Cryostasis - képek és izgalmas infók az E3-ról

Link másolása
Friss képek érkeztek az Action Forms által készített, teljes DX10 támogatással rendelkező Cryostasis: Sleep Of Reason-ból. Igencsak szép lett a felhozatal!
Friss képek érkeztek az Action Forms által készített, teljes DX10 támogatással rendelkező Cryostasis: Sleep Of Reason-ból. Igencsak szép lett a felhozatal!

A képeken láthatunk egy-két ellenfelet a játékból, és pár helyszínt is megcsodálhatunk. A történet 1968-ban játszódik, mikor is egy meteorológus, név szerint Alexander Nesterov egy nukleáris jégtörő hajón reked. A hajó régóta szelte a jeget, de pár éve csapdába esett, és a hajón lévő legénység a hosszú évek alatt elvesztette ítélőképességét, emberi kinézetét, és ami még rosszabb, a józan eszét. A túlélésért elkezdték ölni egymást, míg mindenki egymás ellen nem fordult. Már csak páran vannak akik még tudnak józanon gondolkodni. Ebbe a környezetbe csöppen bele főhősünk, és küzd életéért a végtelen jégmezőkön álló hajón.

A készítők elárulták, hogy a főhős különleges képességre, a Mentel Echo-ra tesz majd szert, amivel beléphet egy ember emlékeibe, és megváltoztathatja a múltban történt cselekvéseit.

Ugrás a galériához

15.
15.
meridarider
hát nemtom sztem a Bioshock az isten játék ami singleplayer ugyh ez nenagyontud meghatni:)
14.
14.
reaperboy
Nekem kifejezetten tetszik sőt az egyik legvárattab játékom ;)
13.
13.
Dcrysis02
19:Amiért bioshock koppintás lenne a lista:

-Cryostais:Sleep Of Reason topicban
12.
12.
suti_88
ez egy erős bioshock koppintásnak tűnik az évszámmal, a zombi emberekkel, és a különleges képességekkel..
11.
11.
Glek
A DX10 az nem egy állapot, az egy amolyan fejlesztői eszköz amivel egyszerűbben tudnak játékokat készíteni. Szóval ezek Dx10-es képek, de a DX10 nem azt jelenti, hogy BUMM és lőn Crysis-verő grafika. Azt ugyanúgy el kell készíteni. :) Amúgy érdekes a grafója. Jöhetne 360-ra. :)
10.
10.
Dcrysis02
Hát ja,az sosem árt ha dolgoznak rajta.Csak ne mindig rongybaba ellenfél legyen majd.Infók a játékról a Cryostasis-Sleep of Reason topicban ha valakit érdekel..
9.
9.
Dcrysis02
14:ha te mondod.Nekem megfelel ez a grafika,a motion blur-t szrintem kifejezetten jól eltalálták.Csak az ellenfeleken remélem dolgoznak még.
8.
8.
Dcrysis02
Ezzel mit akartál mondani? :D
7.
7.
Dcrysis02
6.
6.
watto
nekem condemned ugrott be a képekről, de talán bioschock is van benne :P nekem nem tetszik
5.
5.
Dcrysis02
Egy szó se volt arról hogy ezek DX10-es képek.Csak az új hir,hogy kap DX10 támogatást a játék ;)
4.
4.
Chocho
#: Vagy inkább Cold Fear?
2.
2.
K.G.
1.
1.
bobby
jöjjön ps3ra!!!!!!!!!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...