A 2018-as Oscar-díjas filmek mustrája

  • Írta: zoenn
  • 2018. március 25.
Link másolása
Idén is jelentkezünk az Oscar-díjat nyert filmek minikritikáival, de kitérünk azokra az alkotásokra is, amelyek bár végül nem kaptak szobrot, attól még az igényes mozikedvelőknek érdemes bepótolniuk.

Március elején a világ szeme Hollywoodra figyelt, hiszen az Akadémia kiosztotta a 2018-as Oscar-díjakat. Az idei rendezvényen nem sok meglepetés született, sőt, sokan talán unalmasnak is tartották a showt. A tavalyi példát követve idén is szépen kielemeztük a legjobbnak tartott darabokat, ám most sem csak a győztes filmekre szorítkoztunk, hanem a további jelöltekből is szemezgettünk. Előfordult, hogy az egekig istenített, polkorrekt alkotásokon csak nagyokat ásítottunk, míg néhány mellőzött cím sokkal könnyebben utat talált a szívünkhöz.

Elsőként a legjobb filmeket járjuk végig, majd jönnek az egyéb kategóriák díjazottjai és jelöltjei.

A víz érintése (The Shape of Water)

Díjai: a legjobb film, a legjobb rendező (Guillermo del Toro), legjobb látvány és díszlet

Shifty már minden szépet és jót leírt Guillermo del Toro új filmjéről, amely még a rendezőtől is szokatlan hangvételével és a hidegháborús Amerika hangulatával kétségkívül egészen különleges darab. Annak ellenére, hogy a történet egyszerű: egy titkos katonai létesítményben dolgozó néma takarítónő, Elisa szoros barátságot köt egy vízben élő kétéltű lénnyel. A nő és társai mindent elkövetnek azért, hogy megmentsék a halembert.


Szerintem ez del Toro eddigi leggyengébb filmje, amely a nagyközönség számára is könnyen emészthető, romantikus történet, csupa egydimenziós karakterrel. Közülük viszont kiemelkedik a bohém Gilest alakító Richard Jenkins, és maga a lény, akit Doug Jones formál meg kiváló testjátékkal. Értetlenül állok azelőtt, hogy Hollywood nem ismerte még el a munkásságát. A film noirként elég felszínes, a giccsparádé zavaró, ráadásul a mögöttes tartalom annyira szájbarágós és bizarr, hogy már én éreztem magam kényelmetlenül. Nem rossz, de hogy nem ez a legjobb film idén, az is biztos. Trailer

Dunkirk

Díjai: legjobb vágás, legjobb hangkeverés, legjobb hangvágás

A korábbi kritikánk teljes mértékben helytálló. Christopher Nolan kicsit más perspektívából közelítette meg a konfliktust: ez egy több idősíkban játszódó háborús film. Kicsit sajnálom is, amiért „csak” technikai díjakat vitt haza. A második világháború alatt az előretörő német hadsereg a franciaországi Dunkerque közelében a parthoz szorította a brit és francia csapatokat. Háromszázezer ember várja kimenekítést, amely csak a tenger felől lehetséges. Megkezdődik a versenyfutás az idővel.


A Dunkirk feszültségét végig a bőrünkön érezzük, a rendező egy perc nyugtot sem hagy. A többféle nézőpont csak jót tesz neki, valósággal odaszögezett a székhez. Nem beszélnek feleslegesen, a reakciók viszont nagyon is emberiek. Persze leborultam a látvány előtt is: az IMAX valósággal kitölti a látóterünket, és semmi mást nem enged be oda. Trailer.

Szólíts a neveden (Call Me by Your Name)

Díjai: legjobb adaptált forgatókönyv (James Ivory)

A nyár Észak-Olaszországban maga a paradicsom a 17 éves jenki srác számára. Elio apja művészettörténész, aki minden évben befogad egy diákot az ódon villájába. A doktori vizsga előtt álló Oliver azonban megzavarja harmóniát, a két fiú szerelembe esik egymással. Furcsa kapcsolat ez, ám tiszta érzelmek vezérlik, és ahogy az ősz beköszönt, már semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt.


