A Microsoft nem perli a Kinect-hackereket

  • Írta: zoenn
  • 2010. november 23.
  • Érdekesség
Link másolása
Akik eddig hozzányúltak a Kinecthez és a PC-n való használatot elősegítő drivereket eszkábáltak hozzá, biztonságban vannak, a redmondiak nem tesznek irányukba jogi lépéseket. Szerintük hiába működik a Kinect számítógépeken, tényleges hackeléstől ez távol áll.

Az elmúlt hetekben több olyan kezdeményezés kapott szárnyra, amely arra irányult, hogy a Kinect működjön Windows-alapú PC-ken is, és a kamera teljes funkiójában használható legyen. Sőt, már egy rekord gyorsasággal kiadott, nyílt forráskodú driver is napvilágot látott azóta. Ezek a próbálkozók - ahogy azt a Microsoft elmondta - biztonságban vannak a cég ügyvédjeivel szemben.

Alex Kipman, az Xbox egyik fejese megismételte eredeti álláspontját, miszerint: "Az első dolog amiről beszélhetünk, hogy a Kinect voltaképpen nincs feltörve. A hackelés azt jelentené, hogy minden olyan algoritmus ténylegesen használható ez után, amire az Xbox képes, de ez nem történt meg. Vagy azt jelentené, hogy egy külső készülék használható a szenzorhoz és az Xboxhoz, de ez sem történt meg."

"Az, amit úgy hívünk, hogy hackelés, egy csomó munkával és erőfeszítéssel jár, és megbizonyosodtunk arról, hogy ez valójában nem fordult elő."

Sőt az MS nem is törekszik arra, hogy leállítsa a programozó kedvű emberkék drivereinek gyártását. Szerintük a legutóbbi nyílt forráskódú meghajtó lényegében csak arra volt jó, hogy megnyissa az USB-kapcsolatot, ám a Kinect teljes funkcionalitása természetesen nem elérhető. Próbálkozni lehet - tartja a cégóriás, ezért senki nem fog bajba kerülni.

Mindaddig, míg egy teljeskörű megoldás napvilágot lát, ugye?

14.
14.
traumraise
sztem nem sok értelme van a szgép vagy akárminek a vezérléshez a kinectet használni. nekem van xbox360-hoz, és amellett,h eléggé oda kell figyelni,h télleg azt tegye amit te akarsz...mire megszerkesztettem kinect-tel, kézzel hadonászva az xbox-os avataromat, kb fél óra volt, a karom úgy elfáradt, lezsibbadt,h alig tudtam tartani, aztán meguntam és használtam jol bevált kontrollert. szal precizitásban, közép és hosszútávon egy jo egér vagy kontroller sztem helyettesíthetetlen. esélytelen pl. hogy a kinecttel precízen belepörgessek egy filmbe vagy zenét szerkesszek vele ahol mini gombok, beállítások vannak és minimum 3-4 órát ülök előtte.
12.
12.
mephi
Azért ezt a videót lehet megéri megnézni...:))))
http://www.youtube.com/watch?v=M-wLOfjVfVc&feature=player_embedded
7.
7.
Yagami Light
Szerintem az MS egyenlőre annak örül a legjobban, ha minél több kinect fogy.
Azért nem intézkedik mert akkor nem vennék annyian.
Most például az újabbb játékokra rákerül az ap2.5-ös védelem ami megakadályozza, hogy flashelt Boxon menjen a játék. Kivételt képeznek a Kinectes játékok, ugyanis azokon nincs ilyen védelem, tehát simán warezolhatóak. Ez azért van, hogy minél több kinect fogyjon. Nagy üzlet ez nekik.
Még mielőtt valaki leszólna, hogy jajj szóba hoztam a warezt, elmondanám, hogy én ezzel csak a Microsoft üzlet politikájára próbáltam rámutatni.
6.
6.
adamsfamily
Ha esetleg valaki feltörné és beperelnék akkor nyugodtan hivatkozhatna az utolsó bekezdésre.Ők mondták,hogy nem kerülne bajba.
5.
5.
dak'konM
vagy lenyúlják és adnak neki egy zsíros állást! :D
4.
4.
gorezalan
sztem egyszeru, megcsinaltatjak massal a drivert :D mar bebizonyosodott par alkalommal, h nehagy hacker jobb, mint a fejleszto brigad :DD aztan kitudja, lenyuljak es bedutyizzak a palit :DD
3.
3.
A hír videója semmi, ez a forradalmi: http://www.youtube.com/watch?v=qRGttO_4nug
2.
2.
Giggsy
Így korrektül hangzik, de azért én is kíváncsi lennék, hogy hogy állna a szájuk, ha valakinek sikerülne egy 100%-ig működő verzióval előállnia :) De akkor is korrekt valamennyire, szerintem Steve Jobs ügyvédei hasonló helyzetben már veszett kutya módjára vetnék magukat a "hackerekre"
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...