Peter Molyneux véleménye a Playstation 3-ról

  • Írta: Ghost
  • 2008. szeptember 22.
  • Érdekesség
Link másolása
Peter Molyneux, a játékvilág egyik neves alkotója szerint a Playstation 3 vár még arra a játékra, amely igazán megmutathatja, hogy mit is tud a gép.
Peter Molyneux, a játékvilág egyik neves alkotója szerint a Playstation 3 vár még arra a játékra, amely igazán megmutathatja, hogy mit is tud a gép.


Az úriember, aki legújabban a Fable 2 munkálataival volt elfoglalva, a GamesIndustry.biz-nek adott interjúban elmondta véleményét a Sony konzoljával kapcsolatban:

"Minden platformnak megvan a maga egy-két játéka, amelyek meghatározzák az adott gépet. Van ilyen játéka a Wii-nek és a Plyastation 2-nek is. Úgy gondolom, a Playstation 3 még vár arra a játékra, ami képviselheti - ezért kellene a fejlesztőknek azon dolgozni, hogy az ő játékuk legyen a meghatározó.
"

Molyneux elmondta, hogy az Xbox 360 egyik ilyen játéka az általa készített Fable 2, Wii-re pedig a Wii Sports a meghatározó program. Elmondása szerint a LittleBigPlanet lehet a Playstation 3 egyik legjobb játéka, megvan benne az a kreativitás, amire szükség van egy igazán sikeres játékhoz.
49.
49.
G Logan
Akinek van linux a ps3-on az meg tudja nézni 33 gb az mgs4 + 5 gb telepit a hdd-re, a graf meg majdnem olyan mint a crysisnek.

48.
48.
Vincenzo
48: Az MGS4 tényleg alig fér rá az 50 gigás BR-re. Úgy tudták csak rápréselni, hogy egy csomó pályát lekicsinyítettek(hozzáteszem ígyis hatalmasak), ezért volt Kojima elégedetlen az MGS4el.
47.
47.
Aramisz93
#48: Te most az mgsről beszélsz? LOL. Még jó hogy alig fér rá 50 gbra. Tudod mekkora a terület abban a játékban? xD Nem hinném.



amugy az hogy a crysis akad a pcden az a te hibád meg persze a fejlesztőké, hogy nem tudták rendesen optimalizálni, mert a warhead szebb, és egy középkategóriás gépen is elfut. Attol hogy veszel egy 9800 GTX-t meg felpakolod a vistát, az még nem garantálja, hogy a játékok menni fognak. 130 k ból össze lehet rakni egy olyan gépet, ami a crysist high beállításokon gyönyörűen viszi. ;-)
46.
46.
meridarider
első baromság... miaz hogy alig fér rá 50 GBre gondolkozz már 1 kicsit...most nem azért de ha már a crysisnál tartunk ugye elvileg annak van a legjobb grafikája...és az nálam nincs 10giga akkor nemismerik a tömörtést vagy te vagy hülye assszem ennyi:)

ja am nekem a 9800GTXen meg CD3ghz en nem megy DX10en maxon a crysis ugyh megizzasztaná a konzolokat is ha már a GTAIV is akad rajta néha amiket irtatok...(nekem nincs konzolom itt olvastam h beszaggat komolyatbb texturáknál)de nemtom
45.
45.
TONYSAKKA
aramisz93

nem cd kapacitásal volt problémája,hanem ő maga nem volt meg elègedve a minősegel!!
44.
44.
TONYSAKKA
Gael!!

teljesen osztom irásod,de anyit még hozzá füznék,hogy KEN KUTARAGI-nem csak a playstation szülő atya volt(((és nem tulzás mert a ps sorozatott neki lehet köszöni a psp-t is)))hanem a korábbi cégnél ahol dolgozott toshibánál,kifejlesztette ill rájött hogy a cd meghajtó jövője a tv játékoknak amit halkan hozzá teszek>>hanyatlòba volt.Ekkor ajánlást tett az egyetlen akori értelmes cégnekSONY-nak aki felajánlotta a KUTARAGInak fejlesze ki náluk,és kap egy csapatot akik segìtik,,jó tudni hogy KUTARAGI áthozta az akori fejlesztô kollégáit a toshibától.igy ténleg a szakértök velejével készült a ps...

