Nyolc óránál is hosszabb lesz az Arkham City

  • Írta: zoenn
  • 2011. március 16.
  • Hír
Link másolása
A Rocksteady felfedte, hogy új denevéremberes produktumuk végigjátszása hozzávetőlegesen mennyi időt rabol el a játékosoktól. Ha olyan gyors vagy, mint egy "nindzsa", akkor a kampány játékideje nyolc órára rúghat, ám a nagy többség ennél hosszabb elfoglaltságra számíthat.

Tegnap kaptuk meg az első tényleges játékmeneti pillanatokat megörökítő trailert a várva-várt Batman: Arkham Cityből: várakozásainkat alaposan felkorbácsolták ezen képsorok, kérdés, hogy megéri-e a várakozás, és nem csupán egy rövid és múlandó játékkal leszünk gazdagabbak. Hiába viszonylag új fejlesztőcsapat a Rocksteady, eddig patinás mérleggel rendelkeznek, s ha hihetünk a szavaiknak, akkor a kampány nyolc óránál is hosszabb lehet.

Persze csak akkor, ha az a célunk, hogy végigszaladjunk a játékon. A játékidő további órákkal kitolható, ha a mellékküldetésekre is figyelmet fordítunk, megállunk nézelődni, a kihívásokat teljesíteni és gyűjtögetni is.

"Nagyon nehéz ezt egy számmal jellemezni" - mondta a Rocksteady marketing menedzsere, Dax Ginn. "Azt lehet mondani, hogy azok a nindzsák, akik már mindent tudnak a játékról, csak a központi történet küldetéseire koncentrálnak, semmi másra nem, az ő esetükben mintegy nyolc órára rúg a játékidő."

Ginn hozzátette: "És ők pontosan tudják, hová kell menniük és mit kell csinálniuk a lehető leghatékonyabb módon. Szóval azok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit kell tenniük, és minden részletre teljeskörűen oda akarnak figyelni, az ő szórakozásuk jelentősen több ideig tart."

Ez mindenképpen jó hír, véleményünk szerint ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a játékidő az Arkham Asylumnál némileg hosszabbnak ígérkezik, pedig az sem volt éppen rövid cucc.

18.
18.
TENG MÁRKÓ
Biztos jó lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
17.
17.
Berencsit
#13: ha lehet kérnem, használdd az írásjeleket. ;)
16.
16.
KopyAti
Hát én kétszer végigtoltam, s van benne valami, mert másodjára a felére, vagy még kevesebbre csökkent a játékba tolt idő. De másodikra is minden percét élveztem!
15.
15.
Gorre
Értitek, manapság már az dicsőség, ha 8, azaz nyolc óránál több a játékidő!
14.
14.
Nathan
ezek a mai játékok mind ilyen rövidek vagy mi a geci:DD
13.
13.
latyaa
Meg akarom venni de 1200Ft kiadni végig viszem 1-2-3szor és kész nem tudom biztos meg veszem mert imádtam az első részét is nem baj be szerzem hanem is rögtön de egyszer :D
10.
10.
Berencsit
tényleg kevés olyan játék van manapság, ami 8-óránál tovább tart. (mármint Dlck-nélkül) szóval kiváncsian várjuk... ;)
9.
9.
adamsfamily
#6: Nekem kb. 30 óra volt az arkham asylum de csak azért mert megkerestem az összes elrejtett cuccot.
8.
8.
SSJ Gábriel
#7: Persze csak az első kettő után.
7.
7.
SSJ Gábriel
#4: Egyetértek.
Viszont ha te játékidőre mész,javaslom a The Witcher-t vagy ha meseszerűbb kell,szerezd be a fable első részét.Ezzel a kettővel elleszel egy darabig.
Főleg ha megcsinálod a mellék küldetéseket is!
Ha pedig valami nagyon-nagyon hosszú kell,javaslom a Gothic 3-at aztán a 4-et.
6.
6.
The Lone Drow
#2: Nekem az első volt nagyságrendileg 15 óra, ha annyi legalább lesz, én már boldog leszek. Imádtam minden pillanatát az elsőnek, szerintem ezzel sem lesz probléma :).
5.
5.
Dresa
#1: Akkor valószínüleg nem játszottál az elsővel :PP
Nekem az első is hetekig biztosította a szorakozást...
4.
4.
sanyi80
Sajnos mostanaban eleg keves olyan jatekot kapunk aminek tetemes jatekideje van ,tehat oruljunk neki inkabb
3.
3.
smash
Már nagyon várom! nekem akkor jó sokáig fog tartani :) Az első résszel el jó sokáig elvoltam, sőt még mostanában is játszok vele :) Szerintem nem kell majd csalódnunk.
2.
2.
Mathia$
Én fogok gyűjtögetni meg mellékküldizni, remélem 12 órás lesz számomra.
1.
1.
gucho
engem nem győzött meg annyira ez a játék
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...