Sony: nem lesz tömeges elvándorlás a PSN-ről

  • Írta: zoenn
  • 2011. május 18.
  • Érdekesség
Link másolása
A japán vállalat bizakodik a PSN-fiaskóból való kilábalásban, habár az elemzők szerint komoly presztízsvesztésről beszélhetünk, mely mellett eltörpül az eset negatív anyagi vonzata is. Kaz Hirai, az SCE elnöke szerint még nem tapasztaltak sorozatos account-törléseket, miután a szolgáltatás 3 nappal ezelőtt helyreállt.

A góré a Wall Street Journalnak adott interjújában azt mondta, "nagyon kis százalékban" tapasztalt olyan esetet a központuk az elmúlt napokban, amikor a felhasználók törölték hozzáférésüket a PlayStation Networkön. Ugyanakkor elismerik, hogy most - ilyen csekély idővel a részleges újraindítás után - még messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Eddig még észrevehetően nem pártoltak el a csalódott játékosok a szolgáltatástól.

"Mi mindent megtettünk, ami észszerű és lehetséges, hogy megbizonyosodjunk, hogy a rendszer biztonságos a támadások ellen" - mentegetőzött Hirai.

Hirai hozzáállását méltatta a Sony CEO-ja, Howard Stringer is, aki azt mondta: "Minden ami történt ebben az időszakban, az pozitív volt. Kaz bizonyította hidegvérét és vezetői képességét az ellentétek és a fanyalgók ellenére is, ez nagyon lenyűgöző!"

Vasárnap óta érhető el újból Európában a PSN szolgáltatás, miután áprilisban világraszóló hackertámadást volt kénytelen elviselni a japán cég. A három hétig parkolópályán leledző online támogatás kimaradásáért a Sony tegnap ismertette, hogy milyen játékokkal kárpótolja felhasználóit, s e mellé csatlakozott az a gesztus is, hogy 12 hónapig nem kell fizetnünk a személyes védelmi szoftverért, a monitoringért és a figyelmeztető szolgáltatásokért, valamint fejlett segítségnyújtási szolgáltatásért.

31.
31.
p3ti
#25: Ha a sonynak kell 1 védő ügyvéd majd küld el a felhasználó neved.
30.
30.
p3ti
#25: Ne légy már ennyire ostoba fanboy , én nem azt támadtam hogy a Sony többet ad el hónapok óta , hanem hogy ennyire véresszájúan kiemelted hogy SONYSONYSONY. És az tény hogy a nintendo hatalmas előnnyel vezet . És tuti hogy sokan pártoltak el most a Pstől , amit én igazán nem tudok megérteni mert azért jócska kárpótlást kapnak a gamerek . Arról nemis beszélve aki remeg hogy nincs 1 hónapig PSN az vessen magára.
29.
29.
arhatati
#28: Igen, aki elpártolt, annak csak gratulálni tudok. És ahogy egy nagyon jó komment volt valahol lejjebb, a boxnál is volt leállás, bizony és ott is 2 hét. Azt most mindenki elfelejti :)) Egyébként is GO Sony!:))
28.
28.
ogysamson
Nos én személy szerint nem voltam a tömegben ami elpártolt,hála isten! :) Minek is mentem volna bárhová! Már szinte nem is emlékszünk,hogy volt e kimaradás,pikk-pakk elment ez az idő! És voálá már lehet is tolni ki mivel szereti! Szóval hajrá Sony!!
26.
26.
ReNegAdE
Én sajnos ismerek olyan embert aki átpártolt box-ra!Nem tudta elviselni hogy nincs CoD!Szegény pára!Megérte várni mert olyan dolog miatt kapunk ajándékot amiért nagyon nem is járna!Korrekt húzás volt a Sony részéről!Ráadásul ebben az időszakban pótoltam elég sok játékot offline!
25.
25.
Mathia$
#3: Ne szemtelenkedj és nézz utána mielőtt hülyeséget fröcsögsz magadból! Már nem a nintendo a piacvezető. Összesítettben lehet több wii fogyott mint ps3, de ahogy írtam a PS3 a piacvezető hónapok óta; tehát abból kel el a legtöbb példány.
24.
24.
KD
23.
23.
dareal
újabb támadás a sony hálózatai ellen:

http://pcforum.hu/hirek/12872/Harmadszor+is+feltortek+a+Sony+halozatat.html

egyébként angliában rengetegen pártoltak át xbox-ra, erről nem rég volt több cikk meg tv interjú az angol sajtóban. ott bukták a legtöbbet.
22.
22.
drjb23
#11: ezt a showtime playert hol találom?néztem a ps-m alapból nincsen rajta,le kell tölteni?köszi a segítséget
21.
21.
shatterhand
#19: mármint törölni?
asszem a deaktiválással igen
Legalábbis mikor kaptunk egymástól dlc-t és vkinek nem volt szüksége akkor deaktiválta az "ideiglenes" accot (ami elvileg a haverjáé)
20.
20.
Mortis
Azért az kíváncsivá tesz, hogy miért csak a Sony-hoz tartozó egyéb kirendeltségek alkalmazottai méltatják őket? Ez kicsit sántít. :D