Hát igen a mostani vezetô meg szépen ül a babérokon,és csokól a konkurensnek!!!!!!!!!!üdv.
43.
43.
Vincenzo
Meg az MGS4 ben Otacon is mondja, hogy duplarétegű BRen van a játékXD
42.
42.
Aramisz93
venybaby: ha olvasnál normális interaktív ujságot, tudnád, hogy Kojima 200 gb os bd lemezt kért a sonytól, de nem kapta meg, ezért be kellett érnie 50 gb. Amugy meg miért jelenne meg xboxra? Mondj egy hivatalos bejelentést...ja hogy nem tudsz. Hoppá. Ha én felírom a blogomra, hogy a Blue Dragon jön ps3ra elhinnéd?;) Tuti.
41.
41.
G Logan
A MGS 4 pedig nem lessz boxra nincs egy honapja hogy kojima ismét meg cáfolta aval az indokal hogy a MGS 4 et csak ps3 optimizálták és hely hiány is beüt mivel 33már volt gb, viszont a ujrészét amit csinálnak az arrol volt szó xbox 360 portrol mivel már a nem kojima fogja csinálni.

40.
40.
G Logan
Nem tudom miért vannak egyesek a cysis szerintem simán van mindkettö konzolon olyan grafika bár engem hidegen hagy inkább egy Warcraft konzolos verzioja. A MGS 4 meg azért nem a ps3 játéka mert teljesen átlag grafika nem hiszem hogy kihasználná a gép tejes errejét, talán a uncharted szebb is. A Játékokra én is várok a sok szar multiplatformos divat játékok helyet igazán kiadhatak volna egy tekken-t.
39.
39.
Gael
latom a sotetseg azert oshonos erre fele.Nekem van egy par konzolom,meg egy atlagos pc-m.A legtobbet jatekra a PS3-t hasznalom,de a PSP,es az Xbox is sokszor van bekapcsolva.A Sony problemaja,hogy Kazuo Hirai-nak sikerult kilobbiznia az allasabol ken Kutaragi-t,mert Sajnos a fejlesztok nem keszultek el eleg szamu jatekkal a PS3 megjelenesre.Na most itt van nekunk Mr Multimedia(Kaz Hirai),aki erolteti a PS3 multimedias alkalmazasait es kozossegepito programjait(pl:Home),viszont becsokolt az amcsiknak,es latvanyosan elhanyagolja az europai piacot.Egy a lenyeg,azt az embert levaltotta,aki kitalalta a ps-t,ps2-t,ps3-t valamint managelte a rengeteg es jo minosegu belsos jatek fejleszteset.Azt igerte,hogy majd o vezeti a PS3-at a maga diadalutjan,de sajna a multimedias alkalmazasok folyamatosan kesnek europaban(pontosabban se hire se hamva),a jatekok meg nem keszulnek,mert az aki tudta,hogy kell a fejlesztoket tamogatni es motivalni mar nincs a cegnel.Az igazsag az,hogy nekunk meg mindig elsosorban jatekkonzol kell,nem egy sokoldalu internetezo,chatelo,videoletolto,zeneletolto,kepnezegeto gep,amin lehet jatszani is.A Sony uzletpolitikaja remek,kivalo fejlesztocsapatokkal rendelkezik,illene kihasznalni vegre az adottsagokat.
38.
38.
Dcrysis02
LOL azért mert elkezdik fikázni a másik játékát SEMMI ok nélkül mert nekik jobban bejön a PS3...magától értetődő.Akármi a téma ez már reflex.Ebben csak az az undoritó hogy egyik nap még Jöjjön Xbox-ra jöjjön Xbox-ra!!!Másnap meg sz*r a játék mikor titokban kéne neki mint állat.Nekem is kéne az MGS4 Pc-re bevallom,de én nem fikázom az Isten szerelmére.Szerintem egy jó játék a PS3-on de nem kezdem el lehúzni azért mert nincsen az általam kiválasztott platformon..
36.
36.
Dcrysis02
Ja és egy PS3-at birtokló ember irta hogy ki a sz*rnak kell a Crysis,és onnan jött ide a téma igy neki köszönjétek...
35.
35.
Dcrysis02
36:Na látod én ugyanigy vagyok a Killzone 2(Tech demo)-vel is :)
33.
33.
onikage
De jó hogy a ps3-ról szól a cikk!!!!

