Pachter: Bukni fog a Take-Two a Mafia II-n

  • Írta: fojesz
  • 2010. augusztus 31.
  • Biznisz
Link másolása
A Take-Two csütörtökön fogja közzétenni a harmadik negyedéves pénzügyi jelentését, ennek kapcsán a Wedbush Morgan Securities elemzője, Michael Pachter is véleményezte a kiadó játékainak teljesítményét. A Red Dead Redemption bejött a cégnek, a Mafia II-n viszont bukni fog, állítja a szakértő.

Pachter szerint a Take-Two amerikai eladásai éves szinten 250 százalékkal emelkedtek, köszönhetően a Red Dead Redemption óriási sikerének. Bár a "vadnyugati GTA-ból" a legutóbbi hivatalos információk szerint 5 millió példány kelt el, az elemző úgy hiszi, mára 6,5 milliónál járnak az értékesítések.

Kevésbé derűs a helyzet a Mafia II esetében. "A Mafia II átlagos Metacritic értékelése az elvárások alatti 74 százalékon áll, és a vásárlók érdeklődése is csökken, ahogy a játék a toplistákon visszaesett a megjelenése utáni első héten" - mondta Pachter, azonban ez csak féligazság: a brit toplistákon kapásból az élen nyitott a játék, és a 14 héttel ezelőtt megjelent Red Dead Redemption óta a legnagyobb startot produkálta a szigetországban. Mindezek ellenére a Wedbush Morgan szerint a Mafia II-n nem fog tudni profitot realizálni a Take-Two, ez lesz a böjtje a hatéves fejlesztési időnek.

Pachter szerint az állandó csúsztatások sem tesznek jót a cégnek: a Max Payne 3 után az L.A. Noire késése is rosszkor jött, és nagyon úgy tűnik, hogy a Grand Theft Auto V sem jelenhet meg 2012 előtt. A Take-Two a sokáig fejlesztett slágercímeivel többet tudna nyerni, mint más kiadók, viszont meg kell próbálnia folyamatosítani a fejlesztéseit és több rálátást biztosítani a jövőbeli megjelenéseire: jól mutatja ezt, hogy a számos új cím bejelentésének ellenére a Take-Two részvényei zuhanni kezdtek, mert a befektetők semmit nem hallottak a GTA ötödik része felől.

31.
31.
OldM4n
Badarság. Sok éve az első stuff amiért hajlandó voltam pénzt adni. Minden hibája ellenére egy olyan Hangulatot tudott teremteni, ami minden egyes fillért megér. Most éppen ötödször játszom végig.. és erre már nagyon nagyon sok éve nem volt példa. És gyanítom hogy nagyon sokan lehetnek így vele. A GTA 4 (merthogy ehhez szokták hasonlítani) egy iszonyat erőforrászabáló szörny lett, egy szerethetetlen, azonosulhatatlan főhőssel. Bukni maximum a hat éves fejlesztési idő miatt fognak. (Mondjuk akkor már lehetett volna benne freeride, és egy csomó bejárható-kirabolható bolt... sokkal többet játszanának vele.) Jól tévedek? A Mafia2 lökte le a WoW prepaid cardot az eladási lista csúcsáról? Akkor miért húzzátok le? U.i.: Ez mekkora volt, mikor a sógort lecsapja a borosüveggel...! :)))
30.
30.
gamerplayer
Pachter is olvasta a GK mafia2 tesztjét
29.
29.
super88
igen valamiért a GK nagyon le akarja húzni a játékot :D pedig ha külföldi oldalakon is utána olvastok úgy viszik mint a cukrot!
26.
26.
szabo900201
Megvettem PS3-ra, kiprobáltam PC-n is és hát van különbség a kettö között :S Kidobott pénz volt :(
24.
24.
.LnB
#23: nekem van konzolom is, de mégis legtöbbet pc-n játszom multis játékokkal.
23.
23.
galmat
A Mafia 2 bevétele csak 7%-a a PC-s eladás. Na ezért kár például PC-re fejleszteni. Ha nem öltek volna annyi pénzt a pc-s verzióba, optimalizálásostul, mindenestül, még jól is jártak volna.
A PC-s játék halott. Kivéve az MMO-kat.
19.
19.
Top Secret
#18 Én AKAROK furikázni :).Lehet hogy a freeridet meg a coopot azért hagyták ki mert ha megbukik(lehet hogy tudták előre) akkor is pár embi megveszi dlc formályában.
18.
18.
.LnB
Én végigtoltam az elsőt (többször) És én azt mondom hogy nagyon jól sikerült. De miért kell sírni a freeride miatt? ki akar furikázni csak kedvtelésből?
17.
17.
HorvathD
modnjuk hamár nincs free mód és a multiplayert vagy legalább egy fasza co-op-ot nem raktak bele,legalább elhúzhatták volna még a sztorit.Az elején kicsit többet háborúztunk volna vagy akár bármi más.De ez így elég gyér lett.
Én a limitált szériát vettem meg,és hurrá kaptam négy autót :S
16.
16.
zsilvolgyi
szerintem a gta 5 nek nagyobb sikere lett volna
15.
15.
Chavez
#4: :D a főcímet reagáltam le. még akkor el sem olvastam, hamar fel kaptam a vizet:S

Csak szerintem jobb lett volna, ha iylen címet adtok neki: az angoloknál remekl a Mafia II, csak hogy a rossz kedélyeket csillapítsátok :D
amúgy peace, nem veletek van gondom...
14.
14.
joykiller
#11: ki lehet platinázni :D
13.
13.
kharami
#6: én végigtoltam! és MONDOM jó lett igaz az elsőnél nem, de JÓ játék!
12.
12.
zaz
11.
11.
HorvathD
Ez gáz hogy a story mód 15 chapter-e után nem lehet semmit csinálni.Legalább lenne valami free mode vagy online multi,de így ez lóf*sznyit se ér.
14 rongyér ez nagyon sok volt.
8.
8.
Frosty89
hát több szabadsággal , hosszabb játékkal , meg a freeride al ami az elsőben megvolt ( amit dlcben szerintem jó pénzért majd a nyakunkba sóznak) egy sokkal jobb játékot lehetett volna létrehozni
hangulatos,szép, de rövid és nagyon kötött a játékmenet
7.
7.
sittes79
miért fog bukni ki ez az úriember??

http://gamepod.hu/hir/mafia_2_jol_fogy.html

(moderálva)
6.
6.
Slik
aki végigtolta az első részt nem mond olyan, hogy jól sikerült. még ha Godfather lenne a neve...
5.
5.
kharami
Valahogy a GK nagyon le akarja járatni ezt a játékot!:D Mondjuk én teszek rá, már másodszorra tolom ki és valami nagyon jó!
4.
4.
fojesz
#2: Ha az általános iskolában megtanultál olvasni, akkor rájöttél volna, hogy rossz helyen próbálsz szúrni.
3.
3.
adikas21
Szerintem nagyon jóra sikerült,max grafikán lehetett volna még kicsit csiszolni.
2.
2.
Chavez
Ugyan már, már most az angoloknál tarolt a játék, az első héten.

lásd VG247

Mafia II goes top in UK with “biggest game launch” since RDR - http://www.vg247.com/2010/08/31/mafia-ii-goes-top-in-uk/

Inkább ezt a hírt kellett volna megírnotok. :D De érthető is. xd
1.
1.
Slik
megértem... a hihetetlen és csodálatos első rész után egy ilyennel előrukkolni... :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...