Ha félretesszük esetleges fenntartásainkat, meglepően laza, feelgood alkotással gazdagodunk. Armie Hammer alakítása Olivérként tényleg lehengerlő, de szerencsére nincs explicit tartalom benne, így a mediterrán hangulat, a zene és maga a tiszta dráma tényleg leköti a figyelmünket. Luca Guadagnino rendezése, valamint a vágás és a fényképezés páratlan erősségű végeredménnyel kecsegtet, szóval ne ítélj elsőre a plakát alapján! Trailer.

Tűnj el! (Get Out)

Díjai: legjobb eredeti forgatókönyv (Jordan Peele)

A filmről már áradoztam a tavalyi horrorfilmes összesítőmben, és most is csak ismételni tudom magamat. Az író-rendezőnek - saját bevallása szerint - nehezen jött össze a projekt, de mindvégig kitartott mellette. Peele gyermeke nem csupán a horrorok között unikumdarab, szarkasztikus stílusban mesél a rasszizmusról és különböző társadalmi rétegek közötti különbségekről.


A gond csupán az, hogy az elmúlt évtizedekben tucatnyi ilyen alkotás született és mégsem került az Oscar közelébe. Talán azért, mert a fekete főszereplő ezt most különösen indokolja? Mindenesetre a vidéki családlátogatás végig nyugtalanító még a passzív kívülállók számára, s noha az igazságra lassan derül fény, utána sem fordul komikumba az egész. Biztos kézzel levezényelt mozi, de nem való egy ilyen díjátadóra, nem a mainstream trendek igényei alapján készült. Ennyi erővel a Nyers is ott lehetne. Trailer.

Fantomszál (Phantom Tread)

Díjai: legjobb jelmeztervezés

Az ötvenes években, a háború utáni Londonban a híres szabó, Woodcock és nővére a brit divatvilág központi figurái. Ők öltöztetik a királyi családot és a felső tízezret. A férfi megrögzött agglegény, a nők jönnek-mennek körülötte, mígnem találkozik a fiatal és magabiztos Almával, aki a múzsájává válik. Woodcock mintaszerű életét lassan szétzilálja a szerelem.


Daniel Day-Lewis utolsó filmjében méltóan búcsúzik a szakmától, játékába szinte lehetetlen belekötni. Az igaz történet minden egyes kockája maga a megtestesült autentikusság, nem véletlen, hogy a jelmezek díjat érdemeltek. Paul Thomas Anderson nem csupán egy romantikus filmet, hanem egy tökéletes korrajzot alkotott, példaértékű karakterekkel és feszes tempóval. Pont olyan művészi, mint maga a téma, amit feldolgoz. Trailer.

Lady Bird

Jelölései: legjobb film, legjobb rendező, legjobb eredeti forgatókönyv (Greta Gerwig), legjobb nő főszereplő (Saoirse Ronan), legjobb női mellékszereplő (Laurie Metcalf)

Greta Gerwig első rendezése szépen fityiszt mutat a korábbi tinifilmeknek, s egyúttal új hangot üt meg. Nincsenek benne túlzások, totálisan életszerű az egész viszony anya és lánya között. Christine "Lady Bird" McPherson makacs lány, saját becenevén szólítja magát, amikor új iskolájában, Sacramentóban próbál helytállni. Anyja mindent megtesz, hogy ellássa családját, miután az apát kirúgják állásából. A lány felnövéséről szól az egész történet, közben találkozik az első szerelemmel, barátságokat köt és rájön, hogy ahol él, nem is olyan vészes hely. Nem is a cselekmény miatt kiemelkedő a Lady Bird - ha már az élet diktálta fordulatokat unalmasnak lehet nevezni -, hanem olyan könnyedén mutatja be az emberi kapcsolatokat, hogy azt tanítani kéne.


