Homefront - nagyobb a füstje, mint a lángja?

  • Írta: fojesz
  • 2011. március 16.
  • Hír
Link másolása
Amerikában már megvásárolható a THQ és a Kaos Studios legújabb üdvöskéje, a Homefront. Az első tesztek szerint ugyan a játék nem rossz, de annyira nem is kiemelkedő, erre pedig a kiadó részvényei is estek. Vajon mi lesz a THQ terveiből, ha már a kezdő löket is ilyen balul sült el?

A Homefront Európában csak pénteken jelenik meg, viszont Amerikában már lehet kapni a játékot, ez alapján pedig az is megjósolható többé-kevésbé, hogy lesz-e valami a THQ nagyszabású terveiből.

Bár eladási adataink nincsenek, a játékról készült első tesztek a látszólag a vártnál rosszabb értékelést adtak a Homefrontnak: a PC-s és az Xbox 360-as verzió 72 százalékon, a PS3-as pedig 76 százalékon áll a Metacritic összesítése szerint. A hírnek elsősorban a THQ befektetői nem örültek, a kiadó részvényei 21 százalékot, 1,25 dollárt veszítettek az értékükből, és jelenleg 4,69 dollárt érnek. Mike Hickey, a Janco Partners elemzője szerint egyértelműen az áll a háttérben, hogy mindenki 80 százalék feletti értékeléseket várt.

Pedig a THQ-nak nagyon fontos a Homefront premiere, a kiadónak ugyanis nagyszabású tervei vannak. Brian Farrell vezérigazgató szerint a 2012-es üzleti év harmadik negyede a cég eddigi legerősebb időszaka lehet, s mostantól úgy számolnak, hogy évi 1-3 hardcore PS3-as és Xbox 360-as címmel tudják meglepni a közönséget. A jövőben nagyon fontos szerepet szánnak az új címeknek, és visszavesznek az adaptációk mennyiségéből.

A Homefrontba komoly erőforrásokat ölt a kiadó, a New York-i Kaos Studios három évig fejlesztette a játékot, és mindenhova dedikált szervereket ígért a multiplayer móddal játszóknak. Azt is megjegyezte: nem csak a Homefrontról szól majd a jövő, éppen ezért sincs veszve semmi csak azért, mert az FPS nem éppen úgy nyitott, ahogy szerették volna. Danny Bilson alelnök szerint a következő három évre minden negyedévben érkezik majd egy nagy címük.

Spoiler!

Menjapipaba nevű olvasónk küldte be a fenti videót, köszönjük!

Bilson szerint a Homefront nem éri majd be a Call of Duty-t eladások terén, a korábbi nyilatkozatok szerint kétmillió példányon akar túladni a kiadó, ami elegendő mennyiség lenne ahhoz is, hogy elkészülhessen a folytatás. Úgy tudni, hogy a THQ másfél millió kópiát szállított le az egyes üzleteknek, a magabiztosság pedig nem véletlen: a cég történelmében még sosem volt olyan játék, amit ennyien rendeltek elő, ráadásul a hírek szerint a multiplayer mód iránti lelkesedés alaposan meglepte a készítőket, ami miatt még több szervert indítanak el a közeljövőben.

És hogy mit kapnának a játékosok, ha lenne Homefront 2? David Votypka, a Kaos fejese szerint hosszabb egyjátékos kampányt természetesen...