Egyébként ez nagyrészt rémhír. Vannak páran, de hogy tömegesen pártoljanak át másd konzolra, azt kötve hiszem.
19.
19.
NECROSMOKE
Meg tudod semmisiteni a PSN accountodott?
18.
18.
tabu3x
#8: Persze, biztosan vannak függők, de talán ők is belátják,h nem éri meg váltani. A cserénél (összességében) még az is nagyságrendekkel olcsóbb, ha vesznek egy használt boxot + egy gammát hozzá...
17.
17.
shatterhand
#8: ha morog az egy dolog, de most emiatt gyors eladni a gépet és venni egy másikat (plusz fizetni külön a multiért)?
3hét leállás volt (egyedi eset és nem egy rendszeres dolog volt) és kaptunk 2ingyen játékot most
16.
16.
mark825
Nekem még csak PS-em volt egyszer se volt számítógépem vagy boxom és egyszer se csalódtam a PS-be a PSX is 4-5 évig birta a PS2 5-6 évig most egy éves a PS3-am és eddig semmi gondom nincs vele. meg az hogy most nincs egy hónapig PSN engem igen nem hat meg. van offline is nem, nem csak online. meg az aki elcseréli a PS3-át egy Xbox-ra az kocka mer most nincs egy hónapig net húúha belenehaljanak. Szal PS FOREVER !!!!!!!! :D
15.
15.
Khaszás
"12 hónapig nem kell fizetnünk a fejlett személyes védelmi szoftverért"
Hát az szép és utána ha én nem fizetek (v a psn plusba van beépítve nem tom) akkor nyugodtan törjék fel a accomat meg lopják el az adataimat?...
14.
14.
BloodyDeath
Ezért megválni, hát zuz annak az agya tuti. Nagy az isten álatkertje, de én is itt lakom XD
Én meg tuti egy ilyen masinától nem válok meg, azt meg vitatnám, hogy ők nem lenének hibásak ebben de minden épp eszű ember a saját hibájából tanul.
13.
13.
MR.WOODCOCK
"12 hónapig nem kell fizetnünk a fejlett személyes védelmi szoftverért,...." ?? Ez ugye csak PS Plus felhasználóknak van? Én nem fogok fizetni semmit, eddig is ingyen volt a Network!
12.
12.
Zauder
#10: szerk.: 2007 decemberi.

'Szerkesztés gomb a commentekhez' szavazat: +1 ;)
11.
11.
strike19
#6: Hát persze , hogy többet adnak el ,mert megéri PS-t venni már a Blu-ray lejátszó miatt is.Azon kívül a PS3-ra vannak már CFW ezáltal lehet másolt játékokat futtatni.És PS-re csináltak média lejátszó programot is , ami viszi az MKV fájlokat is .(showtime media player).
10.
10.
Zauder
#2: ....ahogy már a 2008 decemberi 2 hetes Live leállásra sem nagyon emlékeznek. :)
9.
9.
steve 18
#1: Én teljesen eggyetértek azzal amit mondasz nincs olyan rendszer amit nem lehet feltörni a hekkerek idővel úgyis megoldják a problémát!!! :D
8.
8.
Sheodon
#7: Hidd el, nem egy, hanem meglepően sok PS3-mas ismerősöm, napi szinten, de nem ritkán óránként, felkeresett, hogy én tudok-e valami új fejleményt a PS3-ról, mert már menne online multizni, merthogy ő unatkozik és nincs jobb dolga, meg az offline játék már nem is köti le. Teszem hozzá, hogy ezt gyakran hétköznap tették meg, akár olyankor is, amikor én pl. mentem aludni. Sajnos ezek a játékosok már-már a függő határát súrolják.
7.
7.
tabu3x
Valahogy nem akaródzik ezt elhinni. Semmi értelme eldobni vmit, amibe már egy rakás pénzt ölt vki. Vagy totál hülye az illető. Annyi totál hülye viszont biztosan nincsen a világon, amennyiről érdemes lenne beszélni. Azon a kevesen viszont szívesen röhégnék, csak mutasson már vki egyet.
6.
6.
tabu3x
#3: Az a helyzet, csak hogy tudd, az utóbbi hónapokban a PS3-ból rendre többet adnak el, mint bármelyik másik konzolból.
Más kérdés az összes eladott darabszám/konzol, abban nyilván előkelőbb helyen tanányuzik a vii mint a ps3|xbox360.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...