Miért is késik a PS3-as The Last Remnant?

  • Írta: Ghost
  • 2008. június 18.
  • Hír
Link másolása
Eddig nem sok információt tudhattunk a Square Enix gondozásában készülő The Last Remnant című szerepjátékról, ám most néhány dologra fény derül.
Eddig nem sok információt tudhattunk a Square Enix gondozásában készülő The Last Remnant című szerepjátékról, ám most néhány dologra fény derül.

Ugrás a galériához

A The Last Remant egy körökre osztott RPG lesz és a nagysikerű Final Fantasy sorozatot is jegyző Square Enix készíti. A látványért az Unreal Engine 3 felel, így remek grafikára számíthatunk. A fejlesztők kizárólag Xbox 360 és Playstation 3-ra tervezik megjelentetni a játékot, ám a Sony konzolját birtoklók számára egy rossz hírrel szolgált a Square Enix csapata: a játék először a Microsoft gépére fog megjelenni. A kijelentést meg is indokolták, ugyanis az X360 a vezető platformjuk, mivel arra könnyebbnek bizonyul a fejlesztés, főleg az Unreal Engine 3 esetében. Miután megjelent ez a verzió, több időt és energiát tudnak majd fordítani a PS3-as változat megfelelő felépítésére, optimalizálására. Sajnos a vezető platformra sem ismert még a megjelenés, de valószínű, hogy ebben az esztendőben már nem számíthatunk rá, hogy a boltok polcain megpillantjuk a The Last Remnant dobozát.
2.
2.
Metal fiú
kár hogy pcre nem lesz :((((((((((((((
1.
1.
kasy
Nem igazán játszok sokat RPG-vel, de a Square Enix játékai előtt még én is megemelem a kalapom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...