GC 2010: Move-támogatást kap a MAG

  • Írta: fojesz
  • 2010. augusztus 18.
  • Bejelentés
Hamarosan a Sony ősszel megjelenő mozgásérzékelős kontrollerével is irányítható lesz a gigászi multiplayer csatákat ígérő MAG, sőt egy méretes frissítést is ígérnek a fejlesztők, melyet a jövő héttől próbálhatnak ki a rajongók, egy bétaváltozat letöltése után.

Kétszázötvenhat játékos egyetlen meccs alatt, óriási szó, főleg konzolon, de valószínűleg a PC-s játékok fejlesztői is megsüvegelnék a MAG gigászi összecsapásait. Multiplayer-orientált játékról lévén szó, a folyamatos frissítés elengedhetetlen, és a Zipper Interactive nem is lustálkodik: két komolyabb update-et is ígérnek a rajongóknak, illetve állításuk szerint vannak még ötleteik, amelyek később kerülnek megvalósításra.

Az egyik valamikor az ősz végén válik elérhetővé, letöltése után a PlayStation Move-val is irányítható lesz a játék. Nem először látunk erre példát: a Capcom is utólag, egy ingyenes javítással teszi kompatibilissé a mozgásérzékelős kiegészítővel a Resident Evil 5: Gold Editiont.

A másik frissítés valamivel korábban érkezik, a béta-verzió már a jövő héten, augusztus 24-én letölthető lesz: ekkor fog bemutatkozni az új Escalation játékmód, kapunk kilenc új fegyvert (hármat-hármat frakciónként), átalakul a képességfa, új lehetőségekkel bővül a klánrendszer, valamint egy belső "gazdasági rendszer" is bekerül majd a játékba. A bétát csak korlátozott számú játékos érheti majd el, ezért érdemes sietni!

14.
zsilvolgyi
túl Drága a Move + kamera
13.
zsilvolgyi
túl Drága a Move + kamera
12.
NECROSMOKE
#5: Célzás szempontból talán megközelitőbb lesz az egérhez.A járást nemtom valahogy elképzelni.
11.
NECROSMOKE
"A bétát csak korlátozott számú játékos érheti majd el, ezért érdemes sietni!"gondolom PS+ tagokra gondolt.Mert ha igen akkor én is ott leszek mert tag vagyok én is :D
Amugy még nem probáltam a gémet,biztos jó lehet annyian a szeron nyomulni.
10.
gamerplayer
#9: igen, tisztában vagyok vele, de elöbb-utóbb csak az "opcióra
2 fejlesztenek..nem akarok vészmadárkodni:D de ez lesz a vége sztem
9.
Doc.
#5: A PS3 marad olyannak amilyennek megteremtették :D, a Move csak egy opció, nem kötelező a használata.
8.
ottHun
#7: igen ezek hd konzolok már ilyenek
7.
gamerplayer
#6: nagyobb képernyőn meg felbontáson azér' megy távolabbról is...
takarós meg 1 példa volt, nem kell baszakodni a kábellel, mer vezeték nélküli a kontroller:D
6.
ottHun
#5: jo neked de most kajakra hogy megy az ágyadrol is az irányitás még betakarozva is fekve lehet nálam van vmi probléma de pl egy codot nem tudnék a képernyöm másfélszeresén tul irányitani
5.
gamerplayer
jó dolog h fejlődik a tudomán(stb) de sztem felesleges ezen a téren("játszótéren")
Sztem akkor már sokan az ócsobb wii-t vennék, ha hadonászni akarnak, a ps3 meg maradjon olyan amilyennek megteremtették,SZVSZ De téll. azér van a kontroller. h ne ülve, görnyedve kelljen bill+egérrel nyomni, hanem kényelmesen ágyból (esetleg télen még be is takarózva) jó messziröl ne romoljon annyira a látásunk, igaz, h Pc-n könnyebb az irányítás(én is azon tolom csipával kevesebb mint 1 sec alatt el lehet vkit kapni, konzolon kicsit lassabb a dolog), na most ezzel a múvval hogyan lehet irányítani? nehezebb? v könnyebb? elképzelni se tudom, de nem is nagyon izgat a dolog:)
4.
Blint19
Hát engem a rendes játék sem győzött meg, nem hiszem, hogy a Move életképes megoldás egy FPS-hez.
2.
ottHun
moveval online fps-t?a m.a.g.ot nem semmi ha ténylegesen sikerül ezt frankon megcsinálni a sonynak akkor egy hatalmas grat.megvan a game egyenlöre megelékszem a frissitésekkel is
1.
ottHun
moveval online fps-t?a m.a.g.ot nem semmi ha ténylegesen sikerül ezt frankon megcsinálni a sonynak akkor egy hatalmas grat.megvan a game egyenlöre megelékszem a frissitésekkel is
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...