Gyengék a Modern Warfare 2 PC-s eladásai

  • Írta: Mathia$
  • 2009. november 22.
  • Hír
Link másolása
Az első 8 millió példány Call of Duty: Modern Warfare 2 mindössze 3 százalékát tették ki a PC-s verziók értékesítései, ami nem túl sok.
Az első 8 millió példány Call of Duty: Modern Warfare 2 mindössze 3 százalékát tették ki a PC-s verziók értékesítései, ami nem túl sok.

Ugrás a galériához


Tehát bekövetkezett az, amit az öreg vas játékosai nem is sejtetettek: a Call of Duty ezentúl a konzolosok nagy játéka lett, mivel sokkal több kópiát sikerült Xbox360-ra, illetve Playstation3-ra eladni az FPS játékok újonnan választott királyából. Mindezt Robert Bowling az Infinity Ward menedzsere hozta a nyilvánosság elé. Utólag azt is hozzátette hogy ennek ellenére az első héten eddig többet adtak el a játékból PC-re, mint a Call of Duty 4-ből akkor.
124.
124.
petyusa
Ja.Nem hiába nem veszik, mert drága és nagyon jó pc-kel hozzá.

Ezért inkább xbox-ra meg ps-re veszik mert azon mindenképp megy.

Én is inkább 360-ra szerzem meg!HAJRÁ MICROSOFT.

121.
121.
DanielRock
#124: ilyen statisztikák után azért kicsit meginoghatnak
120.
120.
Mathia$
#123: lesz pcre is, nemértem felháborodásod okát.
119.
119.
DanielRock
bassza meg, szemét kalózok miatt lesz csak konzolra a CoD... gratulálok
118.
118.
Quent1n
Akkor értem. :)



Azt láttam, hogy mindenki hibázott én a Gamepodon láttam először jól a hírt ha jól emlékszem. Egyébként furának tartom, hogy miért nem javítják a híreket akik tudják, ha az olvasók szólnak. Persze a kommentekbe benne van a kiegészítés de hát azért mégiscsak illene a híreket kijavítani.
117.
117.
Mathia$
#120: nem csak én hibáztam hanem mindenhol hibáztak. (igaz gamestaron meg még pár oldalon még most sem javították)



Én nem vagyok a staff tagja ezért nincs lehetőségem rá hogy módosítsam a hírt.
116.
116.
Quent1n
Az oké de a hírt nem lehet ettől még pontosítani? Vagy az tilos, mert elismerjük hibáztunk? Vagy technikailag nem lehetséges?
114.
114.
Quent1n
Ez a 3% csak az UK beli eladásokra vonatkozik kéretik nem világszinten kezelni és javítani a hírt.



http://www.gamespot.com/pc/action/modernwarfare2/news.html?sid=6241052
113.
113.
Ányy
#121 És ha ezt még beszorozzuk mondjuk 10.000-rel (az egyszerűség kedvéért) akkor azt kapjuk, hogy ~2,4 milliárd forint bevételt termelt. És ez még "csak" az a 3%. És ebben még nincs is benn az USA...
111.
111.
Mathia$
#122: ez nem igaz, ha tetszik egy játék akkor szted normális ember vár évekig hogy leértékeljék ezer ft.-ra? mert szerintem nem, hanem megveszi. vagy az én esetemben letölti és ha annyira jó lett mint várta akkor megveszi.
108.
108.
Iwashi
#118: Pontosan 640000-et.
108.
108.
Iwashi
Bocs, nem 640k, hanem 240k.
107.
107.
tutikoko
szentem az ilyen lövöldözős játékok sokkal jobbak pc-re mert konzolon nehéz irányítani..... Nekem ez nagyon furcsa h csak 3% szentem legaláb 40-50-nek kéne lennie.
106.
106.
renato999
8 milliót adtak el???Abból 3% PC-s??Akkor mennyit adtak el?(Nem tudok százalékot számolni)Tippelek:Kb 5000 ret??Akkor is nagyon kevés...Itt valami nem stimmel
105.
105.
Mathia$
#115: jah, csak az a játék már 4-5 éves mire annyiba kerül -.-