Mit keres itt a Crysis meg hogy ATI kártya???

Semmi köze nincs a cikkhez!
32.
32.
MT Raze
Nemtom... én pl kedveltem Crysist, de az mi már h belelövök altatóval 3-at 1 autóba (vagy bármien járműbe) és levegőbe repül az egész... a koreaiak belefulladnak a vízbe... és a legviccesebb, ha hozzávágsz valakihez egy tyúkot, métereket repül tőle :D
31.
31.
bitbandita
30: irreális? :D gondolom lineárist akartál mondani :D te nagyon reménytelenül buta vagy, már bocs.
30.
30.
Dcrysis02
30:Nah hülyeségeket ne beszélj öcsém.

1.Nincs teli bugokkal a Crysis,az egész játékban 1 bugot találtam az is csak egyszer jött elő,a többi végigjátszásnál nem tapasztaltam.

2.A Warhead egy kicsivel szebb,hangulatos mint az eredeti és nekem 13 órámba telt kábé végigvinni.És minden kritikus 7 órára becsüli a végigjátszást.Ne beszélj olyasmiről amit nem értessz PS3 fanboy.
29.
29.
kankadi
19: jaja... tele van bugokkal meg amugyis monoton az egész! a crisis warhead is 4 órás csak.... méghozzá naon irreális
28.
28.
huszti
ő 9.9-et adna a játékra xDxD
27.
27.
dareal
25: fs2004 vagy xplane 8 szódával menne, viszonylag jól ;) (aa és fsaa nélkül persze)
26.
26.
raikoh
Na mi mást mondott volna mint a Fable,szerintem a box játéka a Gears of War,bírom a fazont,csak mindig el van szédülve magától XD
25.
25.
Aramisz93
#24: Viccelsz? XD Ati Radeon 9600al? XD pedig milyen király config volt anno..emlékszem hogy dicsekedtem vele, hogy maxon megy a Doom3 ami nagy szó volt :D
24.
24.
dareal
/OFF



22: de van pc-d nem? vagy csak nem bírja el?

személy szerint imádom a szimulátorokat, így had ajánljak vlmit :)

ha nem csak a grafika érdekel - mert biza abban az fsx verhetetlen! - , akkor nézd meg az xplane-t (8. vagy 9. verzióját), vagy az ms fs2004-et.

grafikában az xplane közelíti meg talán leginkább az fsx-et, de azért az is messze áll tőle.



elnézést az off-ért



/ON
23.
23.
dareal
a konzol vs konzol vs pc-re én azt mindig azt mondom, hogy nem véletlen, hogy adott egyén mondjuk ps3-al, x-el, vagy pc-vel rendelkezik.

aki tudott venni ps3-at, az tudott volna x-et is, vica versa, ill akinek van egy gamer pc-je, az is tudott volna azon a pénzen konzolt venni.

saját döntés, saját célok és érdekek miatt.

speciel nekem pont, hogy a pc-re vannak csak azok, amikkel szeretek játszani, így teljesen felesleges lenne bármelyik konzol.

persze azért akad 1-2 név, ami érdekelne, de amiatt nem veszek konzolt. főleg, hogy eddig ami érdekelt, az mind jött pc-re, kis csúszással persze.



ahogy anno Zolee (Áprili Zoli, az 576kbyte első főszerkesztője) írta, tessék a másik "oldallal" gépet cserélni egy időre, oszt akkor majd rájön mindegyik fél, hogy biza nem is oly ótvar a másik gépe. csak ugye mindenki (a gyengébbek persze) a saját gépét favorizálja.

ennyi.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...