Gamekapocs Rádió LIVE Xtra 2.0 - szerda este!

  • Írta: InGen
  • 2010. március 21.
  • Érdekesség
Link másolása
Szó szerint több száz hallgatónk sem hiányolt minket, mióta egy rövid szünetre mentünk a valószínűleg soha meg nem érkező új Gamekapocs oldal indulásáig. Ezért visszatértünk.
Csak egy bizonyos mennyiségű nyomás van, amit egy ember el tud viselni, s habár főszerkesztőnk, Daks egy ideig elég jól tűrte, hogy a sörözőben minden nap valaki megkérdezte tőle, mikor lesz már újra rádió, pár nappal ezelőtt végül feladta. Kénytelen volt feladni, hiszen nem tudott belekötni a Wask által prezentált megfúrhatatlan vaslogikával felállított elméletbe, miszerint ahelyett, hogy ülünk és iszunk, akár ülhetnénk, ihatnánk és rádiózhatnánk is, mert tulajdonképpen ráérünk.


A következő apró vita az adás címe körül zajlott: Daks szerette volna Tavaszköszöntőnek hívni, ami inkább hangzik úgy, mint egy gagyi kétrészes műsor a közszolgálati adón, mintsem egy kötőszavak helyett is káromkodó, három alkoholista által vezetett játékokról szóló online rádió. Wask bátyánk a címmel a szerette volna tudatni, hogy ez egy "függőségcsillapító" adás lesz, mert állítólag szó szerint több rajongónk is függő, azt mondjuk senki nem mondta, hogy rádiófüggő, de optimisták vagyunk. Végül az döntött, hogy egyik sem fért volna ki a hír címébe, így végülis a saját magammal folytatott kreatív megbeszélés után a különösen fantáziadús Xtra 2.0 nevet adtuk a holminak.

A hallgatáshoz továbbra sem kell semmi, csak egy Winamp, vagy valami hasonló zenelejátszó program. Minden fontos információt megtaláltok a gamekapocs.hu/radio címen.

2010.03.24. este 19:00
Gamekapocs Radio Live Xtra 2.0!

38.
38.
iNKARNATE
#37: ide is linkeld légyszives.
37.
37.
DonCougar
Na az első part-ot már töltöm fel, hamarosan tölheti az aki lemaradt róla, fórumba fogom linkelni majd.
36.
36.
IceColdKillah
35.
35.
Giga0509
34.
34.
Skullman
Már vége van vagy csak sok a zene?
33.
33.
DonCougar
Na veszem az adást kb 5 perc az elejéből lemaradt, de csak zene ment úgyhogy sok nem marad ki.:d
32.
32.
generationx
Már nincs sok hátra a kezdésig. : )
30.
30.
Ca$h
#29: Jó kérdés, Daks papát megkérdezzük ma... ha eszembe jut... ha lesz eszem ami eszembejuttatja! :)
29.
29.
Giga0509
De bögrét lehet majd nyerni még valamikor?
28.
28.
Giga0509
26.
26.
generationx
Ezaz!!! Várjuk nagyon! : )
25.
25.
Dianaa
#24: Köszönöm szépen! :) Amúgy én informatika tagozatos vagyok, ezért van még mindig órám. :)
24.
24.
#23: okés :D de jó neked ilyeneket tanultok :P nekem 2.-tól már infó sincs :S
23.
23.
Dianaa
#22: Ó, akkor felvennéd?:) Én sajnos nem leszek itthon. :( De utólag szívesen meghallgatnám valamelyik unalmas informatika órán 2 program megírása között. :)
22.
22.
én felvehetem ha más nem veszi :D
20.
20.
DonCougar
Ha valaki megírja, hogy milyen progival lehet az adást felvenni, akkor én felveszem szívesen.
19.
19.
vante
Szerintem jó lenne ha rögzítenétek, és utólag is le lehetne tölteni. Sajnos én nem érek rá akkor, de szívesen meghallgatnám.
18.
18.
Terawatt
szerdán 7kor itt a helyem, Drakecsajról tud valaki valamit? mert már rég nem hallotam felőle semmit :)
16.
16.
Raam989
#15: A pözsó után az Opel tulajok felé is célozgatunk? :D
15.
15.
InGen
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...