És fogják is, erre mérget vehetsz! Sajnos a Lady Bird az idei Oscar-gála egyik nagy vesztese, a 23 éves Saoirse Ronant már háromszor jelölték a legjobb női színésznő címére, de még mindig várnia kell a szoborra. Nincsenek benne túlzások, inkább elgondolkodtat a film, olyanok számára ajánlott, akik nem restek elidőzni a részleteken. Nincs értelme a dolgok mögé látni, hiszen az élet hullámai szinte sodorják a fiatalokat, elmélkedésnek, mélységkeresésnek helye nincs. Trailer.

A legsötétebb óra (Darkest Hour)

Díjai: a legjobb férfi főszereplő (Gary Oldman), a legjobb smink

Jó, hogy a Dunkirkben belengetett konfliktust a másik szemszögből, az anyaországból is végig lehetett izgulni. Winston Churchill alig került hatalomra, máris hatalmas próbatétel előtt áll: vagy békét köt az egyre erősebb náci Németországgal, vagy megvédi Nagy-Britanniát a fasiszta mételytől. Pedig az invázió már a küszöbön áll, ám Churchill szembemegy a békepárti kormánytagokkal és kiáll a nemzet szabadságáért. Nem lesz könnyű dolga, hiszen Dunkirkben már körbe zárták a brit és francia csapatokat.


Gary Oldman örömjátéka A legsötétebb óra, elképesztő milyen sokrétűen építette fel karakterét, olyannyira, hogy még nikotinmérgezést kapott a kelléknek használt kubai szivaroktól. A rendezőnek, Joe Wrightnak már a kisujjában vannak a kosztümös filmek, mégis feszült légkört teremtett, pedig a londoni bunkerben egyetlen fegyver sem dördült el. Oldmanhez fűződik az év egyik legviccesebb jelenete is, és mit szépítsem, hangosan felkacagtam, olyan oldott és őszinte volt az egész. Trailer.

Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)

Díjai: a legjobb női főszereplő (Frances McDormand), a legjobb férfi mellékszereplő (Sam Rockwell)

Mildred Hayes nem nézi jó szemmel, hogy a rendőrség hónapok elteltével sem tudta kézre keríteni lánya gyilkosát. A nő kibérel három óriásplakátot a kisváros határában, amiken provokatív üzeneteket címez William Willoughby seriffnek. Miután egy másik rendőr, az alkoholista és kissé együgyű Jason Dixon is beleavatkozik a dologba, még jobban elmérgesedik a viszony. Kicsit képtelen az alaphelyzet, de roppant erős, összetett karakterek vívódását mutatja be a film, ahol esély sincs arra, hogy végül mindenki jól járjon.


Tipikusan az az alkotás, amikor gyanútlanul beülsz egy filmre, gondosan elkerülve a spoilereket, aztán mély megdöbbenéssel veszed tudomásul, hogy annyira belefeledkeztél, hogy megmelegszik a kólád. Minden rigolyájuk ellenére is szerethető karakterekkel operál a Három óriásplakát Ebbing határában, egyszerre nevetünk és sírunk, felháborodunk, és megint röhögünk. Persze egyik érzelem sincs túltolva, de az alakítások olyan emlékezetesek, amikre később is jó visszagondolni. Maga az álmos kisvárosi közeg és a briliáns forgatókönyv példaértékű, nagy kár, hogy úgy lesz vége, mint amit egyszer csak elvágtak. Még a legjobb minőségű bor is kiürül egyszer, de hatása veled marad. Trailer.

A Pentagon titkai (The Post)

Jelölései: a legjobb film, a legjobb női főszereplő (Meryl Streep)

1971-ben hatalmas botrány rázza meg az Egyesült Államokat: a The New York Times megszellőztette, hogy a kormány tudatosan félrevezette a közvéleményt a vietnami háborúval kapcsolatban. A hatalom leállítja az anyagok közzétételét és a bíróságra cibálja a lapot, de az iratokat kiszivárogtató katonai elemző ebbe nem nyugszik bele és inkább a Washington Posthoz fordul. Női laptulajdonosként Katherine Graham (Meryl Streep) az elismerésért küzd, de úgy dönt, a sajtószabadság érdekében kiáll a cikkek leközlése mellett.


