében nem lehetne kimoderálni?
Pl #13 as komment és a többiről nem is beszélnek.
Sok elmebeteg...... Szégyen
16.
16.
Beniciodeltoro
Mindenki tudja miért kaptak a feketék idény egy szekér oscárt, nem kell itt süketelni, aki azt mondja hogy megérdemelték mind az nagyon naív teremtés.
Szerencsétlen Denzel már azért nem kapott mert már minden afroamerikai kezében szobor volt :))
Nem mondom hogy nem volt jó Kézeieflekk, de tudjuk a Stallonés botrány, és a molesztálós balhé is azt vetítette elő hogy nem ő fogja megkapni, azt még is :)
15.
15.
zozo76hun
9.
9.
AlexSchneider
#8: Egy pár gondolat.

Ha nem éltél kisebbségként, mint nálunk a cigányok, vagy a határon túli magyarok, vagy Amerikában a feketék, akkor fogalmad sincs, hogy miken kell keresztülmenniük, hogy érvényesülni tudjanak és a mai napig micsoda brutális rasszizmus/megkülönböztetés éri ezeket a csoportokat.

"Nem vagyok rasszista" - ha tényleg nem vagy az, akkor ne írj ilyen kommenteket.

"az erőszakos bűncselekmények 50% ők követik el...." - nincs min csodálkozni, 200 év elnyomás és rasszizmus egyenes következménye. Ez egy kurva bonyolult társadalmi probléma, amit nem bír a szerencsétlen amerikai társadalom megoldani.
8.
8.
ollie92
"Az ötvenes évek Amerikájában járunk, ahol egy afro-amerikai családot szinte minden oldalról hátrányos megkülönböztetés ér. Az apát, Troyt nem lehet megrendíteni, kiáll a szeretteiért, még akkor is, amikor teljesen reménytelen az életük."
Már kezdem unni ezt a kurva négermutogatást (nem vagyok rasszista), mindenhol négereknek kell lenni, ha valamit nem kapnak akkor megy a rasszisztázás. A HP folytatásában is Hermione már fekete kell, hogy legyen, BF1-ben a gyűjtői változatban is fekete figura van. Minden évben jönnek ki a négerimádó filmek.
Milyen menő négernek lenni, meg melegnek....hajrá Hollywood ! Tudom, hogy a feketéknek szörnyű életük volt az elmúlt 200 évben, de mégis ott maradtak.
Azért arról nincs olyan sok film, hogy míg az USA cca 13% teszik ki az erőszakos bűncselekmények 50% ők követik el....
7.
7.
csongor1996
#5: A Moonlight valóban egy nagyon jó film, mégha ennyire szerintem nem is. De én ezt betudom annak, hogy a kritikusok "műveltebbek", nagyobb sznobok mint én :D Én el tudom fogadni a legjobb film oscarját is, bár a La La Land-nek jobban örültem volna.
6.
6.
pocla4
#5: Szerintem aki látta azt biztos érdekelte az ilyen típusú filmek és biztos nem lett rossz. Engem az Oscar hidegen hagy amióta inkább sorozat függő vagyok. A netflix vagy az hbo olyan sorozatokat csinál mostanában ami nekem veri az összes filmet :) Törvény Nevében, Mr Robot de ezeregy másikat is mondhatnék.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...