Rosszul teljesített a PC-s Devil May Cry 4

  • Írta: fojesz
  • 2008. augusztus 4.
  • Érdekesség
Link másolása
A Capcom szerint jóval kevesebb fogyott a PC-s Devil May Cry 4-ből, mint arra számítottak volna. Mindennek oka természetesen a kalózkodás.
A Capcom szerint jóval kevesebb fogyott a PC-s Devil May Cry 4-ből, mint arra számítottak volna. Mindennek oka természetesen a kalózkodás.



Persze ezzel számolni lehetett, így nem véletlenül javasolta Christian Svensson elnök, hogy a játékot digitális disztribúcióval is terjesszék, tehát kevesebb pénzért cserébe az internetről is le lehessen tölteni a játékot. A Devil May Cry 4 végül csak dobozos formában kapható, ugyanis a Capcom japán részlege nem mondott igent a terjesztés ezen formájára, holott az interneten keresztüli legális letöltések jelentősen feltornászták volna az eladási mutatókat. Így viszont a végeredmény siralmas volt, a játékot már a megjelenés napján le lehetett tölteni különféle torrentoldalakról, a bolti verzióba pedig csak kevesen ruháztak be. Svensson szerint egyébként a digitális disztribúció végetvethetne a kalózkodásnak, és nagyon reméli, hogy a jövőben megváltozik a japánok álláspontja.
20.
20.
Bazoo
Hát igen, ezért nem éri meg PC-re kiadni a gameket, mondjuk az ilyen "legendákat" mint a Diablo, GTA vagy a CoD jó hogy többen veszik... A DMC ha jól tudom csak a 3. résztől jött ki pc-re, az is érdekesen lett megoldva, bár tetszett :D
19.
19.
Trishtan
A 2. DMC jó? Nem láttam annál unalmasabb és igénytelenebb játékot :D

Az elsőm, a 3. és a 4. az igazi :D (bár az tényleg lehangoló, hogy a 2001-es legelső epizód óta a játékmenet szinte alig fejlődött valamicskét...)
18.
18.
felegyi
Hát ez siralmas! Nem lepne meg ha nem lenne több DMC PC-re.
17.
17.
k_mark93
Egyetértek sztem remek port lett belőle,és nem könnyebb mint a 3. rész hanem sokkal könnyebb,nekem pl csak a Legendary Dark Night jelentett kihívást,de az viszont naon nehéz:D,szóval még ha kezdő vagy is akkor is élvezetes a játék mert jól eltalálták a nehézségi szinteket!
16.
16.
ATi0021
15: Ilyen esetben és ha PS3-ról van szó akkor általában külföldről rendelek. Ha van bankkártyád ajánlom figyelmedbe a game.co.uk -t. Szállítanak hozzánk is. És ha tényleg többen vennétek akkor még a szállítás is olcsóbb lenne. És +5 fontért már gyűjtői verziót kapsz. Általában csütörtökönként rendelek mert olyankor van akció is.
15.
15.
dareal
17 hülyeséget ne beszélj, ill ne általánosíts. szerintem jó pár pc-s játékosnak jóval több az eredeti játék, mint sok-sok xboxosnak.



nem mellesleg honnan veszik, hogy 1-1 stuff hogy megy "warezba"? honnan jön a warez mérce?
14.
14.
joykiller
Teljesen kár volt nekik kiadni, feleslegesen ölték beke a pénzt. Nem kéne eröltetni a pc-s játékrészleget, mert ugyis a pc-sek letöltik, mert hát ingyé van. Pc=munka, konzol=szorakozás.
13.
13.
dareal
egyik cimborám szavaival élve "agyf@sz, hogy itthon meg sem lehet venni" :(
12.
12.
dareal
9 ne is mond... rég kintvan, de itthon még mindig nem lehet megvenni... pedig áldoznék rá, akár a legtöbb cimborám...
11.
11.
suti_88
nade azt senki sem kérdezi meg hogy miért kalózkodnak az emberek, miért folyik a wareztevékenység...
10.
10.
Aramisz93
Még jó hogy rosszul teljesített, amikor SZÖRNYEN VAN ÁTPORTOLVA. Mit hisznek, hogy majd viszik, mint acukrot, miközben nem lehet vele játszani mert egy borzalom a pc-s verzió?
9.
9.
watto
ez nem csoda hogy a megjelenés napján fennvan.. valamikor 1-2 héttel korábban felkerül ^^
8.
8.
djdonci02
Igen a Bioshock volt a legtovább eddig de most az ALONE IN THE DARK ami már ugye egy hónapja megjelent de még mindíg nem lehet használni.Bár nem is kapható nálunk.
7.
7.
ATi0021
7: Ez is igaz. Sőt sokszor előbb van torrenten mint a boltban. Amúgy eddig szerintem a legtovább a Bioshock bírta. Igaz fent volt az is csak nem volt használható.
6.
6.
kasy
A megjelenés napján már letölthető volt különféle torrentoldalakról... Ez nem csak a DMC4-gyel történt meg.
5.
5.
suti_88
sztem ez a játék nem egy nagy cucc......
4.
4.
ATi0021
Tekintve, hogy nálunk még mindig nem vették a fáradságot, hogy kiadják, így nem tudom mit várnak. Mert ugye ezért Angliából nem rendelem meg. Ha egy cég nem képes minden régióban egy időben kiadni a játékát akkor megérdemli a sorsát. Amúgy tényleg szép és jó hogy magyarul akarják nálunk kiadni, csak akkor azt nem értem miért nem lehet a játékot odaadni a megjelenés előtt a fordítóknak. És ettől még nálunk is árusíthatnák az angol verziót is. Nem mindenkinek akar magyar verziót.

Amúgy még egy kis off ezzel a témával kapcsolatban:

Nem értem a GRIDnél is mi van. Egyszer magyarul jön akkor most látom, hogy mégse úgy lesz, hanem angol nálunk is. Csak a legérdekesebb az egészben hogy még mindig nem kapható az angol se. Szánalom amit egyes kiadók művelnek.

ui. Akármilyen az EA, de legalább képes a magyarosított játékokat is időben piacra dobni. Ebből a szempontból példát vehetne róla sok kiadó.
3.
3.
Dcrysis02
Devil May Cry 4 is being pirated to "Hell and back" igy nyilatkoztak a Capcom munkatársaiés igazuk van.Sajnos.
2.
2.
norbi155
így van amugy sszerintem baromi jóó játék volt kár hogy nincs hozzá magyarosítás:(
1.
1.
westZsolt
madár CAPCOM-egyértelmű volt hogy sokan letőltik -.-
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...