És én új és egyaránt jó gamere gondoltam, mert ha van egy atom játék, én azért nem várok éveket hogy 1000 forintba kerüljön mert addigra már nem is lesz akkora szám, másrészt meg valszeg nem érdekel annyira már.
104.
104.
soren ktp123
az első 8 millióból csak 3% ??? O.o jaj :/
102.
102.
zsoooti73
#104: Nekem is a COD 2 multyja viszi a pálmát , mai napig. Megvettem mondjuk eredetibe a COD 6-t -nagyon jó meg szép , csak ezt a Steam-s dolgot nagyon nem kellett volna....undoritó
101.
101.
hay fey
Érdekes adalék! 6 példányt rendeltem PC-re magamnak, illetve ismerősöknek, 2-en játszunk vele, 4 db Karácsonyi ajándék, és majd csak karácsonykor adják oda :).

Azért rendelték meg, mert a gyerek azt mondta, hogy jó lenne kipróbálni, mert az "első" (COD4) nagyon jó volt. :):):):)

Ugyan az eladott 8 millió példányból mennyi vár karácsonyig az első játékra.....?
100.
100.
Mathia$
#111: Az ilyen Tesco-s "ezt vedd meg!" játékok pcre biztos 1000-1500 forint kötül mozognak...De az új és a jó gamek nem.



Ps2-t 20ezerért lehet kapni vadi újan.
99.
99.
Czaky
Én hozzájárultam ahhoz a pár százalékhoz.

Én PC-párti vagyok. És nem bánom hogy eddig nem vettem konzolt,

egy-két játék érdekel csak, ami konzolra jön PC-re meg nem.
98.
98.
hay fey
#98: Elfogult vagy, nem fog feledésbe merülni, csak folyamatosan átalakul, hisz ha megnézed a Te consolod is egy PC, csak "véglegesen" le van ragasztva, mint anno a sulinetes gépek voltak a garanciában, azaz nem bővítheted! Ja, és nem használhatod annyi mindenre, mint egy PC-t. (és nem bántani akarlak, de ahhoz, hogy napközben anyu, apu dolgozzon rajta, a nyaralás után videót szerkesszen, este pedig játszon a gyerek, azért még mindig kell egy PC is)

Vagy, hogy letöltse, és kiírja a játék feltört verzióját consolra :), mert hogy túl drága az eredeti! Ez azért a családoknál pénz kérdése is.
97.
97.
SyriusCS
ami még lemaradt az az, hogy a játékfejlesztők kihasználják azt, hogy pár embernek csak az a lényeg, hogy a grafika milyen, meg hogy tele legyen mindenféle hülyeséggel a játék és már a játékélmény annyira nem lényeg, inkább a vizuális hatások, egyrészt örülök, hogy azta részt fejlesztik, viszont manapság már szinte csak azt, nem tudok mondani egy olyan játékot ami hosszabb ideig lekötött volna idén és érdemes lett volna a megvételre. (Nah jó, red faction meg vettem^^)
96.
96.
SyriusCS
#98: Annyit én is hozzátennék a dologhoz, hogyha nem követnék az nfs vonalát és nem hánynák ki évente 1x a codot akkor talán többen megvennék. Egyébként meg xbox-ra is minden játék fent van.... Meg most öszintén aki ezt megveszi annak gratu.. inkább cod2 élvezetesebb a multija ^^
95.
95.
Dcrysis02
98: Érdekes módon a Call of Duty 1(ami kizárólag PC-re jelent meg) eléggé sikeres volt ahhoz hogy folytassák a sorozatot. És nem hinném hogy azt kevesebben töltötték volna le. Mégis volt pénz kiegészítők és a COD2 fejlesztésére.



Amúgy: obvious fanboy is obvious.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...