Hiába vonultat fel profi színészeket Steven Spielberg új filmje, nem sikerült teljes mértékben hű maradnia a valósághoz A Pentagon titkainak. Meryl Streep és Tom Hanks alakítása tényleg lehengerlő, a politikai csatározások és maga az újság működésének bemutatása kiválóra sikerült. De van, amit beáldoztak a filmszerűség végett – ebből a szempontból anno a Spotlight jobban teljesített. Itt csak fekete és fehér karakterek vannak, nincsen köztük átfedés, ráadásul az egész elég lassan hömpölyög, és az izgalom bizony hiányzik belőle. Nem véletlenül nem kapott egyetlen szobrot sem. Trailer.

Elit játszma (Molly’s Game)

Jelölései: a legjobb adaptált forgatókönyv (Aaron Sorkin)

Molly Bloom (Jessica Chastain) tehetséges profi síelő volt, már az olimpiára készült, ám egy baleset miatt feladta sportolói karrierjét, és helyette személyi asszisztensként helyezkedett el Los Angelesben, miközben főnöke pókerklubjában is besegít. A lány egy csapásra Hollywood elit köreiben találja magát, és szép lassan a klub élére küzdi fel magát. Minden nap dollármilliók cserélnek gazdát, amire az orosz maffia és az FBI is felfigyel. Molly nehéz helyzetbe kerül, nyomoznak utána, ki kell szolgálnia a kormány embereit – nem sok választja el attól, hogy rács mögé kerüljön. Egyetlen szövetségese az ügyvédje (Idris Elba).


Talán a túl sok monológ vagy elnyújtott játékidő miatt, de nem tudtam szeretni a filmet. A rendezés ugyan remek, ahogyan forgatókönyv is az, de szinte ömlik ránk az információ, és a tipikus amerikai érzelemkinyilvánítások miatt eléggé fárasztó az Elit játszma, amely akkor működik a leginkább, ha kicsit szusszannak egyet a karakterek. Szájbarágós az egész, nem vonja be kellőképpen a nézőt, így pedig hiába is emelem meg a kalapomat Chastain és Elba előtt. Trailer.

Én, Tonya (I, Tonya)

Díjai: a legjobb női mellékszereplő (Allison Janney)

Tonya Harding egy igazi vidéki suttyó. Bár nehéz körülmények között nevelkedett, piás anyja engedett a kérésének, és műkorcsolyázó-edzésekre íratta be a lányt. Tonya kitűnt a sok elkényeztetett gazdag gyerek közül - nemcsak kinézetében, hanem tudásban is. Sportolói karrierje meredeken ívelt felfelé, mígnem egyetlen riválisa merénylet áldozata lesz, és a gyanú szerint mindez Tonya és férje megrendelésére történt. Az eset megrázta a közvéleményt, a kis kedvencből egy csapásra közellenség válik. Pedig lehet, hogy ő maga az egyik áldozat.


Nálunk nem annyira ismert botrány szatirikus feldolgozása a film, Margot Robbie apait-anyait beleadott a szerepbe. Ha nincs ott Frances McDormand, talán ő kapta volna a legjobb főszereplőnek járó szobrot. Bunkócska a drága, még tenyeres-talpas is, a legrosszabb módon dolgozza fel a sikert, de nem lehet nem szeretni. Maga a sodró tempó mindezt megkoronázta, de valahogy mégis úgy tűnt, hogy egy olcsó Scorsese-másolattal van dolgunk. A társadalomkritika viszont tényleg betalál, az egész élettel teli, amely rávilágít arra, hogy legyél bármennyire is proli, az óceán túloldalán bármi lehet belőled, de egy pillanat alatt visszacsúszhatsz. Trailer.

A katasztrófaművész (The Disaster Artist)

Jelölései: a legjobb adaptált forgatókönyv (Scott Neustadter és Michael H. Weber)

Ha épp nem ripacskodik James Franco, rendezés terén eléggé bele tud nyúlni a tutiba. Bizonyára sokan emlékeznek a világ lepocsékabb filmjére, a The Roomra. A szélhámos Tommy Wiseau 2003-ban a semmiből szert tett 6 millió dollárra, amiből egy szedett-vedett stábot bérelt fel, és saját maga főszereplésével elkészítette ezt a filmművészeti szörnyszülöttet. Maga A katasztrófaművész a forgatás folyamatát meséli el – igazi képtelen történet a tehetségtelen, de mindenképpen érdekes Wiseau-ról.


