Cipruson játszódott volna a törölt Assassin's Creed

  • Írta: fojesz
  • 2010. szeptember 27.
  • Érdekesség
Link másolása
Jonathan Jacques-Belletete ugyan jelenleg az új Deus Ex munkálatainál nyújt segédkezet, korábban jó pár évet töltött a Ubisoftnál is. Újabban rákapott a régebbi, lelőtt projektjeik kiteregetésére: a modernkori Prince of Persia után legutóbb a PS2-re és Xbox-ra készült Assassin's Creedről árult el némi infót.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Ubisoft eredetileg PlayStation 2-re és az első generációs Xboxra is akart egy Assassin's Creedet, viszont azon kívül, hogy lelőtték a fejlesztését, semmilyen konkrétum nem látott napvilágot a játékkal kapcsolatban.

20091128_002

Érdekes, hogy akkor szintén Jacques-Belletete-nek járt el a szája, ahogy most is ő kotyogott ki újabb részleteket a "last gen" Assassin's Creedről az Xbox World 360 magazinnak. A kolléga művészeti rendezőként dolgozott a projekten, s mint mondta, az nem port volt, mert az említett konzolok teljesítménye miatt nem volt lehetőség ugyanúgy átírni a játékot, ahogyan mi végül megismertük.

A leállított részben ugyan szintén Altairt irányíthattuk volna, de a történet más, a helyszín pedig Ciprus volt, és emiatt a játék dizájnja (így például a templomosok külseje) is változott egy kissé, hiszen ezt a térséget jóval több török hatás érte. Jacques-Belletete azt is hozzátette, hogy értelemszerűen a játék jóval zártabb volt, mint a nagygépes verziók, a hangulatán viszont érződött, hogy vérbeli Assassin's Creeddel játszik az ember.

Az most sem derült ki, hogy végül miért lőtték le a játék fejlesztését, viszont ha belegondolunk, ez a koncepció (például a ciprusi helyszín) sokban hasonlít a PSP-re megjelent Assassin's Creed: Bloodlines-éra. Ez esetben viszont nem veszítettünk sokat.

9.
9.
Lada1200
jó... de emberek inkább játszódjon cipruson mint a "űrben" szóval..
Minden jót!
8.
8.
OLLiE
#5: Pontosan ! Ugyanezt gondolom én is, sztem Desmond megöli az öreg templárt, és m a az ottani jelenben fog játszódni....nagyon arra felé húz a sztori, a Brotherhood alatt kiváncsi vagyok lesz-e majd jelenet Desmonddal....vagy csak Altair lesz benne???
7.
7.
Yagami Light
#5: Annak már inkább amolyan Splinter Cell beütése lenne.
A Hidden Blade ugyanúgy megfelelne közeli észrevétlen ölésre, de
azonkívül minden más eddig használt fegyvert elfelejthetünk. Lőfegyverekre lenne szűkség, mert a 21. században csak a rejtett pengével nem sokra mennénk. Tehát az már nem lenne igazi Assassins Creed. Remélem nem így lesz, bár a jelek arra utalnak, hogy Desmond bizony ugrándozni meg lövöldözni fog. :((
6.
6.
sumo
#5 biztos lesz benne olyan is, mert -SPOILER- a 2-ban assassin-nak képzik ki Desmond-ot, meg kap egy hidden blade-et
5.
5.
mdr88
szerintem rajtam kívül sokan örülnének, ha a 3. részben magával Desmonddal lehetne csapatni a jővőben, vagyis Desmond idejében. Szerintem marha jó játékot lehetne belőle összehozni
4.
4.
MayerKingZ
30as évek amerikás kéne...mafiával :D
3.
3.
Top Secret
#2: Szerintem pont az ellenkezője jó lenne cipruson csak kicsit furcsa lenne a PS2 meg nagyon jó én eladtam a ps2 de még van egy a családban.
2.
2.
MayerKingZ
meekora sz****r lenne cipruson! WTF
1.
1.
Speper
Nekem is van egy PS2-őm, és örülnék egy AC-nak arra is :D Ha nem is kapnék olyan szép grafikát, mint amit a PC-men látok, de tényleg vérbeli assassinos hangulatot ad, akkor szerintem már megérte volna. Viszont remélem, hogy az AC 3 nem Cipruson fog játszódni....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...