A DS a McDonalds-alkalmazottak képzésére is jó

  • Írta: fojesz
  • 2010. március 22.
  • Érdekesség
Link másolása
Érdekes megoldást választottak a McDonaldsnél az alkalmazottak képzésére: a hagyományos okítás helyett Nintendo DS-ek segítségével oldják meg a feladatot.
Érdekes megoldást választottak a McDonaldsnél az alkalmazottak képzésére: a hagyományos okítás helyett Nintendo DS-ek segítségével oldják meg a feladatot.

Az - egyelőre csak a japán éttermeket érintő - új képzési módszer folyamata pontosan nem ismert, a cégnél mindössze annyit közöltek, hogy üzletenként két DS-t vásárolnak majd, amin az eSmart nevű program fog futni: ez segíti majd a részmunkaidőben dolgozó alkalmazottak továbbképzését. A menedzsment szerint így időt és pénzt is megspórolnak annak ellenére, hogy a 3700 étterembe szükséges 7400 zsebkonzol összesen mintegy 200 millió yenbe (úgy 432 millió forintba fog fájni) a McDonaldsnek, és akkor még bele sem számoltuk az eSmart árát.
11.
11.
Elvenrune
Ez majd csak azért lesz jó, mert a ds kezelését külön el kell majd magyarázni, akár többször is, ami megint csak pénz és idő, de hát ki érti ezeket?
10.
10.
Davidhux
De a fakitermelést nézd :D
9.
9.
XDannyL
Na ez már beteg :) Ilyen ötlet csak az ázsiai fejéből pattanhat ki xD
8.
8.
Davidhux
Szerintem azlenne még jó ötlet hogy Ilyen gyors Érintőképernyős vagy rajzolós PDA féleség és nem papírra írja a cuccokat hanem a képernyőre aztán bemegy a konyhára azt cső :D. És ez tudjátok miért jó? MERT KEVESEBB FÁT VÁGNAK KI A PAPÍR MIATT!!!! :D LEgyetek környezetvédők
6.
6.
lebron james
Hát igen a DS csak erre jó
4.
4.
izomkukac
hát ez elég recska dolog szerintem :D
3.
3.
elite_hun
Ugyan. az eSmart-ot majd letöltik a netről XD
2.
2.
Mathia$
hát ez... sztem hülyeség.
1.
1.
Gt17
Maradjanak csak a japoknál az ilyen féle marhaságok...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...