Az ötletből bizony tisztességes végeredmény született, Franco és haverjai hozzák a szokásos alpári humort, amellett, hogy a főszereplő képes volt valódi mélységet adni Tom karakterének. Ehhez pedig profi forgatókönyv kellett, ami szerencsére adott volt, így sikerült fogyasztható formában elmesélni a The Room és Wiseau sztoriját. Szép íve van A katasztrófaművésznek, a karakterek érdekesek, így tutira jobban szórakozunk majd, mint a nevezett alapművön. Kérdés, hogy ez a tehetségtelen ember egyáltalán megérdemli-e a rivaldafényt. Trailer.

Mudbound

Jelölései: a legjobb nő mellékszereplő (Mary J. Blige)

A Netflix szerény sikere, hogy egyetlen kategóriában jelölték a Mudboundot. Pedig nagyon is megindító korrajz a második világháború utáni belterjes mississippi vidékről. Két család életét mutatja be a film: az egyik egy tehetősebb farmer, McAllen, aki a városi életét adja fel a földművelés kedvéért. A másik a napszámból élő fekete Jackson-família – ők már évek óta várnak arra, hogy saját földjük legyen. Háborúból visszatérő fiúk összebarátkozik McAllen öccsével, aki szintén problémás veterán. A társadalmi ellentétek és a rasszizmus témája hamar előkerül, a kilátástalanság és a megkülönböztetés a fő témája a Mudboundnak.


Minden szereplő félelmei és céljai megjelennek a képernyőn, összesen öt erős karaktert kapunk, maga a közeg pedig érdekes, de egyben elszomorító. A fiatal Dee Rees nemcsak remek színész, hanem rendező is: tudatosan mutat be minden olyan részletet, aminek ugyan a cselekmény szempontjából nincs jelentősége, atmoszférateremtésnek viszont elsőrangú. Talán kicsit túl sok a dráma és a tragédia, emiatt nehezen emészthető a film, pedig a színészi teljesítményt még ki sem emeltem. Megváltásra esély sincs addig, míg a fehér ember szava a döntő. Trailer.

Coco

Díjai: a legjobb animációs film, a legjobb eredeti dal (Remember Me)

Miguel arról álmodozik, hogy belőle is olyan híres zenész lesz, mint bálványa, Ernesto de la Cruz, ám pechére a fiú családja megveti a zenét, lévén egyik felmenője is a csillogásért és a gitározásért hagyta el szeretteit. Egy szerencsétlen véletlen folytán Miguel átkerült a holtak színpompás világába, ahol már bizonyítani tudja tehetségét, és út közben találkozik a simlis Hectorral, akivel közösen derítenek fényt Miguel famíliájának titkaira.


Minden meglepetés nélkül ezúttal is Pixar húzta be a legjobb animációs film díját – teljesen megérdemelten. Ezúttal a Toy Story veterán rendezője, Lee Unkrich dirigálta le az alkotást, amely meg is látszik rajta. Alapjáraton megható gyerekmesének tűnik, de igazából csak a felnőttek tudják értékelni az elmúlásról és az emlékezésről szóló történetet. A mondanivaló érett, a látvány óriási, a Pixar igényessége és humorérzéke mellett eltörpülnek a kihívói. Nehéz téma, de jól nyúltak hozza és még bőgni is fogsz, ezt garantálom. Trailer.

Egy fantasztikus nő (A Fantastic Woman)

Díjai: a legjobb idegennyelvű film

A chilei Sebastián Lelio alkotása orozta el Enyedi Ildikó elől a legjobb külföldi filmnek járó szobrot. Látva a végeredményt, teljesen megérdemelt az Egy fantasztikus nő sikere. A pincérként és klubénekesként dolgozó Marina születésnapját követően elveszíti húsz évvel idősebb szerelmét, Orlandót. Ám a nő kálváriájának még nincs vége, a társadalmi megkülönböztetés a felszínre kerül, mivel Marina transznemű, így számos kínos és megalázó helyzetbe kerül, amely Latin-Amerikában pláne mindennaposak.