35.
35.
iron00
Én PS3-on tolom!
A single-t abbahagytam, de a multi bejön, a sok jármű is nagyon tetszik!
34.
34.
Neo1989
találtam egy ehhez illő képet :D
akit érdekel nézze meg
http://img.photobucket.com/albums/v453/Mopower/2011-03-18213820.jpg
33.
33.
Ilyenkor sajnálom, hogy vége a "rossz pc játékok" -nak, mert ez oda való. Remélem az eredeti angol "angry video game nerd"-en ott lesz, mert oda való, sehova máshova és akkor talán észbe kapnak ott a thq-nál is, mert ez valami szégyen, olyan rossz!
32.
32.
Mortis
Én már az elejétől fogva nem vártam sokat ettől a játéktól. Rövid, veszettül, de itt is inkább a multi a lényeg. CoD trónkövetelő szaga van az egésznek, amit véleményem szerint direkt tettek ilyenné. Ha nem ül le elé nagy elvárásokkal az ember, akkor szép élményekkel lesz gazdagabb. :)
31.
31.
Giggsy
Most nem azért, de nem épp a THQ-tól nyilatkozta valaki, hogy újat kell mutatni, manapság már nem lehet egy szimpla CoD klónnal labdába rúgni? Csak mert ez bizony az lett, méghozzá vastagon. Nálam három pálya után uninstall, tényleg jó, hogy van a torrent, különben anyáznék, mikor egy ilyen játékra kiadom a sok pénzt. Grafika, látványelemek, pályaszerkezetek, MI, scriptelt jelenetek tömkelege, gyakorlatilag minden egy az egyben a CoD-ból lett átemelve, a különbség csak annyi, hogy itt nem a sereg katonái vagyunk. A hangok valami rettenetesen szarok, gyakorlatilag a beszédet alig hallani, ellenben az egyszerű homokos talajon a lépteink olyan hangerővel bírnak, mintha fél méteres havat taposnánk, de úgy, hogy a talpunkon mikrofon van a hátunkon meg egy kétszáz wattos erősítő. Az irányítás szintén tré még maxra vett egér érzékenységgel is iszonyat lassan mozdul a fegyver (nem az egerem a hibás, a BF: BC2 tökéletesen működik vele).
A játékmenet gyakorlatilag a menj és lőj le mindent ami mozog elven alapszik, még olyan helyzetekben is, ahol amúgy semmi értelme nincs (rosszabb esetben egyenesen őrültség) harcba bocsátkozni. Vannak azok a szar automata őrtornyok (amik amúgy valamiért még meg is tudják különböztetni a koreai katonákat tőlünk, sőt olyan pontosak, hogy még akkor is tüzet tudnak nyitni ránk, ha fél méterre van tőlünk egy KNDK-s ember), amiket ugyebár ki kell csinálni mindig, holott néhol sokkal egyszerűbb lenne elosonni mellettük, meg azzal talán nem is hívnák fel magukra a figyelmet az embereink, de neeem. A társaink sötétek mint az éjszaka, CoD stílusban zokszó nélkül végignézik, hogy valaki kinyír minket, néhol az ellenfél is lazán elfut mellettünk anélkül hogy észrevenne... Az ellenségtől a fegyvert elvenni nem lehet, néhol úgy menet közben lehet találni elhajigált karabélyokat, de a hullákat kifosztani azt nem lehet, ezért lazán előállhat olyan helyzet, hogy az ember egy pisztollyal a kézben egyedül találja magát szemben tíz karabélyos KNDK-s katonával, na gratulálok...
És akkor az már csak hab a tortán (bár ezt már akkor hülyeségnek tartottam, mikor a sztori napvilágra került) hogy a húszmilliós lakosságú Észak-Korea leigázza az egész világot egyedül... És ez még nem elég, de majd a kisvárosi amcsikból szerveződött ellenállás (még csak nem is a USMC) szarrá alázza őket. Ha az embereknek egy kis ízlésük van, ez a játék óriási bukta lesz.
30.
30.
istipisti2