A megvetések sorozata ellenére Marina kitart a végsőkig, példamutató magatartása sokak számára követendő példa lehet. Nagyon jót tett a filmnek korunk botránysorozata és a #MeToo mozgalom, így közvetett módon ez a film is rámutat a problémákra. Sokkal érdekesebb viszont, hogy a laikusok számára is bemutatja, mi jelent a transzneműség. A fényképezés és a színészi már csak hab a tortán. Trailer.

Testről és lélekről

Jelölései: a legjobb idegennyelvű film

Egyszerűen nem tudtam szeretni hazánk Oscar-jelölt alkotását. Arany-medve díj? Legjobb magyar film? Kicsit túlzásnak érzem az összes elismerést - akkor már inkább a Kojot. A sztori szerint Mária és Endre egy vágóhídon dolgozik, a nő minőségellenőr, a férfi pedig a húsfeldolgozó vezetője. Nappal szinte észre sem veszik egymást, ám éjjel, álmaikban - szarvasbőrbe bújva - ugyanabban a világban járnak. A felismerés után vajon kiteljesedhet a szerelmük a való világban is, ahol még randevúra sem tudják elhívni egymást? A kapcsolat nehezen bontakozik ki kettőjük között, kínos helyzetek követik egymást.


Enyedi Ildikó filmje habár furcsa atmoszférával bír, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza távolságtartó, érzelemmentes, mindenféle mimikát nélkülöző alkotása nem csak aláássa az egész alkotást, hanem megkérdőjelezi a castingért felelős személyek hozzáértését is (mondjuk, nehéz válogatni). De a rendezőnő sem volt a helyzet magaslatán: elnyújtott jelenetekkel operál, logikai hibákba szalad bele, és még egy normális élethelyzetet sem tud maradéktalanul visszaadni álművésziesség nélkül. Nyilván pszichésen sérült, autistagyanús embereket helyez középpontba a film, ám Borbély modoros viselkedésének csúcspontja az, hogy egy halvány félmosolyt el tud ejteni – ez minden, csak nem díjat érdemlő játék! Mondhatnád, megfelelő érettség nélkül nem érdemes nekiállni, de a mondanivaló túl súlytalan ahhoz, hogy megmozgassa a fantáziámat. Monoton, érdektelen és több ponton is szürreális az egész, pedig kedvelem a nem éppen földhözragadt alkotásokat. Trailer.

22.
22.
sloth
Kopic azért a te véleményed sem objektív, lehet, hogy neked tetszett, de szobával el kezdtük nézni, és 7-ből 6-an bealudtunk az első egy óra után.
21.
21.
kopic
Plusz hogy meg legjobb filmre sem jelölték, az külön szanalom.
20.
20.
kopic
#14: Blade Runner utóbbi pár év legjobb filmje simán.
19.
19.
kopic
Hol a Szárnyas Fejvadász 2049 ?!
14.
14.
markoci555
Amikről hallottam:
-A víz érintése: Kennytheone-tól jól megkapta a megérdemelt leszólást, tipikus Oscar-sz*r (pedig mennyire vártam)
-Dunkirk: szintén egy bugyuta háborús filmnek jön le

Amit láttam:
-Tűnj el: egyáltalán nem tetszett, és idiótaságokra épült az egész történet.
-Blade Runner simán az év legjobb filmje nálam.

A maradék nem is nagyon érdekel, majd a Testről és lélekről-t biztos megnézem ha idáig jutott, és végre nem a csúnya nácikról szól (khm Saul fia).
6.
6.
zoenn
A Blade Runnerről is írtunk már, a Fekete Párduc pedig idei cím.
2.
2.
SL89
1.
1.
Csoki80
Cocot megnézem, többi kuka :-P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...