Én végigküldtem, elég gyenge lett szegény, tényleg rengeteg a gránát meg az ember akit ki kell nyírni, így elég nehéz lett, de ez az inkább bosszantóan nehéz kategória, és nagyon rövid sztem még 5 óra sincs,arról nem is beszélve, hogy annyi rengeteg gagyi dolog van benne hogy nem is kezdek bele felsorolni ja és az 5 óra játék időből 1 óra séta meg beszéd. Az biztos hogy a nem érdemes megvenni!
29.
29.
Neo1989
Kipróbáltam hát az a helyzet hogy egyet kell h értsek fojesz-al ennek tényleg csak a hirvrrése nagy a játék egy nagy nulla . Mondom mért - az irányítás katasztrofális ugyan van 2 társad akik ügyelnének rád de am minden te csinálsz ők csak dísznek vannak több gránát hull benne mint ahány szál hajam van, az irányításnak köszönhetően persze hogy véged .
A buta MI-nek köszönhetően pedig az összes ellenfelet neked kéne ki iktatni csak h ez lehetetlen mert egyedül vagy kb 10 "ember" ellen .
Az a helyzet hogy ennél rosszabb game-vel még életemben nem játszottam így utólag inkább Simseznék sem hogy ezzel vacakoljak .
Nehogy pénzt adjatok érte.
Szerencsére én sem tettem :)
28.
28.
Darox
húhúhú... hogy megmondtam hogy egy nagy bukás lesz ez a Homefront, és nicsak! igazam volt... néztem róla gameplayt, de már a képek alapján is gagyinak tünt... nos igen, látszódik a fantasztikus fejlődés az FPS-ek terén!
27.
27.
Neo1989
Én kipróbálom jónak tűnik .
26.
26.
shatterhand
#24: van benne jármű is
igaz
25.
25.
Sarkadi
Tény,hogy nem lett kiemelkedő alkotás,kb. 2 évvel ezelőtt azt mondtam volna rá,hogy ez igen! De most már csak annyit tudok rá mondani,a rengeteg hibájától eltekintve,hogy jó lett,egyszer megéri végigvinni.
24.
24.
Berencsit
#23: hát bocsi, de ez minden, csak nem cod klón.. xD
23.
23.
shatterhand
kezdetektől lehetett látni,hogy egy "egyszerű" cod klón lesz
De ettől még lehet jó. A multijára kíváncsi vagyok.
22.
22.
MZperX
#21: Hát ja, azokat csak ilyenkor lehet :D (bocs ezt nem lehetett kihagyni)
21.
21.
Bisur1996
Ilyenkor mennyire tudom becsülni a COD-kat :D
20.
20.
Sakee
Nem rossz,belenéztem,de utána visszatért a blekkopsz a lájvon.. nekem már csak ez okoz felüdülést... :)
19.
19.
ricsee
elmegy a játék, nem emelkedik ki a nagyobbak közül, fél év múlva úgy is el fogom felejteni, de kipróbálom
18.
18.
pjoco
Pedig jóféle! Kár hogy akad a vacak gépemen de így is kiviszem! :D
17.
17.
adriano28
jofele szeretem ha a játékmenetben van látványosság, itt is lesz :)
16.
16.
Berencsit
hát, ezt a játékot se tudom hiva tenni....
14.
14.
fojesz
#13: Ez a visszaesés részvényenként értendő, márpedig a THQ 4,8 millió darab részvényt bocsátott ki. Ha ezt a különbséget összeszorzod, akkor ez komoly veszteség, már ami a vállalat értékét tekinti. Persze ez "pillanatnyi" állapot, lehet, hogy két nap múlva már mindig a régiben lesz, de a befektetők nyilván nem örülnek neki.
13.
13.
Füles
A hírnek elsősorban a THQ befektetői nem örültek, a kiadó részvényei 21 százalékot, 1,25 dollárt veszítettek az értékükből, és jelenleg 4,69 dollárt érnek valaki elmagyarázza mit takar ez a pár dollár?
12.
12.
MaxiJets
nah erre kíváncsi leszek... ha végülis a multi vállalható, akkor lehet leültet pár kósza órára. az időzítés jó volt a játék megjelenéséhez, nagyobb megjelenési dömpingben biztosan nem néznék rá még fél szemmel sem.:D
11.
11.
omarek
már a sztori is baromság nálam ott megbukott...a fagyi visszanyal eset nem tűnik valami nagy durranásnak
10.
10.
assassin
Végigtoltam már boxon. Szó-szó nem a legjobb, engem nem fogott meg lehet h már a sok fps miatt unalmas. Egy délutáni unaloműzésnek pont jó volt ;P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...